Big Blue Búvár Blog

Floridában elég meleg a víz nyáron ahhoz, hogy semmilyen búvárruha ne kelljen- más kérdés, jó ötlet-e így beúszni egy rozsdásodó roncsba.

Az Egyesült Államok délkeleti csücskén található Florida igazi búvárparadicsomnak számít már régóta- nem feltétlenül azért, mert itt a legszebb az élővilág, hanem inkább annak okán, hogy rettentően pörög errefelé ez az üzletág. Sokan merülnek és sokan merültetnek, és mindent megtesznek azért, hogy folyamatosan legyenek új látványosságok a tenger mélyén.

Ennek egyik remek eszköze a mesterséges zátonyok kialakítása, kiszuperált hajók elsüllyesztésével. Marathon közelében került a víz alá a Thunderbolt nevű hajó még 1986-ban, ami manapság be van borítva élőlényekkel- három évtized nagy idő!

Az 57 méter hosszú hajónak a története is érdekes, mert még a második világháború idején épült aknatelepítőnek. A USAMP Randolph nevű hajót a US Army állományából a háború után pár évvel vezényelték át a haditengerészethez, aztán a hatvanas évek elejére a tartalékflottába besorolt, feleslegessé vált hajót eladták egy magáncégnek. Ekkor tenger alatti olajmezők felkutatására használták.

Hamarosan újból gazdát cserélt: a Florida Power and Light Company egészen különleges feladatra használta fel, villámcsapások vizsgálatát végezték a fedélzetéről! Floridában rengeteg a heves, sok villámlással járó vihar, és ekkor a hajóról fellőtt rakétákkal, kábelekkel igyekeztek villámokat csalogatni a szakemberek. Nem is voltak sikertelenek, 1966 augusztusában volt olyan nap, amikor 17 villámcsapást regisztráltak. Ezek után ragadt rá a Thunderbolt, azaz mennykő név.

A nyolcvanas években új küldetést bíztak volna rá, de a sok villámcsapástól vélhetően erősen meggyengült hajótest már nem volt alkalmas semmire, a Thunderbolt elsüllyedt. Kiemelték, majd felajánlották mesterséges zátony céljára. A hajót gondos tisztítás után nagyjából 37 méter mély vízben süllyesztették el, és pár részébe be is lehet úszni, no meg meg lehet csodálni a közelben élő halakat.

Noha csinosak a bikinis búvár csajok, azért a józan ész azt diktálja, hogy egy roncsban nem árt egy legalább minimális védelmet biztosító búvárruhában merülni. Persze a filmen az nem néz ki ennyire jól, ám aki épp nem kamera előtt pózol, inkább húzzon fel egy vékony neoprént, és akkor védettebb a sérülések, apró karcolások ellen.

A Zöld-sziget körül is bőven mit nézni a víz alatt, mint ez a remek kis videó bizonyítja.

Erre a vasárnapra egy újabb kis búvármozival készültem. Tajvant nem feltétlenül szokták Ázsia legmenőbb búvár úti céljai között emlegetni, pedig ahol tenger van, ott merülni is lehet, ahol merülni lehet, ott csak-csak talál valamit, aki figyelmesen nézelődik.

A Zöld-szigetnél pedig még csak nem is kell annyira koncentrálni, mert vannak itt halrajok, teknősök, polipok, tintahalak a felvételek tanúsága szerint.

A Tajvantól 33 kilométerre keletre eső kis sziget alapterülete csak pár négyzetkilométer. Ám ahhoz ez is pont elegendő volt, hogy a félreeső ponton börtönt építhessenek azoknak, akiket távol akartak tartani a becsületes kínai néptől. Politikai foglyokat is őriztek itt egykor, ám ezt az intézményt már bezárták, de az igazi nehézfiúk közül még a legutóbbi időkig is raboskodtak itt jópáran.

Az viszont az élővilág számára nem rossz, hogy a rettentően zsúfolt tajvani fősziget odébb van, így nincs akkora szennyezés, és persze nem is építenek metropoliszokat a tengerpartra. Ezért lett az ország búvárainak kedvenc helye a sziget változatos partszakasza, és több helyen közvetlen utat is építettek ki a legjobb merülőhelyekhez. A víz egész évben meleg, van is mit nézni, fotózni- a mázlista tajvaniaknak sem kell feltétlenül külföldre utazni, ha búvárkodni akarnak.

Ausztrália keleti részén különleges cápafajokkal merülhetnek a búvárok.

Noha időnként cápatámadásokról kapunk hírt Ausztráliából, jellemzően egy-két faj lehet veszélyes az emberre. A búvárokat azok se nagyon támadják, de van számos olyan, ami abszolút nem harapós. 

A Port Jackson cápa már ránézésre sem úgy néz ki, mint mondjuk egy nagy fehér. Noha akár másfél méteresre is megnőhetnek, az aljzat közelében úszkálnak, jellemzően kisebb állatokra, rákokra vadásznak. Vándorolnak évszakról évszakra, így jutnak az ország keleti részére, Shelly Beach-re is, ahol ez a felvételek készültek.

Igazán látványos az, ahogy ezek a cápák párosodnak, a kisebb termetű hímek a nagyobb nősténybe kapaszkodnak közben, miközben a többi hímet is megpróbálják távol tartani. A nőstények spirális formájú tojásokat raknak, ám a kifejlett fajtársak nincsenek tekintettel arra, hogy utódaikról van szó, akár azokat is elfogyasztják...

Mindig is nagyon népszerűek voltak azok a roncsok, amelyek rakterében szárazföldi járművek várták, hogy a tenger élővilága vegye őket birtokába. Ilyen roncs a Thistlegorm Egyiptomban, az Umbria Szudánban, a Zenobia Cipruson- és ebbe a sorba tartozik a DS Sao Paulo is, ami norvég vizekben nyugszik.

Az 1921-ben vízre bocsátott, 110 méter hosszú teherhajó a német inváziós flotta egyik tagjaként tartott a norvég partok felé, amikor 1940. április 9-én aknára futott és elsüllyedt. A rakományában hadianyagok voltak, így többek között autókat és motorokat vitt magával. 

A roncs tehát érdekes, van mit nézni rajta kinn és benn. Az apró probléma nem az, hogy kissé hideg a víz Norvégiában, hanem a mélység: 80-90 méterre lemenni pár szép állapotban megmaradt veterán járgányért csak a búvárok egy kis részének reális álom. Szerencsére ők viszont fotóznak is, így meg tudom osztani Thomas Andre Larsen képeit illetve Anders Kjeserud videóját is. Nagy élmény lehet az ottani búvárkodás...

Van a híres városnak olyan része, amit csak kevesen láthatnak: a búvárok számára nyílik meg az ausztrál metropolisz előtti tenger felszín alatti világa.

A kontinenset körülvevő vizekben számtalan különlegesség él. Rengeteg turista érkezik Queenslandbe, hogy a Nagy korallzátonynál búvárkodhasson. Az ország nyugati részén a Ningaloo-zátony és az ott élő cetcápák vonzanak sokakat. Vannak helyek, ahol nagy fehér cápákkal merülhetnek a bátrak. Ám azoknak a nagyvárosoknak a környékét is felteszik a lelkes búvárok a merülőhelyek térképére, ahol keveseknek van kedve csobbanni. 

Természetesen ilyen helyen gyakoribb, hogy a víz zavarosabb, koszosabb. Sokszor találni a víz alatt hulladékot is. Ám a történet másik fele az, hogy sok olyan szerves maradék van, ami táplálékul szolgál bizonyos élőlényeknek, mások pedig pont a szemétben találnak új otthonra. Tipikus példa erre a polip, ami szívesen költözik üres üvegekbe.

Szóval odalenn éppen olyan nagy a sürgés-forgás, mint a felszíni forgatagban. Ez az ötperces kis videó egyetlen merülés legizgalmasabb látnivalóit mutatja be, és azt kell mondjam, ha nekem lenne a szomszédságomban ilyen merülőhely, én is rendszeresen kiautóznék a búvárcuccommal...

Szerencsés embernek mondhatom magam, mert rengeteg csodát láttam már a víz alatt. De azért mindig látok valami olyat, ami irigységgel tölt el, és elkezdek tervezgetni, hogy is lehetne eljutni oda.

Az Azori-szigetek ma már nem számítanak elérhetetlennek. Ha az ember eljut Lisszabonig, utána már csak egy nagy ugrás... Az Atlanti-óceán közepén levő kis szigetcsoport körül egészen különleges az élővilág, ámbrás cetek és delfinek bukkannak fel, és a szerencsés búvárok olyan izgalmas fajokkal is találkozhatnak, mint az ördögráják és a kékcápák.

Ezek az állatok a legszebbek közé tartoznak, amikkel a mélyben összefuthatunk. A merülés éppenséggel nem mindig egyszerű feladat, mert ha az óceán haragos, a parttól pár méterre is veszélyes a vízbe merészkedni, nem hogy a nyílt tengeren. És persze nem árt némi óvatosság is, mert a cápa azért mégiscsak csúcsragadozó. A békés ördögráják (Mobula mobula) a nagyobb termetű manták rokonai, gyakran úsznak rajokban, de ha csak egy példány van belőle, annak elegáns "röpte", fordulózása is lenyűgöző látvány.

Egy ilyen merülésről készített remek videót Patrik Axelson és Martin Gombrii. Érdemes megnézni, én többször is láttam már. Milyen messze is van Lisszabon?...

A búvárkodás igazi üzletté válása az Egyesült Államokban indult meg. Az országon belül két ponton vált először népszerűvé a víz alá merülés: Floridában és Kaliforniában.

Azt talán nem kell magyarázni, miért is van olyan sok lelkes búvár a meleg vízű, korallzátonyokkal is büszkélkedő Floridában. Ám Kalifornia közelében egészen mást kínál a tenger: a víz hidegebb, a látnivaló is egészen másféle.

Be kell valljam, engem ez a kelp erdős élővilág nagyon vonz. A hatalmas, egészen a fenékig felnyúló tengeri moszatok között úszkálni olyan lehet, mint egy élő labirintusban kalandozni. Még akkor is menő élmény lehet, ha csak ezeket látjuk merülés közben- de ahol ilyen kiváló rejtekhelyek és remek táplálékforrások vannak, ott halak, rákok, puhatestűek is felbukkannak. Szóval aligha unatkoznék...

Ezt az olasz gőzhajót 1919-ben bocsátották vízre, és 1923-ban keresztelték át Valsavoia névre. Mint ahogy sok más társát, ezt a teherszállítót is besorozták a második világháború idején, és ez okozta a vesztét is.

1943. február 2-án ugyanis a brit HMS Safari tengeralattjáróról észrevették a teherszállító konvojt Capri szigetének közelében, és Bryant kapitány habozás nélkül támadott. A torpedókkal elsüllyesztette a Salemi és a Valsavoia hajókat is.

Manapság az SS Valsavoia csak különleges felszereléssel rendelkező búvárok által merülhető, ugyanis 85 méteres mélységben nyugszik. Ám az egyenesen álló, nagyjából 115 méter hajótesten sok alkatrész megnézhető, persze nem mindegyiket lehet elsőre felismerni: a tenger élővilága az eltelt évtizedek alatt tette a dolgát...

A Karib-tenger egyik legvonzóbb úti célja lehetne Kuba, de a szocialista országgal évtizedek óta nem tart fenn kapcsolatot az Egyesült Államok, így aztán az igazán nagy bevételt jelentő amerikai turistaáradat elkerüli a szigetet. Ám a két ország viszonya enyhül, a jövőben sok korlátozást feloldhatnak- ez nagy esély, de nagy felelősség is.

A térségben ugyanis problémát okoz már most is az, hogy a nagy bevétel reményében szinte kontroll nélkül építették a luxusszállodákat, és a partmenti fejlesztések eredményeként a tenger élővilágban sok kár keletkezett. A vendégeket etetni kellett, tehát a halászat is megtette a maga pusztítását a korallzátonyok halállományában. Így aztán néhány helyen már alig van mit nézni, míg máshol tudatos menedzseléssel, hatékony védelemmel nagyrészt sikerült megóvni a tenger épségét.

Kubába manapság inkább Európából érkeznek az egzotikum iránt érdeklődő utazók, annak idején pedig csak a szocialista blokk vendégei látogattak el ide. A búvárkodásnak vannak hagyományai a szigeten, de egyszerűen soha nem volt annyi búvárturista, hogy túl komoly iparág alakulhatott volna ki. A magyar búvárok közül maroknyian szintén eljutottak ide, még könyv és film is született ezekről a nyolcvanas években- ez volt a legkönnyebben elérhető trópusi tenger a szocialista országokban élő búvároknak.

Mindenesetre az élővilágon nem hagyhattak túl nagy nyomot a merülés szerelmesei, hiszen az országnak igen hosszú partszakasza van. Ettől még nem paradicsomiak az állapotok, mert az embereknek élni és enni kell, halásznak, és valljuk be, a szocialista országok nem feltétlenül voltak élenjárók a környezetvédelemben. Most viszont ebbe is bele kell tanulni Kubában, ha meg akarják őrizni az ország korallzátonyainak vonzerejét. Ezen a területen legalább nem rossz a viszony az amerikaiakkal, akiknek szakemberei segítik a helyieket a munkában. 

Ők maguk is érzékelték a veszélyeket. Még 1997-ben döntöttek arról, hogy a különösen gazdag élővilágú szigetcsoport, a Jardines de la Reina egész területét védetté nyilvánították, és a búvárok számát is korlátozták. Hatalmas tengerrészről van szó, és az eredmények sem maradtak el: az ide látogató, és összehasonlítási alappal rendelkező búvárok szerint látványos, egészséges korallok, hatalmas halak, máshol alig előforduló cápák figyelhetők meg a víz mélyén. 

Egy amerikai búvár képekkel gazdagon illusztrált kötetet írt erről a különleges merülőhelyről. Szeretné, ha dokumentumok állnának rendelkezésre arról, milyen is a Jardines de la Reina a maga érintetlen szépségében. Reménykedik abban, hogy az országba érkező turistahullám nem változtat alapvetően ezen, és erre az is esélyt ad, hogy a szigetcsoport elég messze van a főszigettől: több órát kell hajózni, amíg valaki itt búvárkodhat.

A turizmus komoly bevételi forrás lehet az országban, ahol igen sokan élnek nagy szegénységben. Tipikus nyugati okoskodás az, amikor a fejlett országok akarják megmondani, ki, hol, hogyan építkezzen. De a helyiek számára ez egy komoly kitörési lehetőség, és biztosak lehetünk benne, élni fognak vele. Új szállodák épülnek, búvárközpontokat alapítanak- ám értelmes tanácsokkal, a tapasztalatok megosztásával segíteni lehet abban, hogy hosszú távon is profitáljon az ország a természeti szépségekből.

Természetesen ez még csak kis szelete a vonzerőnek, hiszen a felszíni látnivalók, az ottani hangulat is sok vendéget magával ragad. Nincs mese, ez is alapvetően változhat meg a jövőben. Nem is lehet elvárni senkitől, hogy régi, szegényes életmódjához ragaszkodjon csak azért, hogy a turista tudjon mire rácsodálkozni. De értelmes kompromisszum köthető, és erre is van jó példa a Karib-térségben. Búvárként szurkolok, hogy Kubában is sikerüljön értelmesen fejleszteni.

Az ilyen nyugis napokon jó dolog az interneten böngészgetni, jó kis búváros videókat nézegetni. Nálunk hiába nincs csontig hatoló hideg, azért merülni aligha van kedve az embernek a 4-5 fokos vízű tavakban, a trópusokon viszont egészen más a helyzet.

Szóval mostanában gondolatban inkább a jó meleg vizekben "kalandozok", elképzelek pár jó merülést, és akár még azt is megnézem, hova mennyibe kerül a repjegy. Pár helyen viszont a tervezgetést elhagyom, mert tisztában vagyok vele, hogy az árak az én számomra megfizethetetlenek- és mit sem számít, hogy az élmény is az lenne.

Ilyen hely Francia Polinézia. Bora Bora nagyon szép lehet, de azt hiszem, kicsit sokáig kellene gyűjtögetni egy ilyen útra. Fakarava is itt található: ez egy atoll, ami Tuamotu szigetcsoporthoz tartozik. Ezt a sok nevet talán bonyolult észben tartani, ám a legismertebb merülőhely neve nagyon is könnyen megjegyezhető: Wall of Sharks, azaz Cápák fala.

A név magáért beszél: szinte cápalevesben lehet itt búvárkodni, az itt készült felvételeken fenn és lenn, jobbra és balra több tucatnyi szirti cápa úszkál. No meg sok más kisebb hal, illetve nagyobb testű cápák, manták is felbukkannak. Felejhetetlen élmény lehet...

Engem sajnos idén karácsonykor sem leptek meg ide szóló repjeggyel, de sebaj, van még időm sokfelé eljutni. A lényeg, hogy tudom, hova érdemes menni, a többi majd kialakul. Végülis karácsony van, mikor legyek optimista, ha nem most?