A reblog.hu-n való regisztráció időpontja, a reblog.hu megtekintése során
rögzítésre kerül az utolsó belépés időpontja, illetve egyes esetekben -
a felhasználó számítógépének beállításától függően - a böngésző és az
operációs rendszer típusa valamint az IP cím.
Ezen adatokat a rendszer automatikusan naplózza.
Süti beállítások
Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra,
illetve profilinformációk tárolására alkalmas - jelsorozat, melyet a szolgáltatók
a látogatók számítógépére helyeznek el...
A szolgáltatást a Mediaworks Hungary Zrt.
(székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48., továbbiakban: „Szolgáltató”) nyújtja
az alább leírt feltételekkel. A belépéssel elfogadod felhasználási feltételeinket.
Jelen Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztató célja, hogy a Mediaworks Hungary Zrt. által tárolt adatok
kezelésével, felhasználásával, továbbításával, valamint a Társaság által üzemeltetett
honlapokon történő regisztrációval kapcsolatosan tájékoztassa az érintetteket.
Nem csak a trópusi tengerek lehetnek látványosak a víz alatt, egészen másféle élőhelyeken is találunk színes, formagazdak élővilágot. Akár még az Északi-tenger mélye is rejthet változatos csodákat!
Fél évszázada süllyedt el egy lengyel halászhajó Dániától északnyugatra. A katasztrófában a legénység hat tagja vesztette életét, a Macurek roncsa pedig jelenleg 36 méteres mélységben nyugszik.
Az eltelt évtizedek alatt a tenger teljesen meghódította a hajó maradványát. Önmagában a roncs nem lenne igazán izgalmas, egy kis halászbárka ugyanis messze nem olyan lenyűgöző, mint egy hadihajó. De nincs igazán nagy mélységben, ráadásul be is lehet pillantani a belső terekbe, tehát jó alaposan szét lehet nézni.
És ez a lényeg: a hajón rengeteg színes szivacs és más élőlény telepedett meg, amik pár helyen szinte teljesen elfedik a felépítményt, nehezen kivehetővé teszik a formákat. Az üregekben, lukakban kis élőlények bújkálnak, néhol halak bukkannak fel a búvárok előtt. Ez a roncs így kelt új életre: noha acélból és fából épült, most úgy néz ki, mintha maga is élővé vált volna. Misztikus élménnyé vált a merülése, és az alábbi videók nyilván igazolják, a hideg, zöld tengervíz mélyén is érdemes lámpával merülni, hogy megcsodálhassuk a színeket.
Néha egy hibáért nagyon komoly árat kell fizetni, ám van, aki a legnagyobb áldozatra is hajlandó: a Peltastis kapitánya együtt akart elsüllyedni a rábízott hajóval.
A roncs Krk sziget közvetlen közelében, Silo előtt található, maximális mélysége 32 méter, így nagyon népszerű a búvárok körében. Alig pár percnyi hajózásra van a parttól a nagyjából egyenesen álló, viszonylag épen maradt Peltastis, a merülés pedig nem túl bonyolult, bárki körbeúszhatja. A 60 méter hosszú hajó hídját és motorterét is megnézhetik a haladó búvárok, tehát mindenki találhat itt valami érdekeset.
Aki utánaolvas, az pedig még további történettel is gazdagodhat. Az 1952-ben vízrebocsátott hajót 1967-ben vette meg egy görög társaság, akkor kapta a Peltastis nevet. 1968-ban fát rakodott be, de a lecsapó heves bóra miatt biztonságosabb horgonyzóhelyet keresett Krk közelében. Ám a horgonyok nem tartották meg a hajót, ami a partnak csapódott, majd egészen gyorsan elsüllyedt. A kapitány a kormányhoz kötötte magát, ott is találták meg holttestét, amit a süllyedés után 9 hónappal hoztak a felszínre.
Szóval ma már nincs ott emberi maradvány, de a tragédia szelleme nyilván megérinti azokat, akik hallanak a Peltastis történetéről. Ám jelenleg ez elsősorban egy búvárokat vonzó roncs, a Krk szigetre utazóknak feltétlenül érdemes itt beiktatni egy merülést. A látótávolság nem mindig kifogástalan, és még nyáron is készülni kell rá, hogy mélyebben a víz hűvös, tehát ennek megfelelő felszerelést kell ölteni.
Sokak kedvence ez az ikonikus merülőhely, szilveszterkor például a víz alatt bontanak pezsgőt a búvárok a Peltastis hídja előtt, sőt, még víz alatti fotókiállítást is rendeztek...
Mivel lassan itt a horvátországi búvárszezon, néhány bejegyzéssel szeretnék bemutatni jól ismert, kedvelt merülőhelyeket az Adriai-tenger mélyén.
Északról indulva az Isztriával kezdjük a kis virtuális túrát. Mivel ez van a legközelebb az olasz, német, osztrák búvárokhoz, ezért már egészen régóta népszerűnek számít. Ráadásul a horvát tengerpart leghíresebb roncsai is itt vannak, szóval az Isztria népszerűsége töretlen.
Az egyik leghíresebb merülőhely a Baron Gautsch nevű hajó roncsa. Az Österreichischer Lloyd nevű társaság 1908-tól használta személyszállításra Dalmácia és az Észak-Adria között a nagyjából 85 méter hosszú hajót. 1914-ben, a háború kitörése után a monarchia haditengerészete ezt a hajót is bevonultatta, Montenegróba, Kotorba (Cattaro) szállított ellátmányt, és a visszaúton onnan hozott evakuált civileket.
Rövidke ideje teljesített katonai küldetéseket, amikor 1914. augusztus 13-án az osztrák-magyar haditengerészet által telepített aknára futott. Noha az utasítások világosak voltak, amik arról szóltak, hogy el kell kerülni bizonyos részeket, a hajót kapitánya túl közel navigálta a parthoz. A Basilisk nevű hajóról figyelmeztető jelzést is leadtak, de erre sem reagáltak. Amikor megpróbáltak irányt változtatni, már késő volt, a Baron Gautsch pár perc alatt elsüllyedt. A katasztrófa 147 ember életét követelte, mindenki kétségbeesetten menekült, ahogy tudott, de a fejetlenségben sokan odavesztek. A kapitányt és az első tisztet bíróság elé állították, de úgy tudom, mivel háborús időszak volt, a tárgyaláson történteket titkosították, és pár év múlva már újból hajón szolgáltak.
Jelenleg a Baron Gautsch az Adria egyik leggyakrabban merült roncsa, az Isztriára járó búvárok elsőszámú célpontja. Vannak, akik az Adria Titanicja néven emlegetik, talán amiatt, hogy olyan sokan vesztették életüket, akiknek tragikus halálát súlyos emberi hibák okozták.
A roncs jó állapotban, egyenesen állva nyugszik, legmélyebb pontja 40 méteren van, de sekélyebb részei is 30 méter körül úszhatók körül. Ez azt jelenti, hogy bármennyire hívogató merülőhely, csak rutinosabb, felkészült búvároknak ajánlható. A fából készült részek már rég elkorhadtak, így a roncs felső részén könnyen végigúszhatnak a látogatók. Sok rész felismerhető mindmáig, ám sajnos a szuvenírvadászok az apróbb tárgyak közül már rengeteget elloptak.
Búvárszemszögből még érdemes kitérni arra, hogy a nyári hónapokban az Isztrián a víz alatt időnként erősen lecsökken a látótávolság, ami egy roncs merülésénél egyrészt veszélyes, másrészt sokkal kevésbé láthatóak egyben a nagyobb részek, a méretek, nem ad olyan élményt a búvárkodás. Ha rossz az idő, akkor esetleg nem is lehet merülni a roncsot, érdemes előre tájékozódni, milyen más helyeken lehet merülni.
Az sem mindegy, hogy a horvát Adriának ezen a népszerű részén a búvárbázisok alaposan megkérik az árát a merülésnek, ráadásul még a felár is feláras, hiszen a parttól másfél órányi hajóútra esik a roncs, külön díja van a Baron Gautschnak, és így tovább. Persze az élmény még így is megérheti, de jó előre tájékozódni az árakról és a lehetőségekről, és ezeket kalkulálva tervezni az isztriai túrát. Szerencsére sok a búvárbázis a környéken, meg lehet találni azt, ami korrekt áron korrekt szolgáltatást nyújt- és bármennyibe is kerül, a környék leghíresebb roncsáról beszélünk, az ilyen ikonikus helyek pedig mindig drágábbak szoktak lenni.
Meglehet, hogy az idén nehezíteni fogja a dolgunkat az elsüllyedés századik évfordulója, amire nyilván különleges rendezvényekkel készülnek a horvátok. Ám ősszel, az utószezonban elég csábító úti cél lehet az Isztria, amikor már elvonult a turisták áradata.
A National Geographic fotósa, a tengerbiológus Thomas Peschak megosztott néhány általa készített felvételt a Bassas de India és Europa térségéből. Ez a két, mindentől távol eső atoll Madagaszkár és Mozambik között található, hivatalosan a francia déli és antarktiszi területekhez tartozik, tehát nyelve is a francia.
A két atoll körüli tengeri élővilág fantasztikus gazdagságú, Peschak a víz alatt cápákat és teknősöket fotózhatott, megörökíthette életüket, szaporodásukat. Előbbiak az India nevű atoll vizeiben nyüzsögnek, míg a teknősök szaporodási helye az Europa atoll körül van. Az éjszaka viszont egyértelműen a ragadozókról szól, amik vadászatra indulnak. Peschak szerint a két atoll olyan, amilyen az Indiai-óceán pár száz éve, az emberi tevékenység károsító hatása előtt mindenhol lehetett...
Ahogy már említettem, ahol víz van, ott merülni is lehet. A búvárok körében tipikusnak, ismertnek számító úticélok mellett sok olyan hely is van, ami eszünkbe nem jutna egy utazás tervezésénél, pedig nem akármilyen kalandot kínálnak. Írtam már pár ilyenről, most jöjjön újabb ország a sorban: Chile.
A Dél-Amerika nyugati oldalán található ország térképére pillantva egyből látszik, milyen hosszú csendes-óceáni partszakasza van. Ennek a területnek a víz alatti élővilága sokkal kevésbé közismert, mint mondjuk a Földközi-tengeré, de van itt bőven látnivaló.
Zapallar nem esik messze a fővárostól, Santiagótól. Nagyon híres az itteni szép, homokos strand, amit hétvégente "megszállnak" a nagyvárosból érkezők. Sokan közülük búvárkodni jönnek, a chileiek körében is egyre népszerűbb a merülés.
A víz alá bukva egyből látható, itt nem korallzátonyok színes kis halacskáival lehet kergetőzni, az óceán hidegebb, teljesen más jellegű az élővilág. Nagy tengercsillagok, pár hal bukkan fel, de ha a búvár szerencsés, ennél sokkal izgalmasabb dolgot is láthat. Ezekben a vizekben ugyanis megtalálhatóak a holdhalak, amik igazán különleges állatok.
A holdhalfélék külön családot alkotnak a csontos halak főosztályában. Furcsán úsznak a testük alsó és felső oldalán található úszóik mozgatásával. A szájuk kicsi, testük viszont nagyjából olyan hosszú, mint amilyen magas az úszókkal együtt. A holdhalak bizonyos fajai akár 3 méteresek is lehetnek! Már egyetlen ilyen állattal való találkozás is feldob egy merülést, de Chilében az sem lehetetlen, hogy egy egész rajba futnak bele a búvárok.
Szóval ki mondja, hogy nem érdemes Chilében búvárkodni? Én biztos nem hagynám ki, ha arra járnék...
Bonaire a Karib-tenger déli részén található, a Kis Antillákhoz tartozó ABC-szigetek (Aruba, Bonaire, Curacao) tagja. Hivatalosan Hollandiához tartozik, az európai ország különleges közigazgatású területe. Bár kicsi, saját reptere van, a hurrikánövezeten kívül esik, így egész évben érkezhetnek a turisták ide.
Utaznak is szép számmal a barátságos, a holland kapcsolatok miatt fejlett infrastruktúrával rendelkező szigetre. Elsősorban az amerikai turisták szeretik, akik számára nem nagy költség elugrani a Karib-tengerre. A víz egész évben meleg és tiszta, egy vékony búvárruhában is kényelmesen el lehet merülgetni.
Ráadásul van is mit nézni. Bonaire volt az egyik első hely a világon, ahol védeni kezdték a tenger élővilágát. Már 1961-ben védelem alá helyezték a teknősöket, 1971 óta tilos szigonnyal halászni, 1975-től minden korall védett. 1979-ben indult el a projekt, aminek a célja a tengeri nemzeti park létrehozása volt, és az eltelt több, mint három évtized alatt a sziget körüli védett korallzátonyok nagyon szép állapotban maradtak.
Ám nem csak ezért szeretik a búvárok ezt a szigetet. A tapasztaltabbak a merülések közül különösen nagyra értékelik azt, ahol önállóan, a saját tempójukban szervezhetik a vízbe menetelt, és a mélyben töltött időt. Vannak országok, ahol ez lehetséges, de az idegenforgalomra alapozó helyek jelentős részén általában valamelyik búvárbázisnál kell befizetni. Nem a pénz a probléma, tudjuk, ez egy ilyen hiba, ami jár, azt kifizetjük. Inkább csak a szabadságról álmodunk, ahol ötletszerűen választjuk ki a napi merülőhelyet, és odalenn nem kell egy csoportot követni.
Bonaire pedig azért nagyon kedvelt, mert a szigeten nagyra becsülik az ide érkező búvárturistákat, és minden segítséget megadnak nekik az önálló merüléshez. A sziget partja mentén útjelző kövek jelzik az érdekesebb helyeket, a bázisok pedig szállást, ingyenes palacktöltést, és a nyaralás idejére szóló autóbérlést kínálnak csomagban: reggel a vendég felkel, felpakol pár palackot a pick up platójára, és elindul. Ahol tetszik, megáll, összeszerel, merül és remekül érzi magát.
Mindezt egyébként a Karib-térségben barátságosnak mondható árán kaphatják meg a nyaralók, így aztán az ár/érték arányra érzékeny amerikaiak főleg nagy csapatokban érkeznek. Mit is mondhatnék a magam részéről: teljesen megértem őket. Hiába tartják úgy, hogy ezek a zátonyok nem olyan színpompások, és nincs rajtuk annyi különleges élőlény, mint mondjuk Dél-Kelet-Ázsia legjobb helyein, de ha saját tempóban fedezhetjük fel a különlegességeiket, biztos, hogy ugyanúgy rengeteg élményt tartogatnak. Ráadásul egy amerikainak ehhez nem kell átutazni a fél világot. Nekünk ugyanolyan messze van, mint Malajzia vagy a Fülöp-szigetek, és így tőlünk többen utaznak a mostanában divatosabb Ázsiába. Én nagyon-nagyon örülnék neki, ha 4-5 órányi repülésre ilyen helyet tudnék elérni...
A kedvtelési búvárkodás igazi története az Egyesült Államokban kezdődött. Megvolt a pénz és a szükséges nyitottság az újdonság iránt, így aztán gyorsan elterjedt az új hobbi. Természetesen először azokban az államokban szerették meg a merülést, ahol volt tengerpart, a víz sem volt túl hideg, és persze megvolt a piac is. Mert a búvárkodás ma már komoly üzletág is; és a központok Kaliforniában és Floridában alakultak ki.
Floridában a merülés jó meleg vízben, a Karib-tenger szigeteihez hasonló körülmények között zajlott és zajlik. Ez a fajta a búvárkodás az, ami a legtöbb olyan ember elképzeléseiben él, aki nem nagyon merül. De Kaliforniában ugyanúgy sokan merültek, ám egészen más élményeket szerezhettek. Noha ez az állam csak kicsivel van északabbra, a kontinens nyugati oldalán, a Csendes-óceánban msáféle élővilág és hűvösebb víz várja a búvárokat.
Ám aki hajlandó felvenni a vastagabb neoprénruhát, itt is fantasztikus dolgokkal találkozhat. Ami egyből feltűnik, az a kelp erdők labirintusa. Ezek a roppant hosszúra megnövő barnamoszatok nagyon jellegzetessé teszik a kaliforniai búvárkodást. Ám csak ezek között úszkálni egy idő után mégsem lenne annyira izgalmas, de semmi gond: élnek itt fókák, cápák, különféle halak és rákok, tengeri csillagok... Nincs hiány színekben és formákban. Szeretnek itt dolgozni a búvárfilmesek és -fotósok, mert téma van bőven. Howard Hall, a szakma egyik nagy öregje is készített egy igen látványos összeállítást a felvételeiből.
Azt hiszem, aki szeret merülni, az szívesen búvárkodna Kaliforniában is. Persze a túrát ki lehetne egészíteni sok-sok felszíni programmal, igencsak tartalmas utazást lehetne kerekíteni. Az mondjuk nem annyira jó, hogy a hajós merüléseknek igencsak megkérik az árát, de mit számít ez, ha ez vár a búvárra a felszín alatt...
Az utóbbi napok beszélgetései az eltűnt japán búvárokról szóltak az ismeretségi körömben. Aggódtunk, szurkoltunk, találgattunk, örültünk, gondolkodtunk. Ám egy dolog nem merült fel: hogy ne búvárkodnánk többé.
Tudom, külső szemlélő számára ez akár furcsa is lehet. Történik egy ilyen baleset, napokig hánykolódnak emberek a tengeren, van, aki áldozatul is esik a tragédiának, miért vállalunk kockázatot?
Lehet erről hosszan okoskodni, magyarázkodni. De én inkább más utat választottam. Kerestem filmeket azokról a helyekről, ahol a japánok azon a bizonyos napon búvárkodtak. Érdemes belenézni ezekbe, és talán akkor választ kaphat mindenki, miért is merülünk...
Csak egy átlagos nap a tengerben Mozambik partszakaszán: felbukkan pár delfin, több ezer halból álló raj, több tucat barrakuda, és végül úgy úszik el vagy száz pörölycápa a búvár mellett, mintha kicsit sem érdekelné őket a jelenléte...
A nyílt tengeren bármi előfordulhat, de az, hogy ennyi mindennel találkozhat egy búvár egyetlen túra során, azért egyáltalán nem mindennapos. A Kelet-Afrikában található Mozambik nem számít igazán sokak által felkeresett búvár úti célnak, noha közismert, mennyi különleges látványosságot kínál.
Ám az országban nem túl fejlett az infrastruktúra, ezért egy túra komolyabb szervezést igényel, és hogy mindent meg lehessen nézni, több helyen is érdemes megállni. Akinek a fenti videóban látott állatvilág nem elég, bizonyos pontokon bálnákat, mantákat, cetcápákat is láthat, de ehhez szép távolságokat kell országon belül is utazni. Ám ilyen búvárkalandért megéri...
A Fülöp-szigetek elsőrangú búvárhelynek számítanak, de a változatos tengeri élővilágú ország mindig másféle élményeket kínál szigettől, évszaktól függően. Vannak, ahol pont a nagyvadak miatt szeretnek merülni, mert élnek ezekben a vizekben cetcápák vagy rókacápák, persze tudni kell, hol érdemes keresni őket.
Ám akadnak búvárok, akik nem a nagy kékségben úszva nézelődnek, hanem pont az aljzat közelében maradnak. A fekete homokos tengerfenéken különös apróságok találnak otthonra. Rákocskák bújnak kődarabok mögé, sziklahalak próbálnak észrevétlenül meglapulni, a résekben kis murénák tátotgnak, néhány polip a homokban talált kagylóhéjakkal takarózik. És miközben a rejtőzés a napi rutin része, feltűnnek hihetetlenül színpompás csigák, férgek.
Türelem és jó szem kell ahhoz, hogy valaki az ilyen kis élőlényeket észrevegye. Aki 2-3 méterrel az aljzat felett úszik, semmit nem lát a csodálatos kis életközösségből, ahol mindenkinek megvan a helye, a napi rutinja, és küzd a túlélésért. A stratégia minden állat esetében különböző, és igazán szerencsésnek mondhatja magát, aki bepillanthat ebbe a világba.
Anilao egyike azoknak a helyeknek a Fülöp-szigeteken, ahol ez a sajátos tenger alatti világ megfigyelhető. Világszinten is a legjobbak közé tartoznak az itteni merülések, ám a témák aprósága miatt csak az ügyes fotósok és videósok képesek megörökíteni a néha csak 1-2 centis, időnként űrlényeket idéző állatokat. Dustin Adamson remek videót készített az általa látottatokról, érdemes végignézni a kis filmet, és rácsodálkozni, mennyi, a felszínen élő ember számára láthatatlan csoda van egy látszólag jellegtelen, kihalt homokos aljzaton.
Csatlakozz a búvárok közösségéhez!
