Big Blue Búvár Blog

Igazi élő zátonnyá vált Kanadában a Chaudiere.

Azon senki nem nagyon lepődik meg, hogy a trópusi tengerekben víz alá került hajók pár év alatt teljesen megváltoznak: megtelepednek rajtuk a korallok, szivacsok, színes halak úszkálnak felette, a zugaikban rákok és murénák telepednek meg. Így aztán a meleg tengerekben elsüllyesztett hajókból gyorsan mesterséges zátony lesz.

A Kanada nyugati részén található Brit-Kolumbia körüli hideg vizek is jó merülőhelynek számítanak, mert különleges az itteni élővilág. Ám arról például nekem nem sok fogalmam volt, mi történik a hajókkal, ha itt lesz belőlük mesterséges zátony

A HMCS Chaudiere nevű rombolót 1959-ben állították szolgálatba, majd kanadai zászló alatt több NATO-műveletben is részt vett. A vele egy osztályba tartozó rombolók korszerűsítéséről született döntést megváltoztatták, és a Chaudiere kimaradt a programból költségcsökkentés miatt. Így aztán először kiképzésre használták, majd 1974-ben kivonták a szolgálatból. 

1991-ben a kanadai kormányzat a hajót eladta egy mesterséges zátony telepítését tervező szervezetnek jelképes egy dollárért. A szükséges tisztítás után 1992 decemberében süllyesztették el a 112 méteres hajót Sechelt Inlet közelében. Ennek negyedszázados évfordulója adta az apropót a mesterséges zátony alapos felmérésére.

A videó igazolja, hogy még a hideg óceánokban is teljesen újjá tud éledni egy roncs. Ráadásul a roncsbúvárok számára is érdekes merülőhellyé válik- ha gondosan tervezik meg a műveletet, a mesterséges zátony-programok mindenki számára hasznosak lehetnek.

Egyiptomban is vannak víz alatti szobrok.

Egy hírben azt olvastam, hogy egy orosz búvár titokzatos szamárszobrot "fedezett fel" a tenger mélyén, amire még egy kalapot is helyeztek. A készített felvételek alapján egyértelmű, a hosszúfülű állatról készült alkotás már évek óta a víz alatt van.

Szerencsére nagyon sok kutatás nem kell hozzá hogy kiderítse az ember, a dahabi előtti víz alatti szobrok egyikére talált rá a Vörös-tengerben. Bár akkora felhajtás nem volt körülötte, mint a mexikói víz alatti szoborparknál, a Sínai-félsziget déli részén levő, búvárok körében népszerű város partjai előtt is elhelyeztek néhány környezetbarát anyagból készült alkotást. Ez a videó azért érdekes, mert a pár évvel ezelőtti állapotát mutatja a szamárnak, amikor még messze nem nőtte be az élővilág. (És ekkor még kalapot sem viselt...)

Noha sokat változott a szobor azóta, azért költői túlzás lenne a Vörös-tenger leglátványosabb merülőhelyének nevezni. Talán majd pár év múlva, több szoborral, nagyobb élőhellyel izgalmasabb lesz, most még viszont elsősorban arra alkalmas, hogy kis színes hírt lehessen faragni a "rejtélyből".

A füstölgő Anung egyik híres áldozata volt a Liberty hajó Bali szigete mellett.

Az amerikai hadi szállító történetét már régebben összefoglaltam, de most ismét aktuálissá vált a vulkán felébredése miatt. A Liberty évekig hevert Tulamben falu partján, amíg a legutóbbi nagy kitörésekor a láva bele nem sodorta a tengerbe, ahol igazi víz alatti oázissá vált. 

Most újabb komoly kitörésre számítanak a helyiek, a füstölgő vulkán miatt már a repülőforgalmat is leállították- ha a gépek nem szállnak le, azzal elszállnak sokak reményei is egy kellemes nyaralásra Balin, pedig a sziget egész évben népszerű.

Mivel a turisták igen jelentős része búvár, akik szinte mind elzarándokolnak a Liberty roncsához is, sokan aggódnak, nem okoz-e súlyos károkat a tengeri élővilágnak egy esetleges természeti katasztrófa? Reméljük, nem lesz se emberi áldozata a kitörésnek, se egyéb, és a roncs körül a jövőben is ugyanolyan pompás látvány vár minket, mint ezeken a videókon.

Tajvan is büszkélkedhet egy kevéssé ismert búvárparadicsommal.

Ázsiában épp nem szokatlan, ha van pár jó merülőhely egy országban. Indonézia, Thaiföld, Malajzia vagy a Fülöp-szigetek legjobb búvárhelyeit felsorolni sem lehet, nem panaszkodhat a Maldív-szigetek, sőt, még Japánban is akadnak búvárokat vonzó régiók, mint Okinawa.

Tajvanról nyilván kevesebbet beszélnek, sőt, magát az országot sem ismerik igazán sokan. Nem nagyon hiszem, hogy búvárok kifejezetten oda terveznének utazást, és ezt talán én sem tenném. De az egy másik kérdés, hogy ha elmennék oda, merülnék-e. A válaszom egyértelműen igen, ha ez a remekbe szabott videó tényleg a valós képet mutatja a Zöld-szigetről, ami víz alatt és felett is igen látványosnak tűnik.

Egy angol búvár már szinte tiszteletbeli tagja a Farnes-szigetek mellett élő fókacsapatnak.

Ben Burville nem szeret egyedül merülni, de nem is a szokványos társakkal van a víz alatt: a barátságos fókák társaságát részesíti előnyben. Nem csak hobbiból merül az Egyesült Királyság északkeleti részén található Farnes körül, életmódjukat, viselkedésüket kutatja immár három évtizede. Persze sose rosszabb "munkát" annál, mint hogy az ember időnként kénytelen érdeklődő, játékos kölyökfókákat simogatni. 

Valójában azért a fókakolónia életének dokumentálása az ilyen kellemes pillanatok mellett nem egyszerű dolog. Ben olyan viselkedésformákat szeretne megörökíteni, ami új a tudomány számára, hogy többet lehessen tudni ezekről az állatokról. A legtöbb kutató ugyanis a felszínen figyeli meg őket, de a fókáknak kettős élete van, és a víz alatt töltött idő legalább olyan fontos.

A többség számára láthatatlan felszín alatti világban vadásznak, játszanak vagy keveredenek bajba. A búvárnak olyan jelenetet is sikerült megörökítenie, ahol egy fóka sikeresen kikeveredik egy tengerbe szakadt, gazdátlan halászhálóból- de nem minden fajtársa ilyen szerencsés vagy ügyes.

Ha tudjuk, milyen veszély fenyegeti a fókákat, többet tudunk tenni a védelmükért is, és ezek a lenyűgöző állatok még sokáig örvendeztethetik meg a Farnes-szigeteknél merülő búvárokat- legyenek azok kutatók vagy egyszerűen csak érdeklődők.

Bali szigetének híres roncsa az egyik legjobb merülőhely az egész világon.

Nekem már volt abban a szerencsében részem, hogy búvárkodhattam a Bali keleti részén, Tulamben előtt elsüllyedt Liberty nevű hajó roncsánál. Az 1918-ban vízre bocsátott hajó USS Liberty-ként állt szolgálatba, és néhány alkalommal vitt magával ellátmányt az Egyesült Államokból Franciaországba az első világháború után, majd kivonták az állományból.

Amikor jött a következő nagy háború, az amerikai hadsereg ismét igényt tartott a hajóra, és az USAT Liberty újból hadi megbízásokat teljesített. 1942-ben egy szállítmányt vitt Ausztráliából a Fülöp-szigetekre, amikor a Lombok-szorosban megtorpedózta az I-166 japán tengeralattjáró. Ugyan sikerült part közelébe vontatni a hajót, aminek a rakományát is megmentették, de a megrongálódott Liberty-t már nem tudták kijavítani, így az megfeneklett Tulamben falu előtt Balin.

1963-ban a szigeten kitört az Agung vulkán, és a megfeneklett hajó a tengerbe csúszott. Jelenleg a lágyan lejtő aljzaton nyugszik 7 és 30 méteres mélység között. Nem csak a sziget vagy a térség, hanem az egész világ egyik legjobban ismert merülőhelyévé vált, pedig az egykori 125 méteres hajó mára alig felismerhető.

Különösnek tűnhet, de pont ez a vonzereje: azért nem látni a hajótestet, mert annyira benőtték a korallok, s belakták a halak. A Balin töltött napok alatt több merülésem is volt itt, hatalmas barakudákat, teknősöket, sügéreket éppen úgy láttam itt, mint színes korallokat, és azokon megbúvó apró élőlényeket. 

Így aztán jó érzés végignézni ezt a szép videót, ami visszaidézi az emlékeket. Azt hiszem, vannak, akik észre sem veszik, itt valójában egy méretes világháborús hajó roncsánál nézelődnek a búvárok. Ettől igazán lenyűgöző a hely...

És ami a legjobb, nem kell hajózni se, ha valaki itt akar búvárkodni: egyszerűen csak begázol a partról és élvezi a látványt...

Jó merülőhely a kora őszi utazást tervezők számára a KT 12.

Már tegnap is arról elmélkedtem, a fapadosok milyen búvárkordási lehetőségeket nyitnak meg a számunkra (akkor Norvégia volt a célkeresztben), ma pedig egy szeptemberben még egészen kiváló úti cél ugrott be: Szardínia. Az Olaszországhoz tartozó szigeten még remek akkor az idő, a repjegy Wizzair járattal teljesen megfizethető, és van is mit látni.

Ott nyugszik például a KT12 nevű, a második világháború idején elsüllyedt német felfegyverzett teherhajó. Az olasz építésű, 834 tonnás hajót a német haditengerészet 1943 májusában állította szolgálatba, első útján ellátmányt és járműveket vittek volna rajta Észak-Afrikába. Ám nem nyúl túlságosan hosszúra KT12 hadikarrierje, mert már ezen az első úton szerencsétlenül járt: június 10-én a brit HMS Safari tengeralattjáróról indított torpedó a tenger fenekére küldte.

A robbanás szétszaggatta a hajótestet, a hajó orrát jó 300 méterre vitte a KT12-törzsétől. Vélhetően utóbbi, a 28-34 méteren nyugvó rész az izgalmasabb: a roncsból is sok látszik, a rakomány is érdekes, látni lehet az egykori hadieszközöket, a járművekből maradt alkatrészeket, a használati tárgyakat. Errefelé még az élővilág is a látványosabb arcát mutatja a Földközi-tengernek, szóval jó búvárkaland itt merülni.

Nem csak a szokásos helyeken merülnek cápákkal.

Hamarosan fapadossal lehet utazni a norvégiai Stavanger városba, s ha már az ember előtt megnyílnak a lehetőségek, érdemes szétnézni búvárszemmel is, mit nyújt a környék. Onnan alig 30 kilométerre délre van ugyanis Reve, ami előtt ez a cápás felvétel készült.

Az szimpatikusabbá teheti a túl nagy ragadozóktól rettegő búvárok számára a merülést, hogy errefelé jóval kisebb cápákra kell számítani: a Squalus acanthias legnagyobb példányai sem nőnek nagyobbra másfél méteresnél. Cserébe viszont csapatostól bukkannak fel.

Az némi kellemetlenségnek számít, hogy Skandináviában a víz nem olyan rettentően meleg, de ki az, aki ezzel nincs tisztában? Ha már valaki rászánja magát az utazásra, visz vagy bérel ehhez megfelelő felszerelést is. És ezek után elmondhatja magáról, olyan cápás merülésben vett részt, amilyenben kevés magyar búvár. Az alábbi felvétel elég meggyőző, én szívesen megnézném a cáparajzást saját szememmel...

Mondanom sem kell, már elkezdtem nézegetni, mennyibe kerülnének a repjegyek jövőre. Az árak nem rosszak, ez máris jó kiindulás. Lehet, hogy nem fog megvalósulni a terv, vagy nem a közeljövőben, de érdemes mindig a talonban tartani pár jó búvártúra-ötletet...

Ez a német teherhajó is a második világháború idején süllyedt el.

Skandinávia ismertebb roncsai közé tartozik a Helga Ferdinand. Az 1897-ben épült gőzhajtású teherhajó egyike volt annak a sok vízi járműnek, amit a németek besoroztak a tengeri szállítás bonyolítása okán. Ám értelemszerűen az ehhez hasonló öreg hajók, még ha rájuk is szereltek utólag néhány légvédelmi ágyút, nem számítottak nehéz prédának a szövetségesek hajói, repülői számára.

A teherszállító konvoj Norvégia partjai mellett hajózva keresett védettebb kikötési pontot, így jutottak el 1944. novemberében az ország délnyugati részén található Gulen közelébe. Az éj leple alatt szerettek volna tovább hajózni északra, ám 8-án a délutáni órákban egy brit felderítőgép feldezte a németeket, és ezzel a Helga Ferdinand sorsa is megpecsételődött. Hamarosan Bristol Beaufighter harci repülőgépekből álló kötelék csapott le a hajóra, ami nem sokkal később eltűnt a víz felszíne alatt, az Aquila nevű teherhajóval együtt.

A közel száz méter hosszú hajó roncsa jelentős részben egyben maradt. Érdekes pozícióban található az erősen lejtő aljzaton: az egyenesen álló hajó egyik árbocának a csúcsa van a legsekélyebben, 24-25 méteren már elérhető, a tat viszont közel 70 méteren nyugszik. Becsapós lehet tehát a gyakorlatlan búvár számára a roncs, csak megfelelő felszerelés birtokában szabad elúszni a végéig. 

A jórészt épségben levő roncson az errefelé szokásos jó látótávolság miatt jól áttekinthetőek az egyes részek. A hajózás iránt érdeklődők számára igazi időkapszula a Helga Ferdinand, ami nem csak második világháborús emlékhely, hanem a 19. század végéről származó hajó is érdekes lehet.

Már csak azért is érdekes a helyszín, mert az Északi-tenger hideg, sötét, zöldes színű vízében meglehetősen kísérteties élmény lehet a komor hajóorr megpillantása...

Balsorsú brit tengeralattjáró nyugszik a Shetland-szigeteknél.

Az első világháború idején kezdtek sorsdöntő szerepet játszani a búvárhajónak is nevezett tengeralattjárók a harcokban. Elsősorban a németek tengeralattjárósairól hallott a többség, amik mind az első, mind a második világégés idején súlyos csapásokat okoztak, de a többi félnek is voltak ilyen hajói.

Az E49 egyike volt a britek E-osztályú tengeralattjáróinak. Az 55 méter hosszú hajót két dízel- és két elektromos motor hajtotta. Maximális merülési mélysége 30 méter volt, és öt órát tudott a víz alatt tölteni egyhuzamban. Ágyúval illetve öt torpedóvető csővel szerelték fel, ezekhez tíz torpedót hordozott a fedélzetén. 

A hajót 1916 decemberében állították szolgálatba, de nem sokáig tartott a karrierje. 1917. március 12-én süllyedt el a Shetland-szigetek közelében, amikor aknára futott- ezeket az aknákat csak két nappal korábban telepítette egy német tengeralattjáró, az UC76-os. A hajó darabokra szakadva süllyedt el, a tragédiát a 31 fős legénység egyetlen tagja sem élte túl.

A Skóciától északra található, meglehetősen zord Shetland-szigetek aligha tartoznak a tipikus búvár úti célok közé. Általában brit búvárok szerveznek oda túrákat, akik számára nem szokatlan a hideg víz. A kifejezetten roncsokat célzó útvonalak egyik állomása lehet a HMS E49 roncsa is, ami 29 méteres mélységben található.

A több, mint egy évszázad amit a víz alatt töltött az eleve erősen megrongálódott tengeralattjáró, meglátszik a hajótesten. Ahhoz képest, hogy ennyire északra van, meglepően kellemes tud lenni a látótávolság, és az is gyorsan feltűnik, milyen nyüzsgő az élővilág az E49 maradványai körül.

A búvároknak viszont tiszteletben kell tartani azt, hogy a hajó háborús sírhelynek számít, így természetesen bárminek a felszínre hozatala szigorúan tilos- a szuvenírgyűjtők itt is keményen büntetik. Természetesen a tisztességes búvároknak ilyen eszébe sem jut...