Jó merülőhely a kora őszi utazást tervezők számára a KT 12.

roncs

Már tegnap is arról elmélkedtem, a fapadosok milyen búvárkordási lehetőségeket nyitnak meg a számunkra (akkor Norvégia volt a célkeresztben), ma pedig egy szeptemberben még egészen kiváló úti cél ugrott be: Szardínia. Az Olaszországhoz tartozó szigeten még remek akkor az idő, a repjegy Wizzair járattal teljesen megfizethető, és van is mit látni.

roncs

Ott nyugszik például a KT12 nevű, a második világháború idején elsüllyedt német felfegyverzett teherhajó. Az olasz építésű, 834 tonnás hajót a német haditengerészet 1943 májusában állította szolgálatba, első útján ellátmányt és járműveket vittek volna rajta Észak-Afrikába. Ám nem nyúl túlságosan hosszúra KT12 hadikarrierje, mert már ezen az első úton szerencsétlenül járt: június 10-én a brit HMS Safari tengeralattjáróról indított torpedó a tenger fenekére küldte.

roncs

A robbanás szétszaggatta a hajótestet, a hajó orrát jó 300 méterre vitte a KT12-törzsétől. Vélhetően utóbbi, a 28-34 méteren nyugvó rész az izgalmasabb: a roncsból is sok látszik, a rakomány is érdekes, látni lehet az egykori hadieszközöket, a járművekből maradt alkatrészeket, a használati tárgyakat. Errefelé még az élővilág is a látványosabb arcát mutatja a Földközi-tengernek, szóval jó búvárkaland itt merülni.

Persze ez csak egy jó merülőhely Szardínia körül, tehát akinek időben és pénzben belefér, feltétlenül érdemes a helyi lehetőségekről tájékozódni. Még nincs késő megszervezni egy szeptemberi kiruccanást.