Felmerülnek időnként kérdések arról, hogy tudja megörökíteni egy lelkes amatőr a víz alatt látottakat, ezért úgy gondoltam, hasznos lehet egy kisokos a vízhatlan gépekről egy aránylag gyakorlott hobbifotós összegzésében.
Először egy szomorú tényt le kell szögezni: teljesen mindegy, milyen géppel merül alá a kezdő, az első próbálkozások eredménye szinte biztosan gyenge lesz. Ezen nem kell elkeseredni, más közegben mozgunk, más viszonyokhoz kell alkalmazkodni, és jó eséllyel még a gépet is alig ismerjük. Így aztán csodát nem szabad várni, de pár alap dologról azért mégis szót ejtenék- úgyis mindenki fotózni szeretne.
Először is arról kell beszélni, hogy a felszínen maszkban úszó sznorkelező, azaz légzőkészülék nélküli búvár csak lefele fotózhat, és értelemszerűen legalább 2-3 méterrel van a felszín alatt a látnivaló. Ha lebukik, csak másodpercei vannak a komponálásra és exponálásra, nincs ideje megvárni amíg a búvár megjelenése miatt megriadt halak újra közelebb jönnek, tehát csak emlékfotók születhetnek. Ha az úszó le sem bukik, a képeken leginkább távoli, kissé elmosódott és nagyon kékes jeleneteket lát majd, hiszen a vízben először a vörös szín tűnik el a mélységgel. Mit lehet ilyenkor fotózni mégis? Például a közelünkben úszó családtagról készíthetünk maszkos portrét, esetleg ha nagyon nagy szerencsénk van, és a felszín közelébe jön egy teknős vagy egy delfin, akkor még mázlival sikerülhet használható képünk. Egyébként én nem erőltetném túl a fotózást sznorkelezés közben, inkább ott helyben gyönyörködnék a látványban, mint hogy állandóan a kis kijelzőt bámuljam.
Aki teljesen kezdőként fizet be egy próbamerülésre, annak nem kell erőltetni a fotózást. A készülékes merülésben minden új, épp elég arra a rengeteg cuccra figyelni, tehát úgysem alkalmasak a körülmények arra, hogy a víz alatti fotózásban tapasztalatlan ember képes legyen jó képet csinálni. Gyakran van a bázisoknak saját fotósa, inkább vegyünk tőlük egy-két képet. De még a tanfolyamot végzett, kártyával rendelkező rutintalan búvároknak sem igazán kell fotózással foglalkozni, amíg a merülésben gyakorlottabbak nem lesznek. Bármelyik búvárfotós megmondja, a jó kép készítésének alapja a megbízható búvártudás. Aki nem tud lebegni, akinek még túl nagy a levegőfogyasztása, aki nem tájékozódik olyan jól a mélyben, annak nem kell fényképezőgépet a kezébe vennie. Gondoljunk bele, aki még kissé ügyetlenül mozog, pont azokat a korallokat rúgja meg, töri le, amikben egy perccel előtte még gyönyörködött. Egyetlen kép sem éri meg a környezetrombolást! Minden túrán van pár lelkes fotós, akik megosztják a képeiket a Facebook-on, tehát nem marad emlékfotó nélkül a kezdő sem.
Szóval már pár merülés van a hátunk mögött, és még mindig fotózni szeretnénk- akkor hogyan tovább? Néhol még lehet vásárolni az egyszer használatos filmes analóg gépeket, de bármilyen olcsónak látszanak, ezeket megvenni szinte mindig pénzkidobás. A kis keresőben komponálni szinte lehetetlen, nincs vaku a világításhoz, a képek elmosódottak lesznek és még az előhívásért is fizetni kell. Ráadásként csak pár méterig vízállóak. Felejtős. (Ugyanennyire nehézkes, és ma már nem különösebben ajánlható a többi analóg gép se, még ha nem is eldobhatóak hanem komolyabb készülékek. Eljárt felettük az idő, a polcon szépen mutatnak, de annyi kényelmetlenséggel jár a használatuk, hogy úgyis hamar lecseréli őket a búvárfotós.)
Vannak vízállónak mondott fényképezőgépek (pl. Olympus Tough sorozat). Ezekkel az a legnagyobb baj, hogy általában 3-5-10 méterig vízhatlanok, készülékes merülés közben pedig könnyen mélyebbre csúszhatunk, ha pedig beáztatjuk a gépeket (és nem ezek a legolcsóbb kompaktok, pont a vízállóság miatt), a tengervíz azonnal tönkreteszi őket. Sznorkelezni jók, vagy arra, hogy a hajó fedélzetéről aggodalom nélkül fotózzunk akár felcsapó hullámok közt is, de merülni nem ideális ez a modell.
A következő lépcsőfok az, amikor egy akár 40 méterig vízálló tokba zárjuk a fényképezőgépünket, amivel a kedvtelési búvár minden szokványos mélységben elboldogul. Most nem térek ki a drágább cserélhető objektíves gépszettekre, ahol az eleve drága géphez drága objektíveket, drága tokot, drága kiegészítőket és drága külső vakukat kell még vásárolni. Milliós nagyságrendről beszélünk! Lehet ilyennel kezdeni, ha az ember egyből minőséget akar, de ehhez úgyis kell egy profi segítsége, mert a rossz választás óriási anyagi bukás. Akit ilyen érdekel, menjen el egy búvárfotós tanfolyamra, ismerkedjen meg azokkal a hazai szakemberekkel, akik nem csak az oktatásban, de a választásban és beszerzésben is tudnak segíteni.
Az átlag búvárfotós inkább egy kompaktot tokoz be. Van egy alapszabály: előbb tokot választunk, és csak aztán gépet! Ugyanis nincs minden géptípushoz tok, tehát esetleg megvesszük a nekünk nagyon szimpatikus, szép kompaktunkat- és rájöhetünk, víz alatti nem fogjuk tudni használni. Van pár gyártó, aminek modelljeihez nagyon gyakran készítenek gyári búvártokot is, ilyen például az Olympus, a Panasonic vagy a Canon, először ezek közt érdemes szétnézni, emellett vannak tokgyártók mint az Ikelite, ami elég sokféle gyártó modelljeihez készít tokot.
A tok lehetőleg ne legyen túl nagy (az "általános" tokok túlméretezettebbek, a pici kompaktunkat jó nagy tokkal kell hurcolni), ez a gyári tokok többségére jellemző. A kezelőszervek legyenek kézreállók, és tudjunk rajta minden egyes funkciót a víz alatt is elérni. A tok tegye lehetővé a belső vaku használatát is, ha külső vakut nem akarunk venni az elején. A legnagyobb veszély az, hogy az O-gyűrű nem megfelelő kezelése miatt beázik a tok és tönkremegy a fényképezőgép. Legyen tehát ennek az ápolása egyértelmű, figyeljünk rá oda, de aki nagyon biztosra akar menni, az olyan kompaktot tokoz be, ami eleve vízálló pár méterig (van ilyen Olympus gép, amihez tokot is gyártanak).
Mi a fontos a választásnál? A felbontás nem annyira, hiszen ritkán osztunk meg 1 megapixelnél nagyobb képeket. Hogy 6 vagy 12 megapixelesből méretezzük át, szinte mindegy. Fontos az objektív látószöge: minél rövidebb a gyújtótávolság, annál nagyobb a látószög, így közelebb mehetünk a nagyobb témákhoz, és annál inkább képesek leszünk egy roncs nagyobb részletét lefotózni. De az is fontos, mennyire mehetünk közel az apró témákhoz, mennyi a makrózásnál a minimális távolság. Szerintem nagyon fontos az is, hogy legyenek manuális állítási lehetőségek (záridő, blende, fehéregyensúly, érzékenység, stb.) Eleinte mindenki valamelyik automata üzemmódot használja, de aztán hamar kiderülnek ennek korlátai- ha viszont manuális állítási lehetőség eleve nincs is, akkor a géppel egy idő után csak kínlódni fog a komolyabban fotózni vágyó amatőr.
Ezek után felmerül, érdemes-e használt gépet venni. Azt hiszem, jelentős árkedvezménnyel igen. Ha valaki 25-30 ezerért megcsíp egy pár éves korrekt kompaktot egy tokkal, még évekig használhatja. Az akku lehet éppen elöregedett, de külföldről nagyon sok géphez lehet utángyártott akkut vásárolni, vagy ami ceruzaelemmel működik, ahhoz vehetünk pár új tölthető elemet és kész. Persze az elektronika ne legyen hibás vagy a lencse sérült, de egyébként el lehet velük boldogulni. A felbontás esetleg kisebb, de mint írtam fentebb, ez nem annyira számít, és manuális állítási lehetősége ugyanúgy lehet egy régebbi gépnek- sőt. Tokozott kompakttal, belső vakuval leginkább közeli témákat lehet megörökíteni, tehát makrófotózáshoz, portrékhoz lehet jó egy ilyen gép, és erre már az évekkel ezelőtti modellek is bőven alkalmasak voltak- fontosabb a fotós ügyessége, mint a gép milyensége. Ami igazán különbséget tesz régi és új között, az az, hogy az újabb gépek többsége sokkal nagyobb felbontású és szebb videót készít- ha valakinek ez fontos, inkább ne a használt gépek közt nézelődjön. Másik kérdés, hogy felszíni használatra is kell-e gép, tehát mindent tudnia kell, vagy csak víz alá visszük időnként, mert akkor csak a speciális képességeire kell figyelni, odafenn meg használunk egy másik, arra alkalmasabb gépet.
A folytatásban kitérek rá, hogy is kellene elkezdeni fotózni, ha már megvan a gép.
Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.
Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.
Amennyiben a kép utólag nagyon színtelennek tűnik, szinte biztos, hogy egyszerűen túl távolról fotóztuk, és a vaku hatástalan maradt, vagy pedig nem állítottunk fehéregyensúlyt. Egy kicsit lehet ezen javítani utómunkában, de a reménytelenül kékes képeken az sem segít. Ahogy írtam korábban: közelebb, közelebb, közelebb! Ha a kép kiégett vagy túl sötét, akkor elrontottuk a manuális rekesz és zársebesség beállítást, vagy a gép nem volt képes a szélsőséges körülmények között dolgozni. Egy kis rutinnal hamar kitapasztaljuk, milyen fényviszonyok között kár elkezdeni fotózni, pl. roncsok belsejében vaku nélkül nem sokra megyünk.
Csatlakozz a búvárok közösségéhez!
