Big Blue Búvár Blog

Ezúttal Ciprus közelében találtak egy izgalmas roncsot.

Az amforákkal megrakott római hajó maradványát Protaras közelében találták meg, közölte a régészeti hivatal. Valószínűleg Szíriából érkezett a szállítmány. A lelet érdekessége, hogy ilyen érintetlen római roncsot ciprusi vizekben még nem találtak. A feltárás sokat elárul majd arról, milyen jellegű kereskedelm zajlott Ciprus és a birodalom töbi része között. 

A felfedezést két önkéntes búvárrégész tette, Spyros Spyrou és Andreas Kritiotis. Miután jelentették a roncs megtalálását, az örökségvédelmi hatóság azonnal lépett, és elkülönítette az előzetes feltáráshoz szükséges anyagi forrásokat.  Már a helyszínen van és dolgozik egy búvárrégész csapat Dr Stella Demesticha vezetésével, akik együtt dolgoznak más szakemberekkel is. 

A közösen végzett munka eredményei új információkkal szolgálhatnak. Cipruson már így is tettek komoly felfedezéseket a búvárrégészek, és most is a víz alatti leletek mesélnek majd a sziget múltjáról. S mi, kedvtelési búvárok reménykedhetünk, talán egyszer amatőrként mi is merülhetünk az érintetlen amforáknál- legalább nem csak a jóval modernebb roncsok, mint a Zenobia vonzzák majd a búvárokat Ciprusra.

Mexikóban bukkantak több száz éves horgonyra a búvárrégészek.

A víz alatti régészetben gyakori kihívás az, hogy történelmi események nyomaira bukkanjak a tenger fenekén. Nagyon izgalmas, ha korábban még nem igazolt csaták, balesetek tárgyi emlékeit fedezik fel, híres személyiségekhez köthető roncsokat találnak.

Hernan Cortes hírhedt spanyol konkvisztádor, az ő nevéhez fűződik az inka birodalom megdöntése, ő alapította a mai Mexikó elődjének számító Új-Spanyolországot is. A közelmúltban mexikói búvárrégészek ott találtak egy érdekes leletet, ahol a beszámolók szerint az ő hajói süllyedtek el: a horgony pár méteres vízben nyugodott.

Természetesen biztosat nem lehet állítani, egyelőre még folynak a vizsgálatok. Azt mindenesetre megtették, hogy a horgony fa részéből mintát vettek, és az alapján a horgony nagyjából 500 éves lehet, a fa pedig Spanyolország északi részéről származik. 

A történet úgy szól., hogy Cortes 1519-ben tucatnyi hajója többségét a tenger fenekére küldte, hogy embereinek ne lehessen módja elmenni a meghódítandó kontinensről. A tudósok nem jelenthetik ki, hogy ezen hajók egyikéről származik a horgony, de nincs is kizárva. 

A két és fél méteres horgony 12 méteres mélységben, az üledék alatt rejtőzött. Kormeghatározást végeztek Mexikóban és az Egyesült Államokban is, és mind a kettő hasonló eredményt hozott. Spanyolországban pedig a fa anyagát vették vizsgálat alá. 

Most azt szeretnék megoldani, hogy a horgonyt biztonságosan kiemelhessék, és az konzerválás után kiállítható legyen.

Ókori roncsot találtak Molat szigete mellett.

Horvátországban több helyen találtak már akár kétezer éves hajókat is a mélyben. Mindez nem meglepő, hiszen jól ismert hajózási útvonal volt az Adriai-tenger. Bár sok a búvár, a tipikus merülőhelyek mellett sok olyan feltáratlan pontja van a tenger fenekén a horvát szigetvilágban, ahol viszonylag sekélyen bújnak meg roncsok.

A most felfedezett ókori hajó is 20 méteren, könnyen elérhető helyen nyugszik. Jó állapotban érződött meg, és a rakománya is jellegzetes: a rómaiak által használt tetőcserepeket szállított. A tegula és imbrex nevű elemek egymásba illeszkedve biztosítottak jó fedést az épületeknek, és széles körban használták őket. 

A hajó az időszámítás utáni első században süllyedhetett el, de a régészek bíznak benne, hogy találnak olyan leleteket, amelyek segítségével lehetséges lesz a pontosabb kormeghatározás. Már eddig is kerültek elő edények, amfora, ami segíthet ebben. A cserepek pedig igencsak időtállónak bizonyultak, mert ránézésre akár most is fel lehetne őket használni.

Ezen cserepek annyira gyakoriak voltak, hogy a közelben már találtak roncsot hasonló rakománnyal. Ki tudja, hol bukkannak rá a következő ókori roncsban az Adriában.

Libanoni búvárok találtak rá néhány nagyon izgalmas ókori roncsra.

Türosz városának ostromával sokat foglalkoztak a régészek: Nagy Sándor hódító hadjárata során i.e. 332-ben vette be a szigetre épült várost, de azt nem tudták, hogyan. A szemben levő szárazföldön található Usu elfoglalása könnyen ment, ám a szigeten levő Türosz már keményebb dió volt.

Azért is érdekes ez, mert a mai Libanon területén található Türosz ugyanis jelenleg nem szigeten, hanem egy félszigeten van, aminek állandó kapcsolata van a szárazfölddel. Néhány éve földtani kutatások és számítógépes modellezés segítségével derítették ki, hogy vélhetően Nagy Sándor kiváló hadmérnökeinek volt köszönhető az eredményes ostrom.

Türosz és Usu között ugyanis volt egy, sekélyebben húzódó homokzátony. Ezt magasították és szélesítették sziklákkal, törmelékkel annyira, hogy a sereg a szárazföld irányából is tudott rajta támadni. Hét hónapig tartott a munka, de végül a város Nagy Sándor kezére került. Az új földnyelv pedig annyira megváltoztatta az áramlási viszonyokat, hogy végül az egykori szigetből félsziget lett.

A történet azért vált érdekessé most búvár szempontból, mert egy libanoni búvárcsapat állítása szerint nagyjából 35 méteres mélységben 11 darab ókori görög hajót talált. A 2300 éves korúnak becsült roncsok Nagy Sándor flottájából származhattak, s részt vehettek az építéshez szükséges sziklák szállításában. Talán pont azért vesztek oda, mert a túlterhelt hajók nehezebben álltak ellen a tenger viharainak. 

A víz alatti régészek már hónapok óta dolgoznak a helyszínen, és még bizonyára hosszú ideig el is fog tartani a munka. A maradványok közt nem csak sziklákat találtak, hanem sok cserépedény darabját is, így az sem kizárt, hogy a hajók a seregnek szánt ellátmányt is szállítottak. De biztosat természetesen csak a feltárás lezárulta után lehet majd mondani. Mindenesetre érdekes, hogy ilyen szerteágazó kutatások szükségesek ahhoz, hogy egy ókori történelmi esemény hátterét feltárják.

Konténert kerestek, 16. századi roncsot találtak az Északi-tengerben.

Az év elején az MSC Zoe, a világ legnagyobb konténerhajóinak egyike viharba került, és a fedélzetéről 345 konténer zuhant a tengerbe holland vizekben. Ezek felkutatását végezte szonár segítségével egy csapat, ám Terschelling szigettől pár kilométerre északra egy egészen másféle alakzat rajzolódott ki a képernyőkön. 

Miután beszámoltak a lelőhelyről, víz alatti keresés következett, és fa gerendákat illetve réz lemezeket találtak. A régészek folytatták a feltárást, és ők azt gyanítják, egy nagyjából 30 méter hosszú hajó roncsára bukkantak, ennek a rakománya lehetett a réz. 

A fát 1536-ban vághatták ki, és a hajót nem sokkal később építhették Hollandiában. A lemezeken pedig megtalálták a nagyhatalmú Fugger család jelét. A Fuggerek rendkívül vagyonos német bankárok és kereskedők voltak, akik a 16. században egyeduralkodók voltak a réz kereskedelmében is. 

A lelet óriási jelentőségű a holland kulturális örökség védelméért illetékes hivatal szerint. Rámutattak, fontos volt, hogy rendelkezésre állt a költségvetés a búvárrégészek munkájának finanszírozására, A nyáron pedig a feltárás folytatódik, és izgalmas leletekre számítanak, ugyanis ennél idősebb hajót még nem találtak holland vizekben. 

A holland kulturális miniszter, Ingrid van Engelshoven is izgatottan nyilatkozott. Megjegyezte, ez a régészet szépsége, mert tanulhatunk a múltunkról,. a leletek felkeltik kíváncsiságunkat és beindítja a képzeletünket is. 

A Titicaca-tóban dolgoztak búvárrégészek.

A Bolívia és Peru határán levő legendás Titicaca-tó Dél-Amerika legnagyobb tava, és egyben a világ legmagasabban levő hajózható tava. Különlegesnek számít sok szempontból, és már annak tekintették az egykoron itt élő őslakosok itt. Titokzatos és izgalmas helyszín, amiről sok legenda született.

A tó mélyének kutatása különleges kihívás a búvárok számára. A nagy, több mint 3800 méteres tengerszint feletti magasság miatt módosított merülési táblázatokat használnak, ami azt jelenti, jóval rövidebb ideig tartózkodhatnak és dolgozhatnak odalenn. 

Pedig volna mit vizsgálni. A Nap szigete az egyik legnagyobb sziget a Titicaca-tóban, s ennek közelében fedezték fel 1977-ben Khoa zátonyt. Annak idején, amikor a tónak alacsonyabb volt a vízszintje, több olyan terület is szárazföldnek számított, amit ma már csak a búvárok látogathatnak. Nagyjából egy évezrede a Tiwanaku emberek itt tartották a szertartásokat. 

Így aztán már a régebbi víz alatti expedíciók is sok leletet hoztak a felszínre. Arany- és ezüst tárgyak, csontból, kőből készült dolgok egyaránt voltak itt. A mostani búvárrégészeti kutatásról úgy tartják, ez az első módszeres feltárás a helyszínen és nekik is sikerült olyan leleteekre bukkanni, amik az isteneknek szánt felajánlások lehettek. Az i.sz. 8-10. században élt Tiwanaku emberek ékszerei, arany medálja, kerámia edények nyugodtak a tó mélyén.

A leletek gazdagsága arra utal, hogy fejlett és gazdag kultúra virágzott a tó mellett. Állatok csontjait, szenet is találtak már, amiből arra következtettek, hogy áldozatot is mutattak be az isteneknek. Bár bizonyára még sok felfedeznivaló van a tóban, a merülés kihívásai miatt nem egyszerű mélyebben kutatni. Így legalább érintetlenül megörződnek azok a leletek, amelyek sokat mesélnek a régi dél-amerikai birodalmak életéről, az egykori emberekről.

Egyetemi hallgatók találtak rá egy rég elveszett roncsra a tengerben.

A második világháború idején tengerbe veszett számtalan hajó és repülő közül sok végső nyughelyét még ma sem ismerjük. Van köztük híres és olyan is, ami nem számít különlegesnek- ám az ezeken is ugyanúgy emberek szolgáltak és kockáztatták életüket.

Több mint hét évtizede, 1945 februárjában szállt fel Bermudáról egy B-24 Livberator típusú amerikai nehézbombázó egy rutin óceánátkelésre. Az úti cél Portugália volt, de a repülés csak percekig tartott, mert a gép a repülőtértől nem messze a tengerbe zuhant. A kilenc fős legénységből négy embert sikerült kimenteni, két holttestet találtak, hárman pedig eltűntek.

A roncsot próbálták már megtalálni, de korábban nem jártak sikerrel. Egészen mostanáig kellett addig várni, amíg sikerül a B-24 nyomára bukkanni a mélyben. Méghozzá különleges csapat talált rá: a University of Delaware hallgatói, egy oktató, Art Trembanis vezetésével. Noha a B-24 bombázóból rengeteg készül, így a gép nem különlegesség, elég kihívást jelentett a hallgatóknak, akik számára iskolai projekt volt a kutatás. 

Trembanis a fiataloknak átadta a lezuhant géppel kapcsolatos dokumentumokat, és az adatok alapján nekik kellett meghatározni a kutatási területet. Konzultáltak természetesen a helyi hatóságokkal, és a Bermuda Institute of Ocean Sciences minden segítségett meg is adott nekik. Az amerikai egyetemtől ugyanis megkapták a diákok a projekthez az anyagi támogatást, tehát a helyiek szívesen szálltak be a munkába.

Korábban már dolgoztak ezen a területen, de a roncsot nem találták meg. A diákok úgy vélték, a repülő roncsa mélyebbre csúszhatott a zátonyon, tehán kicsit távolabb kezdtek dolgozni a szonárral. A távirányítású eszközzel remek térképet alkottak a tenger fenekéről, és ekkor rajzolódott ki egy repülőgépalkatrészt idéző alakzat. A búvárok pedig egyértelműen azonosították is a B-24 maradványait, a repülőtértől alig pár száz méterre.

Újabb dokumentumokat felkutatva aztán kiderült, hogy bizonyos részeket már akkor kiemeltek a vízből, ezért nem találhatták meg a korábbi expedíciók a teljes repülőgépet. Mindenesetre most már pontosan adatok állnak rendelkezésre a B-24 nyughelyéről, és a további lépésekről a helyi hatóságok illetve az amerikai fél közösen döntenek. 

Búvárrégészek bizonyították be, hogy az ókori történetíró által leírt egyiptomi hajók tényleg léteztek.

Nagyon nehéz megítélni két és fél ezer év távlatából, hogy egy hitelesnek szánt munkában mennyi a túlzás, mennyi a hallomásból szerzett információ, és mennyi a valóság. Az időszámításunk előtti ötödik században élt Hérodotosz kilenc kötetes munkája, a Történelem egyedülálló mű, mert nem csak a történelmi eseményekkel foglalkozik, hanem az akkori világnak is alapos, részletes leírását adja.

A régészek számára időnként kihívást jelent, hogy kiderítsék, melyik információ a hiteles. Az egyik példa erre az, hogy a szerző ír az ókori egyiptomiak hajóépítési módszeréről: a barisz néven emlegetett kereskedelmi hajót leírása szerint nagyjából méteres deszkadarabokból állították össze úgy, mint ahogy téglákat illesztenek egymáshoz. 

Sokáig még az is kérdéses volt, egyáltalán léteztek ilyen hajók. Ám Tonisz-Herilaieon kikötőjének (ez a település a mai Alexandria közelében található) feltárásakor találtak egy maradványt, ami meghökkentette a régészeket. A Nílus üledéke által belepett, s így szinte teljesen ép roncs Dr Damian Robinson, az oxfordi egyetem víz alatti régészeti központjának vezetője szerint pontosan olyan hajóra bukkantak rá, mint amit Hérodotosz leírt.

A történészek már korábban is vitáztak arról, hogy ha léteztek is a hajók, ezek pontosan hogy néztek ki. Ugyan a leírás viszonylag alapos, ennyi idő távlatából nehéz kideríteni, egy-egy szó melyik alkatrészt jelöli, és annak mi volt a pontos funkciója. A régészeknek sikerült az összképet feltárni azzal, hogy a hajóroncs vizsgálata során megértették, miről is írt a görög szerző. Kiderült, hogy is néznek ki azok a "belső bordák", amik valójában igen hosszú csapok voltak, s ezek fogták egybe a deszkákat. Megtalálták a kormánylapát helyét is, amiről szintén említést tesz Hérodotosz. 

A hajótest 70 százaléka egyben és épségben marad, és ez így igazi kincsesbánya a búvárrégészek számára, akik ritkán tudnak ilyen állapotú ókori hajóknál merülni. Így aztán nem csoda, hogy egy egész könyvet szenteltek a felfedezésnek. 

A kincsvadászok most Angliában leshetnek prédára.

Egy halászhajó általt vontatott hálóba akadt bele Cornwall közelében egy méretes horgony- ilyesmi megesik időnként, és csak a roncsbúvárok ingerküszöbét éri el egy ilyen hír általában. Most viszont némileg más a helyzet, mert úgy vélik, az a bizonyos hajó aminek a horgonyát ily módon megtalálták, a Merchant Royal nevű angol galleon volt, ami 1641-ben süllyedt el, arannyal és ezüsttel megrakodva.

Úgy tartják, soha az angol hajózás történelmében (ami azért elég hosszú...) nem süllyedt el hajó nagyobb vagyonnal. A pontos(nak vélt) számok megdöbbentőek: 45 tonna arany és 400 ezüstrúd, félmillió pénzérme, rengeteg ékszer... Úgy vélik, a rakomány összértéke mai pénznemben elérheti a két milliárd(!) fontot.

A Merchant Royal John Limbrey kapitánysága alatt három éves kereskedelmi útról tért vissza az Újvilágból, a végcélje Dartmouth volt a spanyolországi Cadiz érintésével. A Scilly-szigetek közelében csapott le rá egy iszonyú erejű vihar, ami a tenger fenekére küldte. A kapitány és 40 tengerésze megmenekült, 18 ember viszont odaveszett. 

Természetesen régről ismert a kincses hajó legendája, néhányan "A tenger Eldorádója" néven emlegették. Így aztán a kincsvadászok már jó ideje próbálják felkutatni, hiszen az elsüllyedés nagyjábóli helye ismert. Nekik adhat új lökést a hír a Land's Endtől 20 mérföldnyire megtalált horgonyról.

A rutinos technikai búvár, Mark Milburn sokkal inkább kutató, feltáró expedícióban gondolkodik. Ő is úgy véli, a jellegzetes horgony valóban lehet a Merchant Royalé, de azért mindenkit óvatosságra int. A helyszínen 90 méter mély a víz, gyakran haragos a tenger, szóval a feketén dolgozók nagyon sokat kockáztathatnak a merüléssel. 

A kiemelt horgony megfelelő kezeléséről is gondoskodni kell, azt vélhetően egy édesvizes tóba helyezik el, hogy ne romoljon az állaga, és tovább lehessen vizsgálódni. De akinek csak a könnyen elérhető gazdagság jár a fejében, annak a horgony csak egy felkiáltójel, ami lökést ad az életveszélyes búvárexpedícióra, és kicsit sem törődik a régészeti szabályokkal. 

Megtalálták a USS Hornet roncsát.

A második világháború idején, 1942 októberében veszett oda az amerikai repülőgéphordozó a Santa Cruz-szigetek közelében vívott csatában. A japán zuhanóbombázók és torpedóvetők által elsüllyesztett hajó 2200 fős legénységéből 140 ember vesztette életét. Az alábbi drámai videón a USS Hornet utolsó óráiról készült riport látható.

A nemrég elhunyt milliárdos, Paul Allen alapítványa birtokában levő kutatóhajó, a Petrel csapata találta meg a Hornetet több, mint ötezer méteres mélységben. Ez természetesen minden búvár számára elérhetetlen, sőt, a tengeralattjárók többsége számára is. Időnként ilyen nagy mélységű roncsfelfedezéseknél szóba kerül a merülés lehetősége, hiszen a laikusok nem feltétlenül vannak tisztában azzal, hol a határ. Nos, az átlagbúvárok túlnyomó többségének 40 méter körül, a technikai búvárok mehetnek csak 100-150 méter környékére, míg a 300-400 méter már extrémnek számít a katonai vagy ipari búvárok körében is.

Így aztán a USS Hornet esetében egészen biztosan csak kamerák felvételeivel kell beérni azoknak, akik kíváncsiak rá, hogy néz ki most a hajó.