Big Blue Búvár Blog

A tenger mélyén fedezték fel egy második világháborús bombázó roncsát Szicília közelében.

1943. április 18-án szállt fel a Devils from Hell becenevű B17 Flying Fortress (Repülő erőd) bombázó Bobby M. Godwin kapitánysága alatt. A bevetés célpontja Szicília egyik nagyvárosa, Palermo volt. Ám még azelőtt megtalálták a Messerschmitt Me110 vadászgépek az amerikai köteléket, hogy azok elérték volna a bombavetés helyét. Godwin gépét lelőtték, és a többi bombázóról nem láttak egyetlen kinyíló ejtőernyőt sem. Palermo városát a túlélő gépek megszórták, és a hivatalos jelentésbe bekerült, hogy egy gép odaveszett, a teljes legénységgel együtt.

Több mint hét évtizeddel később amatőr roncskutatók fedezték fel a bombázó maradványait 75 méteres mélységben. Egy olyan csapatról van szó, ami a Szicília vizeiben odaveszett roncsok felkutatását tűzte ki célul. A B17-est hónapokon át keresték- először archívumokban "búvárkodtak", szemtanúk beszámolói alapján szűkítették a lezuhanás lehetséges helyszínét. Végül szonárral fedezték fel a repülőgép roncsát.

Ám ezután jött még az azonosítás, amihez le is kellett merülni. Ilyen mélységben ez nem könnyű feladat, ráadásul igen gyatra volt a látótávolság is. A búvárok nem adták fel, újból próbálkoztak, és sikeresen megtalálták a motorok sorozatszámát- ez egészen pontosan beazonosította a bombázót. 

A repülő jó állapotban maradt meg, a lezuhanás következtében csak a pilótafülke deformálódott. Emberi maradványokat nem találtak a helyszínen, de nem kívánják bolygatni a roncsot, mert így is háborús sírhelyként kezelik. A nagy mélység mellett ez a másik ok, ami miatt a kiemelése nem merült fel.

Egy bő évszázada történt, hogy Dimitriosz Kondosz kapitány úgy döntött, hajójával egy védett helyen vészel át egy vihart Antiküthéra sziget közelében. Ha már ott volt, leküldte a búvárokat, hogy keressenek szivacsot- akkoriban nagyon veszélyes, de jól jövedelmező volt a rézsisakos felszerelésekkel végrehajtott szivacsgyűjtő merülés.

Az egyik búvár rémülten bukkant fel a felszínre: odalenn számos emberi csontvázat talált, mellettük pedig szobrokat, mindenféle régi tárgyakat. A keresgélés során került elő a máig sokakat foglalkoztató mechanizmus, ami egyesek szerint afféle ókori analóg számítógép. Sokakat meglepett a szerkezet fejlettsége, így a régészek fantáziáját mindmáig megmozgatja a roncs maradványa, és a még ott maradt további leletek.

Sajnos (vagy szerencsére, mert így a többség számára elérhetetlen) a roncs túl nagy mélységben van. Jól felszerelt búvárcsoportra volt tehát szükség a legutóbbi expedíción, és a profik szerencsével is jártak, félszáz tárgyat hoztak a felszínre a jelek szerint még mindig titkokat tartogató roncsból. 

A leletek jelentős része arról árulkodik, hogy az egykori felső tízezer számára szállított rakományt vitt a fedélzetén az időszámítás előtti évszázadban elsüllyedt hajó. A különleges szobrok, míves edények sokat elmondanak arról, milyen körülmények között éltek az egykori gazdagok. Analizálják az amforák tartalmát, hogy többet megtudjanak a korabeli ételekről és italokról, a fémtárgyak összetétele is sok információval szolgál a szakembereknek.

Az idei kutatás eredményesen zárult tehát, de a munkának még nincs vége. Úgy sejtik, még több izgalmas dolgot találnak a tenger fenekén. A legnagyobb rejtélyt persze a felszínen kell megoldani: a mechanizmus titka még bizonyára sokáig foglalkoztatja majd a profi és amatőr régészeket.

Az éppenséggel nem meglepő, hogy Görögország területén romok közt kutatnak a régészek, de a víz alatt még ott is ritkábbak az ókori települések. Ezúttal viszont nem akármekkora város romjait tárták fel Athéntól délre, a Peloponnészoszi-félsziget közelében.

A Kiladha-öböl mélyén nyugvó várost az időszámításunk előtti harmadik évezredben lakhatták. Komoly területen találtak maradványokat: majdnem három hektárnyi helyen vizsgálódtak eddig a búvárrégészek. A korra jellemző kis épületek romjaira leltek, amelyeket egy fal vehetett körül. 

A véletlen vezette a svájci-görög csapat búvárait a romokhoz: épp gyakorlómerüléseket hajtottak végre a közelben, míg kutatási engedélyre vártak egy másik területre. Egy alkalommal a sekély vízben cseréptöredéket találtak, és a szakértő szem gyorsan felismerte, hogy igen régi lehet a lelet. Ezek után találták meg a köveket is, amelyek egykor épületek részei lehettek.

Mindez még 2014-ben volt, és az idén kaptak lehetőséget arra, hogy visszatérve alaposabban vizsgálódjanak a helyszínen. Kövezett utcákra bukkantak és olyan alapokra, amelyek egykor talán tornyokat tarthattak. Nagyon fontos tárgyi leletek, pengék és edények igazolták, hogy valóban ötezer éve állhatott itt a település. Mivel máris több ezer tárgyat hoztak a felszínre, az egyik szakember szerint ez a "régészek paradicsoma". 

A sok anyag feldolgozása izgalmas betekintést nyújthat az itt élő emberek mindennapjaiba. Ez a korszak egybeesik a minószi civilizációval illetve az egyiptomi piramisépítések korával- kiderülhet, Görögországnak ezen a részén milyen fejlett volt az építészet, a technológia. 

Hat évtizeden át nyugodott háborítatlanul a víz mélyén egy hatalmas második világháborús hajó Hawaii közelében, amíg véletlenül rá nem találtak.

Azt hihetnénk, egy nagyjából 160 méter hosszú hajó nem vész el "csak úgy", alig 25 méter mély vízben. Ám a jelek szerint az USNS Mission San Miguel mégiscsak így járt. A szövetséges csapatoknak üzemanyagutánpótlást szállító tanker 1944 elején állt szolgálatba. A háborús évek után új sorszámot kapott, a több helyen teljesített szolgálatot (többek között Koreában) egészen 1957. októberéig, amikor teljes sebességgel egy zátonynak ütközött az éjszakában. Noha a tenger meglehetősen viharos volt, a legénységet sikerült kimenteni egy közelben tartózkodó hajónak.

A Hawaii-szigetekhez tartozó Maro Reef mellett nyugvó hajó talán nem volt elég fontos ahhoz, hogy kiemeljék. Meglehet, a vihar miatt sem tudták a pontos helyzetét. Keresték már több alkalommal, ám most sikerrel jártak a búvárrégészek.

Melissa Price, Rebecca Weible és Jason Raupp a mostani expedíció legutolsó napján fedezték fel a Mission San Miguel roncsát. Melissa Price elmondása szerint először nem is jött rá, mi az a hatalmas, sötét tömb, ami felbukkant a víz alatt. Rebecca Weible örömében sikoltozott, táncolt amikor bizonyossá vált, hogy megtalálták a hajót.

Az pedig külön öröm, hogy a roncs nem esett szét darabjaira, viszonylag egyben maradt- megtalálták még a kormánykereket is a helyén. A pontos pozíció ismeretében a régészek visszatérhetnek és folytathatják a maradványok vizsgálatát. A Papahanaumokuakea Marine National Monument területén nyugvó roncs védelem alatt áll, tehát nem lesz akadálya a munkájuknak.

A szakemberek szerint annak ellenére fontos a felfedezés, hogy nem egy legendás, sokak által ismert második világháborús hadihajóról van szó. Az ilyen, fontos háttérfeladatokat ellátó járművek ugyanúgy kivették a részüket a győzelemből, mint a fronton harcolók, és ezeken is tengerészek szolgáltak, akik rossz időben éppen úgy igyekeztek a legjobb tudásuk szerint szolgálatátot teljesíteni. Ám a tenger időnként keményen büntet a hibákért- ennek esett áldozatul sok más hajóval együtt a Mission San Miguel is.

Hét évtizede elsüllyedt hadihajók maradványainál készítettek remek minőségű felvételeket ausztrál szakemberek.

1941 novemberében a HSK Kormoran nevű német segédcirkáló elsüllyesztette egy összecsapás során a HMAS Sydney könnyűcirkálót, ám a Kormoran maga is súlyosan megsérült, és a hullámsírba került Nyugat-Ausztrália partvidékén.

A Kormoran 164 méter hosszú hajó volt, és érdekessége az volt, hogy teherhajónak álcázva járőrözött például az Indiai-óceánon- ez már csak azért is könnyen mert, eredetileg teherhajóként szolgált, és csak a háború kitörésekor "sorozták be" és fegyverezték fel. A kereskedelmi hajók nem tudták, hogy ellenséggel állnak szemben, így amikorra észbekaptak, a torpedókkal és ágyúkkal felszerelt Kormoran már lecsapott. Ennek a taktikának köszönhetően süllyesztett el több hajót.

A HMAS Sydney eleinte csak fel akarta tartóztatni az ismeretlen teherhajót, zászlójelekkel kommunikáltak, aztán a Kormoran a titkos jelszó megadása helyett tüzet nyitott. Mire az ausztrálok elkezdték lőni a németeket, már számos találat érte őket. Ehhez képest nagy bátorságról tettek tanúbizonyságot, hiszen képesek voltak a halálra ítélt hajóval is olyan csapást mérni, ami lángba borította a Kormorant.

A két roncs egymástól alig 20 kilométerre van, és csak 2008-ban találták meg őket: először a Kormoran maradványaira bukkantak rá, majd két nappal később meglett a Sydney is. Utóbbi hajó teljes legénysége odaveszett, 645 ember sírhelye lett tehát az ausztrál cirkáló, míg a németek közül 80 tengerész tűnt el, a többiek hadifogságba estek.

Mind a két roncs nagyjából két és fél kilométeres mélységben van, itt már csak távirányítású eszközök segítségével dolgozhatnak a víz alatti régészek. Izgalmas részleteket vizsgálhattak meg alaposabban, például a Kormoran Linda nevű hajóágyúját és sok más, ma is remek állapotban levő részt. A hajón megtalálták az elsüllyesztett hajók listáját is, amit felfestettek a falra. A meg nem bolygatott roncsok olyanok, mint az időkapszulák, ezért nem csak a hivatásos régészeket, de az amatőr roncskutatókat, a történelem iránt érdeklődőket is lázba hozzák a felvételek.

Tegnap még a levideózott bálna volt a nagy szám, ma pedig egy eddig még nem ismert, nagyon izgalmas roncsfelfedezés a téma. A tenger mindig tud meglepetésekkel szolgálni, még ha olyan sokak által felkeresett is, mint az Adria!

A horvát lapok beszámolói szerint Vis sziget mellett, 50 méteres mélységben van a roncs lelőhelye, vélhetően eddig azért nem találta meg senki, mert az átlagos hobbibúvárok ilyen mélyre már nem nagyon ereszkednek. A helyszínen már vizsgálódnak a horvát víz alatti régészek, akik érthetően roppant lelkesek: eddig több különféle használati tárgyat találtak már a tenger fenekén, ráadásként pedig legalább tíz hajóágyú is hever odalenn. A régészeket az ismert fotós, Danijel Frka kísérte el hogy megörökítsen néhány izgalmas leletet.

A hajó korát a munka elején még csak becsülni lehet, úgy vélik, a 18. század végén vagy a 19. század elején süllyedhetett el. Sokat segíthet majd a kormeghatározásban az, hogy az egyik kiváló állapotban levő díszes bronz hajóágyút már ki is emelték a felszínre. Megmondom őszintén, én magam is nagyon kíváncsi vagyok, mit derítenek majd ki a hajóról- és persze várom a további híreket a más helyszíneken előkerülő, ma még nem ismert roncsokról. Biztos, hogy bőven akad még belőlük az Adria mélyén...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!