Az éppenséggel nem meglepő, hogy Görögország területén romok közt kutatnak a régészek, de a víz alatt még ott is ritkábbak az ókori települések. Ezúttal viszont nem akármekkora város romjait tárták fel Athéntól délre, a Peloponnészoszi-félsziget közelében.régész

A Kiladha-öböl mélyén nyugvó várost az időszámításunk előtti harmadik évezredben lakhatták. Komoly területen találtak maradványokat: majdnem három hektárnyi helyen vizsgálódtak eddig a búvárrégészek. A korra jellemző kis épületek romjaira leltek, amelyeket egy fal vehetett körül. régész

A véletlen vezette a svájci-görög csapat búvárait a romokhoz: épp gyakorlómerüléseket hajtottak végre a közelben, míg kutatási engedélyre vártak egy másik területre. Egy alkalommal a sekély vízben cseréptöredéket találtak, és a szakértő szem gyorsan felismerte, hogy igen régi lehet a lelet. Ezek után találták meg a köveket is, amelyek egykor épületek részei lehettek.régész

Mindez még 2014-ben volt, és az idén kaptak lehetőséget arra, hogy visszatérve alaposabban vizsgálódjanak a helyszínen. Kövezett utcákra bukkantak és olyan alapokra, amelyek egykor talán tornyokat tarthattak. Nagyon fontos tárgyi leletek, pengék és edények igazolták, hogy valóban ötezer éve állhatott itt a település. Mivel máris több ezer tárgyat hoztak a felszínre, az egyik szakember szerint ez a "régészek paradicsoma". régész

A sok anyag feldolgozása izgalmas betekintést nyújthat az itt élő emberek mindennapjaiba. Ez a korszak egybeesik a minószi civilizációval illetve az egyiptomi piramisépítések korával- kiderülhet, Görögországnak ezen a részén milyen fejlett volt az építészet, a technológia.