Big Blue Búvár Blog

A Fekete-tenger bulgáriai partszakaszán dolgozó kutatók meghökkentően sok hajó maradványát fedezték fel.

Jól el lehet társalogni arról, merre is lehet a víz alatti roncskutatás mekkája. Sokak számára kézenfekvő például Florida, megannyi kincses hajó nyughelye, de abból a korszakból sok hajó nyugodhat még szerte a Karib-térségben. Ott van Észak-Karolina, ahol a híres "Atlanti temető" található.

A Földközi-tenger rengeteg ókori görög, római maradványt rejthet. A Balti-tenger egykor a világ legforgalmasabb kereskedelmi útvonalai közé tartozott. Kína nagy kikötői környékén is rengeteg érdekesség lehet. Aztán ott vannak a híres tengeri csaták helyszínei, rengeteg felfedezett és talán még nem ismert ronccsal. Ki ne felejtsük a brit szigeteket, hiszen egykor Anglia volt a tengerek ura, ennek megfelelően sok hajó veszett oda az évszázadok alatt.

És ne feledkezzünk el a Fekete-tengerről se! Ezt a régiót talán kevésbé kutatják, pedig az ókortól fontos helyszíne volt a világkereskedelemnek. A Black Sea MAP projekt elsődleges célja nem a roncskutatás volt, a tengerfenék változásait akarták felmérni. Azért izgalmas ez a terület, mert a legutóbbi jégkorszak után a víz magasan belepte az egykor szárazon levő partszakaszokat.

Ehhez képest csak "ráadás", kellemes meglepetés volt, hogy több, mint 40 hajóroncsra bukkantak rá a felmérés közben. Bár egy régésznek minden maradvány izgalmas, itt akadtak szenzációsnak ígérkező leletek is. Az ottomán és a bizánci korszak előtti hajók bepillantást adhatnak abba, milyen volt a legkorábbi történelmi korszakok kereskedelme. 

Természetesen a víz alá került partszakasz is sokat elmond az egykori áradások okozta változásokról. Meg lehet tudni, milyen gyors és milyen mértékű áradás sújtotta az egykor itt élő embereket. Az ő történetüket pedig pompásan kiegészíti a roncsok vizsgálata.

Meg kell jegyezni, a Fekete-tengerben uralkodó különleges viszonyok nagyszerű állapotban őrizték meg az akár 150 méteres mélységben nyugvó roncsokat. Ide nem merültek le búvárok, a legkorszerűbb három dimenziós modellezési technikával alkottak róluk képet. Ennek a módszernek az a nagy előnye, hogy a tengerfenék bolygatása nélkül tudnak remek képeket készíteni. Szinte megelevenednek a szemünk előtt a roncsok, köszönhetően a fantasztikus állapotuknak illetve a szenzációsan részletes modelleknek.

A kutatóhajó csúcstechnikájú felszerelésében több távirányítású víz alatti eszköz is van, az egyik egyedülállóan gyors. És persze van rajtuk minden ami szükséges: erős lámpák, nagyfelbontású kamerák és így tovább. Az expedíció során az új robot több mint 1250 kilométernyit tett meg, 1800 méterig ereszkedett és sebességi rekordot is felállított. Ez biztató abból a szempontból, hogy a roncskutatás fent említett izgalmas helyszínein máig nyugvó maradványok megtalálására is nagyobb esélyt adhat ez az új technika.

Máltai vizekben találtak igen régi időkből származó roncsot.

Nagyon izgalmas felfedezést tettek a víz alatti régészek Gozo szigete mellett: a főníciai hajó maradványa akár 2700 éves is lehet, ilyen régi roncsot errefelé még nem is találtak. Nagy szerencse, hogy igen mélyen, 100 méter alatt nyugszik, így nem nagyon találhatták meg kincsvadászok idáig.

A régészeket technikai búvárok is segítik, akik képesek ebben a mélységben is dolgozni. (Meg kell jegyezzem, a búvárvilág szemmel láthatóan kisebb, mint hinné az ember: az egyik angol búvárt, aki a csapat tagja, ismerem is, pár éve még a Kanári-szigeteken vezetett búvárbázist. Ám elkalandozott a technikai merülések irányába, és azt kell mondjam, megértem, amikor ilyen fantasztikus expedíciókban vehet részt.)

Magára a roncsra még 2007-ben bukkantak, ám meg kellett teremteni a feltételeit a feltárásnak. A máltaiak segítségként külföldi régészeket is bevontak az előzetes vizsgálódásokba, a helyi egyetem szakemberei például francia intézekkel dolgoztak együtt. A főniciaiak idejéből származó roncs rengeteget elárulhat arról, hogy zajlott a kereskedelem több, mint két és fél évezrede a Földközi-tenger középső részén.

2014-ben gyűjtöttek be először mintákat, és akkor derült fény rá, időszámításunk előtt hétszáz évvel süllyedt el a hajó. Jelenleg egy 12 méter hosszú és 5 méter széles területen zajlik a feltárás, itt nyugszanak az amforák és egyéb edények. Ezekhez hasonlót felszíni régészeti kutatások során már találtak a mediterráneumban, de víz alatti egészen egyedi leletnek számítanak.

Nem olyan könnyű a felszínre hozni a nagyobb amforákat: az évezredek alatt üledékkel megtelt edények némelyike 50 kiló tömegű is lehet. Az pedig csak a felszínen derülhet ki, mi az, aminek egy edényen funkciója van, és mi az, ami díszítés, mint azt a csapatot vezető Dr Timmy Gambin elmondta.

Egy régész kollégája, Jean-Christophe Sourisseau arról mesélt, hogy a talált tárgyak között lehet olyan, ami Máltán készült egykoron. Emellett a rakományban voltak a mai Olaszország Campania és Lazió régiójában készült tárgyak és Szardíniáról, Pantelleriáról, Szicíliából, sőt, Tunéziából származó leletek. Ez egyértelműen igazolja, hogy a főniciai hajókkal a kereskedők mindenfelé eljutottak a Földközi-tengeren.

A régészek úgy vélik, a hajó nem sokkal azután süllyedhetett el, hogy elhagyta Gozo szigetén Xlendi kikötőjét. Hogy hová tartott, azt nyilván csak találgatni lehet, hiszen annyira vegyes összetételű volt a rakomány.

Maga a hajótest egy része is ott rejtőzhet a lelőhelyen az üledék alatt, és talán a rakományból is van még ott. Ám száz méternél is mélyebben előásni ezeket nem egyszerű feladat. De ki tudja, talán valamikor ebből is a felszínre tudnak hoznak valamit- amit eddig kiemeltek, azok a helyi múzeumba kerülnek.

76 év után fedezték fel Dániában a HMS Tarpon nevű tengeralattjárót.

Az 1940-ben eltűnt HMS Tarponra dán búvárok bukkantak rá. Thyboron közelében fedeztek fel egy még nem ismert roncsot a JD-Contractor nevű cég alkalmazottai. A tengeralattjárót Gert Normann Andersen búvárrégész csapata vizsgálta meg alaposabban, akikhez Innes McCartney, egy ismert brit tengeralattjáró-szakértő is csatlakozott. 

Normann Andersen egy helyi múzeum vezetője, ahol a tengeri csatákra koncentrálnak, elsősorban a Jütlandi ütközetre, ami az első világháború egyik fontos csatája volt. A Tarpon felfedezése is nagy jelentőségű, a dán régész szerint megindító érzés volt merülni a drámai véget ért tengeralattjáró roncsánál.

A 84 méter hosszú hajóval együtt ugyanis odaveszett a teljes, 59 fős legénység is. A HJ Caldwell kapitány irányítása alatt álló HMS Tarpon feladata az volt, hogy olyan német teherhajókra vadásszon, amelyek a megszállt Norvégiába szállítottak utánpótlást az Északi-tengeren. 1940. április 10-én találta magát szembe a Schürbek nevű felfegyverzett teherszállítóval, majd soha többé nem lehetett róla hallani. Hivatalosan április 22-től számított elveszettnek. A korabeli feljegyzések alapján egészen máshol, a Skagerrak mélyebb vizében keresték, ám valójában a parthoz sokkal közelebb süllyedt el.

A tengeralattjáró roncsánál megfigyelhették, hogy mind a két periszkóp fel volt emelve, és néhány ajtót is nyitva találtak. Több helyen súlyos sérüléseket szenvedett a hajótest, nyilván számos mélységi bombával támadtak a Tarponra a németek. Egyikük minden bizonnyal telibe találta, és talán a lökéshullám ölte meg a legénység tagjait is. Ám a tengeralattjáró is felvette a harcot, két torpedóvető-csöve nyitva volt, de a német adatok szerint ezek a torpedók célt tévesztettek.

A JD-Contractor elsősorban tengermélyi munkavégzésben utazó cég, kábelfektetés, víz alatti építés és más hasonló feladatok terén van nagy tapasztalatuk. Pont amiatt találnak rá néha teljesen váratlanul roncsokra, mert folyamatosan a tenger felszíne alatt végeznek munkát- a Tarpon előtt például az E50 és a KI jelű első világháborús tengeralattjárókra is ők bukkantak rá Jütlandnál. Ha ismeretlen roncsot találnak, akkor pedig a kutatásba is bekapcsolódnak, hiszen ebben is nagy tapasztalatuk van. Kicsit olyan ez, mint amikor a felszínen építkezések során találnak régészeti lelőhelyeket, ám fontos az is, hogy a cég elkötelezett a kulturális örökség megóvása iránt, ezért nem bolygatja a lelőhelyet, és egyből a hatóságokat értesíti. 

Folytatódik a görög roncstemető feltárása: újabb két tucatnyi hajóra bukkantak a búvárrégészek Furni közelében.

A tavalyi év egyik régészeti szenzációja volt, hogy az Ikaria és Szamosz között található kis szigetcsoportnál 22 roncsot fedeztek fel viszonylag rövid alatt egy görög-amerikai kutatócsoport tagjai. Idén nyáron visszatértek a görögök és az RPM Nautical Foundation szakemberei, hogy folytassák a munkát, és megint hasonlóan sok maradványra bukkantak alig három hét alatt. A legkorábbi roncsok az időszámítás előtti 7-8. században kerültek a víz mélyére, az újabbak között van római illetve középkori is.

Azt már tavaly is vizsgálták, miért pont itt van ennyi roncs (a görög vizekben jelenleg ismert ókori maradványok ötöde Furni közelében van, pedig még csak egy éve kutatnak alaposabban!), és a válasz nem is olyan nehéz. Az ókori és későbbi korokban hajózó kereskedők, akik Athénból mentek Kisázsiába, vagy az Égei-tenger déli részéről északra, el kellett itt hajózzanak. Ha bajba kerültek, itt álltak meg, de megeshetett, hogy a heves viharokat az öblök biztonságában sem vészelték át a hajók.

Meglepő, hogy az egész sztori onnan indult, hogy egy helyi szabadtüdős búvár és szigonyos halász saját, kézzel rajzolt térképével kereste még 2015-ben a régészeti hivatalt. Nem akarta lerabolni a roncsokat, majd feketén eladni az értékes ókori tárgyakat, és ennek köszönhetően a tippet komolyan vevő régészek valódi kincsesbányára bukkantak. 

A lényeg az, hogy a térség kereskedelméről hihetetlenül átfogó képet adnak ez a sokféle korszakból származó maradványok. A legizgalmasabbak azok a roncsok, amelyeknek a rakományát is megtalálták, és azokból a felszínre is tudtak hozni. A Földközi-tenger minden térségéből származó amforákra bukkantak: volt köztük ciprusi, kisázsiai, spanyol, római, észak-afrikai... No és persze egyéb árucikkek illetve használati tárgyak is voltak a tenger fenekén.

Míg máshol roppant költséges lehet a mélytengeri roncskutatás, hiszen szinte tűt keresnek a szénakazalban, itt viszonylag egyszerű a munka: ahol a helyi halászok szerint maradványok lehetnek, a búvárok lemerülnek, és 30-60 méteres mélységben sok izgalmas dologra találnak. Mondani sem kell, hogy folytatják a munkát, hiszen még rengeteg dologra bukkanhatnak a mélyben a jövőben.

Furni helyi közössége büszke arra, hogy igazi régészeti szenzáció lett a szigetükből. A két szomszédos sziget, Szamosz és Ikaria árnyékában meghúzódó Furni most már maga is felmutathat valami különlegességet, méghozzá nem a legendák világából, mert ezek a felfedezések nagyon is valóságosak. A leletek egy részét már be is mutatták a sziget érdeklődő és támogató lakóinak, és múzeum is épül majd. Ki tudja, mi mindent találnak még, ami oda kerülhet.

Mindig meglep, hogy egy rég ismert helyen is lehet újdonságokra bukkanni a víz alatt, ha valaki figyelmesen búvárkodik.

Az izraeli örökségvédelmi hivatal jelentette be hétfőn, hogy az utóbbi három évtized legnagyobb leletanyagára bukkantak Caesare ókori kikötőjének maradványai közelében. Két búvár talált rá véletlenül egy későrómai kereskedőhajó roncsára, ami nagyjából másfél évezrede süllyedhetett el.

A búvárok jelentése után a hivatal régészei tárták fel a lelőhelyet, ahol horgonyokat, pénzérméket és látványos bronszobrokat találtak. A homok kiváló állapotban őrizte meg ezeket, némelyikükről senki el nem hinné, hogy ennyi évet töltötte a tenger fenekén. A tárgyak között van Sol római napistent ábrázoló mécses, Luna holdistennő szobra, és egy afrikai rabszolgát ábrázoló is, emellett szobortöredékek is előkerültek. Edények darabjai is előkerültek, amikben egykor a legénység ivóvizét tárolhatták. 

Az előkerült érmék két császár időszakából származnak: Constantinus és Licinius uralkodása idején verték azokat. Előbbi a birodalom nyugati, míg a másik a keleti felét irányította. 

A hajó talán egy viharban került bajba, és a kikötő bejáratánál sodródott a sziklákra. A horgonyok elhelyezkedése alapján arra következtetnek, a legénység talán azokkal próbálta stabilizálni a helyzetüket, ám azok eltörhettek, ami a vihar erejét bizonyítja. 

A leleteket most kezelésbe vették, hogy ki lehessen azokat állítani. A tavaly év elején szintén véletlenül megtalált arany érméket már meg is tekinthetik a Caesarea területén található múzeumban a látogatók. Az is nagy feltűnést keltő eset volt, ugyanis Caesarea az egyik régen ismert ókori emlékhelye Izraelnek, ahol minden évben sok búvár fordul meg. Egyfajta víz alatti múzeum ez, mert be lehet tekinteni az ókori kikötőépítésbe. Ám úgy fest, van itt még feltárnivaló, szóval érdemes figyelmesen nézelődni...

Noha azt hihetnénk, horvát vizekben nem nagyon találnak már semmit, de meglepő módon még ott is bukkannak rá roncsokra. Nem is olyan régen egy német bombázó került elő, most pedig egy olasz építésű hajónál merültek búvárok, ami a második világháború idején süllyedt el.

Pag szigeten, Vlasiciban a helyiek egy része már régen emlegette, hogy az öböl a háborúban tenger mélyére került hajót rejt. Búvárrégészek ezt találták meg, és felvételeket is készítettek.

Az olasz hajó Rijekából tartott Zadarba, amikor 1944. szeptember 9-én odaveszett Pag mellett. A harcoló csapatok számára szállított ellátmányt és felszereléseket. Most pedig végre igazolták, hogy igaza van a legendáknak, és tényleg arrafelé nyugszik, ahol az öregek sejtették. Újabb ok arra, hogy a hamarosan beinduló adriai szezonban a horvát tengerpartra induló búvárok alaposan nyitva tartsák a szemüket, mert van azért még mit felfedezni az égszínkék felszín alatt.

Hosszú évek kutatására sikerült pontot tenni, amikor szinte teljes bizonyossággal azonosítottak egy kereken három évszázada elsüllyedt hajót.

A Huis te Warmelo nevű hajó a Hollandia északi részén található kereskedővárosban, Medemblikben épült 1708-ban. 1715-ben kereskedőhajók konvoját kísérte, amikor egy heves viharban zátonyra futott, és Helsinkitől keletre a Finn-öböl mélyére süllyedt, a teljes legénységet magával ragadva.

A roncsot a finnek 2004-ben találták meg a tenger fenekén, de csak egy évtized múlva hajtottak végre feltáró merüléseket. A 62 méteres mélységben nyugvó, nagyjából 35 méter hosszú fából épült hajó fantasztikusan jó állapotban maradt meg, még az ágyúk is ott voltak a fedélzeten.

Ám ekkor még senki nem tudta, milyen fregatt volt ez. A finnek a hajó építésének módjából sejtették, hogy a 18. század elejéről származik, de hiába kértek információt az oroszoktól és a svédektől, ők nem tudtak ott és akkor eltűnt hajójukról. 2015 végén bukkant rá egy holland amatőr hajótörténész, Peter Swart egy régi térképen a Huis te Warmelo elsüllyedésének helyére, ami megegyezett a finn régészek által megjelölt pozícióval. 

Az újabb merülések után gyakorlatilag 95 százalékos biztossággal állítható, hogy valóban az eltűnt fregattra bukkantak rá. A Balti-tenger sajátos viszonyainak köszönhető a roncs hihetetlen épsége, ami a régészek számára kitűnő lehetőséget biztosít a korszak hajóépítésének alaposabb megismerésére.

Török vizekben bukkantak rá egy nagyon régi hajó maradványaira.

Bevallom, rettentően izgat az ókori roncsok világa. Máig emlékszem rá, amikor Görögországban először merülhettem amforamezőnél, aztán Horvátországban is láthattam a saját szememmel néhányat. A felszínen is szívesen nézek meg több ezer éves romokat, na de a víz alatt még különlegesebb élmény!

Európai vizekben számos több ezer éves hajót találtak, ám nyilván ahogy egyre inkább visszafelé haladunk az időben, egyre kevesebb maradvány kerül elő. Nem mindegy az a plusz ezer év, amit a tenger mélyén tölt egy fából készült hajó! No és az is nyilvánvaló, hogy nem volt olyan élénk a kereskedelmi forgalom sem- kevesebb hajó, kevesebb roncs, a képlet egyszerű.

Éppen ezért nagy szó, hogy a török búvárrégészek minden korábbinál idősebb hajó maradványait vizsgálhatják, ami állítólag négy évezrede, a minószi civilizáció idején süllyedt el. Persze magából a hajóból sok dolgot nem találtak, de éppen eleget mesélnek a fellelt tárgyak, amik a rakományból származnak. 

A minószi civilizáció Kréta szigetén alakult ki. A virágzó bronzkori kultúra kereskedői a környező szigetekre, országokba is eljutottak, és hajóikon rengeteg árut szállítottak. Fejlesztettek a hajóépítés technikáján, így kereskedhettek távolabbi helyekkel. A minósziak telepeket is alapítottak, míg Krétán megcsodálhatjuk fejlett városaik maradványait is.

Ezt a roncsot Marmaris közelében fedezték fel 40 méteres mélységben. A Hisarönü öbölben évek óta dolgoznak a víz alatti régészek, már nagyon sok roncsra bukkantak rá, de ez a legrégebbi mind közül. A híres uluburuni roncs is "csak" 3300 éves volt, és az is szenzációs felfedezésnek számított.

A felszínre hozott leleteket majd az eddig is remek anyagot felvonultató bodrumi víz alatti régészeti múzeumban mutatják be, tehát azok is láthatják, akik nem búvárkodnak. Az átlagbúvár is valószínűleg csak itt nézheti meg ezeket a tárgyakat, mert ilyen értékes lelőhelyre aligha visznek le minden fotózgató turistát...

A tengerben megtalált második világháborús repülő története hősiességről és tragédiáról mesél.

A roncsmerülések világa sok szempontból lehet érdekes. Nem csak ócskavasat akarunk nézni a mélyben, izgat minket, hogy válik a tenger részévé egy hajó maradványa, élvezhetjük a felfedezés kalandját a zegzugos terekben, no és ott van az is, hogy minden roncsknak története van. Van, amikor banális sztoriról van szó, akad, amikor direkt zátonynak elsüllyesztett hajót ismerhetünk meg, ám időnként drámai események tanúja egy maradvány.

1943. május 13-án szállt fel Norfolk egyik katonai repülőteréről egy Boeing B17 Flying Fortress. A második világháborúnak abban az időszakában már óriási számban vetették be a Repülő Erődöket Európában, ezekkel támadták a német reptereket, városokat, gyárakat, és persze a németekkel szövetségben álló országokat is. 

A 42-29752 sorszámú bombázó legénysége igazi zöldfülűnek számított, első bevetésükre indultak. A célpontjuk egy Franciaországban található repülőtér volt, ahol a Luftwaffe egységei települtek. A repülő fegyvereit már a felszálláskor élesítették, mert olyan hírt kaptak, hogy a bombázók támadásra számíthatnak. Ám ahogy a gép kapitánya, Derrol Rogers százados bedöntötte a gépet elemelkedés után, az egyik gépfegyverből véletlenül egy sorozatot lőttek ki, ami gyakorlatilag levágta az egyik vízszintes vezérsíkot. 

A repeszektől többen meg is sérültek a gépen, miközben az irányíthatatlanul emelkedett tovább. Rogers és másodpilótája nagy nehezen visszanyerte az uralmat a gép felett, a reptér felé fordultak, ahol a legénység többi tagja kiugorhatott ejtőernyővel. Az egyik sebesültet úgy kötötték be ugrás előtt, hogy ejtőernyője az közreműködése nélkül kioldódjon, így ő is megmenekülhetett.

Rogers százados a gépet ezek után a tenger felé kormányozta, hogy ne lakott területen zuhanjon le a bombákkal megrakott B17-es. Ezek után ugrott ki ő és a másodpilóta, és abban bíztak, hogy gyorsan megtalálják őket a RAF mentőegységei. Gorse-ra hamar rábukkantak, ám Rogers órákon át hánykolódott a jéghideg Északi-tengerben, amíg rá nem találtak. Eszméletlen volt, és életét már nem sikerült megmenteni. 

A hős pilóta története csak egy a sok második világháborús dráma közül, amik az emberi bátorságról mesélnek. A roncsot megtaláló és Derrol Rogers százados tragédiájára fényt derítő North Norfolk Divers klub búvárai szerint még vannak fel nem derített repülőgéproncsok a körzetben, és mindegyik története megéri a kutatást. Paul Hennessey és Mandy Frary elmondása szerint titokban tartják a repülőgép helyzetét, mert szeretnék, ha nem bolygatnák azt illetéktelenek. 

A North Norfolk Divers honlapján részletesebb összefoglaló is van a roncs felfedezéséről, azonosításáról. Remélhetően a jövőben azért lesz lehetőség arra, hogy az érdeklődők merülhessenek a B17-esnél, hiszen csak 20 méteres mélységben van, így kedvtelési búvárok számára is könnyen vállalható merülésről van szó.

Alig pár nap alatt számos hajó maradványát fedezték fel egy görög szigetcsoportnál. 

Az Égei-tengerben található Számosz és Ikária szigete. A hajózási útvonalak itt haladtak el északról délre és keletről nyugatra, szállítottak dolgokat Athén és Kisázsia között, illetve a Fekete-tengerről délre is errefelé. A két szigetnek nincs túl sok természetes kikötője, ezért gyakran a közöttük levő Fourni-szigetcsoportnál álltak meg a kereskedelmi hajók.

Az idén nyáron egy görög-amerikai kutatóexpedíció során vizsgálódtak az összesen 13 szigetecske körül, és elképesztően eredményesek voltak a régészek. Két hétig dolgoztak a pár négyzetkilométernyi területen, és 22 hajóra bukkantak rá. Tudták, hogy kereskedelmi útvonalak voltak itt, de erre még a szakemberek sem számítottak. Persze nem vaktában keresgéltek a búvárrégészek: konzultáltak a helyi halászokkal, szivacsgyűjtőkkel, búvárokkal, így kaptak tippeket, merre érdemes szétnézni.

A roncsok fele volt ókori, egészen az időszámításunk előtti 7. századból származó hajótól kezdve a klasszikus korszakban elveszetten át a késő középkorban elsüllyedt hajó maradványáig szinte minden évszázadból került elő valami. Olyan ez, mint egy hajózási múzeum, annyi korszakot ölelnek fel a felfedezések!

Minden helyszínt három dimenzióban térképeztek fel a további feltárások előkészítéseként, és általában a felszínre hoztak valami jellemző tárgyat is. Amforák kerültek például elő, amiknek meg tudták vizsgálni a tartalmát is. Természetesen a legizgalmasabb leletek múzeumba kerülnek majd.

És a munkának még nincs vége, hiszen az érintett partszakasznak csak egy töredékét fésülték át. Emellett pedig a roncsok alaposabb feltárása is sokkal több időt vesz majd igénybe. A búvárrégészet izgalmas helyszíne lesz tehát a szigetcsoport- és ismét beigazolódott, van még mit keresni a tengerben.