Big Blue Búvár Blog

Egy meglehetősen erős videón figyelhető meg, mit is lát a búvár, amikor nekiront egy cápa.

A 19 esztendős Brad Vale fejére volt rögzítve a mini sportkamera, így tényleg az ő szemszögéből láthatjuk az esetet. Persze az is látszik jól, a fiatal búvár szigonnyal halászott, és az már közismert tény, aki ezt a hobbit űzi, mindig nagyobb veszélyben van- a kilőtt, vérző halak vonzzák a felajzott cápákat. A cápatámadást elszenvedő búvárok többsége a vadászok közé tartozik. Hiába van nála szigonypuska, a ragadozó olyan gyors, hogy felemelni sincs esélye.

A nagyjából másfél méteres szirti cápa meglehetősen agresszíven megy a búvár fele, bele is kap, de mint kiderült a beszámolóból, csak a neoprénruhát szaggatta meg kicsit, sérülés nem történt.

Ettől még aligha lehetett kellemes megélni azt a pillanatot, amikor a cápa kitátott szájjal, sok éles fogával villámgyorsan közeledik... Képzelhetjük, milyen, amikor nem egy ilyen viszonylag kistestű cápa támad, hanem egy nagy fehér vagy egy tigriscápa.

Szerencsések az olaszok, amiért egész országukat tenger öleli körül- de ők minden bizonnyal értékelik is ezt az adottságot.

Aki igazán szereti a búvárkodást, az mindenféle víz alatti témájú dologra odafigyel. Nagyon tipikus, hogy a tévécsatornák kapcsolgatása közben rögvest megállunk, ha egy pillanatra felbukkan egy cápa, egy légzőkészülékes ember, vagy egyszerűen csak a tenger maga. 

Ilyen véletlennek köszönhetően figyeltem fel olyan műsorokra, mint a francia Thalassa vagy az olasz Lineablu. Az utóbbi, hétvégente jelentkező magazinműsor az egyik kedvencem, általában a csatorna honlapján nézek bele az adásokba, pedig olaszul nem nagyon beszélek.

Az alapkoncepció faék egyszerűségű: minden héten más régióba látogat el a stáb, ahol a tengerhez kötődő témákra fókuszálnak. Halászat, hajózás, történelem, környezetvédelem, no meg a víz alatti világ vagy a roncskutatás. Bevallom, utóbbi riportok érdekelnek elsősorban, ihletadónak is kitűnő a műsor. Bizony bővül a listája azoknak az olasz merülőhelyeknek, ahol egyszer szeretnék csobbanni, köszönhetően a kiváló víz alatti felvételeknek.

A műsor házigazdája hosszú évek óta Donatella Bianchi. Az 1963-as születésű tévés minden bizonnyal valóban a tenger szerelmese. Nem akar fiatalabbnak látszani koránál, és szemmel láthatóan a csatornánál sem vélik úgy, hogy negyvenen túl nem kell a műsorvezetőkkel számolni. Persze nyilván elsősorban amiatt szimpatizálok vele, hogy nem csak másokat faggat a tengerről, időnként maga is víz alá merül. 

Kicsit azt is igazolja, hogy a tenger mindannyiunké, bárki megélheti a búvárkodás élményét. Nem korfüggő, egyszerűen csak érdeklődőnek, kíváncsinak kell lenni. Arra hamar rájön az ember az első pár merülés után, a bátorság egy átlagos, nyugis víz alatti kalandozás során nem faktor, hiszen csak könnyedén úszkálunk, nézelődünk.

Az, hogy Donatella Bianchi maga is búvárfelszerelést ölt, pont ezt az érzést erősíti. Szemmel láthatóan igazi hobbibúvár, a mély roncsokat meghagyja másnak, csak akkor megy vízbe, amikor a hely kedvére való. Ha nem is merül minden adásban, akkor is egyértelműen igazolja, a tenger a felszín alatt is megismerhető bárki számára. 

És amit megismerünk, annak a védelme is fontosabb lesz számunkra- nem meglepő, hogy nem olyan régen Donatella Bianchi lett a WWF Olaszország elnöke. Nyilván ebben a pozíciójában is tesz a tengerért- és remélhetően a Lineablu is sokáig nézhető lesz még, mert a téma (számomra) megunhatatlan. Természetesen nálunk is készülnek hasonló, nem egyszer jó műsorok, de mit tegyek, búvárként elfogult vagyok. És bizakodom benne, egyszer párat felkereshetek a legszebbnek tűnő olasz merülőhelyek közül, amiket jelenleg még csak a televízióból ismerek, a Rai stábjának köszönhetően. Csak így tovább!

A búvárok jól megfigyelhetik, ezt a hajót hogy veszi birtokba a tenger élővilága.

A Guadeloupe szigetére eljutó búvárok két roncsnál merülnek a leggyakrabban: a Franjackot mi is megnéztük, aztán pedig a valamivel mélyebben levő Augustin Fresnel II-nél is jártunk. Ez utóbbi inkább haladó búvároknak ideális, mert 30 méter mély vízben van, akadnak beúszható részei, tágasabb terei mint a másiknak. Ám mivel pár évvel később küldték a tenger fenekére, még kevésbé nőtték be a szivacsok, korallok.

Maga a hajó a negyvenes évek végén épült Kanadában, később a Földközi-tengeren teljesített szolgálatot francia zászló alatt, ahol világítótornyok és jelzőbóják karbantartása volt a legénysége fő feladata. Miután átirányították a Franciaországhoz tartozó karib-tengeri szigetre, Guadeloupe-ra, ott is ugyanerre vették igénybe a hajót. Egészen 1994-ig szolgált.

Később született döntés arról, hogy a hajót mesterséges zátonyként a tenger fenekére küldik. 2003-ban került erre sor, nem messze a Cousteau tengeri nemzeti park központját jelentő Pigeon-szigettől. Még találhatóak képek az interneten, ahol látszik, eleinte milyen tiszta, újszerű volt a roncs, ami mára sokat változott, hiszen "beköltöztek" a tengeri élőlények. Ám az élővilág még nem hódította teljesen, gyanítom, ha pár év múlva esélyem lenne visszatérni, más merülési élményt nyújtana.

Azért így sem volt rossz, ki-be úszkálhattunk a gépházba, a hídra, a legénység kabinjaiba. Szóval kalandos, érdekes merülést kínál az Augustin Fresnel II, és ugyan 25-30 méteren már észnél kell lenni, azért ez még egy kedvtelési búvár számára is ideális mélységben levő maradvány.

Nem lehet megunni a cenoték mélyén készült búvárfilmeket.

Mexikó világhírű édesvizes barlangjai a Yucatán-félszigeten egyrészt híresek kristálytiszta vizükről, másrészt arról, hogy hosszú kilométereken át kanyarognak a felszín alatt. A barlangi búvárok hosszú éveken át merültek itt, hogy feltárják a járatokat.

Bizonyos szakaszokon a jól fizető turisták is búvárkodhatnak, persze vigyázniuk kell rá, hogy ne tévedjenek be a labirintusszerű részekre, ahonnan képtelenek kitalálni. A bejárattól messze örök sötétségben levő helyeket csak rövid ideig világítja meg az ide merészkedő emberek lámpája.

Az egykoron itt élő emberek úgy tartották, a víznyelők átjárók az alvilágba. Elnézve ezt a látványos videót, néha úgy érzem, nem véletlenül hittek ebben...

Meglehetősen nagy meglepetés érte ezt a víz alatt dolgozó ipari búvárt, amikor a semmiből egy méretes marlin ugrott neki.

A jellegzetes, hegyes, szigonyszerű orráról ismert marlin ragadozó, kedvelt zsákmány a sporthorgászok körében. Akár 750 kilósra is megnőhet, de ami miatt még különlegesebb, az a sebessége: 129 km/órával úszó példányt is megfigyeltek. Ezzel épp csak nem kapna bírságot az autópályán...

Talán ebben az esetben nem kifejezetten támadni akart. Ám bármi is volt a szándék, elég szerencsétlenül akadt bele a szigonya a búvár felszerelésébe, aki nyilván szeretett volna minél előbb megszabadulni a rángatozó "poggyásztól", ezért menekülőre fogta. Ezek azok a veszélyhelyzetek, amivel a mélyben dolgozóknak számolni kell- és ilyen mélységből nem lehet csak úgy felúszni. Sajnos a videó nem túl hosszú, nem derül ki, mi lett a furcsa sztori vége, de remélhetően ember és hal is megúszta a kalandot.

Lenyűgöző helyek vannak a világban- ez a kristálytiszta vízű tó igazi kis gyöngyszem.

Ha egy búvár Ausztráliára gondol, először a Nagy korallzátony jut eszébe, utána a Ningaloo-zátony, aztán a híres roncsok. Sokan tudják azt is, hogy Sydney vagy Melbourne környékén is akadnak izgalmas élővilágú helyek, vagy ott Tasmánia. Párak hallottak már a különleges merülhető barlangokról is.

Ám az eszembe nem jutott volna, hogy olyan helyeken is búvárkodhatnak, mint az Ewens Ponds. A kontinens déli részén, a Mount Gambier környékén található kis tavak felülről is meglehetősen hívogatóan néznek ki, de odalenn igazán érdekesek.

A víz ugyanis fantasztikusan tiszta. Mivel nem zárt térről van szó, nem kell hozzá különleges képzettség vagy felszerelés, hogy valaki itt merüljön. Egy ilyen tóban elsősorban maga a tiszta vízben úszkálás a nagy élmény, de ahogy a videó bizonyítja, van itt élet is: halak, rákok, no meg a zöld aljnövényzet. Egyszer nagyon szívesen megnézném...

Június 8-án van a World Oceans Day, és ma eltöprenghetünk rajta, mit tehetünk az óceánokért.

Persze eleve onnan kell kiindulni, hogy egyáltalán itt, Európa közepén, szárazföldi országban élve fontosak nekünk a tengerek és az óceánok? Természetesen igen, és nem csak azért, mert a vízparton remekül lehet nyaralni (mondjuk ez sem utolsó szempont). 

Fontosabb az, hogy a bolygónk több, mint kétharmadát borító óceánok egészsége bizony a szárazföldi életre is hatással van. Naiv elképzelés azt hinni, hogy ha haldoklik az óceán, akkor minket az nem érint. Nem csak az egzotikus szigetek halászközösségei kerülnek bajba, ha elfogynak a halak és eltűnnek a korallzátonyok, ezt fel kell ismerni.

A másik kérdés az, hogy ha még a fentieket el is hisszük, mi mit tehetünk itt? A dolog egyik fele, hogy természetesen elég sokan eljutnak a tengerekhez közülünk is, direkt kapcsolatba kerülünk velük, tehát igenis van felelősségünk. Igyekezzünk óvni a tenger élőlényeit, ne hozzunk ki semmit a vízből, ne tegyünk kárt semmiben- emlékeket és fotókat gyűjtsünk, ne szuveníreket. Ne szemeteljünk, és nem ciki más után sem felszedni a hulladékot. Igyekezzünk takarékoskodni a vízzel és minél kevesebb vegyi anyagot használni (tusfürdő, napolaj, stb.)

Jó tudni, hogy annak is lehet következménye, amit Magyarországon, az óceánoktól nagyon távol teszünk. Sajnos rengeteg hulladék van, ami hosszú utazás után eljuthat az óceánokba. Ne használjunk nem lebomló zacskókat, kerüljük a műanyag palackok, csomagolóanyagok eldobását, a vízszennyezést.

Ezek persze nem tűnnek nagy dolgoknak, de gondoljunk bele, a Földön több milliárd ember él, ha mindenki csak az ilyen apróságokra odafigyelne, mit lehetne vele elérni? Szóval egyelőre elég, ha kis dolgokban megpróbálunk előrelépni. Mert tennivaló az van, iszonyúan sok a hulladék a tengerekben és ezek rengeteg élőlényt pusztítanak el. Kár lenne, ha a jövő generációk már nem láthatnák azt a csodát, ami a tenger mélyén rejtőzik. És ez mindannyiunkon múlik, akár az óceánok partján él valaki, akár távol tőle.

Lehet, egyszerűen csak emberi felelőtlenség van a baleset mögött. 

A napokban röppent fel a hír, hogy egy tengerben úszó diákot harapott meg egy cápa, és a sérülés olyan komoly volt, hogy a fiatalember egyik lábát amputálni kellett. Kiderült, képek is készültek a támadó állatról, ami feltehetően egy makócápa volt.

Az első hírek arról szóltak, nem egy népszerű strandon történt a baleset, hanem a parttól hat kilométerre. Később aztán ezt úgy pontosították, hogy a nyaralóhelytől voltak csak hat kilométerre, a part csak 150 méterre volt- ez érthető is, miért úszkálna valaki a tenger közepén.

Felkerült egy videó is az internetre, ezen egy csónak közelében úszkáló cápa látható. Nos, én már láttam cápát a Vörös-tengeren, de hogy csak úgy, saját kedvükre nem úszkálnak egy hajó körül, az szerintem szinte biztos. Sokkal valószínűbb, hogy csalival vonzották oda a csónakhoz, a látványosság kedvéért- a felvételen még a horgászbotok is láthatóak. (Meg persze az is egyértelmű, hogy nem hat kilométerre vannak a parttól, ide akárki kiúszhatott, aki nem tudta, milyen veszély leselkedik rá a vízben.)

Akár az is előfordulhatott, hogy a fiú vagy éppen erről a hajóról ment a vízbe, egy menő cápás videó kedvéért, vagy egyszerűen csak pechje volt, mert a közelben ment úszni, nem tudván, hogy becsalizott, ideges cápa van tőle karnyújtásnyira. Persze a vizsgálat után többet tudunk majd, de bizonyos források máris arra utalnak, hogy tényleg ez történt, ugyanazon a területen történt a cápacsalogatás mint ahol úszni ment az áldozat.

Meg kell jegyezni, hogy az etetétes cápacsalogatás Egyiptomban tilos (ahogy látható, okkal), de páran a plusz bevétel kedvéért továbbra is illegálisan csinálnak ilyet. Nagyon szomorú lenne, ha kiderülne, egyszerű butaság, emberi felelőtlenség okozott volna ilyen súlyos balesetet- ám ennek sokkal nagyobb a valószínűsége, mint hogy egy ragadozó kifejezetten emberekre akart volna támadni.

A visszaeséssel szembenéző török turizmusban minden eszközt bevetnek, és az egyre jelentősebb réteget képviselő búvárok odavonzása érdekében egy utasszállító repülőgépet is elsüllyesztettek.

A régebbi Airbus A300-as természetesen már nem volt abban az állapotban, hogy rendszeresen repüljenek vele. A kiszuperált gépet egy magáncégtől vásárolták meg, majd a megfelelő előkészítés után szállították a kiválasztott helyre. Kusadasi előtt merülhetik majd a búvárok a repülőt, amin két és fél órás süllyesztését több százan nézték végig.

Egy ekkora gép valóban elég nagy önmagában is egy tartalmas merüléshez, hiszen 54 méter hosszú, 44 méter szárnyfesztávolságú repülőről van szó. Ha jól sikerült a művelet és nem került túl mélyre, ám nincs túl sekélyen sem, tehát a hullámok nem rongálják meg, hosszú éveken át vonzhat búvárok a térségbe az Airbus. A belső terekben készült felvételeken látható, hogy meglehetősen kényelmesen végig lehet úszni, hiszen széles a törzs, és a pilótafülkében is van mit megnézni.

Az egy másik kérdés, hogy az Izmirtől délre eső Kusadasi kicsit távol esik a tipikus török nyaralóhelyektől, Marmaristól vagy Antalyától, tehát egy merülés kedvéért senki nem fog ide átugrani. Tehát kell még valami érdekeset nyújtania a térségnek a búvárkodás szerelmesei számára, ha ki akarják használni az új roncsban rejlő potenciált. Meglátjuk, sikerül-e.

Valószínűleg a leghülyébb búváros rekordok kategóriájában írta be a nevét ezúttal a Guiness-könyvbe Ashrita Furman, aki puszta kézzel kapott el a víz alatt szigonypuskából kilőtt lövedékeket.

Azt olvastam, hogy Furman tartja a legtöbb Guiness-rekordot a világon. Persze ezeknek a csúcsoknak egy része azért nem olyan, hogy túl sok gyakorlati haszna lenne az emberiség számára: a leghosszabb távon képes volt a fején tejesüveget egyensúlyozni, övé a leggyorsabban végigbukfencezett mérföld rekordja, a legmagasabb popcorn építményé, a golflabdaegyensúlyozásé. Víz alatti csúcsokat is állított fel, például nála tovább senki nem hula hoop karikázott odalenn, és nincs olyan búvár, aki nála ügyesebben tekerne egykerekű biciklivel a felszín alatt.

Most pedig egy perc alatt puszta kezével 14 kilőtt szigonyt kapott el. Valljuk be, ez maximum egy James Bond filmben tűnhet hasznos tudásnak, vagy ha egy gyakran kilőtt sügér fejleszti tökélyre ezt a képességét. Igaz, a videóból látszik, hogy kifejezetten Furman mellé céloznak, ami például egy szuperügynökre vadászó orgyilkostól nem várható el. 

Szóval azt hiszem, nem ez a mutatvány váltja meg a búvárkodás világát, de sebaj, legalább reményt ad a feltűnési viszketegségben szenvedőknek, hogy kellően szélsőséges ötlet révén ötvözheti a merülés iránti szenvedélyét a csúcsdöntés iránti vágyával. Számtalan kiaknázatlan lehetőség van még a víz alatt...