Big Blue Búvár Blog

Tavaly óta tilos búvárkodni a híresen szép ausztriai tóban- de a legutóbbi képek azt mutatják, ez egyáltalán nem javított a helyzeten.

A Grüner See roppant felkapott hely lett pár éve. Emlékszem, van annak több mint egy évtizede amikor én először elvetődtem Steiermarkba és merültem ott. A tó igazán lenyűgözött, a felszínen is fantasztikusan nézett ki, a víz alatti káprázatos látótávolság pedig hihetetlen volt. Igaz, a 6-7 fokos hőmérséklet is maradandó emlék, de ez nem akadályozott meg abban, hogy többször is visszatérjünk.

Hogy mikor lett a tó világhírű, arról vannak elméletek. A legtöbben a közösségi médiában nagyon népszerű színész, Ashton Kutcher egyik bejegyzését "vádolják" emiatt, de akármi volt az ok, a lényeg az, hogy megszaporodtak a látogatók. Búvárok is, egyszerű kirándulók is nagy számban érkeztek, busszal hozták az osztrák körúton levő kínai turistákat és így tovább.

Tavaly elégelték meg a dolgot a helyiek, környezetvédelmi korlátozásokat vezettek be. Nyilván a part mellett sétálókat nem lehetett kitiltani, ezért csak a vízben búvárkodókat, úszókat érintette a korlátozás: az idei szezonban már senki nem mehetett a vízbe. Nagy volt a reménykedés, hogy így sikerül majd az "eredeti" kékeszöld tó tisztaságát megőrizni.

Ezzel persze a legnagyobbat azok a helyiek vesztették, akik a turizmusból szép bevételre tettek szert. A buszos turisták ugyanis jönnek és mennek, esetleg isznak egy kávét a tó melletti fogadóban, de szoros programjuk mellett nincs másra idő, és természetesen nem egy eldugott kis faluban keresnek majd szállást. A búvárok voltak azok, akik 2-3 éjszakát a környéken töltöttek, ettek-ittak és így tovább. Nos, nekik többé nincs okuk Tragössbe menni, nem is érkeztek ebben az évben.

De legalább a tó, az lesz szép, gondolhatnánk! Hát, nem egészen... A Grüner See erősen kizöldült, ugyanis durván elalgásodott. Megmondom őszintén, nem is úgy néz ki, mint ahol én mostanában merülni szeretnék, tehát a tiltástól függetlenül sem búvárkodnék jelen állapotában a tóban. 

Vélhetően nem történt tragédia, megvan annak az oka, amiért egy ilyen tó sűrű "algalevessé" válik. Inkább csak arra hívja fel a figyelmet ez, hogy a természetvédelem egy kicsit összetettebb dolog annál, mint hogy egyetlen sima tiltással megoldhatnánk minden gondot. Nyilván vannak más tényezők, amik befolyásolják a helyzetet. Ami tény: a tó most nem szép, nem csalogató, a búvárok csalódottak és nemkülönben a turizmusból élő helyiek. Biztos, hogy lehetne valami értelmes megoldást találni, ami mindenkinek kedvezőbb- csak talán először egy valóban értelmes vizsgálattal kéne indítani, ami feltárja a problémák valós okát.

Július 16-ot nevezte ki egy búvárszervezet a női búvárok napjának. 

A PADI Women's Dive Day-nek nyilván megvan a maga marketingcélja, de végülis miért ne tehetnénk meg azt, hogy elmélkedjünk arról, mennyire népszerű a búvárkodás a nők körében. Saját tapasztalatommal kell indítani, mert elég sok túrán jártam már életemben: kétségtelenül egyre több lány merül. Voltak valamikor régen olyan utak, ahol nők csakis kísérőként jöttek, de most augusztusban például az augusztusi hajós szafarira jelentkezők közel fele hölgy- és mindegyikük búvár is.

A hőskorban persze minden más volt, főleg a nagyon széles körben ismert Cousteau-filmekre volt jellemző, hogy nők sose merültek bennük. Ugyan Hans Hass oldalán már ott volt felesége, Lotte, a Sea Hunt sorozatban is gyakran voltak búvárlányok Mike Nelson oldalán, mégis kicsit férfias kedvtelésnek volt elkönyvelve a merülés.

Amióta viszont a búvárkodás üzlet, mindenki tudja jól, minél szélesebb célcsoportot sikerül megszólítani, annál több a bevétel. Így aztán külön az időseknek, gyerekeknek is ajánlanak programot, és persze számítanak a nőkre is, akik ugyanúgy jól fizető vendégek, mint a férfiak. Sőt, kicsit talán fegyelmezettebbek is, nem nagyon mennek bele macsós felelőtlenségekbe.

Mert ha már feltétlenül különbségeket kell keresni nők és férfiak között a búvárkodás tekintetében, akkor általában azt figyeltem meg, a lányok között kevesebb a teljesítménybúvár. Eljönnek egy túrára, merülnek amennyi jólesik, nézelődnek, élvezik a víz alatti létet, aztán jut idő pihenésre, napozásra- és ha vannak még csajok a hajón, egy kis tereferére. Ha túl korán van a merülés, kihagyják, ha túl erősnek ítélik az áramlást, nem erőltetik.

És teljesen igazuk van- akkor búvárkodjon az ember, ha kedvét leli benne. Ez általánosságban is így van és adott konkrét merülésen is. Igazság szerint ha valaki azt szeretné, hogy több nő és többet merüljön, akkor arra kell odafigyeljen, ők is kedvük szerint búvárkodhassanak. Aki nem akar mélyre menni, aki egy sekély helyen, kényelmesen akar nézelődni, az megtehesse, ne kelljen követnie egy csoportot olyan helyzetbe, amiben nem érzi jól magát.

Elárulok egy titkot: férfiemberek is szoronghatnak ha valamivel szemben ellenérzéseik vannak, csak persze túl büszkék ezt elismerni. De a búvárkodás nem arról szól, hogy folyamatosan szorongjunk valami miatt- ez egy kedvtelés, ahol jól kell magunkat érezni. És egy jó túrán mindenki megtalálhatja azt a merülések során, ami érdekli: roncsokat, nyugodt fotózási lehetőséget vagy laza nézelődést.

Ha a csapatban levő búvárlányok megtapasztalják azt, hogy odafigyelnek az elképzeléseikre, elvárásaikra, akkor legközelebb is szívesen jönnek. Míg vannak, akik egy-egy túl veszélyesnek érzett merülés után inkább hagyják az egész búvárkodást, mert az maradt meg bennük, csak loholnak a pasik után, fáznak, aggódnak, nem látnak semmit. Ilyesmire nem ad ki pénzt az ember...

És ennek a helyzetnek a kezelése több lányt nyer meg a búvárkodásnak, mint hogy legyenek rózsaszín búvárcuccok. Persze, az sem árt, mert nyilván ők is szívesen vesznek fel olyasmit, ami tetszik nekik. De a világ legmenőbb felszerelésében is érezheti magát rosszul az ember, ha nem figyelnek rá oda.

Akadnak persze lányok, akik egy kicsivel sem ügyetlenebbek a fiúknál, sőt, vannak akik megbízhatóbban hajtanak végre egészen komoly merüléseket is. De nagy általánosságban (és ezt másfél évtized tapasztalata mondatja velem) mégis az volt a megfigyelésem, a többségük számára máshogy kell szép, izgalmas és biztonságos merüléseket szervezni, mint a férfi búvároknak. Ez pedig simán megoldható, ha megvan rá a szándék.

Szóval a női búvárok napján gondoljunk arra, hogyan tudjuk úgy szervezni a merüléseket, hogy azokat mindenki ugyanúgy élvezze, legyen akár nő, akár férfi, akár kicsi, akár idős. Többet ér az okos gondolkodás, mint pár frázis az egyenjogúságról meg a csajos életérzésről. És hosszú távon aztán mindenki nyer, mert a búvártúra közös élmény lesz mindannyiunk számára, nem pedig egyik vagy másik fél kizárólagos kikapcsolódása.

Még egy rutinos búvárt is meg tud lepni egy váratlan irányból érkező cápa.

Michael Dornellas profi búvárvideós, aki a Bahamák közelében levő Tiger Beachen készített felvételeket. Ez a hely arról ismert, hogy nagyon sok cápa bukkan fel errefelé, és testközelből lehet őket megörökíteni. Dornellas megtapasztalhatta, mennyire...

A palack nélkül merülő és épp részben magát videózó búvár felett köröző citromcápák közül az egyik 2-3 méteres példány váratlanul egészen közel úszott hozzá, olyannyira, hogy orrával nekiment a búvár maszkjának is. A maszk eltört, Dornellas pedig a felszínre úszott- ha nem annyira rutinos és pánikba esik, talán kellemetlenebb lett volna az ütközés következménye.

Így viszont megúszta az esetet, a cápa is villámgyorsan odébbállt, nem volt támadási szándéka. A citromcápáknak állítólag meglehetősen rossz a látása, így inkább vétlen balesetről lehetett szó, mint agresszióról. Mindenesetre elég kemény lehetett a cápa feje, hogy a búvármaszkot is tönkre tette- szerencsére a búváré hasonlóan kemény volt, ezért csak a maszk tört el...

Dornellast, aki elég sűrűn merülget ezekkel a cápákkal, nem különösebben rázta meg az eset: a felszínen megjavította a maszkot, aztán lemerült újra. Állítása szerint nem először mentek neki cápák a víz alatt, csak épp sose az arcának. Most már ilyen is volt, de meg még soha nem sérült.

Nem csak a szó veszélyes fegyver: a szigonypuska is az...

Tragikus baleset történt pár napja Oroszországban. Egy Rjazany környékén élő férfit látogatott meg egy moszkvai barátja, aztán ahogy beszélgettek, váratlan ötletként felmerült, hogy menjenek el egy kis víz alatti vadászatra a közeli Oka folyóba.

Az Oka népszerű a szigonyosok körében, mert hatalmas harcsák élnek a mélyén. Természetesen mint minden folyóban, úgy itt sincs olyan látótávolság mint egy trópusi tengerben. A két orosz búvár ráadásul éjszaka ment a vízbe, amikor még kevesebbet látni. Ez sem szokatlan errefelé, gyakran vadásznak az éj leple alatt. (Az alábbi videók elég jól bemutatják, hogy is néz ez ki.)

A két búvár egyike, a házigazda a sötétben egy nagy sziluettet vett észre, gyorsan célzott és lőtt, mert azt hitte, kapitális harcsát lát. Valójában saját barátja úszott be elé, és túl pontos volt a lövés: a 27 éves moszkvai férfi nyakát találta el a szigony, aki szinte azonnal meghalt.

Az ilyen éjszakai szigonyozásnál létfontosságú, hogy ne lőjön valaki kapásból, mert ilyen tragédia történhet- meg kell bizonyosodni arról, mire emeli rá a szigonypuskát. Ráadásul a búvárnál lennie kellett volna erős lámpának is, aminek köszönhetően könnyű megkülönböztetni egy haltól.

A barátját lelövő vadász azonnal értesítette a hatóságokat, akik megkezdték a vizsgálatot. A férfi elmondta, érthetetlen számára az eset, hiszen szerint a másik búvár folyamatosan mögötte volt, nem tudja elképzelni, mikor került elé. Majd a nyomozók eldöntik, hogy vádat emelnek-e ellene. Az mindenesetre ismét kiderült, a szigonypuskától nem csak a halaknak kell félni.

Folytatódik a görög roncstemető feltárása: újabb két tucatnyi hajóra bukkantak a búvárrégészek Furni közelében.

A tavalyi év egyik régészeti szenzációja volt, hogy az Ikaria és Szamosz között található kis szigetcsoportnál 22 roncsot fedeztek fel viszonylag rövid alatt egy görög-amerikai kutatócsoport tagjai. Idén nyáron visszatértek a görögök és az RPM Nautical Foundation szakemberei, hogy folytassák a munkát, és megint hasonlóan sok maradványra bukkantak alig három hét alatt. A legkorábbi roncsok az időszámítás előtti 7-8. században kerültek a víz mélyére, az újabbak között van római illetve középkori is.

Azt már tavaly is vizsgálták, miért pont itt van ennyi roncs (a görög vizekben jelenleg ismert ókori maradványok ötöde Furni közelében van, pedig még csak egy éve kutatnak alaposabban!), és a válasz nem is olyan nehéz. Az ókori és későbbi korokban hajózó kereskedők, akik Athénból mentek Kisázsiába, vagy az Égei-tenger déli részéről északra, el kellett itt hajózzanak. Ha bajba kerültek, itt álltak meg, de megeshetett, hogy a heves viharokat az öblök biztonságában sem vészelték át a hajók.

Meglepő, hogy az egész sztori onnan indult, hogy egy helyi szabadtüdős búvár és szigonyos halász saját, kézzel rajzolt térképével kereste még 2015-ben a régészeti hivatalt. Nem akarta lerabolni a roncsokat, majd feketén eladni az értékes ókori tárgyakat, és ennek köszönhetően a tippet komolyan vevő régészek valódi kincsesbányára bukkantak. 

A lényeg az, hogy a térség kereskedelméről hihetetlenül átfogó képet adnak ez a sokféle korszakból származó maradványok. A legizgalmasabbak azok a roncsok, amelyeknek a rakományát is megtalálták, és azokból a felszínre is tudtak hozni. A Földközi-tenger minden térségéből származó amforákra bukkantak: volt köztük ciprusi, kisázsiai, spanyol, római, észak-afrikai... No és persze egyéb árucikkek illetve használati tárgyak is voltak a tenger fenekén.

Míg máshol roppant költséges lehet a mélytengeri roncskutatás, hiszen szinte tűt keresnek a szénakazalban, itt viszonylag egyszerű a munka: ahol a helyi halászok szerint maradványok lehetnek, a búvárok lemerülnek, és 30-60 méteres mélységben sok izgalmas dologra találnak. Mondani sem kell, hogy folytatják a munkát, hiszen még rengeteg dologra bukkanhatnak a mélyben a jövőben.

Furni helyi közössége büszke arra, hogy igazi régészeti szenzáció lett a szigetükből. A két szomszédos sziget, Szamosz és Ikaria árnyékában meghúzódó Furni most már maga is felmutathat valami különlegességet, méghozzá nem a legendák világából, mert ezek a felfedezések nagyon is valóságosak. A leletek egy részét már be is mutatták a sziget érdeklődő és támogató lakóinak, és múzeum is épül majd. Ki tudja, mi mindent találnak még, ami oda kerülhet.

Két török búvár annyira szeret a tengerben lenni, hogy egy kis hálószobát is kialakítottak maguknak.

Az egész sztori persze csak poén, valójában nem aludtak ott- bár időnként vannak hosszú távú merülések, ezek vagy tudományos célokat szolgálnak, vagy csak egy rekordot dönteni szándékozó búvár kitartását bizonyítják. A helyzet alapvetően az, hogy amíg légzőkészülékre van szükség, az ilyen hosszú távú merüléseknek megvan a nagyon is kézzel fogható időbeli korlátja.

Arról nem is beszélve, hogy az emberi test nem a víz alatti élethez alkalmazkodott, maszk kell a fejünkre hogy lássunk, nem bírnánk búvárruha nélkül túl sokáig még a meleg vízben sem, és persze a vízzel érintkező bőrfelületen is meglátszik a hosszú ázás.

Visszatérve a törökökre, a 32 éves Serap Metintürk és a 30 esztendős Mehmet Bat párnát, takarót, vekkert, asztali lámpát vitt le Fetihye közelében a víz alá, 8 méteres mélységbe. Itt rögzítették aztán a jelenetet a különleges hálószobában, ami egybe a fürdés helye is volt ez esetben.

Serap elmondása szerint ezt az egészet azért találták ki, mert fel akarták rá hívni a figyelmet, csak mi, emberek vagyunk látogatók odalenn, a tenger élőlényeinek ez a hely valóban az otthona. Ott élnek, tehát amikor a környezet védelmére nem ügyelve romboljuk a víz alatti élőhelyeket, akkor az otthonukat dúljuk fel. Pedig a tenger lényei nem ellenségesek velünk: Serap elmesélte, hogy miközben takaró alá bújtak, sok kíváncsiskodó hal bukkant fel körülöttük.

Újabban a mesterséges zátonyként elsüllyesztett hajókhoz igyekeznek valami különlegességet is kapcsolni, hátha még jobban vonzzák a búvárokat.

Nagy a verseny a világjáró búvárokért, és ezért nagyon sok helyen alakítanak ki víz alatti látványosságokat. Lehet az szoborpark vagy elsüllyesztett hajó, aki szeret merülni, megnézi ezeket is a természetes élőhelyek mellett. Igen ám, csak hogy ha sok a roncs, akkor valami különlegességre van szükség, hogy odafigyeljenek az új projektekre.

Van, ahol maga az elsüllyesztett dolog különleges: egy hatalmas utasszállító repülőgép, esetleg óriási repülőgéphordozó sokáig ad témát a búváros oldalaknak. A másik lehetőség az, ha valami egyéb módon próbálnak érdekessé tenni egy roncsot.

Palm Beach megyében például július 13-án süllyesztik el az Ana Cecilia nevű, 50 méter hosszú teherhajót. Az Ana Ceciliát a vámnyomozók foglalták le, miután 2015 szeptemberében több, mint 10 millió dollár értékű kokaint találtak rajta. A hajó korábban egész más miatt volt ismert: 2012-ben ezzel bonyolították le az első humanitárius segélyszállítmány célba juttatását Miamiból Havannában fél évszázad után.

Ám érdekes módon a mesterséges zátonyt se a drogkereskedelemmel, se a segélyszállítmánnyal nem hozzák kapcsolatba: lesznek rajta emléktáblák, de ezek a tengeren örökre eltűnt emberekre emlékeztetnek majd. Egy tábla egy helyi rendőr tragédiájának lesz szentelve, aki családtagjaival együtt veszett oda. A rendőr édesanyja, akinek unokája és férje is odaveszett a baleset során, úgy érzi, egy pici megnyugvást hoz számára ez az emlékállítás, bár szeretteit természetesen soha nem adhatja vissza.

Szintén Floridában, Pompano Beach közelében süllyesztik majd el július 23-án a Lady Luck névre keresztelt kiszuperált tankert. A Shipwreck Park nevű mesterséges zátonyhoz már így is 16 roncs tartozik, ez a mostani egyike lesz a méretesebbeknek. Igyekeznek könnyen elérhetővé tenni, és a búvárok sok helyiségbe beúszhatnak a víz alatt, ez mindig vonzerőt jelent.

De van még valami. Az ötletgazdák vélhetően nem "a kevesebb több" elmélet hívei: nem véletlenül nevezték át süllyesztés előtt a Newtown Creek nevű hajót Lady Luckra. Ugyanis a hajó egyik megvásárlója, aki felajánlotta a roncspark számára, egy kaszinó. A roncson tehát lesz majd rulettasztal és nyerőgép is, hogy emlékeztessen rá, kinek köszönhető az új látványosság. És ha a búvárok tényleg lelkesen jönnek a környékre, sok pénzt költenek, akkor a Lady Luck pont olyan lesz, mint a kaszinó: a vendégek jól szórakoznak, de az igazi pénzügyi nyereség a háznál marad...

Egy hajójától messze sodródott búvár a naplementét látva még egy üzenetet vett fel kamerájával.

Jacob Childs története végül szerencsésen végződött, de akkor ő még nem tudhatta, hogy megmenekül. Ausztráliában, Queensland államban vitte messze az áramlás hajójától, és az órák csak teltek és teltek. Látott ugyan keresőhajókat, helikoptereket a távolban, ám azok viszont őt nem látták.

Az eltűnés helyétől több kilométerre sodródott már, nem tudta, merre kellene úsznia, a hullámok között teljesen elveszített irányérzékét. És aztán elkezdett lemenni a nap- ha leszáll az éj, a keresők jelentős része aznapra feladja a reményt a megtalálására, tehát Jacob nem lehetett biztos benne, hogy túléli ezt az egészet. Ezért vette hát elő kameráját, hogy valamikor megtalálják, rögzítve legyenek utolsó szavai.

Nagy szerencséjére még napnyugta előtt kiszúrták őt egy repülőgépről, köszönhetően nagy, vörös jelzőbójájának, amit okosan magával vitt a merülésre, és fel is fújta a felszínen hogy könnyebben észrevegyék. Szerencsére nem történt különösebb baja, elsősorban egy csésze teára vágyott, miután a partra vitték.

A szakértők szerint persze nem csak mázli kérdése volt hogy észrevették: a megfelelő felszereléssel is rendelkezett, és nem kezdett pánikolni sem. Így az a bizonyos felvétel nem az utolsó szavait rögzítette- de örök emlékeztető lesz rá, hogy mindig észnél kell lenni, mert a tengeren bármikor előfordulhat valami váratlan.

A szőnyegcápák harcos párzását örökítették meg búvárok Ausztráliában.

A cápák között is vannak olyanok, ahol az "udvarlás" meglehetősen erőszakosan zajlik, a hímek egyenesen beleharapnak, rácsimpaszkodnak a nőstényre, akik szabadulni próbálnak, néha több, néha kevesebb sikerrel. Egy ilyen harcias párzási próbálkozást vettek fel búvárok a Gold Coast közelében.

A szőnyegcápa (vagyis nemzetközileg ismertebb nevén a wobbegong) jellemzően inkább rejtőzködik valahol, és egyáltalán nem könnyű lefotózni a környezetbe olvadni igyekvő, lapos állatot. Ezeket a cápákat a szájuk körül látható rojtszerű bőrlebenyek teszik annyira jellegzetessé, az aboriginal eredetű wobbegong nevet is erről kapta, ugyanis a szó bozontos szakállat jelent.

Kissé morcos külsejük ellenére nem számítanak az emberre veszélyes cápának, persze ragadozókról lévén szó, ha akarnak, tudnak harapni, amikor veszélyben érzik magukat, netán szerelemre vágynak...

Az amerikai haditengerészet SEAL programjába bekerülőket iszonyat keményen megdolgoztatják, ám megölni nem kellene a lemaradókat.

Május 6-án vesztette életét Derek Lovelace a kiképzés során egy medencés foglalkozást követően. A halottkém jelentése szerint gyakorlatilag megfulladt, igaz, halálához szívnagyobbodás is hozzájárulhatott. 

Eleve furcsa volt, hogy fulladhat meg egy nyilván jó fizikumú tengerész, miközben társak és kiképzők vannak körülötte a medencében. Először csak balesetről beszéltek, ám később a szemtanúk beszámolói miatt komolyabb vizsgálatot indítottak, mert nem volt kizárt a lehetősége annak, hogy valaki felelős a halálesetért.

A Navy Basic Underwater Demolition/SEALs training avagy BUD/S hat hónapos programja a világ legkeményebb kiképzései közé tartozik. Nagyon nagy a lemorzsolódás, és hogy kiderüljön, ki nem bírja a terhelést, rendesen meg is dolgoztatják a búvárnak jelentkező újoncokat. Ám pár éve már igyekeztek mindenki figyelmét felhívni arra, a kínzást csak jelképesen kell érteni, nem kell emberéletet veszélybe sodorni.

Ennek ellenére Lovelace esete mellett több más újonc is eszméletét vesztette mostanában, de őket legalább ki tudták élve húzni a vízből, ezért talán nem is volt olyan komoly vizsgálat. Most viszont nem lehetett elkenni az ügyet, meghallgatták tehát a tanúkat és megnézték a felvételeket. Mint kiderült, az erejével teljesen elkészült, a felszínen maradni csak nehézkesen tudó Lovelace közelébe úszó kiképző többször lehúzta őt a víz alá, folyamatosan fröcskölték vízzel. Egy másik újonc próbált neki segíteni, volt, aki jelezni akarta, hogy baj van, abba kellene hagyni a feladatot, de nem történt semmi. Végül a partra vitték a 21 éves tengerészt, akit nem sikerült megmenteni.

A vizsgálat szerint egyértelműen közre játszott a tragédiában az, hogy a kiképzők túlságosan kemények voltak, és akkor is a víz alá rángatták a fiút amikor ő már az életéért küzdött. Noha úgy tartják, a komoly kihívást jelentő feladatok elvégzése az életben maradást segíti majd éles bevetésen, de ha már a kiképzés alatt megölik az újoncot, akkor mégiscsak végzetes hibát követnek el. Az nem lehet cél, hogy saját bajtársai ne vegyék észre, amikor valaki élete veszélyben forog.

A haditengerészet még nem döntött a további jogi lépésekről. A vizsgálatot nem követi egyből büntetőjogi felelősségre vonás, most csak az derült ki, hogy mi vezetett a tragédiához. Minden bizonnyal újból ajánlásokat tesznek majd arra nézve, meddig lehet elmenni a kiképzés során, miközben a régimódi, keményvonalas haditengerészek ugyanúgy megpróbálják a végletekig elfárasztani az újoncokat, mert véleményük szerint csak így lehet valakiből a legdurvább szituációkban is helyt álló búvár.