Big Blue Búvár Blog

A Karib-tengerben található Roatan sziget egyik kedvelt búvárhelye a három évtizede elsüllyesztett hajó maradványa.

A nagyjából 50 méter hosszú tankert eredetileg az amerikai hadsereg használta, aztán Nicaraguába került, a Karib-tengeren szállított üzemanyagot. A nyolcvanas években az országban hatalomra került új vezetés elől menekülő nicaraguaiak ennek a fedélzetén hagyták el az országot. Roatan szigetéig jutottak, ami már Hondurashoz tartozik, aztán ott sorsára hagyták az akkor Maas néven ismert hajót.

Ami csak mozdítható volt, azt elvitték a hajóról, elkezdett süllyedni is. Szép lassan eljutottak oda, hogy valamit sürgősen kezdeni kellett vele, mert a part közelében megfeneklik és akadályozza a hajóközlekedést. Egy helyi üzletember, Albert Jackson kereste meg 1984-ben a CocoView resort tulajdonosait, odaadná nekik a hajót hogy mesterséges zátony legyen belőle- vagy pedig kivontatják valahova a nyílt tengerre és elsüllyesztik pár ezer méter mélyre, hogy senkit nem zavarjon.

A búvárok természetesen kapva kaptak a lehetőségen. Átverekedték magukat a helyi bürokrácián -a nyolcvanas években még nem volt annyira megszokott a direkt hajósüllyesztés-, megtisztíttaták a hajót, aztán jött a nagy pillanat, amikor odavontatták volna a kiszemelt helyre. Éppen csak valamit elszámolták, mert a vontatókötél elszakadt, és az ellenőrizetlenül sodródó hajó megfeneklett a zátonyon. Csak pár hét múlva tudták lerángatni, és végre tényleg a megfelelő pontra került a roncs.

Jelenleg is ott van, alig 20 méteres mélységben, tehát minden, a resortban megforduló búvár számára elérhető. Persze most már Prince Albert néven emlegetik, ugyanis az adományozó üzletember tiszteletére átkeresztelték. 

Az eltelt három évtized komoly nyomokat hagyott a roncson. A Karib-tenger élővilága meghódította a hajótestet, szépen be van nőve korallal, szivaccsal és nagyon sok hal él körülötte. Nem csoda, hogy a roatani búvárkodás egyik fénypontja lett a Prince Albert.

A búvárrégészek izgalmas leletre bukkantak Svédországban- kár, hogy a szokásosnál kissé tovább érlelődött a 17. századi roncsban talált sajt.

Elképesztő, mi minden rejtőzik a tenger mélyén. A búvárrégészet roppant izgalmas tudomány, mert nem csak arról szól a történet, hogy megtalálnak egy legendás vagy a korban hétköznapi hajót a víz alatt a történet, még van egy fontos feladat. Az is igen hosszú idő lehet, amíg a maradványokat feltárják, és lassú, aprólékos munkával megkeresik az apró tárgyakat, amelyek rengeteget elárulnak a korszakról, vagy akár személyes tragédiákról.

A Kronan nevű 105 ágyús hadihajó egy csatában veszett otda 1676-ban. Szinte pontosan három évszázad múlva bukkantak rá: 1980-ban találták meg a maradványokat. Azóta pedig rendszeresen visszatérnek a kutatók, hogy további feltárást végezzenek a maradványoknál. 

A korábbi években például megtalálták a hajó orvosi felszereléseit, gyógyszereit, és ez rengeteget elmesélt arról, a 17. században hogyan dolgoztak a hajóorvosok. Minden ilyen lelet árulkodó, mert megtudunk valami újat egy adott kor hétköznapjairól, legyen szó értékes arany érmékről, ékszerekről vagy sokkal inkább mindennapos dolgokról.

A mostani kutatás legmeglepőbb lelete egy üveg volt, amiben sajtot tároltak. Három évszázad valószínűleg még egy minőségi sajt érleléséhez is sok, így a kutatók nem tervezik, hogy megkóstolják. Ám az összetételét lehet analizálni, és ebből is megtudhatnak újdonságokat. 

A Kalmarban található múzeum egyik munkatársa, Lars Einarsson vezeti a kutatást, aki szerint valamiféle roquefort sajthoz hasonlít amit talált. Einarsson diplomatikusan fogalmazott erős illatáról, úgy mondta, aránylag kellemes a számára, mert szereti az egzotikus ételeket. 

Egy átlagos búvár egy régi üveget talán észre sem vesz, pedig ezek is rejthetnek fontos dolgokat. Nem csak a híres csaták, történelmi személyiségek érdekesek, a rég élt átlagemberek életére is kíváncsiak nagyon sokan- és az ilyen, elsőre talán jelentéktelennek tűnő leletek pont róluk mesélnek.

Egy tragikus baleset után indított jogi eljárás világított rá egy fontos tényezőre.

Egy évvel ezelőtt ünnepelte egy amerikai házaspár, Cindy és Tim Burns házasságuk 30. évfordulóját. A feleség azzal lepte meg párját, hogy befizette egy búvártanfolyamra, így ő a tervezett Hawaii utazás során már merülhetett volna. Ám Tim Burns, az 51 esztendős fogász a tanfolyam egyik merülése során balesetet szenvedett és elhunyt.

A család gyászol- és pert indított. 9 millió dollárt követelnek a búvártanfolyamot szervező iskolától és az orvostól is, aki engedélyezte a búvárkodást az elhunyt számára. 

A tanfolyam előtt a Salem Scuba Company a búvárjelölt Tim Burnstől is kérte az orvosi kérdőív kitöltését. Ezen olyan dolgokat lehet bejelölni, amelyek esetleg nem teszik lehetővé a légzőkészülékes búvárkodást. Burns (aki maga is orvos volt, igaz, fogász) őszintén beírta, hogy gyógyszert szed magas vérnyomásra, asztmás és szívműtéten is átesett. Ezek után a búváriskola jelezte, csak akkor kezdhet bele a tanfolyamba, ha egy orvos megvizsgálja, majd engedélyezi számára a merülést.

Másnap Burns elment Dr. Paul Neumannhoz, aki aláírta a papírt, de adott neki olyan eszközt, ami asztmás roham esetén segíthetett volna. Burns már 2007 óta tisztában volt az asztmával- ez a betegség nem kizáró ok feltétlenül, de meg kell vizsgálni, a búvárjelölt terhelés után is képes normálisan lélegezni. Neumann viszont, noha kapott egy dokumentumot a búvárkodás és a különböző betegségek összefüggéseiről, ilyen vizsgálatot nem végzett.

Nagyjából két hét múlva kezdett bele Tim Burns a búvártanfolyamba, és az első két merülésén nem volt semmi gond. Másnap egy asztmás roham után viszont félbe kellett szakítani a merülést. Az iskola egyik oktatója látta, ahogy Burns használja az inhalátorát a parton. 

Két nap múlva mélyebb merülés volt a tanfolyam programjában. Burns nagyjából 20 méteres mélységben jelezte, nem kap levegőt, oktatója megpróbálta azonnal a felszínre vinni. Ám nehézségek adódtak, így csak kis késéssel értek fel. A felszínen Burns már nagyon rosszul volt, és életét a mentők sem tudták megmenteni.

A boncolás során kiderült, hogy Burns egészségi állapota tragikus volt, nem csak asztmás volt, de gondja volt a szívizommal, tüdejével is. Szívmegnagyobbodása is hozzájárult ahhoz, hogy végzetessé vált a búvárbaleset.

A feleség által benyújtott kereset szerint hibás volt az orvos, a búvárkoktató és az egész búvároktatási üzletág is. A jóváhagyást aláíró orvosnak alaposabb kivizsgálást kellett volna végeznie, főleg, ha Burns elmondta, milyen egészségügyi gondjai vannak. És az oktatónak is el kellett volna mondania, milyen kockázatai vannak a búvárkodásnak bizonyos problémák esetén, emellett a kereset szerint a merülés során is hibát követett el.

Az, hogy az Egyesült Államokban egy ilyen dollármilliós per hogy végződik, előre nyilván nem megjósolható. De tanulságai így is vannak az esetnek. Az áldozatnak az átlagosnál alaposabb orvosi ismeretei voltak, tisztában lehetett állapotával, mégis belevágott a búvárkodásba- noha lehet perelni mindenkit, létezik egy egyéni felelősség is, hiszen végülis senki nem kényszerít minket merülésre.

Sajnos sokan nem vallják be, ha egészségügyi problémáik vannak, ha szereznek is orvosi papírt, azt nem búvárkodáshoz értő szakorvos írja alá. A mi hobbink alapvetően tényleg a kevésbé kockázatos hobbik közé tartozik, de igenis vannak olyan gondok, aminek megléte esetén inkább golfozni vagy sakkozni kell, nem pedig búvárkodni. Az, hogy mi magunk mennyire vesszük komolyan a búvárorvosi vizsgálatot, csakis a mi felelősségünk. Mert hiába lehet perelni, sok pénzt kapni, egy dolog soha nem adható vissza: az emberi élet.

Nem minden víz alá került repülőgép nyújt ugyanolyan merülési élményt.

Időnként írok bejegyzéseket olyan búvárhelyekről, ahol a fő attrakció egy repülő roncsa. Most már nagy utasszállítónál is lehet merülni, de a történelmi jelentőségű, ismert gépnek számító bombázók, vadászok roncsai is sokakat vonzanak. 

Ám a világ néhány pontján található repülőroncsok nem sorolhatóak a legendás gépek közé, sőt. Egy kicsi, a víz alatt is törékenynek látszó Cessna vagy Piper körbeúszása nagyjából 3-4 perc, mivel nincs nagy belső tere, alig van mit nézni. Ráadásként soha nem olyan masszívak, mint egy méretes hajó, így hamar elkezdenek szétesni.

Szóval a naplóba be lehet éppen írni, hogy az ember ennél vagy annál a roncsnál búvárkodott, de igazán emlékezetes merülés nem lesz belőle, hiába repülőről van szó. Nekem is volt lehetőségem ilyen erősen megrongálódott repülőgép roncsánál szétnézni, de ott legalább az ember érezte, egy történelmi kor tanújáról van szó, hiszen az Adria felett (is) dúló jugoszláv polgárháború idején került a víz alá.

Így aztán azt hiszem, bármennyire jópofa ötletnek tűnik a repülők süllyesztése, ami viszonylag olcsó lehetőség a mesterséges zátony kialakítására, nem tökéletes megoldás. Maximum akkor lehet létjogosultsága, ha élő, természetes zátony közelében van plusz látványosságként- de akkor meg arra kell vigyázni, ne a korallokra dobják rá, mert több kárt okoz mint hasznot.

Ha viszont jól sikerül minden, és szép lassan benövi a tenger élővilága a kiszuperált vasmadarat, akkor folyamatosan az is az élőhely részévé alakul át. Így azért lehet némi érdekessége- önmagában viszont nem olyan sok lenne.

A tengermélyi gyakorlás az egyik legjobb lehetőség a hosszú űrutazásra való felkészülésre.

Ha megvalósul a NASA által tervezett Mars-utazás, az abban részt vevő űrhajósoknak egészen extrém kihívásokkal kell majd szembe nézni. A hosszú ideig tartó összezártság, az egymásra utaltság, a nehéz feladatok olyan tényezők, amelyekre legjobban talán a víz alatt lehet felkészülni. Itt ugyanis szintén szűk tér áll a csapat rendelkezésére, nem olyan egyszerű megszakítani a küldetést, és mindig felmerülhet valami váratlan probléma.

Az aquanautaként emlegetett űrhajós-csapat az Atlanti-óceán mélyén, egészen pontosan Floridában tölt el 16 napot a víz alatt. A NEEMO (NASA Extreme Environment Mission Operations) 21 misszió során az Aquarius Reef Base nevű tengermélyi bázison élnek és dolgoznak majd a jövő űrhajósai.

A csapat tagjai különböző feladatokat kapnak, így mintákat gyűjtenek a biológusok számára, geológiai felméréseket végeznek, koralltelepítésben vesznek részt. Olyan eszközökkel dolgoznak majd, amik nagyon hasonlóak lesznek a Mars-küldetés során. Hasonlóan kell majd az idegen bolygón is navigálni, felméréseket végezni, mint a tenger fenekén. 

Nagyon fontos eleme a gyakorlásnak az is, hogy a kommunikációra is jobban oda kell figyelni a bő két hetes összezártság során. Kiderül majd, hogyan képesek megoldani az esetlegesen felmerülő problémákat és váratlan helyzeteket. Olyan eszközöket is tesztelni fognak, amiket a jövőben valós űrutazás sroán is használnak majd.

Ahogy a projektet vezető Bill Todd elmondta, lesznek mghibásodások, csapaton belüli súrlódások, határidő túllépések. Más feladatokkal pedig majd nem lesz semmi gond. A küldetés szempontjából minden egyaránt fontos. Ez egy tanulási folyamat, és amit most a tenger mélyén megtanulnak a jövő űrhajósai, akár a túlélést is segítheti ha a Marsra utazva, ott élve valami baj történik.

A nyáron nagyon népszerű Málta egyik jól ismert merülőhelye ez a tanker.

A líbiai zászló alatt hajózó Um El Faroud nevű tankhajót 1995-ben egy máltai szárazdokkban kezdték el karbantartani és felújítani. Február 3-án éjszaka robbanás történt munka közben, aminek következtében kilenc ember életét vesztette.

Az 1969-ben épült, 110 méter hosszú hajó olyan súlyosan megsérült, hogy a felújítása szóba sem került. Végül úgy döntöttek, hogy mesterséges zátonyként a tenger fenekére küldik, ezzel is növelve Málta vonzerejét a búvárok körében.

1998 szeptemberében az alaposan megtisztított hajót Wied iz-Zurrieq közelében süllyesztették el. Mára a hajótest ketté szakadt, de ezen a videón még látható az is, milyen volt előtte. A film második fele pedig szintén kifejezetten érdekes, a komolyabban felszerelt búvárok olyan helyre is beúszhattak, ahova az átlagos kedvtelési búvárok nem jutnak el.

És annak illusztrálására, hogy akadnak olyan emberek, akiknek palack sem kell az Um El Faroud merüléséhez, jöjjön egy másik érdekes videó, amit egy szabadtüdős búvár készített.

A szigetre érkező búvárok jelentős része jut el a hajó roncsához, ami impozáns méretű, és sok látnivalóval szolgál még azok számára is, akik nem úsznak be. 

Egy texasi fogorvos került túl közeli kapcsolatban egy bikacápával.

Dr Steve Cutbirth otthon jól ismert fogszakorvosnak számít, és sikeres szakemberként futja neki arra, hogy családjával a Bahamákon nyaraljon. A tengerimádó doki búvárkodni és szigonnyal halászni indult vejével és két kísérővel, amikor bajba került.

Épp egy nagyobb halat lőtt ki, és a csónak felé úszott a zsákmánnyal, amikor valami nagy sebeséggel nekiment. Cutbirth szerint az egész olyan volt, mintha egy gyorsvonat gázolta volna el. Ahogy a búvár megfordult, egy kétméteres bikacápa szájával találta magát szemben. Ugyan nézett már elég sok fogsort közelről, ez azért mégis kicsit szokatlan élmény volt a számára.

Ráadásul a bikacápa tolakodó páciens volt, újból és újból nekiment a búvárnak, aki próbált elrúgni magával és megütni. Végül a cápa sikeresen letépte a búvármaszkot, és Cutbirth fejét és lábát is megharapta, majd a búvárnak sikerült elszabadulnia. Egészen addig nem is tudta, mennyire komolyak a sérülései, amikor a hajóra mászva azt nem látta, minden csupa vér körülötte.

A rutinos búvár szerint a cápa nyilván csak a halra ment, ő meg egyszerűen útban volt- ennyivel intézte el a balesetet. Cutbirth sérüléseit ellátták, ő pedig még csak haza sem utazott, hiszen a nyaralás első napján történt a támadás. Úgy volt vele, ha már nem búvárkodhat, akkor majd játszik a gyerekekkel a tengerparton. 

A fogorvos egyébként már 25 éve merül a Bahamáknak ezen a részén, de még soha nem történt vele hasonló. Ám mint az köztudott, a szigonnyal vadászók mindig nagyobb veszélyben vannak- legközelebb talán inkább fényképezőgéppel megy halat cserkészni, nem szigonypuskával. Vagy esetleg továbbképezheti magát a sürgősségi ellátás területén...

Már egy búvárrekord sem szólhat csak az emberi teljesítményről.

Egy török búvár, Cem Karabay volt eddig is a leghosszabb tengeri merülés csúcstartója, mostantól pedig kereken hat napos teljesítménnyel lett ő a rekorder. Cem a víz alatt evett, ivott, aludt, még focizott és sakkozott is a mélyben.

Ám mint kiderült, az időpont kiválasztása volt a lényeges. Július 14-én merült alá, így július 20-re, Észak-Ciprus török megszállásának évfordulójára időzítette a rekord befejezését. A kizárólag Törökország által elismert Észak-Ciprusi Török Köztársaság hivatalos képviselője is beszédett mondott Cem Karabay után, aki fáradt, de lelkes volt a sikeres merülést követően.

A helyszín választása is tudatos volt: Ciprus szigetének Yavuz Cikarma Beach nevű öble volt a merülés helyszíne, itt szálltak partra a török csapatok még 1974-ben. 

A török búvár rutinos csúcsjavító, 2009-ben, 2011-ben és 2015-ben sós vízben, 2011-ben medencében állított fel időtartam rekordot. A mostanit talán azért ruházta fel politikai üzenettel is, hogy valamivel különlegesebb legyen. Ám utólag persze van a merülésnek némi pikantériája, ha már politikáról beszélünk: a török búvár gyakorlatilag átmerülte a közelmúltbeli puccskísérletet. Lett volna meglepetés, ha a felszínre érve kiderül, szép dolog a rekord, csak most már új elnöknek kell ajánlania a nagy teljesítményt...

Nagyon egyszerű idegen galaxisokban játszódó filmet forgatni: egyszerűen csak fluoreszkáló fényt kibocsátó lámpával kell búvárkodni.

Ez még nekem is kimaradt az eddig merüléseim alatt, de egyszer be fogom szerezni ami szükséges, mert ilyennek még sose láttam a tengert. Persze, éjszaka eleve minden más, nem is szereti mindenki az éjszakai búvárkodást. De hogy ennyire különös hangulatú legyen, azért el tudja kápráztatni az embert.

Nem csak a korallok, bizonyos állatok is izgalmas neonfényben tündökölnek ha speciális lámpával világítjuk meg őket. Elég izgalmas, amikor egy cápának vagy akármilyen halnak a ragyogó mintázata látszik csak, a körvonala nem...

Nem tudom, hol és mikor próbálom ezt ki, de biztosan sor fog rá kerülni. Ez az érdekes videó is arról győzött meg, érdemes kísérletezni ezzel a különleges megvilágítással a víz alatt.

Puerto Rico mellett merülhető egy 1945-ben lezuhant Superfortress.

A Boeing által kifejlesztett B-29 négymotoros nehézbombázó a kor csúcstechnikáját képviselte a második világháború idején. 1944 és 1960 között állt szolgálatban, leghíresebb bevetései minden kétséget kizáróan a Hirosimára és Nagaszakira ledobott bombák célba juttatásai voltak. (Érdekesség, hogy a szovjetek aprólékosan lemásolták a véletlenül birtkokukba került B-29-eseket, ez lett a Tupoljev Tu-4.)

A 42-65287 sorozatszámú B-29 ugyanúgy Nebraskában épült, mint testvérgépe, az Enola Gay. A szinte még vadonatúj bombázóval legénysége az amerikaiak Puerto Ricón található bázisáról emelkedett fel gyakorló bevetésre 1945. május 31-én. Röviddel a felszállás után észlelte a kapitány, hogy a motorokban csökken az olajnyomás, hamarosan kettő le is állt. Megpróbáltak visszatérni a repülőtérre, de egy újabb motor esett ki, ezért a tengerre szálltak le. A kemény landolást követően a nagy hullámzás is nehézzé tette a 13 fős legénység menekülését. A gép két nagyobb darabra szakadt, a farok és a szárny külön süllyedt el. Noha perceken belül megérkeztek a mentőhajók, három főnek nyoma veszett a tengeren.

A roncsot évtizedekkel később fedezték fel, de a biztos azonosítás a farokrész hiányában meglehetősen nehéz. Az Aguadilla várostól nyugatra található maradványok közel negyven méteres mélységben vannak. Mivel a gép darabokban süllyedt el, csak egy nagyobb rész található egyben, de az pont a szárny a motorokkal, így van mit nézni- bár a mélység miatt nem igazán hosszú a merülés egy átlagos kedvtelési búvár felszereléssel.