Big Blue Búvár Blog

A horvát Adria ismertebb hajóroncsai közé tartozik a Kaprije sziget előtt nyugvó Francesca Da Rimini.

Az 1942-ben épült teherhajó 42 méter hosszú és 12 méter széles volt. Az olaszoktól a német haditengerészet állományába került 1943-ban, és utánpótlást szállított különböző csapatoknak. Észak-Afrikából tért vissza 1944. márciusában az Adriára, amikor motorhiba miatt lehorgonyzott Kaprije szigete előtt. Itt talált rá két brit vadászbombázó, amelyek elsüllyesztették.

Bár majdnem 40 mélységben van még a legsekélyebb része is, a Francesca Da Rimini viszonylag népszerű roncs, aminek oka egyszerűen az, hogy a horvát Adriának ezen a részén kevesebb az izgalmas hajómaradvány.

Noha a Francesca jelentősen megsérült, azért ma is jól felismerhető a hajótest, amit meghódított a tenger élővilága, sok színes szivacs települt meg rajta, rákok bújnak meg benne, és halrajok úszkálnak körülötte. No persze ott vannak a háború emlékei, a lőszerekkel teli ládák, gránátok.

Ez a roncs tipikusan azok közé tartozik, amit a komolyabb felszereléssel víz alá merülő technikai búvárok tudnak alaposabban felfedezni maguknak, hiszen ők képesek hosszabb időt eltölteni rajta. A kedvtelési búvároknak csak pár perc jut, így pedig aligha lehet megnézni a roncs izgalmasabb részeit.

A mesterséges zátonyok telepítésének korát építjük, ám hogy ennek örüljünk-e, nem mindenki számára egyértelmű. Ezúttal a horvátok süllyesztettek el szándékosan egy hajót.

A tengerekben már így is pont elegendő roncs van, mondhatják sokan. Pont az Isztriai-félsziget ismert arról, hogy történelmi jelentőségű hajók maradványainál lehet búvárkodni, hiszen itt nyugszik a Baron Gautsch, a Coreolanus, a Guiseppe Dezza. Szóval a roncsok szerelmesei számára eddig is ez volt az egyik legjobb hely az Adrián.

Május 22-én a Kamenjak-félsziget közelében viszont egy megtisztított, kifejezetten mesterséges zátonynak szánt hajó került a tenger fenekére. A Vis az egykori Jugoszlávia teljhatalmú vezetője, Joszip Broz Tito hajója volt, tehát ennek is van érdekessége. 1956-ban épült Pulában, 1990-ig állt szolgálatban a haditengerészetnél. A hatvanas-hetvens években hírességek, külföldi politikusok fordultak meg a luxusjacht fedélzetén.

A Vis 58 méteres hosszúságával már tekintélyesnek mondható ahhoz, hogy érdekes, látványos legyen a merülés. A tenger a süllyesztés pontján 32 méter mély, a búvárok jelentős része számára elérhető lesz a Vis, bár én úgy vélem, lehetne kicsit sekélyebben is, mert az isztriai roncsokkal gyakran pont a nagy mélység a gond, kezdők nem nagyon merülhetnek rajtuk. Épp a közelmúltban két egymást követő napon búvárkodtam két hasonló méretű roncson, és míg a 23 méteren levőnél kellemes, hosszúra nyúlt merüléssel lehetett tervezni, a 30 méteren nyugvónál sokkal inkább észnél kellett lenni.

A süllyesztés mindenesetre sikeres volt, és hamarosan kiderül, mennyire vonzza majd a valódi roncsok mellett ez friss darab az Isztriára látogató búvárokat. Az első merülések már megtörténtek, és hamarosan itt a szezon, kiderül, kit hoz lázba először a víz alá került Vis: a búvárokat vagy az élővilágot.

Van egy Gazelle helikopter, amit nem pilóta-, hanem búvárvizsgával lehet felkeresni.

1993-ban zuhant le egy brit gyártású Westland Gazelle HT3, ami a Royal Air Force kötelékében teljesített szolgálatot. Épp az Egyesült Királyságból tartott olaszországi bázisára egy kötelék, amikor heves viharba kerültek, és az egyik gépnek már nem sikerült a parton leszállnia, a tengerbe csapódott. Valamennyi utast kimentették, de a helikopter menthetetlenül megrongálódott.

Ez a gép merülhető manapság Ventimiglia környékén, nagyjából 35 méteres mélységben. A francia tervezésű Gazelle első változatai a hatvanas évek közepén jelentek meg, a könnyű helikoptereket polgári és katonai felhasználók is szolgálatban állították. Sőt, mindmáig sok helyen repülnek ezekkel a jól bevált forgószárnyasokkal, amelyekből az Aerospatiale mellett a brit Westland illetve a jugoszláv SOKO gyárban is építettek.

Mivel a gép alig hosszabb mint tíz méter, a roncs nem mondható tekintélyes méretűnek. Ám így is egyedinek számít, hiszen helikopterből kevesebb van a víz alatt. És legalább be lehet nézni a pilótafülkéből, alaposan meg lehet vizsgálni a maradványokat, mert túl sokat nem kell úszkálni hogy valaki körbejárja a lezuhant Gazelle-t. 

Lengyelországban különös helyen merülhetnek a legmerészebbek: a Kowary uránbányának nagy jelentősége volt annak idején.

Arról mindenki tud, hogy a második világháború után indult fegyverkezési versenyben a szovjetek is mindent megtettek azért, hogy kifejlesszék saját atombombájukat. Ez sikerült is nekik, és azóta rengeteg atomfegyvert építettek már. 

Az viszont talán meglepőbb, hogy az atombombával végzett kísérletekhez szükség hasadóanyag a szovjetek által megszállt Lengyelországból származott. 1945-ben nyitották meg az uránbányát Kowaryban, ám az szupertitkosnak számított. Annak idején ez volt a Szovjetúnió legfontosabb uránforrása.

A bányát hivatalosan 1963-ban zárták be. A nagyközönség akkor halhatott a helyről, amikor az egyik járatban elkezdték a radonterápiás kezeléseket. Manapság pedig turistalátványosságnak számít az egykori uránbánya.

Ahogy sok más felhagyott bányával előfordul, a víz sok járatott elöntött. Így aztán csak búvárok járhatják be a mélyen levő vágatokat, akik a meglepően tiszta vízben láthatják az egykori ácsolatokat. A merülés során feltehetően nem kell sugárzástól tartani már, másképp aligha jönne ide bárki.

Ilyen helyen persze már az is kaland, amíg valaki elviszi a cuccát a merülés kezdőpontjáig, hiszen sötét járatokban kell szállítani a nehéz felszerelést.

Hideg vizekben is lehet színes, változatos az élővilág. Kanadáról, az ország nyugati részén található Vancouver szigetről olvastam már búvármagazinokban, ám mindig rácsodálkozok, amikor egy jobb videó kerül a szemem elé onnan.

Azt mindenki tudja, hogy bolygónkon a tengerek több területet foglalnak el, mint a szárazföldek. A mélytengerek világát alig ismerjük, de egy átlagember még pár méteres mélységre merül le. A búvárok jelentős része is csak pár helyre jut el, nyilván előnyben részesíti a kellemesen meleg trópusi vizeket, aki megteheti.

Pedig pár hidegebb helyen is volna mit nézni. Meglepő, hogy mennyire más az élővilág egy korallzátonyon mint Kanadában- vannak színes halak, csigák, egyebek itt is, ott is, mégis egészen eltérő a szemünk elé táruló látvány.

Nincs mese, egyszer oda is el kellene jutni! Csak hát mindig felmerül a kérdés, hogy a korlátos idővel, pénzzel mi legyen a kiválasztott úti cél? És Vancouver nyilván erős hátrányban van Balival szemben. Így aztán még elérhetetlenebbnek tűnik Kanada, mint egyébként lenne, hiszen mindig hátrányba kerül a jó kis meleg tengerekkel szemben.

Egy amerikai tó felszín alatti látványosságait egy Bombardier típusú gép esüllyesztésével bővítették.

Nehéz az édesvizekben búvárbázist üzemeltetők élete! A víz hideg, sokkal kevesebb a hal, gyakran a látótávolság is gyengébb mint a trópusi tengerekben, szóval túl sok pénzt nem lehet kérni a merülésért. Valahogy oda kellene vonzani mégis a helyi búvárokat, és ehhez jellemzően befektetésre van szükség.

Kézenfekvő hát az, hogy elsüllyesztenek valamit, ami kedvet csinál a búvárkodáshoz. Pech, hogy nincs mindenkinek egy felesleges repülőgépe, de ahol van, az máris nagy durranásnak számít. A Pennsylvania állambeli Dutch Springs Philadelphiától északra, Bethlehem városa mellett a régió viszonylag ismertebb búvárhelye, és az eddigi látványosságok sora egy repülővel bővült.

A Bombardier Challenger 600 családba tartozó business jetek 1978-ban mutatkoztak be, és azóta is gyártják őket. Több, mint ezer épült belőlük, a világ számos országában megbízhatóan szolgálnak, és most már a víz alatt is megtekinthető egy a nagyjából 20 méter hosszúságú és fesztávolságú kisgépből. Ugyan sok dolgot eltávolítottak, de maradt még benn annyi a kezelőszervekből, hogy a repülő belsejébe beúszó búvárok jól elszórakozzanak a pilótafülkében...

A mexikói Revillagegido szigetek elég távol vannak mindentől, vélhetően emiatt olyan fantasztikus a víz alatti élőviláguk. Mantákkal úszni, lefilmezni egy rakás cápát, delfinekkel játszadozni vagy megcsodálni egy gondoskodó hosszúszárnyú bálna-mamát- ennél sokkal vonzóbb búvár úti cél nem nagyon lehet.

Néha pont az okoz gondot a búvároknak, hogy túl könnyen elérhető helyen van a merülőhely. A kikötők például ritkán számítanak ideálisnak a búvárkodás céljára, hiszen nagy a hajóforgalom, gyakran pecáznak a partról, és úgy általában is furcsán néznek arra, aki a hajók és csónakok alatt ügyködik a mélyben.

Ám néha túlságosan csábító látnivaló rejtőzik a felszín alatt, ráadásul nem kell hajózni se, elég beugrani a mólóról- és ilyenkor bizony a kikötőben is merülnek. Norvégiában Slemmestad kikötőjében nyugszik egy Emma nevű roncs, ami attól annyira izgalmas, hogy több, mint másfél évszázad épült: 1840-ben bocsátották vízre, és dán vizeken szolgált. Később uszályként használták, eladták egy norvég cégnek, ami cementet gyártott. 1943-ban elsüllyedt egy nagy viharban, egy rakományra való mészkővel a fedélzetén.

A kikötőből ma is kiváló a kilátás a cementgyárra, tehát könnyű gondolatban összekapcsolni múltat és jelent. Odalenn pedig viszonylag sekély vízben tekinthető meg az Emma maradványa, ami jó állapotban vészelte át az elmúlt évtizedeket- persze ez nem meglepő, mert az elfedett hajóroncsot nagyon sokáig nem bolygatták a búvárok.

Most már bezzeg jönnek, hiszen Oslótól alig 30 kilométernyi autózásra van Slemmestad. Bekérezkednek a kikötőbe és merülnek, de gondosan jelölik zászlóval a helyet ahol búvárkodnak, és nyáron inkább elkerülik a kikötőt, amikor a folyamatos hajóforgalom túl veszélyessé tenné a víz alatti kalandot. Ami miatt megéri kockáztatni, az a roncs régisége, hiszen egyszerűen nem nagyon fordul elő, hogy ilyen régi, ám jó állapotú maradványokat nézhetünk meg saját szemünkkel.

Néha egyszerűen csak jó belefeledkezni a víz alatti világ szépségébe- szerencsés esetben merülve, de azért videón nézve sem rossz.

A nem búvárkodók számára pusztán a tenger felszíne létezik, és onnan nézve nem nagyon látszik, melyik helyen milyen az élővilág. Aki már egy pici rutinnal rendelkezik, könnyen mond ítéletet, azt állítva, az európai tengerekben nem nagyon van látnivaló. 

Ám mindez hely függvénye. Vannak védett parkok, máshol mélyre kell menni, de a lényeg az, hogy akadnak lenyűgözően színes, dús élővilágú pontok a Földközi-tengerben is.

Bergeggi városa Olaszország északi részén található, Liguriához tartozik, és a várossal szemben levő, szintén Bergeggi nevet viselő sziget körüli levő vizek is védettnek számítanak. Hát ez köszön vissza ebben a látványos videóban...

A világon mindenütt népszerűek a repülőmúzeumok, ahol tucatjával állítják ki a klasszikus és modern gépeket. Komoly vonzereje van az ilyesminek, mert az emberek igen jelentős része érdeklődik a repülés világa után. Ezen belül is kiemelt helye van a katonai repülésnek, mert az égi lovagok izgalmas és egyben kegyetlen világa mindenki fantáziáját megmozgatja.

Néha mi, búvárok olyan szerencsések vagyunk, hogy nem a tipikus hajóroncsokat fedezhetjük fel magunkak a felszín alatt, hanem repülőgépet. Egy múzeumban természetesen jobb állapotban vannak a gépek, a tengerben nyugvók viszont igazi időkapszulák: utána lehet keresni, adott repülő mikor, milyen körülmények között veszett oda, és eközben olvashatunk a korabeli hadműveletekről is.

Palaun például egy japán második világháborús  Aichi E13A-1 "Jake" haditengerészeti repülő roncsa merülhető. A csendes-óceáni hadműveletek során számtalan hajó és repülő került a mélybe, ezek egyike volt ez a tengerészeti távolfelderítő, amit úszótalpakkal szereltek fel. A közel 1500 példányban legyártott Jake-ek a háború során végig bevetésre kerültek, ilyenekkel végeztek felderítést Pearl Harbor felett a hírhedt támadás előtt, az utolsó időszakban pedig kamikaze bevetések során is jópár megsemmisült belőlük. 

Palaun a japánok két haditengerészeti repülőbázist is építettek, az egyiken települtek a Jake kódjelű felderítők. A három fős személyzettel repülő gépeket tehát gyakran láthatták a helyiek, de a háború után eltűntek. 1994-ben viszont halászok egészen sekély vízben vettek észre Koror szigete közelében, és a búvárok igazolták, hogy egy jó állapotú Jake-re bukkantak.

Alig 15 méteres mélységig kell ereszkedni, ha valaki meg szeretné nézni a kristálytiszta és kellemesen meleg vízben nyugvó roncsot. A repülő jó állapotban maradt fenn, valószínűleg motorhiba miatt sikerült durvára a leszállása- az orrész letört a motorral együtt, és a farok is eltűnt. Alaposan körbe lehet fotózni-videózni, és a katonai repülés iránt érdeklődők számára egy itteni búvárkaland éppen olyan élmény, mint ha múzeumban nézelődnének.