Big Blue Búvár Blog

Bali leghíresebb roncsa a Liberty. A Tulamben falu előtt nyugvó hajó maradványai ma már nem nagyon felismerhetők, de a megmaradt részek remek búvóhelyet nyújtanak a tenger különféle élőlényeinek. Ennek köszönhetően fantasztikus merülőhellyé vált a roncs, ami búvárok seregét vonzza a világ minden sarkából.

Én is sok izgalmasat fedeztem fel itt minden egyes alkalommal. Az egyik alkalommal egy hatalmas barrakuda bukkant fel előttem sekély vízben, aztán megnéztem a korallok által benőtt hajótestet, úszkáltam a csapatosan együtt mozgó halak közt, majd láttam ahogy más búvárok rácsodálkoznak az óriási sügérekre. Azok felett, alig pár méteres mélységben ismerős sziluettre figyeltem fel: egy teknős eszegetett békésen.

Közelről néztem meg, ahogy a méretes jószág tépkedi a lágykorallokat, és nyugodtan rágcsálja a finomságot. Az ilyen nagy és öreg teknős nem különösebben számít izgatottnak, egészen szinte közönyösen tűri, hogy valaki megnézze. Amíg az ember nem akarja zaklatni, tapogatni, fogdosni, addig nem megy sehova, nem akar menekülni. Akár farkasszemet is lehet vele nézni: amíg mi nem bántjuk, addig ő is békésen falatozik tovább.

Ha akarna, másodpercek alatt el tudna tűnni a kékben. Mert a megfontolt, lassúnak tűnő teknősök igen gyorsan tudnak úszni. A teknősnek időnként a felszínre kell emelkednie levegőért, de ha nem zavarjuk, akkor hamarosan vissza is tér a mélybe, ahol további perceket tölthetünk vele. Én is ilyen szerencsés volt, és persze a közelben levő búvároknak is integettem, nézzék meg ők is őkelmét. 

Aztán nekem volt fogytán a levegőm, de nekem nem elég egy nagy lélegzetvétel, új palack kellene a merüléshez. Búcsút intettem hát a derék öreg teknősnek- ő valószínűleg nem emlékszik rám olyan élénken, mint én őrá. Tovább nézelődött a roncs maradványain, míg én még egy utolsó pillantást vetettem rá. Talán egyszer, valahol még újra találkozunk...

További Bali búvárkalandok:

Cápák az asztal alatt

A törpe csikóhal nyomában

Bali búvártúránk egyik érdekes merülőhelye volt az Emeral, ahol sajátos körülmények között nézhettünk szembe cápákkal.

Tulamben a sziget északkeleti részén található: ebbe a kis faluba jórészt búvárok járnak, mert a partszakasz fekete köves-kavicsos, viszont a víz alatti világa nagyon látványos. A merüléseink során szinte mindannyian láttunk feketefoltú szirtcápákat, ahogy pár másodpercre megközelítettek minket, majd úsztak tovább. Volt, aki remek felvételt is készíthetett róluk.

De akadnak lustább cápafajok is a környéken. A fehérfoltú szirtcápákhoz kis helyi hajókon, jukungokon pöfögtünk ki, az elsőre lélekvesztőnek látszó csónakok igazán stabilak voltak. Merülni kicsit nehezebb róluk, de nem megoldhatatlan, és ez a lényeg.

A víz alatt egy nagyobb asztalkorallhoz vezettek minket. A vezetőnk azt mutatta, ide tessék benézni, szóval lehasaltunk és bekukucskáltunk. Két, nappal épp pihenő cápa volt benn, akik egy ideig nem zavartatták magukat a vakuink villanásától, aztán néha hátat fordítottak nekünk.

Egyszer érkezett még egy újabb búvárcsapat, lelkes japánokkal, és a sok fotós úgy tülekedett a cápák előtt, hogy az önmagában megért egy képet. Igen, manapság ennyire vágynak a búvárok a velük való találkozásra. Én Bali kapcsán pont cápákkal nem nagyon számoltam, de örültem neki, hogy többször is találkozhattam velük. Szóval megértettem, hogy mindenki be akart nézni az "asztal alá".

Az egyik cápa ezt meg is unta, és elúszott, de negyedóra múlva már haza is jött. Ekkor megcsodálhattuk a mozgását is ennek a karcsú, nem igazán nagy termetű ragadozónak. A cápa visszasuhant a korall alá, aztán búcsút intettünk neki, de azon a napon vélhetően még akadt pár látogatójuk.

Az a cápák mázlija, hogy a reggeli órákban járnak csak ki hozzájuk a búvárok, mert délután piszokul megerősödik az áramlás. Legalább van pár órájuk nyugodtan pihenni. Egyébként reggel is jót mulathatnának magukban, mert igencsak mókás látvány, ahogy a szűk helyre benézni igyekvő búvárok hemzsegnek az asztalkorall előtt, a nagy találkozásra várva...

Korábban Balin:

A törpe csikóhal nyomában

A tengeri élővilág igazi különlegességei közé tartoznak az aprócska törpe csikóhalak. Tulajdonképpen vicces, hogy az Ázsiában merülő búvárok jelentős része nem hatalmas bálnákat, cápákat, delfineket keresve búvárkodik, hanem ezeket a pár milliméteres kis nyavalyásokat próbálják megtalálni.

Mert ezek tényleg rettentően picike állatok. A törpe csikóhalak olyan színű korallokon élnek, amilyenbe be tudnak olvadni. Pont ezért csak pár éve fedezték fel őket, mert kiválóan rejtőzködnek. Kalapot emelek az első ember előtt aki kiszúrt egyet!

A feladat nehézségét a fenti kép illusztrálja, amit a napokban itt Balin készítettem. Errefelé van többféle törpe csikóhal, és Amedbe azért mentünk át mert ott "nagyobbak" élnek, akár fél centisek.

Ha eddig esetleg nem találtad volna, itt a kép részlete. Most már talán felismerhető a cuki kis apróság. Bevallom, én még nagyítót is vittem merülni, hogy lássam őket!

A fotózás pedig végképp kihívás, de hát ez benne a szép. Barátaimnak köszönhetően egy lényegesen jobb gép van a kezemben, kísérletezhetek. Izgalmasan telik hát az idő itt Balin. És néha sikerül is olyan kép, amit már meg merek mutatni. Ilyen lett az előbbi csikóhal portréja más megvilágításban.

Sok évnyi merülés után jutottam el oda, hogy lássak és fotózzak ilyet, így nem csoda, hogy elégedett vagyok. Míg ezt nézegettem, fel se tűnt hogy lemaradtam egy teknősről. De nem zavar- néha a kisebb az értékesebb.

Egy búvártúra utolsó merülése mindig különleges. Tudjuk, hogy hamarosan visszatérünk a szárazföldi mindennapokhoz, és ha be is van tervezve pár merülés a jövőben, mégis lélekben már a felszerelés elmosására, a pakolásra, a hazaútra készülünk. Nem árt, ha valamilyen emlékezetes élménnyel búcsúzunk a tengertől, ami egy pár napig biztosan lelkesít.

Razanjból kiindulva a parti merülőhely mellett akadnak bőven hajóval elérhető pontok is. Hajóroncs, egy szétesett repülőgépmaradvány, falak- én mégis meggyőztem a búvárfotósokat, ne ezek közül válasszunk. Itt a faluban van egy kis kikötő, ott pár méteren állítólag több érdekesség él a bázison dolgozók szerint. Csikóhallal kecsegtettek például, ami olyan dolog, hogy megér egy kis kockáztatást. Persze, hogy "csábítóbb" legyen a dolog, én átneveztem szemétdombnak a kis öblöt, mert a kikötőből rengeteg dolog kerül a tenger fenekére, így a rendszeres tisztítás ellenére van hulladék bőven.

A természet viszont amit lehet, meghódít. Pont ezért gondoltam frappánsnak a szeméttelep elnevezést, mert úgy gondoltam, vicces lesz, ahogy konzervdobozok között keressük az élőlényeket. Ennek megfelelően elhúzódó bogarászásra készültünk a pár méter mély vízben, és reménykedtünk, csikóhal koronázza meg a programot.

Lemerülve kiderült, az előzetes várakozásnak megfelelően szemét és fotótéma is akad. Nem mindegy, kinek milyen rutinja van, a szeme mennyire állt rá a témakeresésre, nekem sok adriai merülés után már elég jól megy a dolog. Találtam kis gébeket, sziklahalat, lepényhalat, aztán egy félig homokba süllyedt üvegben rejtőzködő polipra bukkantam, aki azzal álcázta magát, hogy még egy kagylóhéjat is a "háza" elé vitt.

Közben folyamatosan pásztáztam a tengeri füves aljzatot, mert ilyen élőhelyen gyakran van zöld vagy barna csikóhal. Teltek a percek, készültek pár fotó is, a csikóhalaknak viszont nem bukkantam a nyomára. Ha már olyan jól megígértük, illenék találni legalább egyet, gondoltam, úsztam tovább rendületlenül.

A tengeri fű mezőnek vége szakadt, az aljzat megváltozott, és a sziklák tövében 3-4 méteren sárga szivacstelepek bukkantam fel. Aki ismerős az Adrián, tudja, itt bizony eséllyel lehet keresgélni, mert ezeken élénk sárga, igazán dekoratív csikóhalak szoktak megtelepedni. Pár percig közelről vizsgálgattam a szivacsokat, aztán találtam egyet, amiben a többihez képest valahogy másféle sárga dolog ücsörgött. Hopp, az én kis csikóm! Megnéztem, körbefotóztam, aztán a felszínre úsztam. Meg akartam jegyezni, egészen pontosan hol van, meg akartam mutatni a többieknek, megvan, amiért jöttünk. Szerencsére elég jól beazonosítható volt a felette kikötött piros gumicsónakról a helyszín, mindenkit ide tudtam kalauzolni.

Végül összejött az a bizonyos slusszpoén, ami felteszi a koronát az amúgy is pompás búvártúrára. Egészen elfogadható vízhőmérsékletben merültünk, sok érdekeset láttunk, végül közös grillvacsorán beszéltük meg az élményeinket. Mind tudjuk, vannak távoli, egzotikus helyek, ahol még több, még színesebb élőlény él a trópusi vizekben, de ezt a fajta otthonosságot kevés úti cél kínálja. Mindig megvan az esély arra, hogy ide visszatérhetünk, hiszen közel van és pár napra is le lehet ugrani. És legközelebb már egészen biztosan programba iktatjuk a csodás "szemétdombot".

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Még az amatőr búvárfotós életében is vannak olyan pillanatok, amikor érzi, hogy tényleg ott van a nagy lehetőség egy jó képre- maximum nem elég ügyes ahhoz, hogy éljen az eséllyel.

A sekély parti merülőhelyen úszkáltam a búvárbázis előtt az Adriában, alig pár méteres mélységben. Mivel többen merültek már ott a napokban, tudtam nagyjából, mi mindent találhatok. Meséltek róla, hogy tintahalakkal találkoztak, nekem most rájuk fájt a fogam.

Nagyjából hét méteren egy barnás, hengeres testű állatra figyeltem fel, olyasmi volt, mint egy furcsa tengeri uborka. Először csak értetlenkedtem magamban, miért lebeg ez pár centire az aljzattól- aztán beugrott, itt a tintahalam! Nem volt túlságosan nagy, alig 10 centis, és attól tartottam, viharos gyorsasággal tűnik el, ha óvatlanul közelítek. Lopakodtam, gépemet magam előtt tartva próbáltam jó pozícióba kerülni. Az állat gyanakodva húzódott távolabb, én pedig nem akartam felidegesíteni. Ilyenkor csak a türelem segít!

A tintahal, noha csak egy puhatestű. meglepően intelligens állat. Képes taktikát változtatni, ha el akar menekülni. Először távolabb úszik, majd az aljzathoz lapul, sötét színűre változva, próbál a környezetbe olvadni. Ha ez nem válik be, megváltoztatja a színét, például csíkosra. Ha ez sem segít, karjait úgy mozgatja, hogy próbálja magát nagyobbnak mutatni.

Én viszont továbbra is fotóztam ezerrel. A tintahal végülis egészen jól tűrte, bár néha azért megpróbált meglógni. Ám eközben gyakran került olyan pozícióba, hogy jó képet lehetett róla készíteni. Le tudtam fotózni a színváltozásait is, így telt el egy félóra.

A jószág aztán végül ráunt a modellkedésre, és megint új stratégiára váltott: egyszerűen el akart ijeszteni. Először a csápjait tárta szét, majd konkrétan a menekülés helyett elindult felém. Pár alkalommal csak 1-2 centire volt az objektívemtől. No nem azért volt problémás a támadás, mert kárt tudott volna bennem tenni, egyszerűen csak képtelenség volt normális fotót készíteni a túl közel levő állatról. Megtalálta a megfelelő eszközt a megfutamításomra: ha nem lehet dolgozni, a fotós odébáll.

Azért panaszom ne legyen, mert így is jól eljátszadoztunk. Neki sem lett baja, nekem se, pár jó fotóval is gazdagodtam, és igazán illetlenség lett volna még többet villogni a vakummal a szemébe. És még tanultam is belőle, a tintahalak viselkedésének sokszínűsége tényleg izgalmas.

A tintahal kedvelt fogás a tengerparti éttermekben, és ilyenkor eltöprengek azon, lehet, hogy ez az intelligens példány is egy tányéron köt ki. Furcsa az élet! Ettem már halat éppen eleget, de ezt, amivel ennyire testközelségben találkozok, ráadásul hosszabb ideig megfigyelhetem, azt semmiképpen nem lennék képes kifogni. Így már nem "csak" egy hal, hanem olyasféle állategyéniséget látok benne, mint egy barátságos kutyában.

This is the beginning of a beautiful friendship...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Végre igazi búvárblogolás, élménybeszámoló az Adriáról! Csak tegnap érkeztünk, de máris jó kis élményekkel gazdagodtunk...

Dalmáciáig jó hosszan kell autózni, de az nagyon jó, hogy a horvát határ átlépése már tényleg csak egy kis iratszemléből áll, nincsenek a korábbi idegesítő procedúrák, Az autópályánál szokás szerint figyelni kell arra, hogy euróval fizetve időnként tévednek a visszajáróval, egyébként lehet haladni- hacsak nincs útlezárás. Nekünk most Otocacnak sikerült belefutni egy terelésbe, 30 kilométeren át kanyarogtunk mellékutakon, de még onnan is eltereltek egy zötykölődős kis útra egy rövid távon. Szóval érdemes inkább korábban indulni, mert az ilyen váratlan problémák miatt meg lehet csúszni. Zsúfoltság viszont nincs az utakon, ez mindenképpen jó.

Ismét kiderült, az ilyen-olyan előzetes időjárásjelentéseknek nem sok jelentősége van. Ideérve szép idő fogadott, megcsodáltuk a naplementét, és ma is ragyogó napsütésben sétáltunk, hajóztunk Razanjban és Rogoznicában. Délután pedig partról indultunk merülni- a helyet már ismerjük, és tudtuk, ezekben az órákban kicsit aktívabbak az itt mindig megtalálható tengeri nyulak. Először egy polipra bukkantunk, aztán csigára, majd jöttek az úszó nyulak...

Az egyik mélyebben "repült", pár percet eltöltöttünk vele, szépen pózolt a kamerának. Előszezoni vízhőmérsékletre számítottunk, de egyáltalán nem volt vészes a helyzet, 19 fok volt 7-8 méter körül, nagyon sekélyen úszva pedig kellemes 20-21 fok volt. semmilyen gondot nem okozott akár egy órát a víz alatt lenni.

Pontosabban kicsit tovább is maradtam a vízben, de még csak le sem kellett merülni, mert az egyik tengeri nyúl folyamatosan a felszín felé törekedett, és hosszú időn át követtem, fotóztam. Ilyen helyzetben még sose láttam őket, tudtam, ezt a lehetőséget kell kihasználni a fotózásra. Bíztam benne, hogy sikerül pár használható kép... Ilyenkor a partra érve az ember mindig izgatott, hiszen a víz alatt nem tudom megítélni a kis kijelzőt nézve, mennyire lettek jók. Beszúrok párat, és majd eldöntheti magának mindenki, milyenek lettek.

Most pedig itt ülünk a nagy asztalnál, nézzük ahogy megy le a nap, isszuk, és készülünk egy kis grillvacsorára... És ismét elégedettek vagyunk, hogy a búvárszezont a horvát tengerparton indítjuk. Ráadásul vár még pár szép nap itt...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Ez a szezon is kellemesen indul, pedig az időjárás nem igazán kényeztet el. Napon belül váltja egymást eső és napsütés Szerencsére mindenhol közvetlenül a vízparton, a bázisszálláson volt a szobánk, tehát csak lesétáltam egy palackért, összeszereltem és beugrottam merülni. A víz Razanjban 19 fokos volt, Karlobagban és Pagon csak 17, de azért van vastag neoprén ruhám hogy ez ne okozzon gondot: közel egy órákat voltam a víz alatt.

És persze nem unatkoztam. Délen egy merülésen hét tengeri nyulat, borosüvegben lakó halacskát láttam, északra pedig amforákat, rákokat, morgóhalat, csikóhalat, csigákat- párat sikerült fotózni is belőlük.

Ízelítőként jöjjön pár kép.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Képek, hírek, videók a Facebook-on is.