Guadeloupe sziget mellett merülhető a látványos élővilágú hajómaradvány.

A kicsi, alig 50 méteres teherhajót Dániában bocsátották vízre 1958-ban, ekkoraz Öresund névre keresztelték.A hetvenes években gyakran megfordult La Rochelle kikötőjében,1983-ban pedig új vizekre evezett: a karib-tengeri Guadeloupe sziget közelében dolgoztak vele.

1989-ben sok más mellett ez a hajó is megszenvedte a Hugo hurrikán tombolását. Olyan súlyosan megrongálódott, hogy nem volt értelme kijavítani, ezért éveken át magára hagyva rozsdálódott.

Később az a döntés született, hogy a Cousteau Nemzeti Park területén süllyesztik el, mesterséges zátonyként. A hajót megtisztították, majd a tenger fenekére küldték 1996-ban. Az élővilág pedig villámgyorsan birtokba vette a Franjack roncsát.

Mi két évtized elteltével azt láthattuk, hogy a hajó még remek formában van, minden része felismerhető, egyszerűen körbeúszható. Mivel csak 24 méteren van, a merülés nem nagy kihívás, a hajócsavart is könnyen elérhettük.

Pár helyen be lehetett úszni a belső terekbe, bár ezek nem nagyok, hiszen a hajó maga eleve nem volt túl nagy.

Ami nagyon kellemessé tette a búvárkodást, az egyrészt a kellemes, 28 fokos víz, másrészt az, hogy a halak, szivacsok megszállták a roncsot, élővé tették azt. Néhol ezek miatt a képeken talán nem is látszik, hogy ez egy mesterséges zátony, mert úgy be van nőve. 

Összességében nagyon tetszett ez a roncs az egész csapatnak, mind élveztük a merülést, és jó volt egy kis változatosságnak. Persze a lényeg az, hogy itt sem a hajó maga érdekes igazán, hanem az, hogy lett a tenger része.