Big Blue Búvár Blog

Barátságos tengeri tehenekkel úszkálhattunk a Crystal Riverben.

Florida államban nem nehéz vízhez kötődő programot szervezni, de a turisták többsége nyilván délre, a Florida Keys-hez megy búvárkodni, vagy esetleg West Palm Beach, Fort Lauderdale környékére. Mi viszont rászántuk az időt az egész napos autózásra, ami Key Largótól várt ránk a Crystal Riverig.

Ez a Tampától északra eső folyó arról híres, hogy egész évben manátik élnek itt, akik szigorúan védettek, s nagyon jól alkalmazkodtak az emberi társasághoz. Szóval jó ötletnek tűnt eljönni ide, hogy szemtől szembe láthassuk őket, egészen addig, amíg ki nem derült, a kora reggeli manátis túra kezdetén még alig öt fok lesz. Ez elsőre nem jó hírnek hangzik, ám a helyzet az, hogy a manátik igazán nagy számban akkor úsznak fel a Crystal River egész évben meleg vizes forrásaihoz, amikor jön a tél. 

A manátik kedvenc helyéhez tartva a víz fölött pár gomolygott a hűvös reggelen. A folyó ugyanis jóval melegebb, mint a levegő, s bíztunk benne, az úszás sem lesz fogvacogtató élmény. Aztán ahogy közeledtünk a kis folyóághoz, feltűnt hajónk alatt egy manáti, majd egy újabb. Hogy ne essen baja az állatoknak, kapitányunk leállította  a motort, egyszerűen csak besodródtunk.

A manátikkal való úszásnak komoly szabályai vannak, a természetvédelmi őrök mindenre figyelnek. Egyszerre csak egy kézzel lehet az állatokhoz érni, nem szabad csapkodni, rájuk úszni, kiabálni se. A helyzet az, hogy ennek nem is lett volna semmi értelme: a hihetetlenül barátságos, érdeklődő manátik közül páran jöttek, hozzánk simultak, vakartatták a hasukat és hátukat.

Az élmény leírhatatlan. Furcsán hangzik, amikor egy fél tonnás emlősről azt mondom, hogy "cuki", de ezek az állatok tényleg azok. Az aktívabbak mellett több tucatnyian aludtak, pihentek a folyóban, őket nem szabad ilyenkor zavarni- szerencsére akadt épp olyan, ami barátkozni akart velünk.

Utólag derült ki, mekkora mázlink volt az időponttal: pont a lehűlés után érkeztünk, amikor rengeteg állat húzódott be a hideg elől a forrásokhoz, de még november 15. előtt, amikor lezárják a szakaszt a hajók előtt. Örök emlék marad a manátis úszás, amire errefelé komplett iparág épült: sok cég szervez túrákat és mindenhol manátis emléktárgyakat lehet venni.

Ám azzal együtt is, hogy igazi turistacsalogató látványosság, nagyon komolyan veszik a veszélyeztetett állatok védelmét, és az, hogy jók a szabályok, látszik abból hogy a manátik mennyire nem félnek az emberektől, pedig régen sok esett áldozatul a száguldozó motorcsónakoknak. Jó lenne mindenhol egy ilyen békés, mindenki számára előnyös együttélés...

A Florida Keys egyik legismertebb víz alatti látványossága sok búvárt vonz.

Az USA legdélebbi államának szerepe a kedvtelési búvárkodásban megkérdőjelezhetetlen. Key Largótól Key Westig pedig tucatszámra sorakoznak a remekül felszerelt búvárbázisok, a nagy búvárboltok, sőt, még egy remek búvármúzeum is van itt. Csak egy példa arra, mennyire pörög itt a búvárkodás: az általunk választott bázisnak van öt nagy hajója, mindegyik kifut minden nap délelőtt és délután is, két-két merülésre. Az ember a képzettségének, rutinjának, érdeklődésének megfelelően választhat a napi merülések közül. Mi természetesen meg akartuk nézni a leghíresebb itteni roncsot, a Spiegel Grove-ot.

A kifejezetten búvárok számára elsüllyesztett, meglehetősen nagy hadihajó egyike az egész világ legnagyobb mesterséges zátonyainak. Az 1956-ban szolgálatba állított, 160 méter hosszú hajót 2002-ben küldték a tenger fenekére, de mélysége, mérete miatt csak rutinosabb búvárok merülhetnek itt.

A meglehetősen hullámos kihajózás után élmény volt beugrani a kellemesen meleg, 28 fokos vízbe. A roncs tényleg hatalmas, és mivel csak egy merülés volt a programban, csak részleteket láthattunk belőle. Pár helyen be is lehetett úszni a vezetőnket követve, és az is látható volt, aki nem tudja, merre van a járás, pillanatok alatt el tudna tévedni odabenn. Tényleg óriási a hajótest, és sok érdekeset lehetne látni- csak éppen egy merülés ehhez nagyon kevés.

Az is gyorsan kiderült, hogy a többi bázis is szereti ezt a roncsot, mert a kötélen tucatszámra lógtunk dekózás közben. Hja kérem, ami népszerű, az népszerű- és ha arra gondolok, a kezdőket viszik a többi, sekély merülőhelyre, mások egyéb roncsoknál búvárkodnak, nagyjából el tudom képzelni, mekkora üzlet itt a merültetés.

Egyébként minden profi és olajozottan megy, a bázisok tényleg mindennel fel vannak szerelve, a hajókon van több vezető, korrekt az eligazítás és így tovább. Meglehetősen árulkodó látni, ahogy a délelőtti és délutáni merülések közt mekkora a pörgés, töltik és cserélik a palackokat a fedélzeten, pakolnak, mert késés az nem fér bele.

Az ott töltött idő alatt láttuk, mekkora csapás érte az Irma hurrikán idején Florida állam déli részét, a híres Keys-t. A bázison kérték, vigyük hírét annak, hogy nyugodtan lehet utazni, nyaralni, mert minden működik, minden nyitva van, és várják a turistákat, szükség van minden bevételre.

Mit is mondhatnék? Az út szélén még vannak takarításra váró törmelékhalmok, de szemmel láthatóan nem sokáig, szállítják őket folyamatosan. Van hol enni, megszállni, merülni, szóval tényleg bátran lehet Floridába nyaralást tervezni. Ha pedig személyes tanács kell, akkor azt mondanám, aki komolyabb búvárélményre vágyik, inkább a roncsokat válassza, mert a zátonyok, hiába védettek, azért messze nem olyan színesek és mozgalmasak, mint az általunk jól ismert egyiptomi merülőhelyek. A hajók maradványainál viszont nem nagyon lehet unatkozni.

A búvárkodásnak szentelt múzeumok egyik legjobbika Floridában van.

Lehet arról vitatkozni, hol is van a búvárvilág középpontja, de Florida mellett erős érvek szólnak. Valószínűleg a ma ismert, üzleti alapon működő merülés itt indult meg pár évtizede a kellemesen meleg vizekben. Most is számtalan búvárbázis található a Florida Keys térségében éppen úgy, mint északabbra.

A sok itt nyaraló búvár kedvéért rengeteg roncsot süllyesztettek, sorakoznak az óriási választékú és meglepően megfizethető búvárboltok, az önállóságra vágyók pedig saját hajóról is merülhetnek. A búváriskolák gyorsan búvárt faragnak a jól fizető turistákból, akik aztán évről évre visszatérnek az amerikaiak számára régi favoritnak számító Floridába.

A felszíni programok közül kiemelném az Islamorada városban lévő búvármúzeumot. A History of Diving Museum magánkézben van, nem túl nagy, de zsúfolva van klasszikus felszerelésekkel. Tablók mutatják be az ősi történeteket, a legelső felszereléseket, az ipari vagy kincskereső búvárkodást.

A kollekció csúcsa az a több tucatnyi klasszikus búvársisak, amik láttán leesett az állam. Meg lehet ismerkedni a legendás Mark V sisakkal, még arról is mesélnek, hogy lehet megismerni az olcsó másolatot. A könnyűbúvárkodásnak is jut egy kis rész, s aztán a nagy mélységekbe merülők különleges "pálcézata" is látható.

Egy szó mint száz, akit érdekel a búvárkodás és van szerencséje eljutni Florida déli csücskére, ezt a múzeumot ne hagyja ki. 

Túl csábító volt a jó idő ahhoz, hogy kihagyjunk egy roncstúrát.

Pár hete merültem először a Zirje melletti bombázóroncsnál, és a képeim, sztorijaim fellelkesítettek pár barátot, így aztán együtt vágtunk bele a tervezésbe. Felmerült, hogy várjunk esetleg jövő nyárig a túrával, de aztán kialakult egy rácsapásszerű minitúra koncepciója: péntektől vasárnapig voltunk Horvátországban, és merültünk kettőt.

Bizonyára van, aki szerint nem túl okos ötlet ennyit vezetni ilyen kevés búvárkodási lehetőségért, de néha alkalmazkodni kell. Igaz, hogy fajlagosan nem olcsó az út a két merülésre vetítve, de a másik fele a történetnek az, hogy nincs zsúfoltság, olcsók a szállások, és nem kellett más búvárokat sem kerülgetni. Ha pedig fotózni akarunk, kell az, hogy csak a "mienk" legyen a roncs.

Október közepén persze szerencse kérdése is, milyen időjárást fogunk ki, és most egyáltalán nem panaszkodhattunk: napközben 24-25 fok volt, a víz pedig kellemes 20 fokával bőven jó volt a merüléshez. Szerintem a hó végéig még simán be lehet vállalni rövid adriai kiruccanásokat a délebbi partszakaszokra.

Szóval megérte az út, nekem másodjára újból élmény volt megnézni a Ju87 Stuka roncsát, a cimboráim pedig lelkesen fotózgatták a roncsot minden szögből. Egyikük még jó kis videót is készített a merülésről.

Az egész kalandban az a különleges, hogy nem csak egyszerűen víz alatt vagyunk, fontos a jó fotózási lehetőség, no meg persze a történelmi jelentősége a roncsnak. Az ilyen maradványok esetén az ember mindig utánajár, utánaolvas a történetnek, és a legendás Stukáról bőven találni információt. Noha ma békésen nyugszik a repülő a víz alatt, annak idején bombái sok pusztításért voltak felelősek. Mindenkinek jobb lenne, ha az ilyen harci repülőket csak múzeumban vagy merülés közben lehetne látni...

Régi terv vált valóra, amikor végre testközelben láthattam az Adria mélyén nyugvó bombázót.

Pár éve röppent fel a hír, hogy egy hibátlan állapotú második világháborús harci repülőgépet fedeztek fel Zirje szigete mellett. Természetesen ez egyből megmozgatta minden roncsok iránt érdeklődő búvár fantáziáját, pláne amikor kiderült, hogy még csak nem is kell túl mélyre menni. Én is azóta készülök egy merülésre.

A harmincas évek közepén, a spanyol polgárháborúban bemutatkozó német zuhanóbombázó, a Junkers Ju 87 Stuka (Sturzkampfflugzeug) rettegett bombái, vijjogó szirénái pár év múlva a második világháborúban is rengeteg pusztítást okoztak. Aztán ahogy fejlődött a haditechnika, a Stukák lomhává, sebezhetővé váltak a gyorsabb vadászgépekkel szemben. Később csatarepülőgépként, tankok ellen vetették be őket, de a nagyjából 6500 legyártott gép túlnyomó része elpusztult a harcok során.

Nem csak a németek vetették be a Stukákat, a Magyar Királyi Légierőben is szolgáltak többek között. Az olasz Regia Aeronautica kötelékében repültek azzal a Ju 87 R2 változatú példánnyal, amit Zirje előtt találtak: 1941 áprilisában a jugoszláv erőket támadó Stuka találatot kapott, majd pilótája a tengerre szállt le vele. A hírek szerint a két fős legénység megmenekült, mert a közeli partra tudtak úszni. A gép pedig szép csendben egészben a tenger fenekére süllyedt, és feledésbe merült.

Amikor megtalálták, mindenkit meglepett, hogy a pilótafülkében ott vannak a műszerek, ép a gép törzse, a szárnyak. Csak a legnagyobb tömegű alkatrész, a motor szakadt ki, ez kicsivel odébb nyugodott, de már közelebb vitték a repülőhöz. Noha a repülő csak 11 méter hosszú és 14 méter széles, rengeteg rajta az érdekesség és kitűnő fotótéma.

Ráadásul több helyről megközelíthető, nem csak Zirje szigetéről jönnek ide búvárok: Murteren, Biogradban, Vodicében működő bázisok hajóval is elérhető. Mélysége ideális a tapasztalt búvárok számára, 24-27 méter, és a védett helyen áramlásra kell számítani. Személyes megítélésem szerint az egész Adria egyik legjobb roncsmerülőhelye történelmi érdekessége, látványossága és merülhetősége miatt.

Naná, hogy én is meg akartam nézni. Főleg azért, mert az a hír járja, hogy hamarosan ki akarják emelni a horvátok. Ennek az az oka, hogy egyben ki lehetne venni, nem is akkora teljesítmény ilyen mélységből, és ki lehetne állítani. Jelenleg múzeumban csak Chicagóban és Londonban látható Stuka, a többi víz alatti példány pedig inkább csak roncshalmaz. Szóval ebből a szempontból érthető.

A murteri búvárbázison arról is meséltek, hogy sajnos lopkodnak is a roncsból, egy osztrák búvárt állítólag a határon csíptek el Stuka-műszerrel. Ha szétszedik a felelőtlen emberek, akkor tényleg múzeumban van a jobb helye- de amíg ez nem történik meg, akit kicsit is érdekel egy ilyen roncsmerülés, ne hagyja ki a búvárkodást.

Nekem személy szerint óriási élmény volt a merülés és a fotózás, és ennek képeit közre is adom. Már az fantasztikus volt, ahogy a tiszta vízben kivehetővé vált az alattunk nyugvó repülőgép formája, amit aprólékosan körbe lehet vizsgálni, be lehet nézni a pilótafülkébe, megnézhetjük a vezérsíkokat, a szárnyakba épített fegyvereket, a különálló motort. 

Azt hiszem, az ilyen élmények miatt csaptam fel búvárnak, s az efféle "csemegék" miatt lehet nagyon jókat merülni a világ sok pontján, így a horvát Adrián is. Ha eddig még nem jártál erre, tervezd be addig, amíg megteheted!

Pag szintén jártam a hétvégén, és nagyon élveztem a merüléseket.

Sokan szeretik az utószezont Horvátországban: visszafogott árak, nincs tömeg és ha kis szerencséje van az embernek, nagyon kellemes időjárást foghat ki. Mi pont így jártunk, napos, szuper idő volt, a tenger pedig még nem hűlt ki, mélyebben is 20 fok körül volt.

Stara Novalján búvárkodtam már több alkalommal, most a Dive Stationnál voltunk. Noha a faluban már kevés a turista, búvárból még akad bőven, hiszen nem csak én vagyok vele tisztában, miért érdemes kora ősszel célba venni az Adriát.

A színek a mélyben akkor jönnek elő, ha világítunk valamivel: a vörösek, sárgák, narancsok illenek az évszakhoz- de azért jó tudni, az adriai felszín alatt mindig ez a látvány vár, csak ősszel valahogy fogékonyabbak vagyunk rá.

Ahogy az megszokott, kicsi és nagyobbacska élőlények kerültek a szemünk elé, az apró csigák és halak mellett szép szivacsokat, hatalmas sonkakagylót is tudtam fotózni. No meg persze volt pár csikóhal is, akik a szokásosnál is szégyenlősebbek voltak. Fotózni nem is fotóztam őket, "csak" megnéztem a saját szememmel- és azért ez sem rossz program.

Mindenesetre ismét bebizonyosodott, a szeptember jó, nagyon is jó időszak búvárszemszögből az Adrián. Maximum az jelenthet problémát, hogy az éttermek egy része ilyenkor már nincs nyitva, de azért valamit mindig lehet találni. Ha mást nem, vacsorázunk valami könnyűt a tenger partján, és gyönyörködünk a naplementével egy pohár itallal a kezünkben. Ez sem rossz alternatíva...

Furcsa érzés elmerülni egy hosszan elnyúló, hatalmas és sűrű halrajban.

Egy egzotikus út előtt az ember mindenféle információt igyekszik begyűjteni. A Fülöp-szigetek minden egyes tagjának megvannak a híres látványosságai, no meg az ismert merülőhelyei, s ez Cebun sincs másként. Mivel minél többet látni szerettünk volna, beiktattunk egy merülést a nyugati oldalon, Moalboal előtt, mert úgy hírlett, egy hatalmas szardíniaraj van ott az év minden napján.

Valamikor ez a sok milliónyi hal a rövid hajóútra levő Pescador sziget mellett tanyázott, de már Cebu Panagsama Beach nevű, meglehetősen népszerű és forgalmas partszakasza mellett vannak. Bevallom, kicsit sem volt vonzó az a hely, ahol vízbe indultunk, hajók és strandolók között gázoltunk a vízbe egy nem túl sokat mutató, betonmólók által határolt ponton.

Az viszont meghökkentett, hogy a szardíniák alig 2-3 méteres mélységben ott vártak ránk, a part közvetlen közelében. A látótávolság elég gyatra volt, a fotózás szinte lehetetlennek bizonyult, de akkor is élmény volt látni a folyamként áramló halrajt. Aztán megnéztük a falat is a környéken, ami leharcolt volt, szinte minden élet nélkül, egy mélyebben tanyázó halrajt kivéve, amik hatalmas gömböt alkottak.

Utána visszaúsztunk a szardíniákhoz, és ismét elképedtünk. Végig se lehetett látni a rajt, ami folyamatosan mozgásban volt, ahogy beúsztunk kinyílt majd összezáródott, és voltak pillanatok, amikor nem nagyon lehetett érzékelni, merre van a fenn és a lenn. Konkrétan olyan sűrű volt a raj, hogy árnyékba borították maguk alatt az aljzatot. 

Búvárfotósként persze sajnálom, hogy a megálmodott fotókat nem sikerült elkészíteni, egyszerűen túlságosan sok lebegő részecske volt a vízben. De ettől még az élményfaktor megvolt, s azt mondom, ha az ember arra jár, érdemes megnéznie ezt a szardíniarajt. Aztán persze jöhetnek a többi, hasonlóan látványos helyek is Cebu körül...

Bármennyire iparszerű, óriási élmény Oslobban cetcápákkal úszni. 

Cebu az egyik legismertebb tagja a Fülöp-szigeteknek. Népszerű nyaralóhely, kedves emberekkel, páratlan felszíni is víz alatti látnivalókkal. 

Pár éve a sziget déli részén, Oslob környékén a helyi halászok elkezdték az arrafelé élő cetcápákat etetni, hogy a jól fizető turisták közelébe csalogassák őket. Azóta pedig folyamatosan pörög az üzlet, amit támadnak is, hiszen az etetés megváltoztatja az állatok viselkedését. 

Helyben sokkoló a tömeg ami a cetcápás úszásra vár. Ám megy minden szervezetten. És be kell valljam, én, aki még sose láttam ezeket a hatalmas planktonevő cápákat, nagyon élveztem a találkozást. Ott úsztak el tőlem karnyújtásnyira 4-5-6 méteres békés óriások, állandóan a közelünkben voltak. 

Másodjára le is merültünk hozzájuk, azaz új szemszögből láttuk a csemegét beszippantó cetcápákat. A sziluettjük kitakarta a napot, hasonlót sem láttam még életemben... 

Ismét volt szerencsém merülni a Budapest szívében levő barlangban.

Remélhetően már nem nagyon kell bemutatni a Molnár János barlangot búvárkörökben. A Rózsadomb alatt húzódó, több kilométer hosszú vízzel telt járatnak híre ment az egész világon. Ez persze érthető is: télen-nyáron meleg a kristálytiszta víz a mélyben, és egészen hihetetlen látványosságok akadnak itt.

Abban van némi zavar, pontosan ki merülhet itt. Ennek jól szabályozott feltételrendszere van, az első szakasszal megfelelő rutinnal rendelkező, de barlangi búvári végzettséggel nem rendelkezők is megismerkedhetnek profi vezető kíséretében. Most is két ilyen búvártárs jött el, hogy saját szemükkel nézzék meg ezt a különleges helyet.

A legtöbbeket meglepi az, hogy valóban ennyire Buda szívében van a hely, pár lépésre a legközelebbi villamosmegállótól. Aztán a tó is mindenki fantáziáját megfogja, aminek partján ott van az elhíresült mocsári ciprus- a híresztelésekkel szemben épen, nem esett semmi baja.

Aztán odabenn jöhet az alapos eligazítás, az ismerkedés a felszereléssel, a merülési terv ismertetése. Ilyenkor persze mindenkiben dolgozik az adrenalin, és amikor elsüllyedünk a sötét vízben, csak lámpáink fényére hagyatkozva, izgatottan várjuk a kalandot.

És a Molnár nem okoz csalódást: nem kell mélyre hatolni ahhoz, hogy különleges szikrákat, hihetetlen kristályokat lássunk, meghökkenjünk a tíz méter alatti fantasztikus látótávolságon. Az pedig hab a tortán, hogy megnézhetjük a barlangban élő aprócska vakrákokat is.

Azt hiszem, roppant szerencsések vagyunk, amiért nem kell drága repülőjegyre vadászni, az ideális szezonra várni, ha egy igazán lenyűgöző helyen merülnénk. Ha valakinek van egy haladó búvári végzettsége, megfelelő tapasztalata, tehet egy kirándulást a Molnárba, testközelből láthatja, micsoda kincsen ül Budapest. Tagjai lehetünk annak a szűk csapatnak, akik saját szemükkel láthatják ezt. S ki tudja, biztos akad, akinek ez nem elég, és barlangi tanfolyamot végezve mind többet akarnak maguknak felfedezni ebből a fantasztikus természeti képződményből, ami még sok titkot rejt.

A merülés után vigyorgó, lelkes búvárok mellett azok is örülnek, akik számtalanszor merültek már itt, s most másnak mutathatják meg a barlangot. Vélhetően ők is ugyanúgy kezdték: rabul ejtette őket a Molnár szépsége egyetlen merülés alatt...

Cipruson még télen is korrektek a búvárkodási lehetőségek.

A szerencse úgy hozta, hogy el tudtunk utazni pár napra Larnakába. Elég sokszor fordultam meg arra, van már egy bejáratott hotel egy bejáratott helyen, és persze akad egy búvárbázis is, ahol jól ismernek, és akiket most is megkereshettem. Szerencsém volt, segítettek merülést szervezni az egyik napra.

A cél természetesen nem is lehetett más, mint a Zenobia roncsa, ami csak pár percre van a parttól. Jó időt fogtunk ki, tükörsima volt a tenger és hívogatóan kék- de azért nem ártott a vastag neoprénruha a 19 fokos vízben. Az első borzongás a beugrás után nem tartott sokáig, ha készül rá az ember rendes öltözékkel, akkor ez teljesen vállalható- decemberben ilyen olcsó úti cél, ilyen merülési lehetőséggel biztosan nem akad.

Először mélyebbre mentünk, megnézni az ott levő kamionokat. Utána elindultunk az orr irányába, ahol először a felépítmény nagyobb részei mellett úsztunk el, majd bekukkantottunk a hídra, végül az étterembe néztünk be. Hatalmas belső terek vannak itt, és szerencsénk volt, mert jó volt a látótávolság is.

A túrát a roncs külső, sekélyebb részén fejeztük be, ahol a mentőcsónakokat fotóztam le. Aztán előkerült egy tűzhal is- furcsa, hogy ez az invazív halfaj már a ciprusi vizekben is megél.

Kellemes, kényelmes merülés volt. Ilyenkor már kevesebb a búvárturista, és aki ott van, az is lelkesebb, ügyesebb búvár, szóval nem akadályozzuk egymást a merülésben. Bő két óra után már ki is tettek a hotel előtt- kár lett volna kihagyni ezt a Zenobia merülést!