Egy rejtélyes tragédia elemzésénél felmerült, hogy áramütés volt két búvár halálának oka.

baleset

Biztosat ugyan nem tudni még, de nagyon furcsák a körülményei a közelmúltban Kínában bekövetkezett balesetnek. Két rutinos, mélymerülésekben is járatos technikai búvárnak veszett nyoma pár hete, akik a Nagy fal víz alatt levő részeinél végeztek felméréseket.

Nem az egykori császárok építettek falat a víz alá. A kínaiak egy gát építésével felduzzasztottak egy folyót, és ekkor került a felszín alá egy szakasza a hatalmas építménynek. Erről a részről nem sokat tudni, mert az országban gyerekcipőben jár a víz alatti régészet, ám lelkes technikai búvárok saját maguk végeznek kutatásokat, hogy többet megtudjanak erről a többség által nem ismert helyszínről. 

Xu Hayan és Sun Hao nagyjából ötven méteres mélységet tervezett és két és fél órás merülési időt. Ez az ő képzettségükkel és felszerelésükkel nem volt túl sok. Egy másik páros szintén lemerült, ők máshol terveztek felmérést végezni. Elvileg Xu és Sun kellett volna hogy előbb végezzenek, de őket hiába várták.

A mély tóban nem volt egyszerű a keresés. A lemerülő búvárok ráadásul azzal szembesültek, hogy rengeteg a háló, a varsa, a beszakadt zsinór, és ezek mind veszélyforrást jelentettek. Próbáltak szonárral keresni, minden gyanús jelnél merültek, de eredmény nélkül. Végül távirányítású eszközzel, 62 méteres mélységben találták meg az egyik búvárt, mellette kicsivel pedig a másik áldozatot.

baleset

Nagyon ritka az olyan baleset, ahol két, magasan képzett búvár gyakorlatilag ugyanakkor, ugyanott kerül olyan bajba, amit nem tud megoldani egyikük sem. Előfordult már, hogy az egyik búvár rosszul lett, és társa mentés közben járt szerencsétlenül, de itt a jelek szerint nem ez történt. 

Valami másra viszont felfigyeltek az áldozatokért lemerülő búvárok. A tó fenekén nem kevés élettelen halat találtak, és elkezdtek gyanakodni. Kínának ezen a részén, bár tiltja a törvény, még ma is halásznak úgy, hogy áramot vezetnek a vízbe. Ez a barbár módszer nagy pusztítással jár, sok elpusztult hal nem a felszínre emelkedik hanem simán csak elmerül, és a helyszín utána nagyjából úgy néz ki, mint amit most a kereső búvárok láttak. Idén áprilásban is ítéltek el árammal halászó embert, de félő, volt, akit ez sem tartott vissza, s akár emberéletet is követelhetett ez.

A búvárok ugyanis látszólag minden sérülés nélkül voltak a tó fenekén, és egyikük sem tett semmit azért, hogy a felszínre jusson, noha baj esetén elvileg ez lenne az elsődleges fontosságú. Ha elektromos sokk érte őket, akkor ez magyarázatot jelenthetne. Ezt majd a halottkém vizsgálata deríti ki- vagy sem. Nem mindig lehet utólag feltárni az összes körülményt, de árulkodó lenne, ha például a búvárkomputerük adatai szerint mind a ketten pont ugyanabban a pillanatban kezdtek mozdulatlanul süllyedni a tó fenekére. Bármennyire csak teória, ijesztő a gondolat, hogy ez a lehetőség egyáltalán felmerülhet- mint ahogy az is hihetetlennek tűnt, amikor pár éve úgy haltak meg búvárok, hogy dinamittal halászók a közelükbe dobták a robbanószert.

Természetesen azért lehet más forgatókönyv is, és az ilyen balesetek feldolgozása amiatt fontos, hogy levonhassák a tanulságokat. Akár azt is, hogy a helyszín nem biztonságos, és ott ne merüljenek többet- egyetlen víz alatti kutatás sem éri meg azt, hogy emberéletet kockáztassanak miatta. Esetleg maradnak a távirányítású eszközöknél, hogy feltárják a Nagy fal víz alatti szakaszának titkait.