Big Blue Búvár Blog

Fémtolvajok még a víz alatt is dolgoznak, sőt, talán még könnyebb is a dolguk, mert a tengeren nincs mindig a közelben rendőr.

A különböző háborúkban elsüllyesztett hajók roncsai egyáltalán nem számítanak szabad prédáknak. Amiért a víz alá került, a hajónak még van birtokosa, nem beszélve a történelmi jelentőségről. És ahol sokak vesztették életüket, azt hadi sírhelyként kezelik, nem szabad bolygatni a roncsot.

Nos, ez az elmélet. Ázsiában, ahol az országok meglehetősen hosszú, gyengén ellenőrzött partszakasszal rendelkeznek, az ilyesféle szabályok nem zavarják a fémtolvajokat. Nekik nincs nagy veszítenivalójuk, gyakran alig tudnak másból megélni, mint valami illegális tevékenységből. Ezek egyike az, hogy kihajóznak a roncsokhoz, a búvárok lemerülnek, és amit csak tudnak, levágnak a maradványokról. A hajókon ócska felszereléseket használnak, a búvárok nagy mélységbe merülnek az életüket kockáztatva, és persze az is meglehetősen veszélyes, amikor óriási fémdarabokat vágnak szét odalenn.

Malajzia vizeiben számos roncs nyugszik. Két brit hadihajót, a HMS Prince of Wales-t és a HMS Repulse-t 1941-ben süllyesztettek el a japánok. 830 ember vesztette életét a legénységükből, ezért ezeket is háborús sírhelyként tartják nyilván. A nagy mélység miatt csak jól felszerelt búvárok merülhetnek le ide, de nekik is tilos bármit elmozdítani.

Pont a roncs ismerői fedezték fel pár éve, hogy elkezdték lecsupaszítani a hajótesteket. Mára már rengeteg dolgot a felszínre hoztak- a második világháború idején is kiváló minőségű anyagokat építettek be a korszerű hajókba, aminek ma is megvan az értéke a feketepiacon.

A fémtolvajok Thaiföldről és Vietnamból érkeznek. A helyi halászok időnként látják a roncsok felett horgonyzó hajóikat, amik álcázásként hálót engednek be a vízbe, vagy ha kellemetlen a helyzet, inkább továbbállnak. Ám másnap már vissza is térnek, és folytatják a munkát.

A búvárok ócska kompresszorokból, a felszínről kapják a levegőt. Odalenn gyakran először robbanóanyagot használnak ahhoz, hogy a még mindig egyben levő részeket megbontsák. Utána jöhet a darabok felszínre hozatala- a hajócsavarok például már mind a két roncsról eltűntek. A roncsok eszmei értékéhez képest nem sokat keresnek a fémtolvajok, de nekik minden fillér számít, ezért vállalják be a kockázatos merüléseket.

A maradványok aztán szép lassan maguktól is összeroskadnak, ahogy a robbantások megrongálják az amúgy is évtizede víz alatt nyugvó hajótesteket. Az odaveszett tengerészek emlékét meg lehet őrizni, de az tény, hogy a felszínen elképzelhetetlen lenne katonai temetők ilyen jellegű fosztogatása. Ám a felszín sokmindent elrejt: az illegális rombolást is.

Néha elég fura neveket kapnak a búvároktól a merülőhelyek: a Seattle közelében Alki Junkyard (Alki szeméttelep) nem csábít a víz alá túl sokakat, azt hiszem.

Ám csak addig van ez így, amíg elő nem kerül egy videó, és hirtelen feltűnik egy különleges hely, és annak izgalmas élővilága. A nyílt tenger felé nézegetők unalmasnak találják az ilyen helyeket, ahol az aljzatra kell koncentrálni. Pedig ott bőven van mit keresni: kis halak, polipok bukkannak fel. Sőt, a videón látható a készítő kommentárja is: az egyik apró polipot csak utólag fedezte fel, amikor visszanézte a felvételeit!

Az pedig tényleg maga a csoda, ahogy egy másik polip rejtőzködés gyanánt villámgyorsan új ruhát ölt, rejtőszínnel próbál beleolvadni környezetébe. Az ilyen tengermélyi "szeméttelepeken" még efféle mutatványokba is bele lehet futni!

Időnként eltöpreng rajta az ember, hova biztonságos utazni és hova nem. Az ember új élményekre vágyik egzotikus helyeken, de lassan nem csak azt nézzük, milyen betegségek ellen kell védőoltás, a titkosszolgálati jelentésekbe is szeretnénk betekinteni.

Itt van például Malajzia, ahol számtalan remek búvárhely van. Sipadan például igazi legenda a merülőhelyek között, évről évre rengeteg turistát kápráztat el a fantasztikus víz alatti élővilág. Ám sajnos nem csak a szép felvételek miatt kerül be az ország hírekbe, hanem az emberrablások okán is.

Szeparatista terroristák ugyanis a nyaralóhelyekről elhurcolt turisták és alkalmazottak révén akarnak váltságdíjat kizsarolni. Sabah keleti részén már az a döntés született, hogy minden, turistákat szállító hajón legalább egy fegyveres őrnek kell lennie. 

Most épp az a gond, hogy a hatóságok szerint néhány búvárcég nem akarja a hajóra felvenni a katonákat, mert úgy vélik, ezzel egy fizető vendég elől veszik el a helyet. Pedig ha újból bekövetkezik egy emberrablás, nem csak az érintett cég veszít hosszú távon, de az egész üzletág is, hiszen a turisták távol maradnak.

Október közepén például két gyanús hajóval megközelítettek egy búvárokat szállító csónakot, de a biztonságért felelős személyzet fellépésének köszönhetően meghiúsult a támadás. Mindig vannak azonban olyanok, akik olyan túrákat szerveznek, ahol nincs a biztonságra ügyelő őr, és a jól informált emberrablók sokszor tudják, melyik csónakra érdemes lecsapni.

A hatóságok szerint a turistákat nem zavarja az, hogy valaki ügyel a biztonságukra, sőt, szerintük a külföldi vendégek szerint ez pont jó dolog. Épp ezért érthetetlen, miért gondolják úgy a hotelek és búvárbázisok, hogy inkább nem akarnak együttműködni a fegyveres szervekkel. 

Sajnos azonban nem csak a turisták életére kell vigyázni, a terroristák halászokat is megtámadnak. Néha arra kényszerítik őket, hogy a hajóikat adják át, az embereket a vízbe dobják, a sorsukra hagyják őket. Szomorú, hogy ilyen problémákkal kell szembenézni egy olyan országban, ami ennyi világszínvonalú búvárhellyel büszkélkedhet.

Furcsa ötlettel álltak elő Ausztráliában: be akarják idomítani a cápákat úgy, hogy azok tűrjék a búvárok babusgatását.

A cápákkal történő merülés jó pénzt hozó üzletág az egész világon. Olyan is van több helyen, hogy az állatokat etetik, és az egészet levezénylő profi búvár az cápát simogatja, megnyugtatja, és közelről meg is lehet azt nézni. 

Az ötletgazda, Tony Isaacson rutinos búvár és a cápák szakértője. Persze a fő indok nem a pénz szerinte (naná, nyilván a dollárkötegek alig nyomnak a latban), hanem az, hogy mostanában rossz a cápák sajtója Ausztráliában, ám az ő programjának köszönhetően mindenki láthatná, milyen békés állatok is ezek, akiktől nem kell rettegni.

Az már csak járulékos haszon, hogy a Sunshine Coast búvárcégei jól járnának ezzel a fajta merültetéssel, ami szép pénzt hoz például a Bahamákon is. Isaacson szerint meg lehetne találni a módját, hogy etetés nélkül, más módon csalogassák a búvárok közelébe a cápákat- én azért azt hiszem, még mindig csak hússal és vérrel lehet biztosra menni. Aztán a vendégek nézhetnék a műsort, amikor a cápát ölelgeti a profi, és interaktív módon akár ők maguk is megfoghatnák a lenyugtatott cápa uszonyát.

Az elképzelésnek máris vannak kritizálói. A környéken gyakran merülő búvárok szerint érdekes elképzelés a cápák idomítása a turisták kedvéért, de azért mégiscsak ragadozókról van szó. Nem biztos, hogy a part közelébe kellene őket rendszeresen csalogatni, így teremtve látványosságot.

Elismerik, hogy Isaacson ért a cápákhoz, harcol is a védelmükért, de úgy vélik, míg egy kisebb szirtcápával tényleg veszélytelen a mutatvány, akadnak tigris- vagy bikacápák is, amikkel nem árt óvatosnak lenni. A cápák nem emberevők, de nem is kellene úgy kezelni őket, mint egy ölebet. Ez ugyanis elég hamis biztonságérzettel vértezné fel a búvárokat. Néha bizony még évek óta cápákkal merülő profik is kerülnek bajba, ha egy ilyen kézben tartott állat egy rossz pillanatában ideges lesz és odakap.

Úgy vélik tehát, inkább újabb érdekes mesterséges zátonyokkal kellene felpörgetni az üzletágat. A HMAS Brisbane elsüllyesztése például nagyon jót tett a búvárcégeknek, mert sokan szívesen merülnek a roncsnál, amit gyorsan benépesített az élővilág. A szerencsések így is láthatnak cápát, maximum azok nem fognak koldulni a csemegéért, hanem nagyjából úgy viselkednek, ahogy egy emberhez nem szoktatott állattól ez normális. Éppenséggel ez pont elegendő a búvárok túlnyomó többségének...

Nicaraguában pár tucat búvár rengeteg hulladékot szedett ki a tengerből- egy ugrásnyira attól a helytől, ahol épp mostanában szörfözget és nyaral Bódi Sylvi.

Félreértés ne essék, nem a szörfös modellt vádolom a szemétért, sőt, úgy gondolom, ő maga is támogatja a környezetvédelem ügyét. Inkább csak arra szeretnék rámutatni, hogy miközben a felszíni képeken roppant idillinek tűnik a tengerpart látványa, odalenn kissé más a helyzet.

Aki csak strandol, netán szörfdeszkán veti magát a habokba, nem is tudhatja, mi rejtőzik a mélyben. Élvezzük a nyaralást, eszünk, iszunk, és valahogy eszünkbe sem jut, mi lesz a PET palackokkal, sörösüvegekkel, papírhulladékkal. Nem csoda, hiszen nem azért megyünk a tengerpartra, hogy hulladékfeldolgozási kérdéseken agyaljunk. A kék óceán hívogatóan gyönyörű, csak ez számít.

Vagy mégsem? A víz alatti szemétszedésről szóló hírek megosztását azért tartom fontosnak, mert igenis szembesülni kell vele, ez a hulladék mind-mind az emberi tevékenységnek köszönhetően került a vízbe- és mi tehetünk azért, hogy kiszedjük onnan.

San Juan del Sur Nicaragua csendes-óceáni partszakaszán található, itt dolgozott két napon át 50 búvár. Összesen másfél tonnányi szemetet hoztak a felszínre, a részletes statisztika is sokkoló: 785 hulladékot számoltak össze a gyűjtés végén, amiből 363 volt műanyag (tehát igen lassan lebomló), 171 pedig fém. Mérgező anyagokat tartalmazó elemek, sőt, hatalmas traktorgumik is voltak a kihozott hulladék közt. 

Ez a hely egyébként elsősorban a külföldi turistákat vonzza, számos nyaraló élvezi a tengerparton töltött időt. Ám természetesen szó sincs róla, hogy minden szennyezésért ők lennének a felelősek. Sőt, igazság szerint nem is az a lényeg, hogy egymásra mutogassunk- az lenne a fontos, hogy mind közösen tegyünk azért, a jövőben jóval kesebb hulladék kerüljön a vízbe.

Ne higgyük, hogy ami nem látszik, az nem okoz problémát. Nagyon is sok, akár minket is szennyező anyag szivároghat a vízbe! És ki szeretne olyan halat enni vacsorára, ami esetleg apró műanyagdarabokat is lenyelt élete során? Szóval közös érdek az, hogy tisztán tartsuk a tengert, akár megelőzéssel, akár utólagos hulladékgyűjtéssel. Ez ugyanis nem csak az élővilágnak lesz jó, hanem nekünk is. 

Egy búvárfotós, Pedro Paulo Cunha nagyon szép felvételeket készített a Kajmán-szigetek víz alatti világáról.

A Karib-tenger meleg vizében a színes lágykorallok jelentik a fő látványosságot, de ezek már pár méteres mélységben is kékessé válnak, ha nem világítják meg őket. A fotósok ezért használnak a mélyben nagy teljesítményű vakukat, hogy valós színűkben pompázzanak a piros, sárga, narancsszín élőlények.

Izgalmas kalandot jelentenek a roncsmerülések is. Ahogy körvonalat ölt a búvár szeme előtt az elsüllyedt hajó sziluettje, egyből gyorsabban kezd verni a szív. Aztán közelebb érve látható, mi maradt meg az egykori büszke hajóból vagy repülőből, és a belső térve beúszva szembesülhetünk vele, manapság halak vannak ott tengerészek helyett.

A Kajmán-szigetek egyik jellegzetes víz alatti látványossága egy öböl, ahol a sekély vízben a ráják a búvárok köré sereglenek, és így egészen közvetlenné válhat a kapcsolat állat és ember között.

Floridában elég meleg a víz nyáron ahhoz, hogy semmilyen búvárruha ne kelljen- más kérdés, jó ötlet-e így beúszni egy rozsdásodó roncsba.

Az Egyesült Államok délkeleti csücskén található Florida igazi búvárparadicsomnak számít már régóta- nem feltétlenül azért, mert itt a legszebb az élővilág, hanem inkább annak okán, hogy rettentően pörög errefelé ez az üzletág. Sokan merülnek és sokan merültetnek, és mindent megtesznek azért, hogy folyamatosan legyenek új látványosságok a tenger mélyén.

Ennek egyik remek eszköze a mesterséges zátonyok kialakítása, kiszuperált hajók elsüllyesztésével. Marathon közelében került a víz alá a Thunderbolt nevű hajó még 1986-ban, ami manapság be van borítva élőlényekkel- három évtized nagy idő!

Az 57 méter hosszú hajónak a története is érdekes, mert még a második világháború idején épült aknatelepítőnek. A USAMP Randolph nevű hajót a US Army állományából a háború után pár évvel vezényelték át a haditengerészethez, aztán a hatvanas évek elejére a tartalékflottába besorolt, feleslegessé vált hajót eladták egy magáncégnek. Ekkor tenger alatti olajmezők felkutatására használták.

Hamarosan újból gazdát cserélt: a Florida Power and Light Company egészen különleges feladatra használta fel, villámcsapások vizsgálatát végezték a fedélzetéről! Floridában rengeteg a heves, sok villámlással járó vihar, és ekkor a hajóról fellőtt rakétákkal, kábelekkel igyekeztek villámokat csalogatni a szakemberek. Nem is voltak sikertelenek, 1966 augusztusában volt olyan nap, amikor 17 villámcsapást regisztráltak. Ezek után ragadt rá a Thunderbolt, azaz mennykő név.

A nyolcvanas években új küldetést bíztak volna rá, de a sok villámcsapástól vélhetően erősen meggyengült hajótest már nem volt alkalmas semmire, a Thunderbolt elsüllyedt. Kiemelték, majd felajánlották mesterséges zátony céljára. A hajót gondos tisztítás után nagyjából 37 méter mély vízben süllyesztették el, és pár részébe be is lehet úszni, no meg meg lehet csodálni a közelben élő halakat.

Noha csinosak a bikinis búvár csajok, azért a józan ész azt diktálja, hogy egy roncsban nem árt egy legalább minimális védelmet biztosító búvárruhában merülni. Persze a filmen az nem néz ki ennyire jól, ám aki épp nem kamera előtt pózol, inkább húzzon fel egy vékony neoprént, és akkor védettebb a sérülések, apró karcolások ellen.

Azért kicsit fejlődött a technika a rézsisakos nehézbúvárkodás megjelenése óta...

Az amerikai haditengerészetben is a régi, jól bevált felszerelésekhez ragaszkodnak. Az alapelv az, hogy ami nem romlott el, azt nem kell javítgatni- így aztán évtizedeken át használták az 1916-ban bevezetett Mark V jelű rézsisakokat a búvárok a hadseregben. Manapság már nem ilyennel merülnek az amerikai katonák, de a világ sok más pontján használják ezt a számtalanszor bizonyított rézsisakot.

Természetesen nem csak nehézbúvár felszereléseket használnak az amerikai seregben. Amint elérhetővé váltak a szabadabb mozgást lehetővé tevő légzőkészülékek, egyből elkezdtek velük kísérletezni. Nagyon sokáig használtak oxigénes újralégzőket, illetve a legegyszerűbb, de szinte elpusztíthatatlan nyílt rendszerű készülékeket.

Nem csoda, hogy ragaszkodnak a régi felszerelésekhez. A katonai búvárkodás nem a rekordokról szól, hanem arról, hogy a bevetések, a munka során hibátlanul működjön minden. Fontos, hogy ne a víz alatt derüljön ki, éles helyzetben nem produkál-e valamilyen váratlan hibát egy felszerelés. 

Miközben a különféle gyártók rengeteg fejlesztéssel jelentkeztek a búvárfelszerelések területén, ezeknek töredéke jutott el a haditengerészethez. Ez persze a gyártóknak nem fáj, a kedvtelési búvárok körében mindenféle dolog jó áron eladható, működik a marketing. Sok amatőr kezd el mélymerüléssel foglalkozni, érdemes nekik újfajta, korszerű elektronikájú újralégzőt tervezni. Már évek óta lehet olyan búvármaszkot is venni, ami a búvár szeme elé, a maszkra vetít ki fontos információkat.

A katonák pedig maradtak annál, amit már jól ismertek. Ám ez a maszkba épített kijelző már túl jó ahhoz, hogy ne kezdtek volna el vele kísérletezni, és a katonai búvárok már ki is próbálták a legújabb cuccot. Ez olyan, mintha egy Google Glass lenne a teljes arcot fedő maszkba építve. Színes ábrákat, információkat is megjeleníthet, adatokat szolgál a pillanatnyi mélységről, dekompresszióról, lehet információkat küldeni a búvárnak, és így tovább. 

El lehet képzelni, mekkora segítség a búvárnak, ha mondjuk teljesen sötét, zavaros vízben kell dolgozni, ám folyamatosan kaphat információkat, amik a tájékozódást segítik. Mi, kedvtelési búvárok a felszínre jövünk, ha nem látunk semmit, de akik bevetésen vannak, nem válogathatnak, hol merülnek. Ugyanúgy életmentő lehet, ha az ellenség pozíciójáról kapnak aktuális, pontos információkat.

Szóval annyi lehetőség van ebben az okosmaszkban, amit már a konzervatív katonák sem hagyhattak figyelmen kívül. Más kérdés, ez olyan dolog, amit én például nem fogok irigyelni tőlük, annyira nem hiányzik, hogy a szemem előtt adatok szaladjanak, miközben én nézelődni szeretnék. Aztán ki tudja, talán pár év múlva lesz olyan verzió, ami árban és szolgáltatásban is megfelelő lesz az amatőrök számára. Addig viszont megleszünk nélküle.

A Zöld-sziget körül is bőven mit nézni a víz alatt, mint ez a remek kis videó bizonyítja.

Erre a vasárnapra egy újabb kis búvármozival készültem. Tajvant nem feltétlenül szokták Ázsia legmenőbb búvár úti céljai között emlegetni, pedig ahol tenger van, ott merülni is lehet, ahol merülni lehet, ott csak-csak talál valamit, aki figyelmesen nézelődik.

A Zöld-szigetnél pedig még csak nem is kell annyira koncentrálni, mert vannak itt halrajok, teknősök, polipok, tintahalak a felvételek tanúsága szerint.

A Tajvantól 33 kilométerre keletre eső kis sziget alapterülete csak pár négyzetkilométer. Ám ahhoz ez is pont elegendő volt, hogy a félreeső ponton börtönt építhessenek azoknak, akiket távol akartak tartani a becsületes kínai néptől. Politikai foglyokat is őriztek itt egykor, ám ezt az intézményt már bezárták, de az igazi nehézfiúk közül még a legutóbbi időkig is raboskodtak itt jópáran.

Az viszont az élővilág számára nem rossz, hogy a rettentően zsúfolt tajvani fősziget odébb van, így nincs akkora szennyezés, és persze nem is építenek metropoliszokat a tengerpartra. Ezért lett az ország búvárainak kedvenc helye a sziget változatos partszakasza, és több helyen közvetlen utat is építettek ki a legjobb merülőhelyekhez. A víz egész évben meleg, van is mit nézni, fotózni- a mázlista tajvaniaknak sem kell feltétlenül külföldre utazni, ha búvárkodni akarnak.

Ausztrália keleti részén különleges cápafajokkal merülhetnek a búvárok.

Noha időnként cápatámadásokról kapunk hírt Ausztráliából, jellemzően egy-két faj lehet veszélyes az emberre. A búvárokat azok se nagyon támadják, de van számos olyan, ami abszolút nem harapós. 

A Port Jackson cápa már ránézésre sem úgy néz ki, mint mondjuk egy nagy fehér. Noha akár másfél méteresre is megnőhetnek, az aljzat közelében úszkálnak, jellemzően kisebb állatokra, rákokra vadásznak. Vándorolnak évszakról évszakra, így jutnak az ország keleti részére, Shelly Beach-re is, ahol ez a felvételek készültek.

Igazán látványos az, ahogy ezek a cápák párosodnak, a kisebb termetű hímek a nagyobb nősténybe kapaszkodnak közben, miközben a többi hímet is megpróbálják távol tartani. A nőstények spirális formájú tojásokat raknak, ám a kifejlett fajtársak nincsenek tekintettel arra, hogy utódaikról van szó, akár azokat is elfogyasztják...