Pénztárca, személyi edző, üzenetküldő és kifinomult búvárkomputer egyben? Létezik ilyen eszköz, s még csak nem is rossz.

sztori felszerelés

Olyan időket élünk, amikor már a cipőkanál is csak akkor menő ha '"smart". A kérdés persze az: kell-e menőnek lenni minden egyszerű használati tárgynak, valójában mennyi értelme van az okoseszközök seregének? A választ nem itt és nem most fogom megadni, de az tény, hogy igenis létezik olyan terület, ahol új lehetőséget nyitott meg az "okosítás".

Korábban volt már egyszerű kis fitnesz karkötőm, pár alap funkcióval, és egy olyan aprócska kijelzővel, amit még a mostaninál jobb szemmel sem tudtam volna leolvasni. Ám egyáltalán nem akarom szidni, lekicsinyelni, igenis adott körülmények között ez az olcsó kis cucc betöltötte a funkcióját. 

Mert nem az a kérdés, mit akarnak ránk tukmálni a gyártók forradalmi újdonságként, hanem az, hogy mire van nekünk valójában szükségünk. Azért voltam el az olcsóbb firtnesz karkötővel, mert a drágább okosórák funkcióira igazán nem volt szükségem. Persze, jó ha üzenetet értelmezhető méretű karakterekkel lehet rajta olvasni, ám mivel órát nem feltétlenül hordok, és nem is igazán hiányzott, ezért csak emiatt nem vettem volna.

Idővel a különféle edzések, kirándulások nyomon követése miatt jobban kezdett érdekelni a korszerűbb fitnesz órák kategóriája. El lehet mélázni azon, valójában mit adnak ezek a cuccok hozzá az edzéseinkhez. Ha úgy nézzük, nem sokat. Ezerszer hatékonyabb leszel, ha tudod, a fekvőtámaszozás közben milyen pulzuszónában volt a szívverésed? A felhasználók többsége számára ezek csak számok, adatok, nem értelmezhető formában.. 

Mégis működik valamiféle hatás. És ennek nem az óra az oka- hanem a használója, az ember. Az ember, ami felnőttként is képes olyan monoton, ismétlődő cselekvésekre alapuló játékok, kacatok mindennapos felhasználójává válni, ami megadja azt az örömöt, hogy ha valamit nap mint nap csinálsz, akkor annak van valamiféle eredménye. Minden nap ott vagy, megcsinálod, és a végén kapsz egy virtuális sütit vagy pénzérmét. Minden korszaknak volt ilyenje, a Tamagocsi, a Tétova Teve Club, a Farmville, a Pokemon Go, és társaik- lehettek bennük ilyen-olyan csavarok, mégis felfedezhető a hasonlóság.

sztori felszerelés

A napi aktivitásodat követő okosórával gyakorlatilag te magad leszel a "Tamagocsi". Magad vagy az ismétlődő tevékenységek alanya, s ezért éppen úgy megkapod a virtuális jutalmad: számon tartja az alkalmazás a rekordjaidat, megdicsér, ha eléred a kellő aktivitást, és persze virtuálisan megsimogatja a buksidat. Te pedig ráteszel még pár lépést, még egy kilométert, hogy meglegyen a következő szinthez szükséges, vagy egyszerűen csak elvárt teljesítmény.

A magányos harcosok nevetnek és legyintenek, ám az emberek jelentős részének szüksége van erre az edzőtársra, ami afféle szenvtelen minimotivátor. Ha úgy nézem, elszomorító,  hogy nem emberekkel tréningezünk együtt, kevesebb a közösség, de ha úgy nézem, ez egy olyan jellegű fejlődés a technológiában, aminek igenis van haszna is, értelme is. És ezt magamon is érzem. Nyomon követni a tevékenységeimet jó móka, és saját magamat inspirálom arra, hogy tevékenyebb legyek. 

Ilyen órából ezer van. Ami nekem volt, az is hasznosnak bizonyult- aztán búvártúrákon előkaptam a szokásos, csak merüléshez használt búvárkomputerem, és azt vittem a víz alá. Tudtam és tudom, azoknál sokkal jobbak, újabbak is voltak és vannak, de semmi jelentőségét nem éreztem a váltásnak, amíg a régi működik. Nem nyújtottak semmi pluszt egy átlagos merülésen, és ahhoz képest igen drágák is lehetnek. Az alapvető funkcióra még az a komputerem is alkalmas, amit még 20 éve vettem! 

Amikor viszont megjelent az első búvárkomputerrel kombinált okosóra, minden fitnesz-, kommunikációs funkcióval, ami csak elvárható, az erősen megváltoztatta a játékszabályokat. Már nem "csak" egy kiváló búvárkomputer, ami esetleg a hétköznapokban órának is használható, hanem benne van minden, amitől a saját kis fitnesz játékunk főhősei lehetünk. S persze gyúrás közben kaphatjuk a roppant fontos üzeneteket, vagy akár fizethetünk is a proteinturmixért vele. Hát kinek ne kellene ilyen?

Bevallom, bármennyire kifinomult és jó ez a technológia, nem éreztem azt, hogy most azonnal szükségem van erre. A régi fitnesz órám is sok dolgot tudott mérni, merülésre ott volt a használható komputerem (meg a tartalék tartalékjának a tartaléka...). Szóval a jó vélemények, a sok funkció szólt mellette- az árcédula pedig ellene. A részletekbe nem mennék bele, hogy lettem végülis egy ilyen cuccnak a gazdája, mert a lényeg az, hogy fél éve használom, és most már megalapozottabban tudok róla nyilatkozni.

sztori felszerelés

Abba bele sem megyek, mennyire hatékony mint az edzéseim, tevékenységeim követője. Remek cucc, ezernyi információval, statisztikával örvendeztet meg, a GPS tűpontos, kitűzőket szerezhetek, gratulál az új "rekordjaimhoz", szóval megkapok minden virtuális jutalomfalatot, ami miatt nagyobb kedvvel edzek. S persze közben a szép, jó és nagy kijelzőre érkező üzeneteket is remekül tudom olvasni, azaz nem szakadok ki, le és el a virtuális burokból. (Abba sem mennék bele, ez jó vagy sem- de semmi akadálya a telefon kikapcsolásának, ha mégsem olyan fontos, hogy minden cicás videóról egyből értesítést kapjak.)

És merülés közben? A régebbi komputerek algoritmusa is megbízható, abban nincs nagy különbség. Hadd ne menjek bele, melyik algoritmus mit tud, mert az átlag felhasználó számára szintén az az igazán fontos, hogy bevált, kipróbált, biztonságos algoritmust követve ügyel a testi épségünkre a komputer. A kijelző kitűnő, van benne tájoló, és ha komoly, képzett technikai búvár lennék, arra is vannak külön üzemmódok. Szóval mindent tud már a cucc, amire csak egy búvárnak szüksége lehet. Az átlagbúvár ennek a tudásnak csak igen csekély részét használja ki, megsúgom- de ez nem a komputer hibája. Amikor megkérdi tőlem valaki, hogy minek a rövidítése a ZRÚ, s elárulom, az bizony a zárt rendszerű újralégzőt jelenti, még a rutinos merülőtársak is csak hümmögnek, hogy ez a funkció pont nem hiányzik a számukra.

Amitől viszont kényelmesebb, és mit ne mondjak, menőbb lesz a merülés pontosabban a felszíni idő, az az alkalmazás. A merülés adatai szépen átvándorolnak a telefonra, s meglepően részletes, látványos naplóbejegyzés lesz belőlük. Nem szerettem már papíron írogatni a merüléseimet, és ezzel a cuccal nem is kell, mert megoldja helyettem. Ott van minden fontos információ, a merülési profil, és persze a GPS érzékelőnek köszönhetően a merülés pontos pozíciója. Mennyire látványos már, ha így láthatod minden különösebb kavarás nélkül azt, hol indultál el a víz alá, s hol fejezted be a merülést?...

sztori felszerelés

Egy okoseszköz, aminél nem csak felesleges masni a smart funkciók sokasága? Azt hiszem, erről már elmondható ez. Igen, meglennék nélküle. De nem bánom, hogy ezt választottam. Nem füllentem magamnak azt, hogy hatástalanok lennének a különféle aktivitásra ösztönző üzenetek, vagy hogy ne tetszene a digitális merülési napló, amitől valójában egy merülés sem lesz jobb. A búvárkodásnak viszont része az utólagos emlékidézés is, és mondanom sem kell, ez sokat segít. Ott, valahol félúton a zöld meg a piros jelölő közt jöttek a cápák- erre jó visszagondolni.

A jövő nyilván az, hogy megjelennek olcsóbb, kevésbé nagy tudású, de azért még mindig elég jó okos búvárórák (vagyis búvárkomputerek), amelyek valós alternatívát jelentenek a hagyományos búvárkomputerekhez képest. Ha az árak közt nincs nagy különbség, tulajdonképpen mi szükség is van egy külön felszíni okosórára, meg egy víz alattira? Azt viszont észben kell tartani, hogy a minőség terén nem lehet kompromisszumot kötni. Mert ha kocogás közben épp nem rögzíti pontosan a helyszínt a komputer, talán még nem akkora baj, de merülés közben nem nagyon van helye kihagyásnak. Ezért aztán ennek mindig meglesz az ára. de ha erre a sok-sok funkcióra valóban szükségünk van, akkor az értéke is.