Egy vörös-tengeri búvárbaleset után megint cápát emlegettek, de a beszámolók szerint csak az első hírek voltak félreérthetőek.

sztori

Egyiptomban még mindig népszerűek azok a búvártúrák, amiken a vendégek egy héten át hajón laknak és onnan mennek naponta többször is merülni. Ezek a szafarik természetesen inkább rutinosabb búvárok számára megfelelőek, viszont cserébe az izgalmasabb, meredeken a mélybe szakadó falú zátonyok is útba ejthetőek.

Az egyik legendás egyiptomi merülőhely az Elphinstone zátony. Én magam is jártam már itt párszor, s ugyan időnként erős az áramlás, nem egyszer figyelhettünk meg a nyílt vízben különféle cápákat. Az tehát régóta ismert, hogy itt, ezekben a vizekben vannak ragadozók, de ettől függetlenül nem szoktak balesetek történni.

Nemrég egy szafarihajóról merült egy csapat, aminek egyik tagja eltűnt, és hiába várták a felszínen is. Eleinte még csak találgatások voltak arról, mi történhetett vele. Nem sokkal később viszont egy másik búvárcsoport tagjai messze maguk alatt, a mélyben meglátták az élettelen búvárt, akinek a közelében egy méretes tigriscápa ólálkodott. A búvár túl mélyen volt, nem tudtak lemenni érte. A tigriscápa a nagyobb, és veszélyesebben tartott cápák közé tartozik, de a lent lévő búvárt meglátó csapattal szemben semmilyen agressziót nem mutatott, az élettelen búvárnál is csak rövid ideig maradt.

Egy mélymerülésben jártas búvárcsoport hozta végül a felszínre az áldozatot, aki az a férfi volt, akit korábban eltűntként kerestek. Megtalálták a cápaharapás nyomát is a testén, de a sérülés jóval későbbi volt, mint a halál bekövetkezte. A vizsgálat szerint egyértelműen más volt a baleset oka, nem pedig cápatámadás. A tigriscápa tehát magában a tragédia bekövetkeztében egyáltalán nem volt felelős.

Ettől függetlenül, amíg a vizsgálatok tartottak, átmenetileg nem engedélyezték a búvárkodást az Elphinstone zátonyon. Mostanra viszont már semmilyen tiltás nincs érvényben, a búvárkodás ugyanúgy folyik. Cápák jelenlétében eddig, ezután is ugyanolyan alapelveket követve kell merülni: a biztonsági szabályokat betartva, egymásra odafigyelve mindez izgalmas, és nem kockázatos kaland.