A szó minden értelmében lebuktak, és a bírság sem maradt el. És még így is van okuk az örömre!

sztori

Az Egyesült Királyságban is szigorú kijárási korlátozások vannak. A mienkhez hasonló módon csak a munkába járás, a bevásárlás, az idősek ellátása illetve a futáshoz, kerékpározáshoz hasonló szabadidős tevékenység számít elfogadható indoknak. A búvárkodás, pláne kihajózással egybekötve, nem tartozik azon tevékenységek közé, amiért meg lehet szegni a karantént.

Két cimbora viszont úgy gondolta, megúszhatják szárazon, ha elmennek egy kicsit merülgetni. Csónakba szálltak, de oda már csak az egyikük tért vissza. Hiába kereste a barátját, a másik férfinak nyoma veszett. Így aztán, noha ezzel lebuktatta magukat, riasztotta a hatóságokat. 

sztori

Az életmentők csónakjai, halászhajók, egy haditengerészeti hajó és két helikopter kapcsolódott be a kutatásba. Jó döntés volt szólni, mert csak két óra múltán, a merülés helyétől három mérföldnyire elsodródva látták meg a búvárt a hadihajó fedélzetéről. Így viszont kihúzták a vízből a sötétség leszállta előtt, és épségben a partra vitték, nem lett semmi baja.

Hacsak az nem érintette rosszul, hogy erős fejmosást kaptak mind a ketten a hatóságoktól. Nem elég, hogy ők maguk megszegték a kijárási korlátozást, a felelőtlenségük miatt több legénységnek kellett a segítségükre sietni. Utána a rendőröknek is volt pár szava hozzájuk, s természetesen a bírság sem maradt el. 

Dicséretet ezúttal egyedül azok érdemelnek, akik ebben a helyzetben is vízre szállnak, hogy életet mentsenek, s profizmusoknak köszönhetően sikerrel is járnak...