Big Blue Búvár Blog

Egy floridai búvár épp egyedül volt a víz alatt, amikor azt érezte, mintha valaki figyelné. Megfordult, és akkor látta meg az őt követő nagy fehér cápát. A férfi próbált a tenger fenekére lapulni, és szigonypuskáját maga elé tartva akarta távol tartani a ragadozót. Felmerült benne, hogy használni is lehetne a fegyvert, de aztán belegondolt, egy közel egy tonnás cápának minimális sérülést tudna okozni, viszont ha felingerli... Végül sikerült elég távol kerülni a nagy fehértől, és a búvár a felszínre tudott úszni. A hajóban két barátja várta, és egyikük drámai zenei kísérettel össze is vágott egy kis filmet a GoPro felvételeiből.

A szerencsésen megmenekült búvár, Jimmy Roseman és két társa megbeszélték a történeteket- aztán pár mérfölddel távolabbra hajóztak, és újból lemerültek, folytatták a szigonyos vadászatot.

Mert bizony a szigony nem csak dísznek volt ott. Ismét, sokadjára történik olyan, hogy a víz alatt vadászók szorult helyzetbe kerülnek, mert feltűnik egy könnyű zsákmányra vágyó ragadozó. Az is lehet, nem Roseman lőtt éppen halat, hanem valamelyik barátja volt az, és a vér illetve a vergődés által vonzott cápa akkorra ért oda, amikor az egyedül maradt búvár volt a tenger fenekén.

Természetesen bennem ilyenkor az is felmerül, mennyire okos ötlet úgy a mélyben lenni, hogy a búvár két társa a felszínen ücsörög a csónakban. Főleg annak fényében, hogy vadásztak, méghozzá floridai vizekben, ahol az egész világot tekintve is jelentős számban történnek cápatámadások. (Azért még mielőtt bárki azt hinné, óriási számokról van szó, tavaly Florida államban két tucat incidens történt, egy se volt halálos kimenetelű.) 

Szóval nyugodtan mondhatjuk úgy, kihívta maga ellen a sorsot a magányos búvár a vadászattal az eleve kicsit zavaros vízben. De látható, hogy ez náluk a szokásos üzletmenet része, kalkulált kockázat, hiszen még csak vissza se mentek a partra, újból merültek. És cápát másodjára már nem is láttak- de hogy mindig ilyen szerencsésen megússzák az eseteket, az kérdéses.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Egy magyar búvárba kapott bele egy cápa Szudánban. Bár a sérülés nem volt komoly, az eset mégiscsak megtörtént, és mivel személyes ismerősömről van szó, őt kérdeztem meg, meséljen az esetről.

Búvárkörökben nyilván a témát kicsit másképp elemezzük, de igyekszem a lényeget közérthetően összefoglalni. Szudánban a Vörös-tenger még érintetlenebb, mint az egyiptomi részen, hiszen messze kevesebb a búvár. Így aztán cápából is jóval több van, amit általában nagyra értékelnek az ide járó vendégek- igen, ők pont ezért jönnek.

Ám minden helyen más és más esélye van egy cápa felbukkanásának még Szudánban is. Sásdi Zsolt búvárfilmes többek között a ragadozókkal való találkozás kedvéért indult el egy szudáni hajós búvárszafarira. A már sok díjat begyűjtött alkotó Cápák a keresőmben című filmjét a magyar televíziókban is el lehetett csípni, tehát olyan emberről van szó, aki sokat merült cápákkal, ismeri a viselkedésüket.

A Sanganeb zátony

A túra végefelé jártak, amikor a roppant látványos Sanganeb zátonynál indult el merülésre a csapat. Zsolt elmondása szerint a fal közelében, sekélyben maradt, ahol cápát szinte sose látnak, nem is miattuk ment a víz alá, a színes, ezernyi halacska által benépesített korallos élővilágot akarta megörökíteni. Egy pár méteren levő fényjátékos üregben is szeretett volna felvételeket készíteni, épp senki nem volt vele, amikor ott kezdett forgatni. Nagyjából derékig hajolt be a kis üregbe, amikor a semmiből, a barlangon kívülről odaérkezett egy kis termetű cápa, ami belekapott az alkarjába.

A búvár első meglepetésében azonnal elrántotta a karját, ekkor a cápa egyik foga hosszabb vágást ejtett rajta. Ám a hal még jobban megijedt, mint az ember, gyakorlatilag azonnal eltűnt a nagy kékségben. Mivel csak pillanatokra látta, Zsolt nem igazán biztos benne, milyen fajú cápáról van szó. Ő a selyemcápát tartja a legvalószínűbbnek, de esetleg szürke szirti cápa is lehetett. A helyszínen nem volt cápaetetés, senki nem vitt csalit, a többi búvár nem is látott cápát. A fedélzeten egy orvos utastárs látta el a búvárt, akinek a sebei nem bizonyultak komolynak, a többiekkel együtt hazatérhetett, és a seb sem fertőződött el.

A kiszakadt búvárruha

Természetesen ilyenkor mindenki megpróbál magyarázatot találni a történetekre. Zsolt úgy véli, a cápa esetleg a barlangban lakhatott, és így akarta jelezni, ez az ő területe. A búvároperatőr nagyon szereti ezeket a ragadozókat, és némileg bántja is, hogy miközben mindenhol igyekszik kampányolni a cápákért, egy ilyen hír esetleg rossz képet alakít ki róluk. Ám ő továbbra is védi a ragadozókat, sokszor merült már jóval nagyobbakkal is, és nem érezte magát veszélyben. Valószínűleg egy szerencsétlen helyzetről van szó, éppen rossz helyen volt rossz időben- aki sokat merül, az néha átél váratlan szituációkat a víz alatt. Mi vendégek vagyunk a mélyben, igyekszünk óvatosak lenni, de sose tudhatjuk, mi vár ránk a következő pillanatban. Így aztán csak csatlakozni tudok Zsolthoz, ez az eset különösebben nem mond sokat a cápák és az emberek viszonyáról.

Nyilván hazai búvárkörökben beszédtéma lesz majd az eset. Mivel a túrán ott volt Selmeczi Dániel búvárfotós, ezért őt is megkérdeztem. Számára is meglepő volt a baleset, de azért a hajón senki nem fogta fel tragikusan ezt az egészet. Mutatott képet arról, milyen volt a fogak által kiszakított búvárruha, és aztán egy közös fotót is a sérülttel, amin azért látszik, szó sem volt közvetlen életveszélyről.

Selmeczi Dániel és Sásdi Zsolt

Ezek után pedig még egy pár jól sikerült képet is átküldött nekem Dani a selyemcápákról, hogy megmutathassam, milyen szépek is ezek az állatok természetes közegükben. Ezek a remek fotók gyakorlatilag a ragadozóktól karnyújtásnyira készültek, mégsem történt semmi hasonló támadás, mint Zsolt esetében.

Pontosan soha nem fogjuk megtudni az okot- de a lényeg, hogy nem történt nagy baj, és Sásdi Zsolt sem mondott le a cápás merülésekről, így sok szép felvételét láthatjuk majd a ragadozókról.

Mellesleg nem az ő egyetlen búvárfilmes, akinek ilyen izgalmas cápakalandban volt része Szudánban. Dani barátom emlékeztetett rá, hogy az úttörők egyike, Hans Hass is ír egy ijesztő találkozásáról egy fehér cápával Szudánban- a Sanganeb zátonynál!

Cápák úgy általában akkor is sokan voltak ezekben a vizekben, és ez szerencsére annyira nem is változott. Az ember ellen irányuló, nem igazán magyarázható agresszió hébe-hóba előfordul, de tényleg nagyon ritkán. Hass professzor pont ezért ezt az esetet emelte ki a sok cápás merülése közül, ráadásul egy olyan fajt említett, ami arrafelé roppant ritka vendég. Ehhez képest Zsoltnak a fiatal selyemcápával nagy szerencséje volt... 

Utólag már mindez csak sztori, hiszen mind a ketten megúszták a kalandot. Olyan nagy-nagy tanulság sincs: igyekezzünk vigyázni magunkra, de néha még úgy is érhet baj, hogy semmi hibát nem követünk el. Persze ez nem csak a búvárkodásra igaz, pont ilyen az autóvezetés vagy a túrázás is...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Megjelent egy hír, hogy egy nyílt tengeren úszó férfit delfinek óvtak meg a cápáktól. Azért az ilyen sztorikat igyekezzünk óvatosan kezelni.

Adam Walker egy brit hosszútávúszó, aki egy bizonyos Ocean7 kihívást akart teljesíteni, hét meghatározott tengerszorost akar átúszni. Ez eddig még csak négy embernek sikerült- ismeri őket valaki, tudjuk mikor teljesítették? Dehogy, ez is csak egy a sok, manapság divatos "átevezem, meghódítom, keresztülgyaloglom" expedíciók közül, amelyek igazán sokat maximum a teljesítőiknek jelentenek.

Mivel mostanában sokan vágnak bele ehhez hasonló extrém feladatokba, aligha járná be a világsajtót egy magányos úszó története. Ám lássuk be, az expedíciók többségéhez sok szponzorral egyeznek meg, akik szeretik, ha a felhajtásnak köszönhetően az ő nevük is felbukkan. Walker küldetésének jótékony oldala is van, egy bálnák és delfinek megvédéséért küzdő szervezet számára gyűjt pénzt, ami szép, és bizonyára ők se bánják, ha többet hallunk az úszásról az egész világon, de azért vannak ott támogató cégek is Walker oldalán.

A delfintestőrök sztorija nagyon jó ahhoz, hogy mindenki írjon róla (én sem maradok ki a körből), és kellően ellenőrizhetetlen ahhoz, hogy ne kelljen túl sok bizonyítékot mellékelni. Walker összesen annyit mondott, hogy meglátott maga alatt egy cápát (azok már csak ilyenek, néha ott vannak a tengerben), és akkor jött egy csapat delfin, akik egy órán át óvták, közrefogták, amíg a cápa el nem tűnt. Még egy videót is megnézhetünk, ahol delfinek közt úszik a sportoló.

A cápa persze sehol nem bukkan fel, az sem biztos, hogy az úszó valóban azt látott, valóban közel volt és valóban követte. Gyanítom, ha egy agresszív cápa kezdett volna egyre gyorsabban közelíteni, Walkert a delfinektől függetlenül azonnal kimentették volna a hajóra- nagyon helyesen. Nem kell kockázatot vállalni egy efféle buli miatt. De a videón csak örülnek a delfineknek, semmi jele nincs hisztérikus sikoltozásnak, hogy azonnal jöjjön ki az úszó a hajóra, mert egy cápa köröz mellette.

Eszem ágában sincs azt állítani, hogy Walker füllent, és cápa a közelben sem volt, pusztán a véletlenül feltűnt delfinek miatt találta ki ezt a nagy érdeklődést keltő történetet. De kezeljük az ilyesmit illő óvatossággal. A delfin is vadon élő állat, meg a cápa is. A delfineket veszélytelennek tartjuk- de általában a cápák is azok, alig fordulnak elő súlyos cápatámadások a tengerekben, pedig rengeteg strandoló, búvár megy a vízbe minden egyes nap. A maga módján a cápa is érdeklődhet, ha egy magányosan úszó embert érzékel, de ez nem jelenti azt, hogy meg is akarja támadni. A delfineket is mozgathatja egyfajta kíváncsiság- és a delfin is lehet agresszív.

Szóval a történet szép, akár igaz is lehet, a delfineket mindenki még jobban szereti majd. De ha lehet, az azért ne kerüljön be megint a köztudatba, hogy támadásra kész cápák lesnek a tengerbe merészkedő emberre. Ha agresszív lett volna a ragadozó, az gyorsan kiderül ilyen helyzetben. Kezeljük az epizódot jól mesélhető sztorinak, nem másnak...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Lesley Rochat az utóbbi időben a cápák védelmének ismert harcosa lett. Minden lehetőséget kihasználva kampányol azért, hogy a ragadozók ne essenek áldozatul a halászatnak.

Mostanában nagy vihart kavart a környezetvédők körében a nyugat-ausztráliai cápatizedelési akció. Ennek lényege az, hogy az emberéleteket is követelő támadások után az ország nyugati részében megpróbálják a nagyobb testű, veszélyesnek tartott cápákat kifogni az óceánból. Ám ez a terv több sebből vérzik: egyrészt képtelenség valóban minden "emberevőt" így megtalálni, másrészt meglehetősen kegyetlen eljárás. Még a cápatámadások túlélői is ellenzik ezt a cápavadászatot.

A csinos Lesley adottságaira építve lett egy sajátos kampány arca. A cápairtás azonnali abbahagyására szólítják fel Nyugat-Ausztrália kormányzatát, és a hasonló akciók miatt kritizálják Dél-Afrikát is. Lesley a fotón cápák közé merül meztelenül (végülis nem lóg ki a környezetből, a ragadozók se viselnek fürdőgatyát) egy nagy horogra akadva, mintha ő maga is áldozat lenne.

A plakátokon látható jelenet megörökítése komoly feladat volt. Lesley maga is rutinos búvár és szabadtüdős búvár, számtalan alkalommal merült és úszott cápákkal, tehát a helyzet nem volt számára ismeretlen. Ám ez a fajta pózolás már inkább, ezért először medencében próbálták el a jelenetet, majd jött a fotózás a tenger mélyén. Erről a munkáról készült egy érdekes werkfilm is.

Aki szeretné támogatni a cápák védelméért harcolókat, látogasson el a No Shark Cull kampány honlapjára.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Peter Benchley bestsellere, a Jaws (Cápa) 1974-ben jelent meg, és sokak szerint rettentően sokat ártott a ragadozók hírnevének.

A legendás borító

Az 1940-ben született Benchley újságíróként, szerkesztőként, beszédíróként is dolgozott. Olvasott egy hírt egy 1964-ben kifogott, hatalmas fehér cápáról, majd egy 1916-os támadásorozat jutott eszébe, és már meg is volt az alapötlete az emberevő cápa sztorijának. A Doubleday kiadó szerkesztője volt az, aki először beszélgetett vele a tervekről. Ő győzte meg arról Benchley-t, hogy regényt írjon, még előleget is kapott a könyvre a szerző. Ám az első verziót alaposan átíratták vele, mert a kiadó nem volt elégedett.

A könyv megfilmesítésének jogait már a kiadás előtt megvették. A producerek jó döntést hoztak, mert a Jaws 1974 egyik legnagyobb könyvsikere lett, 44 héten át szerepelt a bestseller listán. Ezek után gyorsan bele is vágtak a forgatásba, a rendező a fiatal Steven Spielberg lett. Ő rendesen átíratta a forgatókönyvhöz a sztorit, ugyanis úgy vélte, olyan unszimpatikus emberek a könyvben a főszereplők, hogy mindenki a cápának fog szurkolni.

Így aztán sok történetszál kikerült, módosult a szereplők jelleme, és egészen máshogy zajlott le a végső, nagy összecsapás is a cápával a filmben, mint a könyvben. Spielberg módosításai bejöttek, az 1975-ben mozikba került Jaws óriási siker lett, az első olyan film volt, aminek amerikai összebevétele elérte a 100 millió dollárt. A világ más részein is özönlöttek a nézők a horrorra, mert a készítőknek sikerült egészen hitelesen ábrázolni a cápa vérengző támadásait. Az egyik "sztár" Bruce, a gépcápa lett, a közeli jeleneteknél értelemszerűen nem valódi cápák szájába vetették a statisztákat, ezért volt szükség a valósághű műcápára.

Spielberg és Bruce

Semmiképpen nem akarom kisebbíteni az alkotók érdekeit: jó munkát végzett a forgatókönyvíró, a rendező, jók a szereplők (Roy Scheider, Robert Shaw, Richard Dreyfuss), John Williams filmzenéje is legendás lett. Műfajában ez egy kimagasló alkotás- kár, hogy sokan készpénznek vették az emberevő cápás sztorit, és ez alapján alakították ki a véleményüket például a nagy fehérekről.

Benchley következő könyvében maradt a tengeri témánál, a The Deep roncskereső búvárokról szól, és szintén látványos film készült belőle. Későbbi könyvei már nem voltak igazán sikeresek, noha többször is visszanyúlt a tengeri szörnyekhez (Beast, White Shark). Utolsó éveiben már nem volt büszke arra, hogy egyike volt azoknak, akik a cápaellenes tömeghisztériát elindították, de nyilván nem sejthette, mekkora siker lesz a regény és a film. A tengerek élővilágának megóvása, és különösen a cápák megvédése érdekében szónokolt, több, a témával foglalkozó könyvet is írt. 2006-ban hunyt el.

És hogy mi lett a film utóélete? Az eredeti Jaws ma is klasszikusnak számít, de sajnos sorozatban követték a különféle tengeriszörnyes, emberevő cápás, polipos, barrakudás filmek. Még ma is kedvelt téma ez a rémfilmek készítőinek körében. Magának a Cápának több folytatása is született, Brody seriff családtagjainak felbukkanásával, de ezek már messze nem voltak olyan átütő hatásúak- sőt, inkább csak simán gyengének mondhatók.

Utólag lehet azon filozofálni, mennyit ártott a sikeres könyv és film a cápák ügyének- de gyaníthatóan a kínaiak előtte is, utána is ugyanúgy sok cápauszony-leveset ettek, és a legtöbb ragadozót emiatt fogják ki, nem pedig azért, hogy kipusztítsák az emberevőket. Bár kétségtelenül rontott a cápák imázsán Benchley alkotása, az semmiképpen nem az ő bűne, hogy rövidtávú gazdasági érdekekért lelkesen halásszák a cápákat.

Leginkább annyi történt, hogy nekünk, búvároknak kell mindig elmagyarázni, nem rettegünk attól, hogy felbukkan a közelben egy cápa, sőt, direkt örülünk neki. Aztán ha az érdeklődőt egyszer lecsalogatja valaki a víz alá, és esetleg maga éli meg egy ilyen találkozás élményét, máris megért minket. Mert a valóság nem olyan, mint a film. Szerencsére!

És a vicces az, hogy ezzel Benchley maga is tisztában lehetett, hiszen rutinos búvár volt, felesége, Wendy társaságában a világ számos pontján merült. Negyvenedik házassági évfordulójukat fehér cápás merüléssel ünnepelték- ha maga a szerző vízbe merészkedett a ragadozók közelében, akkor az olvasónak sem kell félni...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Egy spanyol férfi segédkezett néhány bébicápa világra jövetelénél. Antonio Calvillo elmondása szerint ugyanis Malagától nem messze a part mentén autózva azt vette észre, valami vergődik a sekély vízben. Azt hitte, egy delfin vetődött a partra, odament, ám kiderült, egy kékcápa volt az állat.

Felhívta a segélyvonalat, aztán úgy döntött, megpróbálja maga visszavonszolni az állatot a mélyebb vízbe, mert nem látott rajta sebesülést, csak úgy tűnt, valamiért kifáradt. Egy pár felajánlotta neki a segítségét, ám akkor azt vették észre, a cápából egy kis uszony kandikál ki. Rájöttek, az állat éppen utódainak ad életet. Calvillo megpróbált nyomással segíteni, és végül tíz bébicápa megszületésénél bábáskodhatott.

A kicsik azonnal tova is úsztak a tengerben, majd hamarosan némi segítséggel sikerült a kimerült cápamamát is a vízbe visszajuttatni. Ott erőre kapott, és maga is a nyílt víz irányába indult.

A kékcápák állítólag gyakoriak Fuengirola partjainak közelében, általában a nyári hónapokban találkoznak velük gyakrabban. Ez az egyik legszebb cápafaj, áramvonalas, karcsú testű állatok. A nőstény akár több, mint három méteresre is megnőhet. Jegyeztek fel ember elleni kékcápa-támadást, de nem tartozik a legveszélyesebb fajok közé. Sokkal gyakoribb, hogy ember ejt el kékcápát, mert a világ minden részén előforduló faj egyedei sokszor kerülnek halászhálóba.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Egészen különleges videót osztott meg egy búvár.

A bálnák vadászatának lehetőségei egyre szűkülnek a nemzetközi összefogásnak köszönhetően, itt az ideje, hogy más tengeri élőlények védelméről is többet beszéljünk. Az egyik veszélyeztetett faj a cápa. Igen, a sokak által rettegett ragadozó, ami a valóságban évente csak néhány ember haláláért felelős, az emberek ugyanis évente milliószámra pusztítanak el cápákat.

Kifogott cápák százszámra

Ma még leginkább a búvárkodás szerelmesei védik ezeket az állatokat, ők rendszeresen látják őket testközelből, és tudják, szó nincs gyilkológépekről. Ám csodát nehéz tenni, a kereslet zömét adó ázsiaiakat nem érdekli, hogy vannak, akiknek fáj a szíve a cápákért. 

A mi szintünkön az ember mesélhet ismerősöknek, barátoknak a cápákról, és természetesen nemet mondhatunk a cápauszony-levesre és hasonlókra. Részt vehetünk víz alatti szemétszedésben, segíthetünk beszakadt hálók felszínre hozásával, ez mind fontos lehet. Néha pedig olyan is előfordul, hogy az ember még időben vesz észre egy elakadt cápát is ki tudja szabadítani. Bár sajnos az a gyakoribb, hogy az állatot már élettelenül találjuk, én személy szerint az Adriai-tengeren élő macskacápát még soha nem láttam, elpusztultat viszont négyet is.

Nos, a bejegyzés elején említett, Indonéziában készült videó egy egészen szokatlan történetet mesél el. Merülésből visszatérő búvárok vették észre, hogy helyi halászok elfogtak egy gitárcápát, de még nem ölték meg, egy kötéllel tartották fogva a víz alatt. A turisták összeültek, aztán tárgyalni kezdtek a halászokkal, és kevesebb, mint 50 euróért megvettek a halat, majd szabadon engedték.

A túra árához képest elenyésző volt a kiadott pénz, és persze fontos az is, hogy jó érzéssel lettek gazdagabbak a búvárok. Ám van ennek még egy üzenete, jelentősége: a helyi halászok számára is kézzel fogható ténnyé válik az, hogy a cápa értékesebb lehet élve, mint holtan. Ez talán őket is elgondolkodtatja, talán maguk is számolgatni kezdenek, és eljuthatnak odáig, hogy a cápák elejtése helyett a cápák megmutatása ad megélhetést a számukra.

Hosszú távon ez lenne a legjobb megoldás a cápáknak, a turistáknak- és a helyieknek is, mert ha elfogy az összes hal a tengerből, akkor se búvárok, se a halászat nem hoznak pénzt. Csak minél előbb kéne ezt felismerni a halászoknak, mert ha akkor kezdenek cápát védeni, amikor azok már eltűntek, nem sok eredményt fognak elérni.

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Már többször utaltam rá, hogy a búvárok ritkán kerülnek "csak úgy" testközelségbe cápákkal. A búvárokat megsebesítő cápákról szóló hírek mögött gyakran kell azt keresni, hogy az ember nem tett-e valami olyat, ami a közelébe vonzza a ragadozókat. Mostanában ismét láttam tipikus videókat az én megítélésem szerint veszélyes helyzetekről- sokat elmondanak arról, hogy nem a búvárkodás kockázatos, hanem a cápák csalogatása.

Az első felvétel persze nem klasszikus "csalogatás": a búvár egyszerűen csak vadászik nagyjából 20 méteres mélységben a Karib-tengerben, amikor megjelenik a cápa. Az állat természetesen sokkal távolabbról megérzi a vérző, vergődő halakat a tengerben, mint az ember, és ha jobban megfigyeljük a kézben tartott edényt, az már tele van zsákmánnyal. A cápa természetesen csak egy kis könnyű lakomára vágyott, nem embert akart enni- a búvár meg is úszta a kalandot. Egyetlen másodpercig sem lehet vádolni az ösztöneinek engedelmeskedő ragadozót, túlélése záloga a tengerben az, hogy lecsapjon mindenre, ami préda lehet.

A másik videó szintén tipikusnak mondható helyzet. Először csak az látszik, mennyi nagytestű cápa van a felvételen karnyújtásnyira az objektívtől. No igen, a mexikói Guadalupe ezeknek a ragadozóknak a jelenlétéről híres, nincs ebben meglepetés. De miért jönnek ennyire közel? Nos, az etetés a kulcs ebben az esetben. Az viszont, ahogy kézből etetik ezeket a nagyvadakat, önveszélyes bravúroskodás: a cápa egyetlen kiszámíthatatlan mozdulata, egyetlen tizedmásodperc tévedés elég ahhoz, hogy a búvár megsérüljön. Aztán lehet olvasni a lapban búvárra támadó vérszomjas emberevőkről... Ha nem etetik őket így, akkor ezek az állatok is óvatosabbak, távolságot tartanak. Persze nem születnek olyan látványos felvételek- de sokkal kevésbé veszélyes is az ilyen jellegű találkozás.

Azt nem nagyon lehet megtiltani senkinek, hogy túlságosan rizikós merüléseket vállaljon be. De ebben az esetben be kell vállalni a játékszabályokat: a tengerben az ember csak látogató, nem mi vagyunk otthon ebben a közegben, és ha veszélybe sodorjuk magunkat a saját cselekedeteinkkel, akkor az a mi hibánk. A támadást kiprovokáló ember sokkal felelősebb, mint az őt megsebesítő cápa...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

A tenger még annál is különlegesebb lehet, mint ahogy búvármaszkkal a fejünkön jól szétnézve látjuk. Rácsodálkozunk a színekre és a formákra, a sekély korallzátonyokon izgalmas úszni a vörös, sárga, narancsszín élőlények közt. Azt hihetnénk, minket ezek után már nem nagyon lephet meg semmi...

Ám a helyzet ennél még izgalmasabb. Néhány éve már kísérleteznek azzal fotósok, hogy szűrőkkel olyan megvilágítást állítsanak elő, amivel lefotózhatják a fluoreszkáló korallokat. Látványos, neonszínű képeket kaptak végeredményül, ami mintha egy új világot tárt volna fel.

Amerikai kutatók a közelmúltban váratlan felfedezést tettek a Salamon-szigetek vizeiben merülve: kiderült, hogy nem kevés hal is fluoreszkál! Kék fénnyel megvilágítva, sárga szűrőn át nézve egyszer csak különös univerzum tárult fel előttük, ahol neonszínben ragyogó cápák, ráják úszkáltak. Összesen 180 fajnál figyelték meg a fluoreszkálást, de azt még nem tudják, miért is alakult ez ki náluk.

Szóval van még mit kutatni, felfedezni, megörökíteni a mélységben. Én már azt tervezem, a következő éjszakai merülésre milyen szűrőkkel szerelem fel a lámpámat...

Búvárkodásról, a víz alatti világról szóló hírek, búvárfotók és víz alatti videók a Facebookon is!

Évmilliókkal ezelőtt élt egy hatalmas, minden ma élőnél nagyobb ragadozó cápa. A megalodon nevet kapott állat bizonyára rettegett ragadozó lenne a tengerben- ha létezne. Vannak pletykák vérszomjas óriáscápákról, de találkozni azért nem nagyon szoktak velük. Pontosabban szólva, soha senki nem tudott bizonyítékot mutatni arról, hogy a megalodonok még mindig ott vannak a tengerben.

Mindenesetre az ócska rémfilmek producereinek fantáziáját megmozgatta a legenda. Készült több megalodonos film, ezek számos "parádés" jelenetet vonultattak fel, A hatalmas állkapcsok közt egész csónakok tűntek el, de legalább ezekről a filmekről tudni lehetett, hogy kitalált az egész sztori.

Egy elismert ismeretterjesztő csatorna esetén viszont elvárható lenne, hogy egyértelművé tegye, amit látunk, az valós tényeken alapul, inkább csak következtet, dramatizál, netán egyszerűen csak kamu.

Tavaly nyáron a Discovery Channel hagyományos Shark Week programjában szerepelt egy film a Megalodonról, ami azt sugallta, az állat létezik, él, még ma is a tengerek mélyén les áldozatra. Azonnal heves kritikák kereszttüzébe került a film, szakemberek tucatjai szedték ízekre az elhangzott állításokat.

A napokban pedig a film egyik fontos bizonyítékát leplezte le állítása szerint George Monbiot. Az említett fotón két német tengeralattjáró látható, az egyik mögött egy hatalmas cápa uszonyai- ha a méretek alapján viszonyítunk, akár 20 méteres is lehetett volna az óriási ragadozó. Nincs kétség, a nácik még a megalodonkutatásban is élen jártak! Ki tudja, milyen sátáni céljuk lehetett az óriáscápákkal.

Vagy mégsem? A kép bizonyos elemei alapján Monbiot azt gyanította, valami manipuláció történt. Megkérte olvasóit, próbálják előkeríteni az eredeti képet, és hamarosan eredményes is volt a leleplező akció: valaki megtalált egy filmfelvételt, és kiderült, nem fotóról van szó, hanem egy filmből kiemelt kockáról, aminek a sarkán nincs horogkereszt, és ami a legfontosabb, nyoma sincs óriáscápa-uszonyoknak. Monbiot megpróbálta felvenni a kapcsolatot a Discovery sajtósaival, de választ (még) nem kapott, így aztán nem lehet tudni, nincs-e valami jó magyarázatuk. Sose lehet tudni, mi van a tarsolyukban...

Mindenesetre az eset elgondolkodtató. Megfelelően hitelesen előadva bármi tűnhet valódi bizonyítéknak. Nincs kizárva, hogy most is kiderül, semmi hamisítás nem volt a dolog mögött, de... Az ember legalábbis gyanakszik. Szerencsére vannak, akik igyekeznek utánamenni a "bizonyítékoknak".

A probléma az, hogy rájuk kevesebben figyelnek, mint a bombasztikus ismeretterjesztő filmekre. A Shark Week nézettsége igen nagy, és sokan mindent kész tényként kezelnek, ami ott elhangzik: egy felmérés szerint a műsor után rengeteg ember elhitte, hogy a megalodon valóban létezik, és egyértelműen bizonyított, hogy nem haltak ki.

Szóval mindenkinek van felelőssége, aki valami olyasmiről beszél, filmez, ír, amivel ismereteket ad át. Főleg akkor, ha annyi ember figyel rá, mint a Discovery-re. Bízik benne az ember, van értelmes magyarázat erre a fotóra, mert ha nincs, az gáz. Tévedni lehet, de a képmanipulálás egészen más szint. Vajon mit hihetünk el? Nem akarok naivnak látszani, nem veszek be mindent, amit a tévében látok. De sokmindent még én is komolyan veszek. Nem kéne?...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.