Big Blue Búvár Blog

A modern Jónás szerencsére gyorsan kiszabadult.

Dél-Afrikában évről évre zajlik a nagy szardíniavonulás, és a hatalmas halrajokból falatozó ragadozók mind ide jönnek lakmározni. A búvárfotósok körében legendás hírű ez az esemény, hiszen itt lehet fotózni zsákmányszerzés közben a cápákat, delfineket, bálnákat, sőt, még a víz alá bukó madarakat is.

A körülmények nem egyszerűek: nyílt tengeren kell szabad tüdővel alámerülni, fotózni. Minden olyan roppant gyorsan zajlik, hogy bárhonnan jöhet a jó téma- és persze észnél is kell lenni, mert a halrajból kitörő cápákkal is szembe találhatja magát a búvár teljesen váratlanul. 

Rainer Schimpf régóta tudja ezt, számolt ezekkel a körülményekkel- de az még őt is meglepte, amikor fotózás közben hirtelen sötétbe borult körülötte minden, mintha lehúzták volna a redőnyt- és ekkor nyelte be egy szardíniára vadászó bálna. Aztán az állat gyorsan el is engedte, a többi búvár pedig döbbenten bámulta a történéséket. 

A hajón levő osztrák búvárfotós, Heinz Toperczer viszont megörökítette mindezt. S hogy pontosan hogy zajlott az egész, mit érzett a búvár a bálna szájában, s mit gondoltak a szemtanúk, azt ebből a videóból tudhatjuk meg.

Akciófilmbe illő mentést hajtottak végre merész búvárok.

Most már tényleg mindenki hallhatott arról, mennyire elszemetesedtek a tengerek. Csak bízni tudok benne, hogy nem fásultak bele az olvasók, nem legyintenek erre a témára, ugyanis a helyzet kritikus. Talán pont az ilyen valóságos történetek azok, amelyek kézzel foghatóvá teszik a problémát- ezért is osztom meg ezt a videót.

A történet arról szól, hogy a búvárok a hajójukról azt vették észre, hogy egy borjával együtt úszó bálna különösen viselkedik. Aztán kiderült, hatalmas hálót vonszolt magával. Ez a háló nehezítette a mozgását, felsebezte a testét- hosszú távon akár bele is pusztulhatott volna.

A búvárok pedig akcióba léptek. Csak éppen egy bálna nem egyszerű páciens: nagy, gyors és erős. Ráadásul nem tudja, hogy épp segítenek neki, így például egyszer elindult a mélységbe, ahol a búvárok csak testi épségük kockáztatásával követhették volna. Ám a mentőcsapat nem adta fel, és amikor feljebb emelkedett az állat, folytatták a hálók elvágását, amíg sikerrel nem jártak.

Tényleg olyan ez a rövid videó, mint egy akciófilm, csak éppen itt minden valóságos- sajnos nagyon is. Ahogy már korábban is írtam a hasonló felvételekről, a gond az, hogy a legtöbb hálóba gabalyodott állat segítségére nem érkezik senki, és azok elpusztulnak. Valamit tenni kell, hogy változzon a helyzet- de sajnos ez a feladat nem egyszerű, nagyon nem.

Egy ügyes búvár jó helyen, és máris megvan a lélegzetelállító pillanat.

Adam Stern rutinos szabadtüdős búvár, azaz egyetlen légvétellel merül alá. Ez külön műfaj a búvárkodás világában, vannak, akik sportként űzik, de néha az élőlények mefigyelése során is van jelentősége.

Bizonyos tengeri állatokkal ugyanis máshogy zajlanak a találkozások. A bálnalesek során ugyanis az épp feltűnő tengeri emlősök közelében gyorsan kell beugrani a vízbe a búvároknak, akiknek esetleg csak perceik vannak a bálnákkal. Lebuknak hozzájuk, fotóznak, aztán ki a csónakba és mennek tovább új helyre. Légzőkészülékkel ez nem megy.

Adam számára viszont nem gond az ilyesmi. És a jutalma? Fantasztikus felvételek a hatalmas, mégis a vízben roppant könnyedén mozgó bálnákról. Noha a szelfizés nem mindenki számára szimpatikus, azért valljuk be, ez esetben azért nagyon is érdekes, látványos...

Nem mindennapi búvárélmény a Monterey Bay mélyén.

Ben Laboy elég szerencsés búvárnak mondhatja magát. Alig 30 merüléssel a háta mögött már megélt egy olyan élményt, ami keveseknek adatik meg: testközelből figyelhetett meg a víz alatt egy hatalmas szürkebálnát. Ráadásul élete első merülése volt ez kis kamerájával, amit a lehető legjobb pillanatban avathatott fel...

Mint a San Franciscóban mérnökként dolgozó Laboy elmondta, ha nincs meg a felvétel, talán a többiek el sem hiszik neki, mivel találkoztak. A merülés felénél nézett rá merülőtársára, Nicole Guido-Estradára, amikor mintha meglátott volna mögött valamit. Nagy szikla, halraj, egy árnyék- vagy csak a szeme káprázott?

Aztán kezdett testet ölteni az a "valami", s mint kiderült, a parttól nagyjából 300 méterre, alig 20 méteres mélységben levő mázlistákat egy szürkebálna vette szemügyre. A Monterey Bay ugyan az útvonalába esik az Alaszkából Mexikóba vándorló szürkebálnáknak, de azért elég ritka, hogy búvárok közelében bukkanjanak fel.

Noha a búvár teljesen meglepődött, azért volt annyi lélekjelenléte, hogy nem felejtette el használni a kamerát. Arról csak tippjei vannak, miért közelíthette meg őt az állat, talán a lámpája fénye vonzotta, talán valami más- pár másodperc múlva egy könnyed uszonycsapás után beleveszett a hatalmas emlős a nagy kékségbe.

Ezútán jöhetett a víz alatti kurjongatás és visongás, majd a felszínen a felvételek újbóli és újbóli megnézése, aztán a megosztás, és nyilván ezerszer elmesélték a valójában csak pár másodperces, mégis rettentően izgalmas találkozás történetét. Gyanítom, akármennyiszer kell újra beszámolni róla, a legnagyobb örömmel teszik meg ezt a szerencsés búvárok.

Hawaii-on, Maui sziget mellett nyugszik egy hajó roncsa, aminek közelében néha nagy találkozásokra kerül sor.

A Carthagian II nevű hajónak a története is elég sajátos. Az eredetileg kétárbocos vitorlásnak Németországban épült hajót 1920-ban bocsátották vízre. Később dízelmotort kapott, és kisebb rakományokat szállított a Balti-tengeren. 1972-ben egy alapítvány Dániában vette meg, egészen a Hawaii-szigetekig vitték, itt kapta új nevét. Átalakították és olyan kiegészítőkkel szerelték fel, amelyeket a 19. századi bálnavadász-hajókon használtak. Amikor elkészültek, bálnavadászati múzeumként nyitották meg.

Ám 2005-ben (általam nem ismert okból) úgy határoztak, inkább mesterséges zátonynak süllyesztik el, így onnantól kezdve csak búvárok nézhették meg a Carthagian II-t. Viszonylag mélyen, 35 méteren van, és mivel nem túl nagy, csak 30 méter hosszú, önmagában a hajó nem számít a legizgalmasabb roncsnak.

Az viszont érdekesebb, hogy a hajó sok élőlénynek ad otthont. A legtipikusabb az, hogy kis fehér úszójú cápák időznek a roncs belsejében, vagy amellett. Ezek a ragadozók teljesen veszélytelenek, és gyakran láthatók a tenger fenekén heverve. Csak akkor kezdenek el úszkálni, ha a búvárok túl közel mennek hozzájuk.

Pontosítva a fentieket, nem csak búvárok láthatják a Carthagiant, ugyanis a turisták számára indított tengeralattjárós kirándulások útvonala is érinti. Egy alkalommal egy csapatnyi búvár a menetrendszerint felbukkant tengeralattjáró mellett valami másra is felfigyelt: az is nagy volt, szintén tempósan haladt. Óriási meglepetésükre egy bálnával hozta össze őket a szerencséjük. Na ez a mázli! 

Mindenesetre elég stílusos, hogy az egykori bálnavadász-múzeum ma már csak roncs, míg a bálna könnyedén elúszott mellette. Az élet él és élni akar, és amíg mi nem teszünk meg mindent azért, hogy elpusztítsuk az élőlényeket, addig van remény. Érdemes hát felelősen gondolkodni, mert hosszú távon egymásra vagyunk utalva ezen a bolygón.

Sokkoló tény: Izlandon a kíváncsi turisták eszik leginkább a kilőtt bálnák húsát.

Izland természeti szépségei sok-sok turisták vonzanak, ám nagyon sokan kritizálják is az országot, amiért néhány éve újra elkezdtek bálnára vadászni. Egy helyi állatvédő egy cikkben világította meg ennek a hátterét.

Sigursteinn Másson szerint csukabálnára és hosszúszárnyú bálnára is csak egy-egy cég vadászik az országban. Érdekes, hogy a vadászati terület közvetlenül szomszédos azzal az övezettel, ahol a bálnák védettek és ahova a bálnanéző túrák indulnak- ugyanazokat az állatokat fotózzák a turisták, amiket a vadászati szezonban pár kilométerrel odébb kilőnek.

A csukabálnák húsát helyben adják el, és elsősorban Reykjavikban működő éttermek vásárolják. Ám nem az izlandi vendégek kedvéért: jellemzően a turisták akarják megkóstolni a bálnahúst. Azok az emberek, akik olyan helyekről jönnek, ahol ellenzik a bálnák vadászatát- ironikus és elszomorító helyzet. Nemrég tájékoztató kampány indult, hogy a turisták megértsék, ők maguk tartják életben a bálnavadászatot, ami nem is izlandi hagyomány.

Másson szerint ugyanis Izland vizeiben szinte mindig is külföldiek vadásztak bálnákra, a helyiek nem nagyon fogyasztották a tengeri emlősök húsát. 1915-ben be is tiltották a bálnák vadászatát, amit támogatottaz ország lakossága. Egy évtized múlva erős norvég és dán nyomásra engedélyezték azt ismét. 

A hosszúszárnyú bálnák húsára sincs igény a szigeten. Amiket kilőnek Izlandon, gyakorlatilag egyben küldik tovább Japánra. Ez is jelzi azt, hogy az országban nincs nagy hagyománya a bálnák fogyasztásának, állítólag a lakosság alig 3 százaléka eszik valamilyen gyakorisággal bálnát, és 82 százalékuk soha az életben nem is kóstolta.

Ha nekik nem kell, akkor a turistáknak minek? Ezért a szerző azt javasolja, aki igazán ellenzi a bálnák vadászatát és megnézni szeretné őket nem megenni, az egyszerűen ne rendeljen ilyen fogást merő kíváncsiságból.

Különleges videót osztott meg egy búvár: a Rodrigo Friscione Wyssmann által hozzáfűzött történettől lett igazán egyedi a megörökített pillanat.

Elsőre a víz alatti világ szerelmeseinek az tűnik fel, micsoda fantasztikus kaland lehet ennyire közelről látni ezeket a hatalmas tengeri emlősöket. A felvételen látható, hogy eltörpül mellettük a búvár, akinek jelenlétére oda sem figyelnek.

Rodrigo leírása szerint a felvételen egy nőstény és egy hím látható. Az anya borját nem sokkal korábban ragadta el egy csapatnyi kardszárnyú delfin, és itt éppen a csendben, gyengéden közeledő hím osztozik a másik állat gyászában. Ám az vigasztalhatatlan maradt, ezért nem törődik az ott lévő emberekkel.

Ingoványos talaj még egy olyan intelligens élőlény esetében is emberihez hasonló érzelmeket emlegetni, mint amilyen egy bálna. Hogy tudnak-e gyászolni, és min mennek át eközben, nem tudhatjuk. A jelek arra utalnak, hogy a szoros családi kötelékben élő tengeri emlősök számára fájdalmas egy ilyen veszteség, de nehéz a fejükbe belelátni.

És bármennyire szomorú a történet, a természetben egyáltalán nem szokatlan: mindig is a gyengébb, könnyebben elejthető prédára vadásznak a ragadozók. Ezúttal azok a kardszárnyú delfinek, akiket sokan pont ugyanúgy szeretnek, mint a bálnákat. Egyszer az egyik lény esendő, cuki vagy játékos állatnak tűnik, máskor viszont vérszomjas és kegyetlen. És a valóságban? Élnek és túlélnek, minden lehetőséget kihasználva. A kardszárnyú delfinek is, a bálnák is. Ennek tudatában csodáljuk meg őket a víz alatt és felett- és így sokkal teljesebb, izgalmasabb képet kapunk róluk, mint ha csak a romantikus oldalt ismernénk.

Már csak pár helyen vadásznak bálnákra, de a norvég, japán és izlandi halászok pusztításának értelmét több szempontból megkérődjelezik. Egyrészt sokak szerint a cetek veszélyeztetett állatok, eleve nem kellene a tilalmat megkerülve vadászni rájuk. Másrészt a bálnák húsa nem túl népszerű termék a piacon, Japánban se túl sokat adnak el belőle, míg Izlandon és Norvégiában alig páran eszik.

Így aztán az utóbbi országok is csak abban tudnak reménykedni, hogy el tudják sózni a bálnahúst a japánoknak. Ezt nehezíti, hogy több országban tiltják a bálnák kereskedelmét és szállítását, így csak kerülőúton juthatnak el a szállítmányok Japánba.

Ám ha már ott van, akkor sem egyszerű a helyzet. A norvégoktól importált bálnahús vizsgálata kiderítette, hogy az tele van az emberek egészségét károsító anyagokkal, tehát nem ajánlatos fogyasztani. Ettől azért még a bálnákhoz ragaszkodó maroknyi ember szájában is megkeseredhet a falat. Ha pedig Japánban nem fog kelleni a közel ezer kilőtt bálna rengeteg húsa, otthon pedig egyébként sem tudják eladni a norvégok, akkor valószínűleg semmi értelme nem volt a vadászatnak. 

Norvégiában állami pénz tartja már most is életben ezt a "hagyományos" tevékenységet, de hiába próbálják kölönféle programokkal népszerűsíteni a bálnahús fogyasztását, nem nagyon kapkondak érte. Ha pedig a japánoknak mérgező, nehéz lesz meggyőzni a norvégokat, hogy nekik azért még pont jó. Annál azért jobb helyzetben van az ország lakossága, hogy ilyesmire fanyalodjon.

Meglehet, a bálnákat pont ez fogja megmenteni. Ironikus, hogy a tápláléklánc csúcsán elhelyezkedő emlősök húsába a nehézfémek és vegyi anyagok úgy kerülnek, hogy gyakorlatilag az általul elfogyasztott élőlényekkel jutnak a szervezetükbe. Nyilván nem meglepő módon a szennyezésért is az emberi tevékenység a felelős- az egyik környezetkárosító tevékenységünk vethet véget egy másiknak. Érdekes a világ! És mennyivel jobb lenne, ha a bálnákat egyszerűen csak azért nem vadásznák, mert veszélyeztetett, különleges élőlények, akiket inkább védeni kellene.

Azért az már igazságtalanság, amikor egy búvár előtt nem egy, hanem egy egész csordányi bálna húz el teljesen váratlanul.

Azt már említettem párszor, hogy teljesen a szerencsén múlik, mikor bukkan fenn valami hihetetlen dolog a szemünk előtt a víz alatt. Az embernek ilyenkor leesik az álla, próbál fotózni vagy videózni, de úgy, hogy a kamerát nem a szeme előtt tartja, mert elsősorban a saját szemével akarja látni a csodát.

Volt már ilyenben részem, így aztán tudom, milyen ez. A merülőcsoport felbomlik, igazán nem figyel senki a másikra, mindenki próbál úszni a bálna vagy delfin után. És persze van kurjongatás a víz alatt, ami ugyan nehézkes, de feltétlenül indokolt: részben az öröm miatt, részben így jelezzük a többieknek, figyeljenek már oda, mi úszik el a közelünkben!

Hát ezek a mázlista búvárok is ilyesmit éltek meg. Épp Maui közelében merültek, amikor felbukkant egy csapat hosszúszárnyú bálna. Videózás, kurjongatás a víz alatt, mutogatás... És aztán amikor feltűnik egy "vacak" cápa, az ember csak legyint, ezen a helyen a bálna a nagy szám.

Méghozzá a szó szoros értelmében nagy szám! A hosszúszárnyú bálna akár 15 méteres is lehet, és több, mint 40 tonnát nyomhat. Na most fél tucatnyi ezekből azért nem akármilyen tekintélyes csapat... A két búvár a felvételen egyébként mélymerülésre készült, ki tudja, milyen különlegességet kerestek volna a tenger fenekén, de nem meglepő módon inkább maradtak ott, ahol a bálnák úszkáltak. 

De könnyű ilyen helyzetben sutba vágni a roppant komoly eredeti merülési tervet, és gyerek módjára ingetegetni a bálnának!

Tragédia történt egy bálnanéző túrán Mexikóban: a vízből kiugró hatalmas szürke bálna a csónakra esett, és életét vesztette egy turista.

Nagy üzlet a világon mindenfelé a különleges élőlényekkel való találkozásról szóló túrák szervezése. Ilyen persze a szárazföldön is van, léteznek lesek, ahol például medvéket vagy paradicsommadarakat lehet megfigyelni, az afrikai szafariknak is rengeteg a vendége. A helyi adottságok függvénye, hogy van-e olyan igazán népszerű állat, amit sok fizetni is hajlandó ember nézne meg természetes közegében.

Mert ez a kulcs, hogy nem állatkertben akarjuk látni a vadállatokat, hanem az élőhelyükön. Esőerdőben vagy szavannákon, esetleg a tengerben. Mert ott is bőven akad turistákkal tömött hajó, akik lelkesen, boldogan nézik a delfineket, cápákat, bálnákat. Utóbbiak mostanában különösen "divatosak", ha lehet ezt a szót használni. Persze az ilyen trendekkel nagy gond nincs, hiszen elvileg ez egy mindenkire veszélytelen üzletág, ami ráadásul környezetbarát is lehet. A helyiek nem vadásszák a bálnákat hanem mutogatják, és még jobban is keresnek, így aztán mindenki boldog.

Feltéve, hogy tényleg mindenkire veszélytelen módon szervezik az ilyesmit. A tengeri emlősök között cikázó csónakok sérülést okozhatnak az állatoknak, míg a nagyobb testű emlősök egyetlen mozdulata kiüthet egy embert. A vendégek elvárása az, hogy minél közelebb kerülhessenek a természetben élő állatokhoz, tehát sok helyen nem feltétlenül ügyelnek a biztonságos távolság megtartására. Néha akár meg is lehet simogatni a bálnákat...

Az esetek messze túlnyomó többségében ebből nincs baj. Látni videókat arról, milyen, amikor egy bálna majdnem felborítja a csónakot, de ez csak addig látványosság, amíg valami baj nem történik. Jelen esetben a bálna állítólag akkora erővel csapódott a fedélzetre, hogy többen vízbe estek. Egyikük, egy nő meghalt, két embert pedig kórházban ápolnak.

A történet hihető, hiszen egy szürke bálna több, mint harminc tonnás is lehet! Egy buszméretű élőlény közelében pedig vigyázni kell. A hajósoknak figyelni kell arra, merre úsznak, de gyanítható módon sokan úgy manővereznek, hogy gyakorlatilag az útjukban helyezkednek el, azaz így pont a csónak alatt úsznak el a bálnák. Ez roppant látványos lehet, születhetnek a képek és a videók, végülis ezért fizetünk.

Fogalmam nincs, ez a mostani baleset kivédhető lett volna-e. Nem feltétlenül úgy reagálnak az állatok, ahogy azt várják a hajósok, történhet olyasmi, ami megzavarja őket és így tovább. Pont emiatt vannak ellenérzéseim a mostanában gyakori cápaetetéses merülésekkel szemben, mert az jó, hogy közel jönnek, de az nem, hogy esetleg a csalitól túlságosan bevadulnak és sérülést okoznak. A kiszámíthatatlan viselkedés bármelyik élőlény esetén előfordul.

Azt fontos tudni, az ilyen baleset sose az állat hibája. Ahogy fentebb írtam, ez az ő természetes közege, ő van "birtokon belül". Nyilván az ember csak afféle zavaró tényező az apró csónakkal, ha bármi okból a bálna ki akar ugrani a vízből, eszébe sem jut, ki másnak lehet ebből baja. Mivel mi vagyunk a vendégek, nekünk kell betartani a szabályokat. Persze én is csak okoskodok, azért inkább mennék közel, ha tehetném! Csak talán az utolsó egy lépés távolságot tartanám meg, amikor eszembe jutnak ezek a történetek.