Ahogy már nem először, úgy ebben az évben is útra keltünk, hogy Egyiptomban búvárkodjunk és fotózzunk egy hetet a Cassiopeia fedélzetén. A Vörös-tenger még mindig sok izgalmas témát kínál, például roncsokat, teknősöket és delfineket, csak tudni kell jól megörökíteni őket.

A túrát általában egy ún. shootout típusú versennyel kötjük össze: minden résztvevő fotós öt képet nevezhet két kategóriában, de csak olyan felvétel küldhető, ami a túra során készült. Tehát egy helyszínen, egy időben, nagyjából azonos körülmények közt kell mindenkinek kihoznia a legjobbat a témákból. Ennek ellenére roppant változatos képeket neveznek az emberek, hiszen mindenki mást talál, mindenki más szemszögből válogat, és mindenki más témához kötődik.

A képek sorrendjéről neves, sokszorosan díjazott szakmai zsűri döntött (Előd László, Selmeczi Dániel és Tökölyi Csaba), illetve a közönség is szavazhatott. Ebben az évben ifj. Lőrincz Ferenc győzött a cserélhető objektíves "nagygépekkel" dolgozó fotósok közt, míg Szabó Tamás volt a legsikeresebb kompakt gépes alkotó. Az alábbiakban a versenyre nevezett és a zsűri illetve a közönség által legjobbnak ítélt képekből válogatok.

ifj. Lőrincz Ferenc - A tűz harcos (A verseny legjobb képe)

Szabó Tamás - Kaffantás (A verseny legjobb kompakt képe)

Pohl András - Teknős portré

Maráczi László - Domeharapó

Kovács Krisztina - Család, szerelem, utazás

ifj. Lőrincz Ferenc - Átlátszó trükk (Közönségdíj)

Gonda Rudolf - Magány

Bálovics Sándor - We will rák you

Reich Gábor - Korallgéb

ifj. Lőrincz Ferenc - Magányos roncslakó