Tragikus baleset miatt gyászol az amerikai haditengerészet elit egysége, a híres Navy SEALS. Két rutinos katona uszodai búvárgyakorlat során vesztette életét, még tisztázatlan körülmények között. 

Seth Cody Lewis és Brett Allen Marihugh a Naval Special Warfare Group 2 egyság tagjai voltak. Mind a ketten 2007-ben végezték el a SEAL alapkiképzést, Lewis Irakban és Afganisztában is szolgált, Marihugh a keleti és nyugati parton szolgált különböző SEAL egységekben. Mind a kettejüket többször kitüntették szolgálati idejük alatt.

Ezúttal egy különleges fizikai igénybevételt jelentő feladatot hajtottak végre a medencében. A SEAL búvárok nem csak légzőkészülékkel merülve gyakorlatoznak, gyakori az, hogy egy lélegzetvétellel kell a medence fenekén megoldani egy problémát. A katonákat egészen szélsőséges helyzetekre kell felkészíteni, ezért a kiképzési feladatok is komoly kihívást támasztanak velük szemben. Sajnos ennek során előfordulnak a balesetek, nem ez az első haláleset sem.

Ezúttal még nem lehet tudni, pontosan mi történt, talán a szabadtüdős búvárkodások körében ismert sekély vízi ájulás áldozatául estek. Mind a két búvárt a medence fenekén találták meg eszméletlenül, és a gyors kórházba szállítás ellenére életüket vesztették.

A SEAL búvárok kiképzése egészen másról szól, mint a kedvtelési búvároké: folyamatosan olyan szituációkban kell helyt állniuk, amiben valós a veszély. A bevetéseken ugyanis a túlélés függ attól, hogy reagálnak stresszhelyzetben, és mindig képesek legyenek hideg fejjel cselekedni. Akik ebbe az egységbe jelentkeznek, tudnak, hogy a kiképzés is ugyanúgy élesben megy, mint a bevetés, és ennek tudatában vállalják a kockázatot. Mindenesetre ellenőrzött körülmények között nem lenne szabad ilyen tragédiáknak bekövetkeznie, ezért a haditengerészet felfüggesztette a kiképzési programot a vizsgálat lezárultáig. Ha nem is lehet teljesen kizárni azt, hogy a jövőben nem történik hasonló, mégis mindig lehet tenni a nagyobb biztonságért. Egyszer ez még életet menthet.

A haditengerészet összetartó búvárai két elhunyt társukat pedig ugyanúgy gyászolják, mint a harctéren elesetteket. Nem tesznek különbséget, hiszen a kötelék közöttük jóval szorosabb, mint a hétköznapi emberek azt el tudják képzelni, és úgy érzik, testvéreiket vesztették el. Pontosan tudják, mit jelent egy ilyen kiképzés során is mindent beleadni, az utolsó lehelletig próbálkozni a feladat végrehajtásával- ám ezúttal a két katona túl sokat vállalt.