A világ minden részét érintő járványra egészen máshogy reagálnak az országok.

sztori

Tudjuk, hogy egy nagyon fenyegető járvány esetén sokadrangú kérdés, hol,  hogyan lehet olyan hobbiknak hódolni, mint a búvárkodás. A koronavírus is azt hozta magával, hogy az első időkben eluralkodott a pánik, de aztán az egyes országok teljesen eltérő stratégiákat kezdtek el követi.

Nekünk nagy-nagy szerencsénk volt tavaly év elején, amikor még pont a lezárások előtt el tudtunk utazni Thaiföldre, és nagyszerű napokat töltöttünk Ázsiában. Hazaérkezésünk után nem sokkal lezárták a magyar határokat, de a thai hatóságok még nagyobb szigort léptettek életbe. Kötelező karantén, kijelölt hotelekben- ez gyakorlatilag véget vetett a turizmusnak például Phuketen. A helyi vendégek pedig egyszerűen nem tudták eltartani a búvárcégeket.

Aztán szép lassan beindult valami, legalább a thai vendégek érkeztek. És ugyan a kisebb búvárcégek lehúzták a rolót, néhány azért próbált túrákat indítani, merüléseket tervezni. Már külföldiek is megjelentek. Aztán most, hogy Phuketen néhány új fertőzöttet regisztráltak, máris azonnal léptek a hatóságok és mindent lezártak, a búvárkodás is tilos egy időre. Csak pár hétről van szó- ami meghosszabbítható. Ez azért aligha kedvez az egyébként is takaréklángon égő iparágnak.

Malajziából, Baliról is rossz hírek érkeznek. Például Malajziában a helyi, búvárvezetőként dolgozó emberek most éppen teljesen pénz nélkül maradtak. Visszamentek dolgozni halászként, amivel vagy keresnek egy keveset, vagy legalább a családjuknak tudnak élelmet adni. Ám mondani sem kell, ez igencsak nehéz kenyér, és messze nem olyan jövedelmező, mint az arrafelé igencsak jól pörgő búvárturizmus. Rengeteg, az idegenforgalomból élő ember került a tönk szélére Ázsiában, értelemszerűen nem csak a búvárok, hanem mindenki más. Ám ezekben az országokban még nem nagyon haladnak a vakcinálással, és egyszerűen nem mernek utazókat beengedni, mert attól félnek, hogy a gyorsan terjedő, sok embert megbetegítő járványt nem bírná el az egészségügy.

sztori

Vannak, ahol viszont egészen máshogy gondolkodnak, inkább kockáztatnak. Dubaj, Mexikó, Zanzibár, Egyiptom például várja most is a nyaralókat, és a MaldÍv-szigeteken is igyekeznek kedvező beutazási feltételeket teremteni. Egy negatív teszt elég, és már indulhat is a felhőtlen nyaralás. A búvárkodás egy távol eső zárt resorton, vagy egy szafarihajón talán még biztonságosabb is.

Sőt, a Maldív-szigeteken már a közeli jövőben beengedhetik teszt nélkül azokat, akik igazolni tudják a beoltottságot. Ez a két dózisú vakcinák második adagjának beadása után két héttel kezdődik. Hogy ezt hogy fogják ellenőrizni, még nem tudni, de biztos kitalálnak rá valamit. Egyébként az országban sokakat beoltottak már, a turizmusban szinte mindenkit, így olyan lehetőség is felmerült, hogy a nyaralók a koktél mellé akár egy adag vakcinát is kérhetnek. Bizonyára van, akinek ez belefér egy egzotikus nyaralásba...

Nagyon remélem, hogy azért le fog csengeni ez a koronavírus-mizéria, és nem az alapján kell úti célokat keresni, hol hogyan kezelik a járványt. De ez most még nagyon a jövő zenéjének látszik...