Két esemény is történt a közelmúltban, ami azt igazolja, a cápák filmezésének megvannak a maga veszélyei.

Mark Rackley Florida partjai közelében találkozott egy ott igazán ritkán kékcápával. A már negyedszázada víz alatt filmező, így sok cápával is találkozó búvár hosszan követte az állatot a nyílt tenger irányába. Noha érezte, talán már kissé túlságosan is közel került, elkapta a videós szenvedély, dolgozott tovább. 

Rackley megpróbált a közel három méteres állat elébe vágni, és amikor átúszott felette, a cápa odakapott. A búvár elengedte a kamerát, és inkább a cápát ragadta meg, ami ezek után gyorsan elúszott. A férfi kievickélt a partra, a kórházba szállították, ahol 58 öltéssel varrták össze sebeit. 

Az operatőr már a Discovery és a National Geographic csatornának is dolgozott, sokszor merült cápákkal, és nem ez volt az első veszélyes szituáció életében. Így aztán most is arról beszélt, mennyire izgalmas volt a szebb cápák közé sorolt, Floridában roppant ritka kékcápával találkozni. És természetesen esze ágában sincs felhagyni a munkájával, hiszen ez a része az ismert kockáznak. Az ő esetében valószínűleg az váltotta ki a cápa reakcióját, hogy túl közel merészkedett hozzá, és az állat veszélyben érezve magát, el akarta riasztani. Így Rackley is azt javasolja mindenkinek, csodálják meg a cápákat, de inkább csak biztonságos távolságból.

Valamivel régebben történt az az eset, amiben egy teljes stáb került veszélybe. Ők is karnyújtásnyira kerültek egy cápától: egy hat méteres nagy fehért próbáltak lefilmezni egy apró csónakból, amikor a ragadozó elkezdte a csónakot harapni. A forgatás során a Discoverynek dolgoztak, és persze ezt az esetet is felvették.

A dologból lehetett volna nagyobb baj, ha elharapja a kötelet a cápa. Így sem lehetett túlságosan kellemes érzés a mozgó lélekvesztőben látni az agresszívvé váló állatot. A mostanában szokásos csalizós merülés volt, az állatot eledellel vonzották közel a stábhoz, de aztán a cápa kicsit belezavart a forgatásba.

Az Új-Zéland közelében történt epizóddal a helyben dolgozó búvárok kampányolnak, akik szeretnék korlátozni vagy esetleg be is tiltani a cápák etetését. Állításuk szerint egyre gyakrabban válnak a nagy fehérek "követelőzővé", és ahhoz hasonlóan támadnak a csónakra, bójára, mint ahogy ezen a felvételen látható. Ez pedig egyáltalán nem tetszik nekik, mert veszélyben érzik magukat.

Ezen nincs mit csodálkozni, egy hat méteres ragadozó láttán még a sokat tapasztalt búvárok is óvatosabbá válnak. A kormányzat szerint viszont nem lehet összefüggést kimutat a cápák viselkedése és az etetéses merültetés között. Így nem valószínű, hogy bármi változik a jövőben- addig legalábbis biztos nem, amíg nem következik be baleset. Remélhetően ilyen nem lesz még jó darabig, és megnyugszanak a kedélyek. Ez lenne a cápák és az emberek közös érdeke is.