Big Blue Búvár Blog

Balira visszatérve, el kell mondjam, én is igazi csigarajongóvá váltam a sziget vizeinek mélyén. 

A meztelen csigákról hallva a legtöbben kissé taszító, nyálkás lényekre gondolnak, hiszen a felszínen ilyennek ismerjük ezeket az állatokat. Ám a víz alatt színpompás, nagy formagazdagságú csigák tucatjaival találkozhatunk- persze a megfelelő helyen merülve.

Persze némelyik csiga olyan apró, hogy csak a nagyon gyakorlott szemű búvár szúrja ki. A minket kalauzoló helyi profi félelmetes ügyességgel találta nekünk a mini csigákkal, de akadt annyira picike is, hogy le se tudtuk fotózni. Mutattuk, legalább fél centiset vagy annál nagyobbat keressen nekünk, mert a többivel nem nagyon tudunk mit kezdeni...

Ezekből is volt bőven. A képeim közt válogatva utólag is csak álmélkodtam rajta, miféle színű jószágokat fotóztam. És ami a legfurcsább: ha nem világítjuk meg őket lámpával vagy vakuval, ebből a varázslatos színkavalkádból nem látszik szinte semmi! Kell hozzá a fény, hogy a kékesszürkének látszó csigák megmutassuk igazi valójukat.

A környéken élő csigáknak így is csak a töredékét láttam, azokból is csak párról készült használható fotó, szóval lesz még miért visszamenni Balira- vagy a világ bármelyik más tengerébe. Ezek a búvárfotósok körében roppant népszerű állatok ugyanis nem csak trópusi vizekben élnek, láttam már párat az Adrián, de például még Norvégiában is sok fajuk megtalálható. Akár olyan színesek is, mint a meleg vizekben élők.

Csak egy kis türelem kell hozzá és egy jó fotógép, és máris indulhatunk "csigavadászatra". Ha az ember gyakorlottabb, egy idő után már azokat is képes kiszúrni, aminek nem feltűnő a színe, viszont alakjuk egészen izgalmas, a scifik űrlényeit idézi.

Nyilván van különbség, melyik hely tud több, szebb, különlegesebb csigát felvonultatni, és Bali elég jól ismert erről- is. A "gond" az, hogy van itt még sok más érdekesség a víz alatt, halrajok, cápák, manták és így tovább, szóval ha állandóan a keresőt bámuljuk a kis apróságok után kutakodva, esetleg másról meg lemaradhatunk...

További Bali búvárkalandok:

Egy magányos teknős

Cápák az asztal alatt

A törpe csikóhal nyomában

Szerencsés embernek mondhatom magam, mert rengeteg csodát láttam már a víz alatt. De azért mindig látok valami olyat, ami irigységgel tölt el, és elkezdek tervezgetni, hogy is lehetne eljutni oda.

Az Azori-szigetek ma már nem számítanak elérhetetlennek. Ha az ember eljut Lisszabonig, utána már csak egy nagy ugrás... Az Atlanti-óceán közepén levő kis szigetcsoport körül egészen különleges az élővilág, ámbrás cetek és delfinek bukkannak fel, és a szerencsés búvárok olyan izgalmas fajokkal is találkozhatnak, mint az ördögráják és a kékcápák.

Ezek az állatok a legszebbek közé tartoznak, amikkel a mélyben összefuthatunk. A merülés éppenséggel nem mindig egyszerű feladat, mert ha az óceán haragos, a parttól pár méterre is veszélyes a vízbe merészkedni, nem hogy a nyílt tengeren. És persze nem árt némi óvatosság is, mert a cápa azért mégiscsak csúcsragadozó. A békés ördögráják (Mobula mobula) a nagyobb termetű manták rokonai, gyakran úsznak rajokban, de ha csak egy példány van belőle, annak elegáns "röpte", fordulózása is lenyűgöző látvány.

Egy ilyen merülésről készített remek videót Patrik Axelson és Martin Gombrii. Érdemes megnézni, én többször is láttam már. Milyen messze is van Lisszabon?...

Bali leghíresebb roncsa a Liberty. A Tulamben falu előtt nyugvó hajó maradványai ma már nem nagyon felismerhetők, de a megmaradt részek remek búvóhelyet nyújtanak a tenger különféle élőlényeinek. Ennek köszönhetően fantasztikus merülőhellyé vált a roncs, ami búvárok seregét vonzza a világ minden sarkából.

Én is sok izgalmasat fedeztem fel itt minden egyes alkalommal. Az egyik alkalommal egy hatalmas barrakuda bukkant fel előttem sekély vízben, aztán megnéztem a korallok által benőtt hajótestet, úszkáltam a csapatosan együtt mozgó halak közt, majd láttam ahogy más búvárok rácsodálkoznak az óriási sügérekre. Azok felett, alig pár méteres mélységben ismerős sziluettre figyeltem fel: egy teknős eszegetett békésen.

Közelről néztem meg, ahogy a méretes jószág tépkedi a lágykorallokat, és nyugodtan rágcsálja a finomságot. Az ilyen nagy és öreg teknős nem különösebben számít izgatottnak, egészen szinte közönyösen tűri, hogy valaki megnézze. Amíg az ember nem akarja zaklatni, tapogatni, fogdosni, addig nem megy sehova, nem akar menekülni. Akár farkasszemet is lehet vele nézni: amíg mi nem bántjuk, addig ő is békésen falatozik tovább.

Ha akarna, másodpercek alatt el tudna tűnni a kékben. Mert a megfontolt, lassúnak tűnő teknősök igen gyorsan tudnak úszni. A teknősnek időnként a felszínre kell emelkednie levegőért, de ha nem zavarjuk, akkor hamarosan vissza is tér a mélybe, ahol további perceket tölthetünk vele. Én is ilyen szerencsés volt, és persze a közelben levő búvároknak is integettem, nézzék meg ők is őkelmét. 

Aztán nekem volt fogytán a levegőm, de nekem nem elég egy nagy lélegzetvétel, új palack kellene a merüléshez. Búcsút intettem hát a derék öreg teknősnek- ő valószínűleg nem emlékszik rám olyan élénken, mint én őrá. Tovább nézelődött a roncs maradványain, míg én még egy utolsó pillantást vetettem rá. Talán egyszer, valahol még újra találkozunk...

További Bali búvárkalandok:

Cápák az asztal alatt

A törpe csikóhal nyomában

Bali búvártúránk egyik érdekes merülőhelye volt az Emeral, ahol sajátos körülmények között nézhettünk szembe cápákkal.

Tulamben a sziget északkeleti részén található: ebbe a kis faluba jórészt búvárok járnak, mert a partszakasz fekete köves-kavicsos, viszont a víz alatti világa nagyon látványos. A merüléseink során szinte mindannyian láttunk feketefoltú szirtcápákat, ahogy pár másodpercre megközelítettek minket, majd úsztak tovább. Volt, aki remek felvételt is készíthetett róluk.

De akadnak lustább cápafajok is a környéken. A fehérfoltú szirtcápákhoz kis helyi hajókon, jukungokon pöfögtünk ki, az elsőre lélekvesztőnek látszó csónakok igazán stabilak voltak. Merülni kicsit nehezebb róluk, de nem megoldhatatlan, és ez a lényeg.

A víz alatt egy nagyobb asztalkorallhoz vezettek minket. A vezetőnk azt mutatta, ide tessék benézni, szóval lehasaltunk és bekukucskáltunk. Két, nappal épp pihenő cápa volt benn, akik egy ideig nem zavartatták magukat a vakuink villanásától, aztán néha hátat fordítottak nekünk.

Egyszer érkezett még egy újabb búvárcsapat, lelkes japánokkal, és a sok fotós úgy tülekedett a cápák előtt, hogy az önmagában megért egy képet. Igen, manapság ennyire vágynak a búvárok a velük való találkozásra. Én Bali kapcsán pont cápákkal nem nagyon számoltam, de örültem neki, hogy többször is találkozhattam velük. Szóval megértettem, hogy mindenki be akart nézni az "asztal alá".

Az egyik cápa ezt meg is unta, és elúszott, de negyedóra múlva már haza is jött. Ekkor megcsodálhattuk a mozgását is ennek a karcsú, nem igazán nagy termetű ragadozónak. A cápa visszasuhant a korall alá, aztán búcsút intettünk neki, de azon a napon vélhetően még akadt pár látogatójuk.

Az a cápák mázlija, hogy a reggeli órákban járnak csak ki hozzájuk a búvárok, mert délután piszokul megerősödik az áramlás. Legalább van pár órájuk nyugodtan pihenni. Egyébként reggel is jót mulathatnának magukban, mert igencsak mókás látvány, ahogy a szűk helyre benézni igyekvő búvárok hemzsegnek az asztalkorall előtt, a nagy találkozásra várva...

Korábban Balin:

A törpe csikóhal nyomában

A tengeri élővilág igazi különlegességei közé tartoznak az aprócska törpe csikóhalak. Tulajdonképpen vicces, hogy az Ázsiában merülő búvárok jelentős része nem hatalmas bálnákat, cápákat, delfineket keresve búvárkodik, hanem ezeket a pár milliméteres kis nyavalyásokat próbálják megtalálni.

Mert ezek tényleg rettentően picike állatok. A törpe csikóhalak olyan színű korallokon élnek, amilyenbe be tudnak olvadni. Pont ezért csak pár éve fedezték fel őket, mert kiválóan rejtőzködnek. Kalapot emelek az első ember előtt aki kiszúrt egyet!

A feladat nehézségét a fenti kép illusztrálja, amit a napokban itt Balin készítettem. Errefelé van többféle törpe csikóhal, és Amedbe azért mentünk át mert ott "nagyobbak" élnek, akár fél centisek.

Ha eddig esetleg nem találtad volna, itt a kép részlete. Most már talán felismerhető a cuki kis apróság. Bevallom, én még nagyítót is vittem merülni, hogy lássam őket!

A fotózás pedig végképp kihívás, de hát ez benne a szép. Barátaimnak köszönhetően egy lényegesen jobb gép van a kezemben, kísérletezhetek. Izgalmasan telik hát az idő itt Balin. És néha sikerül is olyan kép, amit már meg merek mutatni. Ilyen lett az előbbi csikóhal portréja más megvilágításban.

Sok évnyi merülés után jutottam el oda, hogy lássak és fotózzak ilyet, így nem csoda, hogy elégedett vagyok. Míg ezt nézegettem, fel se tűnt hogy lemaradtam egy teknősről. De nem zavar- néha a kisebb az értékesebb.

A búvárkodás igazi üzletté válása az Egyesült Államokban indult meg. Az országon belül két ponton vált először népszerűvé a víz alá merülés: Floridában és Kaliforniában.

Azt talán nem kell magyarázni, miért is van olyan sok lelkes búvár a meleg vízű, korallzátonyokkal is büszkélkedő Floridában. Ám Kalifornia közelében egészen mást kínál a tenger: a víz hidegebb, a látnivaló is egészen másféle.

Be kell valljam, engem ez a kelp erdős élővilág nagyon vonz. A hatalmas, egészen a fenékig felnyúló tengeri moszatok között úszkálni olyan lehet, mint egy élő labirintusban kalandozni. Még akkor is menő élmény lehet, ha csak ezeket látjuk merülés közben- de ahol ilyen kiváló rejtekhelyek és remek táplálékforrások vannak, ott halak, rákok, puhatestűek is felbukkannak. Szóval aligha unatkoznék...

Ezt az olasz gőzhajót 1919-ben bocsátották vízre, és 1923-ban keresztelték át Valsavoia névre. Mint ahogy sok más társát, ezt a teherszállítót is besorozták a második világháború idején, és ez okozta a vesztét is.

1943. február 2-án ugyanis a brit HMS Safari tengeralattjáróról észrevették a teherszállító konvojt Capri szigetének közelében, és Bryant kapitány habozás nélkül támadott. A torpedókkal elsüllyesztette a Salemi és a Valsavoia hajókat is.

Manapság az SS Valsavoia csak különleges felszereléssel rendelkező búvárok által merülhető, ugyanis 85 méteres mélységben nyugszik. Ám az egyenesen álló, nagyjából 115 méter hajótesten sok alkatrész megnézhető, persze nem mindegyiket lehet elsőre felismerni: a tenger élővilága az eltelt évtizedek alatt tette a dolgát...

Egy búvárfotós, Christian Vizl napokon át indult a tengerre Mexikó csendes-óceáni partszakaszán, hogy megörökítse, milyen nyüzsgő az élet távol a zátonyoktól és partoktól.

Ilyenkor csak reménykedni lehet, hogy szerencsével jár az ember, és pont ott és akkor ugrik a vízbe, ahol nyüzsögnek az élőlények. Nos, neki megadatott egy ilyen nap: teknősök, cápák, delfinek, és sok kisebb-nagyobb hal úszkált körülötte a gyönyörű, kék vízben...

Egy búvár lámpája bánta, hogy azt hitte, büntetlenül játszadozhat egy polippal.

Mostanság több érdekes polipos videóra bukkanok. Mindez igazán nem meglepő, hiszen ezeket az intelligens puhatestűeket sokan kedvelik, sokan próbálnak interakcióra lépni velük, és a "harmadik típusú találkozásokról" készülő felvételeket meg is osztják.

Ám a polip nem csak okos, de ügyes állat is. És emellett meglehetősen kíváncsi. Ártó szándék nem nagyon van benne, egyszerűen csak ha olyan kedve van, ő is elkezd a maga módján ismerkedni a látogatóval. A búvár először talán még örül is, hogy hozzáér az állat az egyik csápjával, ahelyett, hogy elmenekülne. Aztán amikor a polip egyre több karja fonódik rá az ember kezére, és tapadókorongjaival egyre erősebben tartja magát, a búvárok jelentős része már inkább lemondana a barátkozás öröméről.

A polip ilyen helyzetben gyakran keres más, fix pontot kapaszkodóként. Ezúttal a búvár lámpájába csimpaszkodott bele- aztán el is kezdte húzni azt magával, ahogy szép lassan visszakúszott az üregébe. Az egészen apró lyukakba is beférő puhatestűek kiváló rejtőzködők, és jelen esetben lámpástól tűnt el az állat az otthonában.

Noha a búvár magához rögzítette a lámpát, a méretéhez képest roppant erős szorításra képes poliptól visszaszerezni nem is feltétlenül egyszerű mutatvány. És ha a kötél elszakad, akkor pedig búcsút is lehet mondani a cuccnak...

Kaland ez is, később jól elmesélhető sztori, de akkor és ott nyilván az érintett búvár nem tartja olyan mulatságosnak. Persze merülőtársai magukban azért alighanem kuncogtak, sőt, talán még a polip is.

Egy víz alatt nézelődő úszó riasztotta a hatóságokat, miután csontvázakat vett észre a Colorado folyó mélyén, Arizona államban. A helyi tűzoltóság búvárokat küldött ki a helyszínre, és azok valóban találtak is csontvázakat- csak éppen műanyag szemléletőeszközöket, nem valódi emberekét.

Persze mindenki megkönnyebbült, hogy nem egy borzalmas leszámolás áldozataira bukkantak a mélyben. Jobban szétnézve hamar rájöhettek a búvárok, ez bizony egy viccesnek szánt helyszín, mert a csontvázakat székbe ültették, napszemüveget tettek rájuk, és nagyjából úgy nézett ki az egész, mintha egy laza partin vennének részt. Még egy kis tábla is volt az egyik nyakába akasztva, rajta egy 2014-es dátum- vélhetően ekkor "költözött" a felszín alá a csontváz.

A tűzoltók szerint nem annyira a rémisztgetés lehetett a háttérben, inkább viccesnek gondolták ezt a jelenetet a kiagyalói. Az 1989-es Weekend at Bernie's (Hóbortos hétvége) egyik főszereplője ihlethette talán a táblás csontváz elnevezését, ugyanis a Bernie név is ott szerepelt az íráson. A tűzoltók nem akadtak ki rajta, hogy tévesen riasztották őket, ilyesmi előfordul a munkájuk során.

A megtaláláskor azt fontolgatták, a csontvázakat kihozzák majd a vízből, és a helyi rendőrség előtt állítják ki- ne csak a víz alatt lehessen átélni a poént. Később aztán jelentkezett egy házaspár, akik fényképpel igazolták, ők és egyik barátjuk vitte a mélybe a bulizó csontvázakat, de nem volt semmi rossz szándékuk ezzel. Nem is indul eljárás ellenük, sőt, egyelőre minden marad úgy, ahogy volt. És ha legközelebb valaki riasztja a hatóságokat, már tudni fogják, a folyó ezen pontján csak ökörködtek páran, nem pedig valami kemény bűncselekmény helyszíne.