Dr. Eugenie Clark egyike volt a víz alatti kutatások úttörőinek. A tengerbiológia legendás személyisége, a híres "Shark Lady" 92 esztendős korában hunyt el Floridában.

1922-ben született New Yorkban, ami nem éppen azt vetítette előre, hogy egyszer a tenger fenekén fog kutatómunkát végezni. Édesanyja japán származású, így nyilván meg kellett tapasztalnia a vegyes kulturális háttér jó és rossz oldalát egyaránt. Gyerek volt még, amikor egy akkoriban mutatványszámba menő akváriumba vitték el, és azonnal tudta, a halakkal szeretne foglalkozni a jövőben. Az egyetemen biológiát tanult, izgatta a tenger élővilágának felfedezése, de a negyvenes években éppenséggel nem volt egyszerű dolog ezzel foglalkozni.

A felszín alatt gyakorlatilag alig dolgoztak a biológusok. A nehézbúvárok felszerelése nem igazán alkalmas a szabad megfigyelésre, az önálló légzőkészülékekkel végzett kísérletek még gyerekcipőben jártak. Hans Hass és Jacques-Yves Cousteau még épp csak elkezdte a tudományos célú merülést, a katonai vonalon dolgozók minél többet szerettek volna megtudni a búvárkodás fiziológiájáról, és a felszín alatti világról csak a halászhálók tartalmának elemzésével tudhattak meg többet.

Ez a módszer pedig nyilván nem hibátlan: nem tudhatták, pontosan mi, hol, hogy egymás mellett? És persze azokkal a lényekkel sem nagyon találkozhattak, amik üregek mélyén rejtőzködve nem kerültek a hálóba. A halászoktól szerezhető információk hitelessége igencsak korlátozott volt, legendákkal és mítoszokkal rémisztgettek mindenkit a vén tengeri medvék.

Ebbe a közegbe csöppent bele az ifjú kutatónő. Ám Eugenie Clark bizonyította, hogy megállja a helyét víz alatt és felett minden helyzetben! 1949-ben Palaun a helyi halászok tanították meg neki a szigonyozás mesterfogásait, hamarosan igen magabiztosan mozgott a mélyben. Egy évre rá már a Vörös-tengerben gyűjtött halakat. 1953-ben pedig megjelent első könyve is, a "Lady With a Spear". 

Hosszú karrierje során több kutatóintézetben dolgozott, számos tudósgenerációt nevelt, több tucat tudományos cikket publikált, rengeteg díjban és elismerésben részesült- állítólag munkásságát összegző önéletrajza 20 oldalas volt! Feltehetően magánéletében is a változatosságot kedvelte, öt férje volt, és négy gyermeket nevelt... De a tudományos munka volt az első a számára, egyenrangú partnere volt a víz alatti kutatások legnagyobb alakjainak.

Ami miatt a "Shark Lady" becenevet kapta, az a cápák iránti érdeklődése. Számtalan alkalommal merült velük, sok fajukat láthatta testközelből, fontos megállapításokat tett velük kapcsolatban. Már akkor merült ezekkel a ragadozókkal, amikor mindenki rettegett a cápáktól, és inkább kiugrottak a vízből, ha felbukkant egy fenyegető hátuszony. Nem egyszerűen csak búvárkodott a közelükben, egészen közelről figyelte meg a legveszélyesebbnek tartott fajokat is. 

Harcolt azért, hogy a Spielberg-féle 1975-ös Cápa (Jaws) által sugallt ijesztő képet megváltoztassa, és az emberek fejében ne egy vérszomjas emberevő képe éljen. Kétségtelen, hogy erre saját maga is jó példa volt, hiszen számtalanszor búvárkodott cápákkal, és soha nem sérült meg. 

Pontosabban szólva volt egy sztorija arról, hogy egyszer egy cápa foga megsebesítette. Épp egy előadásra autózott, amikor a mögötte levő méretes cápaállkapocs egy erős fékezésnél előrezuhant, és ahogy karjával próbálta a helyén tartani, megsérült. Ez a heg maradt meg az egyetlen "támadás" emlékeként...

Még nyolcvanas éveiben is merülgetett, és elég nagy tekintélye volt ahhoz, hogy képes legyen sikeresen lobbizni környezetvédelemi témákban. Mint ahogy minden tengerbiológus, úgy ő is gyakran hangoztatta, az emberi tevékenység óriási pusztítást végez a mélyben, ami ellen tenni kell valamit. 

2004-ben egy merülés során megsérült a sarka, és a rutin kivizsgáláson derült fény tüdőrákjára. Azonnal kezelést kapott, és ezután ismét légzőkészüléket öltve indult a mélybe. Ám nem csak búvárként merült, több mélytengeri tengeralattjárós kutatóexpedíciónak is vezetője volt. Ez a világóceánoknak az a területe, ahol még ma is számtalan felfedeznivaló van, nem csoda hát, hogy az ő fantáziáját is izgatta a nagy mélységek örökké sötét világa.

Eugenie Clark élete bizonyíték arra, hogy kitartással akár a legmerészebb álmok sem megvalósíthatatlanok. Érdemei a víz alatti kutatásban, a cápák megismerésében, a tengeri élővilág védelmében vitathatlanok, és mindez azért különösen nagy szó, mert amikor karrierjét kezdte, a nőknek jóval nehezebb volt érvényesülni. Egyike volt azoknak, akik kiharcolták a megbecsülést a nőknek a tudományban, és sokat tett azért, hogy a búvármunka teljesen elfogadott legyen a tengerbiológiában. A szinte minden képen mosolygó, életvidám és lendületes Eugenie nem csak elismert tudós, de a tenger igazi szerelmese is volt, és a búvárkodás világában mindig is egyike lesz a legmegcsültebb személyiségeknek.