Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Egy év szabadtüdőzés

A szigonyos vadászatnál már hangsúlyoztam, mennyiben számít sportteljesítménynek az, hogy valaki egy lélegzettel képes legyen halakat üldözni. Ám ez a kis videó azt demonstrálja, mennyire izgalmas az is, amikor valaki kamerával "vadászik".

Persze a mostani apró akciókamerák sokat egyszerűsítenek a helyzeten, mert könnyebb velük mozogni, minőségük viszont méretükhöz képest kiváló. A szabadtüdősök is szívesen használják, egyszerűen csak magukra rögzítik, vagy a mostanában divatos módon egy rúd végére teszik, így közelebb tudják vinni az állatokhoz.

Meg kell jegyezni, a palack nélkül úszó szabadtüdősök eleve gyorsabbak, mozgékonyabbak, tehát jobban tudják tartani a tempót az állatokkal. Csak persze vigyázniuk kell rá, hogy ne feledkezzenek bele a látványba, mert a levegőforrásuk korlátos... Szóval a szabadtüdőzést akkor sem szabad egyedül űzni, ha valaki nagyon ügyes és rutinos. Egyszerre élmény és kihívás ez a fajta kedvtelés.

Szabadtüdős videóból van egyébként bőven, de ennek az az érdekessége, hogy a világ több pontján merülve rögzítették. Vannak benne medencében, német tóban és maldív korallzátony mellett készített snittek is, és kicsit betekintést ad abba, hogy zajlanak a merülések. Néha irigylem a szabadtüdősöket, akik hozzám képest sokkal kevesebb cuccal utaznak és buknak a víz alá. Mert a filmben felbukkan manta, cetcápa, delfin és teknős is- ennél szebb élményeket én sem kívánhatnék.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Cápa a ketrecben

Bár mostanában egyre gyakrabban látunk nagy fehér cápával úszó búvárról készült felvételt, azért a ketrec időnként indokoltnak látszik. A nagy fehérek ugyanis időnként úgy döntenek, közelebbről megnéznék a búvárokat és bekukkantanak- feltéve, hogy jól sikerült a csalizás, mert anélkül nem nagyon úsznak a hajó meg az emberek közelébe...

A ketreces merültetés igazi adrenalinfröccs. Képzeljük el, ahogy a nagy kékből felbukkan egy 4-5 méteres, döbbenetes méretű ragadozó, ráharap a csalira, ami egészen a ketrec közelébe úszik, sőt, még a rácsokat is teszteli ijesztő fogsorával. Ez olyan élmény, amire a búvároknak csak egy része vágyik, ők viszont nagyon.

Ám még a legbátrabbak is átgondolják ezt az egészet, amikor a cápának valahogy sikerül egy nagyobb nyíláson beljebb nyomakodni a ketrecbe, és állkapcsai centikre vannak a búvároktól... Ilyenkor azért sok gondolat megfordulhat az ember fejében...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

1 Tovább

Az álcázás mesterei

A víz alatti élőlények között vannak igazi "mágusok", akik színük, mintázatuk változtatásával szinte teljesen bele tudnak olvadni környezetükbe. A polipokról köztudott ez a fajta képességük, de nincsenek egyedül ezzel az állatvilágban. Persze a nyolckarúak azért külön kategóriát képviselnek, némelyik fajuk egészen elképesztő dolgokra képest.

Ám vannak olyan állatok is, amelyek egyszerűen csak mintázatuk révén tudnak gyakorlatilag eltűnni a figyelő szemek elől. A lepényhalakat például igen nehéz kiszúrni, de a kőhalakat is az tudja kiszúrni, aki tudja, mit nézzen. Mások inkább azt a módszert választják, hogy beássák magukat a homokba, maximum egy bizonytalan körvonal, vagy két kikandikáló szem buktathatja le őket.

by Stephen Childs

A legérdekesebb fajok közé tartoznak azok, amelyek az álcázásnak azt a módját alkalmazzák, hogy egy teljesen más állatot imitálnak. Az apró pygmy csikóhalak például azért tudtak olyan sokáig ismeretlenek maradni, mert a mintázatuk kísértetiesen hasonlít a nekik otthont adó korallokéhoz, egyszerűen észre sem vette őket senki. Aztán miután az elsőt felfedezték, szépen lassan elkezdték megtalálni a különböző színű kis csikóhalakat, akik természetesen mindig olyan korallokon éltek, amelyek színeit viselték.

Sajnos nem adatik meg mindenkinek, hogy eljusson azokba az egzotikus országokba, ahol a legtöbb ilyen különleges élőlény, remekül rejtőzködő apróság él. Ám szerencsére születnek érdekes és meglepő felvételek, mint az alábbi is.

Bevallom őszintén, nem ártott gondosan olvasni a feliratot, mert elsőre én sem szúrtam volna ki, miféle állatot kellene látni ebben a videóban. Aztán persze leesett az állam, mert sokszor láttam már ezeket a pulzáló, folyamatosan nyitódó és záródó korallokat, de sose gondoltam, hogy létezik olyan csiga, ami pont ezeket utánozza.

Sajnos messzire kell utazni annak, aki ilyet szeretne látni. Németh István barátom Dél-Kelet-Ázsiában (egészen pontosan Anilao mellett a Fülöp-szigetek vizeiben) örökítette meg a kis rejtőzködőt. Természetesen az még kevés, hogy valaki ott merül, tudni kell, mit kell keresni, és képesnek kell lenni meg is örökíteni a valóban nem túl nagy állatokat. Igazi türelemjáték ez!

Amikor ilyen élőlények után kutatunk jellemzően sekély vízben, a merülés gyakran elhúzódik, nem is úszkálunk túl sokat, és nem nézelődünk a nagy kékbe, hátha felbukkan valami nyílt tengeri ragadozó. A pár centis tengerlakók világa ez, amiről jóval kevesebbet hall az átlagember, mint a nagyvadakról. Aki nem búvárkodik, talán azt hiszi, számunkra csak az a "nagy" találkozás, amikor valóban méretes lényeket figyelhetünk meg a víz alatt. Meglepő módon mégis okozhat akkora örömet egy kis csiga vagy csikóhal, mint egy cápa...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

He's Alive!!!

Valószínűleg nagyon ritkán van olyan vérfagyasztó élményben része egy mentőbúvárnak, ami egy kicsivel később máris élete nagy pillanatává válik.

Idén májusban süllyedt el a Jascon 4 nevű hajó 15 kilométerre a nigériai partoktól. A rossz időben éppen egy tanker közelében dolgozott, amikor bajba került, és a tenger fenekére rántotta magával a teljes legénységet. Három nappal később érkezett oda a Lewek Toucan egy búvárcsapattal a fedélzetén, az ő feladatuk volt az áldozatok testének a felszínre hozatala a 30 méteres mélységből.

Amikor az egyik búvár, Nico van Heerden beúszott a roncsba, váratlanul megragadta valaki a karját. Nem tudom elképzelni, mit érezhetett ebben a pillanatban. Már írtam arról, hogy az ilyen feladatokat végző búvárok munkája milyen nehéz, fel vannak készülve arra, hogy emberi holttesteket keressenek, tudják, hogy nem menthetnek meg senkit- ehhez képest ott van valaki életben, akin segíteni lehet. 

A hajó szakácsa, Harrison Okene ugyanis a roncsban rekedt levegőnek köszönhetően túlélte a hajó elsüllyedését. Ha már a búvár fejében kavargó gondolatokat szóba hoztam, nos, a túlélő is brutális 60 órát tölthetett a tenger fenekén. Nyilván reménykedett a csodás menekülésben, kitartott amíg csak bírt, de a vízben lebegni, várni az esetlegesen megérkező mentőket meglehetősen idegörlő lehetett. A roncsban rekedt többi ember meghalt, a jéghideg vízben teljes sötétség vette körül, és hallotta, ahogy körülötte a halak esznek, csipegetik a maradványokat. Neki pedig nem volt se ruhája, se vize, se ennivalója.

Teltek az órák, a napok, és ekkor felbukkant a búvár, a reménysugár a mélyben. A megtalálást a búvár sisakjára erősített kamera rögzítette, és ezt a közelmúltban tették közzé. (Nagyjából 5'40"-nél látszik, ahogy a búvár felé nyúl Okene keze, és felhangzik a "He's alive!" kiáltás.)

Ám ezzel még messze nem volt vége a mentőakciónak. A szakács olyan hosszú időt töltött ebben a mélységben, hogy lehetetlen volt egyből a felszínre juttatni. A mélység számít ilyen esetben, és hiába nem felszereléssel volt odalenn, gyakorlatilag egy szélsőségesen hosszú dekompressziós merülésnek számított ez a 60 óra. Így aztán amikor kapott egy búvársisakot, először olyan helyre kellett vinni, ahol lassan és biztonságosan végrehajtható volt a fokozatos dekompresszió. Csak akkor lehetett biztos a megmenekülésében Okene, amikor a dekompressziós kamra ajtaja kinyílt, és ő viszonylagos épségben kiléphetett belőle.

Utólag szakértők számolták, egyáltalán hogy maradhatott életben. A kihűlést valószínűleg úgy kerülhette el, hogy talált olyan dolgokat, amire felkapaszkodhatott, így nem a vízben töltötte a teljes időt. A kis légtérben levő oxigén mennyisége pedig pont elegendőnek bizonyult erre a két és fél napra, miközben az általa kilélegzett széndioxid egy jelentős része a vízben oldódott. Sok olyan tényező szerencsés együttállásán múlt tehát a megmenekülése, amelyek közül akár egyetlennek a megváltozása is végzetes lehetett volna. És végül aztán felbukkant valaki a víz alól...

Nem tudom, létezhet-e ennél drámaibb merülés egy búvár életében. Ám az biztos, hogy egyetlen ember megmentése felér bármilyen különleges merüléssel, nagy felfedezéssel...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

2 Tovább

Korallvidék

Sokféle merülőhelyet szeretek, de ha a szívemre teszem a kezem, meg kell állapítanom, a korallos, meleg vízű tengerekben roppantul élvezem azt, hogy csak úszom és nézegetem a színes korallokat, a körülöttük sürgő-forgó kis halacskákat.

Ugyanis roppant sok állat él az ilyen korallos helyeken. Pici korallsügérek és nagy ékszersügérek, utóbbiak a tenger legszebb állatai közé tartoznak. Néhol bohóchalak bujkálnak az anemonák csápjai közt, a papagájhalak a korallokat csipegetik, és ha jól figyel az ember, apró rákokat is felfedezhet.

A korallok közül lágy- és kőkorallok is szép számban élnek a még nem leharcolt élőhelyeken- sajnos ahol túl nagy a hajóforgalom és túl sok a búvár, gyakran látni sérüléseket. A Vörös-tenger déli részén nem kevés ilyen szép korallzátonyt látni, de például északon a Ras Mohammednél meg a hatalmas halrajok nyűgözik le az embert.

Szóval nincs mese, mindenféleképpen élmény ilyen helyeken a búvárkodás, akár nagyvadak, akár pici élőlények csodálhatóak meg ott. A víz pedig jó meleg, az ember szívesen időzik egy óránál bőven tovább is egy-egy merülésen a tenger mélyén. És elég egyetlen szép koralltömb...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Profi retrómerülés

Régebben már írtam róla, hogy manapság egy szűk réteg körében divatos régi, klasszikus búvárfelszereléseket gyűjteni, majd azokat ki is próbálni. Persze az ritka eset, hogy az embernek tetőtől talpig sikerül retró cuccokkal felszerelkeznie, de a közelmúltban egy érdekes videosorozatba futottam bele, amit ennek szenteltek. Egy modell, Iara Mandyn több korszak klasszikus búvárfelszereléseivel tesz egy kört a medencében, és még kommentárt is fűz a merülésekhez.

Ami szinte egyből feltűnik, az az, hogy a mondhatni "őskori" cuccok ellenére gond nélkül úszik, lebeg a búvár, mert ez a régi felszerelésekkel éppen úgy nem volt probléma egy képzett búvár számára, mint manapság. A maszk, az uszony, a nyomáscsökkentő ugyan változott az évtizedek alatt, de az alapelv gyakorlatilag ugyanaz. 

A búvár merülése abból a szempontból viszont kényelmesebbé vált, hogy megjelentek az "egyenlítős" maszkok, aminek kialakítása révén sokkal könnyebbé vált az orr befogása, elterjedtek a neoprén búvárruhák, tehát nem kellett kifagyni a vízből, és sokat fejlődtek az uszonyok is.

A légzés nagyobb komfortját pedig a korszerűbb kétlépcsős légzőautomatáknak köszönhetjük. Iara a fenti videóban azt is demonstrálja, hogy egy rutinos búvár milyen könnyen boldogul a felszerelés felvételével a víz alatt. A merülés nem ördöngösség, még egy régi cuccal sem, viszont az jó érzés, ha az ember elmondhatja magáról, váratlan helyzetekben is képes nyugodtan cselekedni. Igazság szerint retró cuccokkal úgy érdemes vízbe menni, ha az ember tisztában van a korlátaival és a képességeivel, hiszen egy több évtizede gyártott alkalmatosság bármikor okozhat meglepetést. Okosan megszervezve viszont kifejezetten jó móka így búvárkodni, ami akár egy unalmas medencézést is feldobhat.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Ólálkodó cápa

A tenger sokaknak pont azért ijesztő, mert nem tudhatják, mi van a felszín alatt. Nos, tengeri szörnyek inkább csak legendákban léteznek, de egy-két potenciálisan veszélyes állat tényleg bárhol előfordulhat.

A nagy fehér cápáknak rossz a híre, de a valóságban csak igen ritkán támad emberre. Előfordulhat, de támadnak meg embereket még olyan háziasított állatok is, mint a kutya, szóval néhány esetnek kevésnek kéne lenni ahhoz, hogy "emberevő" cápafajnak tituláljuk a nagy fehért.

Természetesen azért én is igen óvatosan viselkednék, ha felbukkanna a közelemben egy ilyen ragadozó, és jó tudni azt, merre van esélye egy ilyen találkozásnak. Ausztrália bizonyos részeiről köztudott, hogy a fehér cápák gyakran megfordulnak arra, de a zsúfolt, zajos Sydney környéki vizek pont nem számítanak ezek közé.

A közelmúltban viszont egy távirányítású kamerával víz alatt felmérést végző szakember, Daniel Fitzhenry képernyőjén felbukkant a nagy fehér. North Head térségében úszott el a kamera optikája előtt, a parttól nagyjából 3 mérföldre, ami egy ilyen állat számára tényleg csak egy ugrásnyi távolság. Fitzhenry nem volt meglepődve, állítása szerint évről évre egyre több új állatot lát a kameráján, ami jó hír.

Szóval ha úgy nézzük, még ennek a magányos ragadozónak is lehet örülni. Persze azért biztos voltak olyanok, akik egy darabig inkább kerülték a partszakaszt a felvétel nyilvánosságra kerülése után...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Zeeland titkai

Európa kevésbé ismert búvárterepei közé tartozik Hollandia Zeeland régiója. A víz itt is zöldes, mint a Fekete-tengerben, a látótávolság sem kimagaslóan jó, ráadásul a vízhőfok sem túl magas. A holland búvárok mellett ezzel együtt is számos belga, német búvárt is vonz a környék.

Az érdekességet a sajátos, egyedi élővilág jelenti. Az Északi-tenger egyáltalán nem kihalt, a búvárok sokféle állattal találkozhatnak. Az itt született képek és videók pont azért tűnnek ki, mert olyasmit mutatnak meg, amit egy trópusi tengerben nem láthatunk. Egy hatalmas tarisznyarák vagy egy homár kifejezetten vonzó egy lelkes, újfajta élményekre nyitott búvár számára.

Kifejezetten komoly látványosságnak számít a hatalmas tintahalak párzási időszaka, amikor a búvárok közvetlen közelében kerülgetik egymást a méretes puhatestűek. Nem kevés izgalmas fotó és videó született itt.

A merülés önállóan is lehetséges, mint ahogy Európa számos országában az megszokott. Természetesen vannak búvárbázisok, ahol felszerelés bérelhető, és elég jó leírásokat lehet találni az interneten a helyekről. Sajnos a szokásos repülős nyaralás nem működik, szóval a kalandvágyóknak szerencsésebb autóval nekivágni a hosszú útnak. Hollandia a még éppen megközelíthető kategóriába tartozik, és legalább így könnyebben lehet mozogni a merülőhelyek közt, és minden felszerelés elvihető. Akik nem vágynak a hűvös Északi-tengerbe, azoknak itt van két videó...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Fóka-móka

Nagyon tudok irigykedni, ha valami olyanról látok videót, amit én magam is szívesen átélnék. Főleg bosszantó, ha egy nálam jóval fiatalabbnak adatik meg az élmény, amiről én még csak álmodok.

Persze azért nem leszek depressziós: volt már nekem bőven olyan kalandom, amiért más irigyelhetne engem. Szóval amikor láttam ahogy az alig 15 éves Jamie Gallacher milyen fókás kalandba keveredett a Man-szigetnél élete első hajós merülésén, azzal nyugtattam magam, hogy ha ez volt az első ilyen merülése, akkor bizonyára korallt még csak képeken látott. Nem akkora dolog egy fóka felbukkanása, egy játékos kölyök víz alatti produkciója... Persze a felvételen látszik, a srác kicsit megszeppen, de csak az értheti meg őt, aki már kipróbálta a búvárkodást. Aki volt kezdő, tudja, hogy minden idegen és furcsa, és akkor váratlanul jön egy fürge jószág, úszkál az ember körül, belenéz a maszkjába, és ilyenkor nehéz jól reagálni. Utólag mondjuk aztán már nagy az ember szája, de akkor és ott mindig máshogy éli meg az ember az ilyen találkozásokat.

Szóval mégis nagy szám ez a fókás merülés?... A kamerát kezelő oktató szerint igen, mert az még arrafelé is ritka, hogy egy fóka ennyire közel merészkedik a búvárokhoz, és ilyen sokáig marad velük. Nem baj, egy újabb tétel került fel a búváros bakancslistámra...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Két kontinens között

Épp arról beszélgettünk a napokban, mennyi különös dolog van a víz alatt, és akadnak egymástól szélsőségesen eltérő merülőhelyek. A fényjátékról híres cenoték, a látványos roncsok, a medúzákkal teli tó mind mást kínálnak, és valószínűleg a búvárok egyedi ízlésétől függ, kinek mi tetszik a legjobban.

Ma egy olyan helyről írok, ahol a szó szoros értelmében két kontinens találkozik. Szoktunk dobálózni a "két kontinens között" kifejezéssel, de Izlandon valóban erről van szó: a Silfra-repedés az amerikai és az eurázsiai kőzetlemez között alakult ki. Aki itt búvárkodik, bizonyos pontokon megteheti azt, hogy egyik kezével az amerikai kontinenst érinti, míg másikkal az eurázsiait. Aki megengedhet magának egy izlandi nyaralást, akár egy ilyen kalandot is beiktathat a programba. Még csak készülék sem kell, sznorkeltúrát is szerveznek ide.

De a merüléssel nem csak az a gond, hogy Izland messze van és viszonylag drágán elérhető. A Silfrában kristálytiszta édesvíz és nagy mélység van, ám a víz egész évben csak 2-4 fokos. Nincs mese, ez hideg, csak megfelelő felszereléssel, rutinnal ajánlatos a mélybe merészkedni. Ráadásul az élővilág sem túl izgalmas- nem nagyon lehet látni semmit. Szóval nincs más, csak tiszta, hideg víz, no meg két karnyújtásnyira levő kontinens...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

1 Tovább

Google hirdetés

Google hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Google hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

Hirdetés

Címkefelhő

roncs (249),mutazás (194),sztori (187),cápa (160),video (133),búvár (126),felfedezés (76),környezetvédelem (74),baleset (73),élmény (71),fotó (68),alapok (57),adria (57),híresség (54),egyiptom (47),film (47),szabadtüdős (41),utazás (35),barlang (34),delfin (29),felszerelés (28),retró (28),történelem (27),egzotikus (26),régész (26),magyar (22),bálna (21),sellő (20),teknős (19),munka (19),édesvíz (18),usa (17),tanfolyam (15),videó (15),karib (14),polip (13),bánya (12),Cápa (12),kutatás (12),üzlet (12),ciprus (11),mélytenger (11),medence (11),doku (11),kincs (10),rekord (10),fóka (10),málta (10),ausztrália (9),manta (9),támadás (9),jordánia (8),tengeralattjáró (8),szemét (7),sport (7),szafari2014 (7),szobor (7),humor (6),tél (6),szafari18 (6),csikóhal (6),tudomány (6),cousteau (6),verseny (6),rák (6),Bali (6),ázsia (5),ausztria (5),florida (5),rája (5),tintahal (4),bali (4),mexikó (4),hidegvíz (4),repülő (4),olaszország (4),magyarország (4),szafari2016 (4),múzeum (4),találkozás (3),muréna (3),víz alatti (3),Egyiptom (3),thaiföld (3),repülőroncs (3),skandinávia (3),orosz (3),könyezetvédelem (3),karácsony (3),krokodil (2),elsodródás (2),maldív (2), (2),spanyolország (2),hal (2),medúza (2),éjszaka (2),görög (2),csiga (2),könyv (2),európa (2),bomba (1),hollandia (1),búvárfilm (1),izland (1),szafari (1),bulgária (1),akvárium (1),aqaba (1),vörös-tenger (1),cetcápa (1),balti (1),budapest (1),románia (1),repülőgép (1),uk (1),tenger (1),norvégia (1),szörny (1),technológia (1),thaifold (1),Búvár (1),horvátország (1),feketetenger (1),celeb (1),írország (1),egyesült királyság (1),Florida (1),dubaj (1),korall (1),görögország (1)

Hirdetés

Kedvencek

A nagy Kék A nagy Kék

Túrán innen, túrán túl, hol a gyaloglás, kerekezés, evezés az úr......

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Reblog