Big Blue Búvár Blog

A búvárkodás igazi üzletté válása az Egyesült Államokban indult meg. Az országon belül két ponton vált először népszerűvé a víz alá merülés: Floridában és Kaliforniában.

Azt talán nem kell magyarázni, miért is van olyan sok lelkes búvár a meleg vízű, korallzátonyokkal is büszkélkedő Floridában. Ám Kalifornia közelében egészen mást kínál a tenger: a víz hidegebb, a látnivaló is egészen másféle.

Be kell valljam, engem ez a kelp erdős élővilág nagyon vonz. A hatalmas, egészen a fenékig felnyúló tengeri moszatok között úszkálni olyan lehet, mint egy élő labirintusban kalandozni. Még akkor is menő élmény lehet, ha csak ezeket látjuk merülés közben- de ahol ilyen kiváló rejtekhelyek és remek táplálékforrások vannak, ott halak, rákok, puhatestűek is felbukkannak. Szóval aligha unatkoznék...

Ezt az olasz gőzhajót 1919-ben bocsátották vízre, és 1923-ban keresztelték át Valsavoia névre. Mint ahogy sok más társát, ezt a teherszállítót is besorozták a második világháború idején, és ez okozta a vesztét is.

1943. február 2-án ugyanis a brit HMS Safari tengeralattjáróról észrevették a teherszállító konvojt Capri szigetének közelében, és Bryant kapitány habozás nélkül támadott. A torpedókkal elsüllyesztette a Salemi és a Valsavoia hajókat is.

Manapság az SS Valsavoia csak különleges felszereléssel rendelkező búvárok által merülhető, ugyanis 85 méteres mélységben nyugszik. Ám az egyenesen álló, nagyjából 115 méter hajótesten sok alkatrész megnézhető, persze nem mindegyiket lehet elsőre felismerni: a tenger élővilága az eltelt évtizedek alatt tette a dolgát...

Málta azon európai országok közé tartozik, ahol egyrészt izgalmas merülőhelyek tucatjai vannak, másrészt a helyi kormányzat is támogatja a búvárturizmus fejlesztését. Ez így együtt azt eredményezte, hogy évről évre a víz alatti világ szerelmesei utaznak a kis szigetországba mindenhonnan.

Mivel Magyarországról is könnyen elérhető Málta, ráadásul jól szervezve a túra kedvező árú is lehet, sok búvár kerekedik fel nálunk is egy kellemes nyaralás kedvéért. Vagy akár a még mindig meleg vízzel kecsegtető őszi hónapokban foglalnak maguknak egy olcsó repjegyet, aztán befizetnek pár merülésre.

A felszínen is bőven akad persze látványosság, számtalan történelmi emlékhelyet lehet végigjárni. Meglepő módon a víz alatt is akad ezekből: elsüllyedt hadihajók és repülőgépek roncsait úszhatják körbe a búvárok. Emellett néhány látványos üregben élvezhetik a víz alatti fényjátékot, és persze ami a legfontosabb, az élővilág is gazdag. Ezekről a felszín alatti érdekességekről ad egy jó kis áttekintést Lutfu Tannover változatos rövidfilmje.

A tenger híres-hírhedt ragadozóival merült a jól ismert búvárfilmes, Howard Hall. Fiji a cáparajongók egyik kedvelt úti célja, mert nyolcféle cápafaj egyedeivel is lehet merülni. A különféle szirtcápák, a citromcápák, dajkacápák mellett elsősorban bikacápákkal találkoznak a víz alatt a búvárok- ezek az erős felépítésű ragadozók arról is ismertek, hogy az emberre potenciálisan veszélyes fajnak számítanak.

A cápák egészen közel úsznak a víz alá merészkedő emberekhez, így a kiváló operatőrnek nem volt nehéz látványos felvételeket készíteni. A korszerű kamerának köszönhetően izgalmas lassításokkal tudta bemutatni ezen állatok elegáns, gyors mozgását. El is gondolkodhat a néző, vajon ijesztőnek vagy inkább szépnek látja ezeket a cápákat?

Természetesen a film nem adhatja vissza azt az érzést, amikor egy ilyen ragadozó váratlanul az ember felé fordul, és elkezd úszni az irányába, majd az utolsó pillanatban kitér. Ilyenkor azért máris kevesebben vannak, akik kizárólag a szépségükre tudnak koncentrálni...

Mindenesetre aki erre vágyik, Fijin nem nagyon unatkozik. Van pár pont a világon, ahol még ennyi cápát láthatnak a búvárok, de sok helyen erősen megcsappant a számuk. Különös, hogy ezek az erős, eredményes ragadozók is veszélyben lehetnek, ha korlátlanul halásszák őket. És akár szereti valaki őket, akár nem, hiányoznának a tengerből. Jó lenne, ha nem csak videókon láthatná a cápákat a jövő ifjúsága.

Ezen a helyen a cápákkal nem csak merülnek, oda is figyelnek rájuk: természetvédelmi projektekben vesznek részt, mert a cápák számukra élve, épen és egészségesen érnek a legtöbbet. Néha a pénz a legjobb motiválóeszköz arra, hogy valaki elkezdjen környezettudatosan gondolkodni...

Azt hiszem, a többségnek a nagy luxushajós tengeri körutakról lusta nyaralás jut az eszébe, sok kajával, a megállókon egy kis városnézéssel. Aki hajóra száll és búvárkodni akar, az kisebb, de szintén jól felszerelt szafarihajókat választ általában, ahol minden a merülésről szól.

Ám vannak, akik szeretnék ötvözni ennek a kettőnek az előnyeit. Legyen igazi luxus egy hatalmas óceánjárón, de minden nap máshol búvárkodhassanak- meglepő, létezik is ilyen utazás. 

Elsősorban a Karib-tengeren működhet ez, ahol újabb és újabb szigeteket érint a nyaralóhajó. Reggel kiköt mondjuk a mexikói Cozumelen, a búvárokat összeszedi a helyi búvárközpont, merülnek kettőt, vissza a hajóra, és lehet is élvezni a délutáni programokat majd a pazar vacsorát. És aztán így tovább, az út érintheti Hondurast, Belize-t, Curacaót, tehát a Karib-térség legizgalmasabb, legszebb merülőhelyei közül több is útba ejthető. Míg valamelyik családtag búvárkodik, a többiek napoznak vagy a szárazföldön töltik az időt, este pedig együtt szórakoznak.

Ez szépen hangzik ugyan, de azért van árnyoldala is. Az ilyen hajóutak ritkán olcsók, például, bár néha jó akciókat lehet megcsípni. Másrészt a búvárok közössége összetartó, akik merülnek, szívesen töltik egymás társaságában az időt. Egy igazi szafarihajón nagy az élet esténként, megbeszéljük a napi élményeket, mutogatjuk a képeinket, sőt, gyakran közös a döntés a másnapi merülőhelyekről is. Ha az óceánjárón is szívesebben beszélgetnek ők egymás között, mint a családtagjaikkal, akkor már jobb, ha rendes búvárszafarira mennek.

Szintén a szafari mellett szól, hogy többet lehet merülni, és viszonylag nagyobb szabadságban. Viszont egy szafari keretén belül soha nem lehet akkora távolságot bejárni, mint egy luxushajóval- én legalábbis nem ismerek olyan búvárhajót, ami egy hét alatt eljut Mexikótól Hondurasig.

Európában egyszerűen nem nagyon léteznek olyan hajóutak, ahol egy ilyen jellegű búvárkodással egybekötött luxusnyaralásnak igazi értelme lenne. Lehet merülni, persze, de olyan városok meglátogatásáról mondanánk le, amit nagyon sajnálnánk. Szóval ez inkább csak a Karib-tengerre járó amerikaiak körében divatos és népszerű utazási forma.

Mondjuk a tengerentúlon sok dolog eladható, hiszen egészen máshogy néz ki a búvárkodás elterjedtsége. Sokan szeretik ugyan, de nagyon jelentős részben olyanok, akik csak évente egy-két meleg tengeri merülésre neveznek be. Nem akarnak se mélyre menni, se extrém helyeken búvárkodni, bőven elég nekik egy héten 5-6 sekély, laza merülés. Ezt pedig a luxushajókon is megkapják.

Nyilván ha megdobnának egy ilyen útra szóló jeggyel, nem tiltakoznék én sem a lehetőség ellen, de valószínűleg már "túlságosan búvár" vagyok ahhoz, hogy ilyenben gondolkozzak. Azért lehet, meg tudnám szokni ezt a fajta búvárutazást is...

A Karib-tenger egyik legvonzóbb úti célja lehetne Kuba, de a szocialista országgal évtizedek óta nem tart fenn kapcsolatot az Egyesült Államok, így aztán az igazán nagy bevételt jelentő amerikai turistaáradat elkerüli a szigetet. Ám a két ország viszonya enyhül, a jövőben sok korlátozást feloldhatnak- ez nagy esély, de nagy felelősség is.

A térségben ugyanis problémát okoz már most is az, hogy a nagy bevétel reményében szinte kontroll nélkül építették a luxusszállodákat, és a partmenti fejlesztések eredményeként a tenger élővilágban sok kár keletkezett. A vendégeket etetni kellett, tehát a halászat is megtette a maga pusztítását a korallzátonyok halállományában. Így aztán néhány helyen már alig van mit nézni, míg máshol tudatos menedzseléssel, hatékony védelemmel nagyrészt sikerült megóvni a tenger épségét.

Kubába manapság inkább Európából érkeznek az egzotikum iránt érdeklődő utazók, annak idején pedig csak a szocialista blokk vendégei látogattak el ide. A búvárkodásnak vannak hagyományai a szigeten, de egyszerűen soha nem volt annyi búvárturista, hogy túl komoly iparág alakulhatott volna ki. A magyar búvárok közül maroknyian szintén eljutottak ide, még könyv és film is született ezekről a nyolcvanas években- ez volt a legkönnyebben elérhető trópusi tenger a szocialista országokban élő búvároknak.

Mindenesetre az élővilágon nem hagyhattak túl nagy nyomot a merülés szerelmesei, hiszen az országnak igen hosszú partszakasza van. Ettől még nem paradicsomiak az állapotok, mert az embereknek élni és enni kell, halásznak, és valljuk be, a szocialista országok nem feltétlenül voltak élenjárók a környezetvédelemben. Most viszont ebbe is bele kell tanulni Kubában, ha meg akarják őrizni az ország korallzátonyainak vonzerejét. Ezen a területen legalább nem rossz a viszony az amerikaiakkal, akiknek szakemberei segítik a helyieket a munkában. 

Ők maguk is érzékelték a veszélyeket. Még 1997-ben döntöttek arról, hogy a különösen gazdag élővilágú szigetcsoport, a Jardines de la Reina egész területét védetté nyilvánították, és a búvárok számát is korlátozták. Hatalmas tengerrészről van szó, és az eredmények sem maradtak el: az ide látogató, és összehasonlítási alappal rendelkező búvárok szerint látványos, egészséges korallok, hatalmas halak, máshol alig előforduló cápák figyelhetők meg a víz mélyén. 

Egy amerikai búvár képekkel gazdagon illusztrált kötetet írt erről a különleges merülőhelyről. Szeretné, ha dokumentumok állnának rendelkezésre arról, milyen is a Jardines de la Reina a maga érintetlen szépségében. Reménykedik abban, hogy az országba érkező turistahullám nem változtat alapvetően ezen, és erre az is esélyt ad, hogy a szigetcsoport elég messze van a főszigettől: több órát kell hajózni, amíg valaki itt búvárkodhat.

A turizmus komoly bevételi forrás lehet az országban, ahol igen sokan élnek nagy szegénységben. Tipikus nyugati okoskodás az, amikor a fejlett országok akarják megmondani, ki, hol, hogyan építkezzen. De a helyiek számára ez egy komoly kitörési lehetőség, és biztosak lehetünk benne, élni fognak vele. Új szállodák épülnek, búvárközpontokat alapítanak- ám értelmes tanácsokkal, a tapasztalatok megosztásával segíteni lehet abban, hogy hosszú távon is profitáljon az ország a természeti szépségekből.

Természetesen ez még csak kis szelete a vonzerőnek, hiszen a felszíni látnivalók, az ottani hangulat is sok vendéget magával ragad. Nincs mese, ez is alapvetően változhat meg a jövőben. Nem is lehet elvárni senkitől, hogy régi, szegényes életmódjához ragaszkodjon csak azért, hogy a turista tudjon mire rácsodálkozni. De értelmes kompromisszum köthető, és erre is van jó példa a Karib-térségben. Búvárként szurkolok, hogy Kubában is sikerüljön értelmesen fejleszteni.

Mint mindenben, a búvárkodásban is vannak menő, divatos úti célok vagy tanfolyamok. Az utóbbi években megtapasztaltak alapján próbálok áttekintést adni arról, merre tartunk.

Természetesen először azt is le kell szögezni, nagy általánosságban a gazdasági helyzet nyomja rá a bélyegét mindenre. A búvárkodás nem a tömegek hobbija mifelénk, hiszen utazni kell hozzá, és mostanában kevesebben jutnak el nyaralni külföldre az ismert gondok miatt, így aztán magyar trendekről nehéz beszélni. Nyilván sokan fognak menni az elérhetőnek számító Egyiptomba és horvát Adriára, új felszerelésekből nem adnak el túl sokat, és a búvárok jelentős része várja, hogy egy-két új hazai hellyel bővüljenek a lehetőségek, amik most nagyon szerények.

A nagyvilágot tekintve kicsit más a helyzet. Ami most már abszolút uralkodóvá kezd válni, az a hajós szafari. A búvárok között vannak tényleg nagyon alkalomszerűen, keveset merülők és vannak elkötelezettek, akik ha tenger mellé utaznak, szinte folyamatosan a víz alatt lennének. Az ő igényeikhez pedig a hajón töltött 1-2 hét messze a leginkább megfelelő. Minden ott van karnyújtásnyira, az ember felkel, merül, reggelizik, merül, ebédel, merül, aztán pihen és végül jöhet az éjszakai merülés. A felszerelések megbízhatóak, a búvárkomputerek térhódításával változott, növekedett a felszín alatt töltött idő, a legtöbb hajón a hosszú merülésekhez ideális gázkeveréket töltenek a palackokba- szóval aki ma komolyan gondolja a búvártúrát, először adott helyszín hajós szafarijai között néz szét. 

Arról nem is beszélve, hogy pár helyre egyszerűen nem is lehet eljutni. A parttól távol eső, sokak által vágyott pontok közül például a Costa Rica-i Cocos-sziget, Szudán vagy a Tubbataha zátony a Fülöp-szigeteken kizárólag hosszú hajózással érhető el. Van is szafari mindegyik helyre. De Egyiptomban is egyre több a szafarihajó, az ismerőseim túlnyomó többsége ott már kizárólag szafarizik. Európán belül lehet szafarit találni Horvátországban vagy Törökországban, Ázsiában kezdenek divatossá válni a szafarik Indonéziában, és például a Maldív-szigeteken is egyre többen választják ezt. Kétségtelen, kell némi rutin, megbízható búvártudás ahhoz, hogy valaki élvezze a szafarit, de ha az ember rákap az ízére, mindig a hajóra vágyik. 

No és hová is utaznának a búvárok, ha csak a vágyaikat követnék? Egyrészt Ázsia válik mind népszerűbb, a Fülöp-szigetek, Malajzia, Indonézia roppant sok búvárt vonz például. De ezeken belül próbálják megkeresni a legegyedibb, legegzotikusabb helyszíneket, eldugott kis szigeteken alapítanak bázisokat, ahol még szinte érintetlen zátonyokra viszik a vendégeket. A búvárok szeretnek olyan helyre menni, ahol még kevesen jártak előttük, és ezért akár a szerényebb szállást is bevállalják. A hatalmas, sokcsillagos hotelkomplexumok egyre kevésbé vonzzák a merülés szerelmeseit. Hasonló módon a Karib-tenger kisebb szigetei is érdekessé váltak. Egy egyszerű bungaló is megteszi a búvárnak, ha az közel van a vízhez, és van egy búvárbázis is karnyújtásnyira.

A szélsőséges helyszínekre szintén mind többen utaznak. Ma már nem szokatlan, ha valaki például Kanadába vagy Norvégiába megy merülni, de könnyen lehet búvártúrát szervezni olyan helyekre, mint a Bajkál-tó, az Antarktisz, Alaszka, Chile, és így tovább. Mind többen szeretik a veszélyesnek számító állatokkal merülést, szervezik a cápaetetéses utakat a Bahamákra, Ausztráliába vagy Dél-Afrikába, krokodilokkal is több helyen lehet merülni és így tovább.

A roncsok szintén sok búvárt vonzanak, és a mostanában süllyesztett, hatalmas hajók felkeresése komoly üzletté vált: az Oriskany repülőgéphordozó roncsa például rettentően felpörgette a környék turizmusát. Divatos lett tehát a mesterséges zátonyok kialakítása, ezekből a legtöbb Európában Cipruson és Máltán van, és nem meglepő módon mára ezek a kontinens legnépszerűbb búvár úti céljai közé tartoznak.

Trend lett, hogy a búvárok jelentős része, egy túrán akár az emberek fele valamiféle képrögzítő eszközt visz magával: elérhetővé váltak a kiváló minőségű cserélhető objektíves búvárfotós szettek, könnyen kezelhető és meglepően jó minőségű kompaktokkal is lehet fotózni a kezdőknek, ráadásként pedig ott vannak a remek és bárhol elférő kis minikamerák is. Egyre több a látványos fotó és videó, mert az internet remek terepe lett ezek megosztásának. Ám egyre nehezebb "nagyot dobni", hiszen a képek tömegéből csak valami nagyon menő témával lehet kitűnni. Így az emberek jó része inkább a saját örömére próbál fotózni, a versenyzés megmaradt a legkiválóbbak terepének.

Nem csak a fotózásra költhetnek sokat, akiknek futja ilyesmire. A búvárok egy szűk rétege egyre inkább vágyik a nagyobb kihívást jelentő merülésekre: barlangokba, mély roncsokhoz mennek. Ehhez komoly tanfolyamok és drága felszerelések szükségesek, és ma már mindezek éppen úgy elérhetők, mint a tömegek számára kínált képzések és cuccok. Aki kellően gyakorlott beiratkozhat barlangi búvár tanfolyamra és vehet magának egy komoly újralégzőt- és meglepően sokan foglalkoznak is ilyesmivel. A kedvtelési búvároknak az ún. sidemount merülést kezdték el népszerűsíteni, ami a laikus számára is feltűnően más, hiszen nem egy palackot viselnek a búvárok a hátukon, hanem egyet-egyet a két oldalukon. Ám megítélésem szerint ez a módi nem fogja felváltani a hagyományos konfigurációt.

Szóval aki az idén menő akar lenni, az antarktiszi hajós szafarira megy, újralégzővel merül a jéghegyek belsejében levő üregbe, és közben isteni fotókat készít egy méregdrága cuccal. Nem tudom, idehaza hányan lehetnek, akik ilyesmit terveznek, de sok sikert kívánok nekik hozzá...

Ha visszatekintek, ebben az évben nem volt olyan rettentően sok merülésem, mégis sok izgalmas, szép pillanatot tudok felidézni. Persze ezek jelentős részéről már írtam is a blogon, de így együtt talán ugyanúgy érdekes lehet.

Az év elején az egyik különleges magyarországi merülőhelyen fordultam meg két alkalommal: Kőbánya nem okozott csalódást, pedig nem élővízről van szó, hanem egy ipari műemlékről. Így is abszolút megérte elmenni oda búvárkodni, szerintem a jövőben is tiszteletem teszem még ott.

Aztán jött a hagyományos tavaszi adriai búvártúra. Remek napokat töltöttünk Razanjban, sok érdekeset láttunk. Az a jó egy ilyen helyen, hogy a békés, partközeli pontokon nagyon sok időt tölthetünk egy-egy érdekes fotótémával. Nekem az idén minden jóból kijutott a horvát Adria mélyén: tengeri nyúl, csikóhal, tintahal, polip és még sok más bukkant fel...

A Vörös-tengeren töltött hét ismét az egyik fénypontja volt az évnek. Sokat merültünk, olyan roncsnál búvárkodhattunk, mint a Thistlegorm, de jöttek teknősök, delfinek is a víz alatt. A víz a szokott módon meleg volt és nagyon-nagyon kellemes, a csapat szintén nagyszerű volt- nem meglepő módon már azt is tudjuk, jövőre melyik héten lesz a mienk a hajó....

Az évben sajátos kirándulást tettem a búvárkodást múltjába: szereztem egy ősrégi légzőautomatát illetve pár hasonlóan régi cuccot, és próbálgattuk őket pár alkalommal. Még nyílt vízben is merültünk velük, az egyik csepeli tóban- a búvárkodás enyhén szólva sem volt meggyőző élmény a kissé zavaros vízben, de ezzel a reduktorral azért vicces volt.

Sokkal jobban lehetett tesztelni ezt a több évtizedes technikát, amikor medencében, jó körülmények között próbálgathattuk. Ekkor próbáltam ki az új mini videokamerámat is, amibe rögvest beleszerettem. Meglepő, de ez a retró merülés olyan kurrens téma a nagyvilágban, hogy a feltöltött videót lényegesen többen nézték meg külföldről mint itthonról.

Évzárásként pedig egy őszi ciprusi búvártúra csúszott be. Már negyedjére voltam ott, és a Zenobiát még mindig nagyon élvezem. Az a roncs tényleg rendkívüli, és mivel olyan sokszor voltam ott, minden szempontból új élményekkel ajándékozott meg a sors. Beúszhattunk egy egészen zárt térbe, ahol megnézhettük a kapitány Ladáját.

Aztán pedig felbukkant egy nagy és egészen barátságos teknős is. Én pedig ide már csak a kis videokamerámat vittem, és abszolút nem bántam meg...

Azt hiszem, nem panaszkodhatok, tartalmas búvárkalandjaim voltak 2014-ben. És jövőre megint jöhetnek nagyon új, nagyon más merülések, hiszen a víz alatt soha semmi nem lehet teljesen ugyanolyan, mint korábban. Ráadásul már biztos, hogy olyan helyre juthatok el, ahol még soha nem jártam korábban, szóval feltétlenül bizakodó vagyok.

Jó merülést mindenkinek 2015-ben, találkozunk a víz alatt!

Az ilyen nyugis napokon jó dolog az interneten böngészgetni, jó kis búváros videókat nézegetni. Nálunk hiába nincs csontig hatoló hideg, azért merülni aligha van kedve az embernek a 4-5 fokos vízű tavakban, a trópusokon viszont egészen más a helyzet.

Szóval mostanában gondolatban inkább a jó meleg vizekben "kalandozok", elképzelek pár jó merülést, és akár még azt is megnézem, hova mennyibe kerül a repjegy. Pár helyen viszont a tervezgetést elhagyom, mert tisztában vagyok vele, hogy az árak az én számomra megfizethetetlenek- és mit sem számít, hogy az élmény is az lenne.

Ilyen hely Francia Polinézia. Bora Bora nagyon szép lehet, de azt hiszem, kicsit sokáig kellene gyűjtögetni egy ilyen útra. Fakarava is itt található: ez egy atoll, ami Tuamotu szigetcsoporthoz tartozik. Ezt a sok nevet talán bonyolult észben tartani, ám a legismertebb merülőhely neve nagyon is könnyen megjegyezhető: Wall of Sharks, azaz Cápák fala.

A név magáért beszél: szinte cápalevesben lehet itt búvárkodni, az itt készült felvételeken fenn és lenn, jobbra és balra több tucatnyi szirti cápa úszkál. No meg sok más kisebb hal, illetve nagyobb testű cápák, manták is felbukkannak. Felejhetetlen élmény lehet...

Engem sajnos idén karácsonykor sem leptek meg ide szóló repjeggyel, de sebaj, van még időm sokfelé eljutni. A lényeg, hogy tudom, hova érdemes menni, a többi majd kialakul. Végülis karácsony van, mikor legyek optimista, ha nem most?

Az Adriai-tenger mélyén nyugszik egy olasz hadihajó, ami az első világháború után pár nappal veszett oda, mégis több ember életét követelte a tragédiája, mint a hadicselekmények során kilőtt hajók süllyedése.

A 85 méter hosszú Cesare Rossarol könnyűcirkálót 1914-ben bocsátották vízre, egy év múlva pedig már az Adrián teljesített szolgálatot. Az Adriai-tengeren járőrözött, eközben aknákat telepített, ellenséges hajókkal és repülőgépekkel keveredett csetepatéba, de szerencsésen megérte a háborút lezáró tűzszünetet.

Az osztrák-magyar (K.u.k.) hadiflotta a harcok idején nagyon sok aknát telepített az Adriába, és a vereség után nem siettek azzal, hogy az ellenfeleiket informálják ezek helyzetéről. Ennek köszönhetően süllyedt el több hajó a háború végét követően, és a Cesare Rossarol egy volt ezek közül. Az isztriai Pula kikötője előtt állomásozott, amikor kapitánya, Ludovico De Filippi parancsot kapott egy szerb tiszt felvételére Fiume (Rijeka) kikötőjéből. A Cesare Rossarol útközben, nagyjából délben futott aknára 1918. november 16-án. 

A cirkáló gyakorlatilag azonnal kettészakadt a robbanás ereje miatt. A hajóorr pillanatokon belül elsüllyedt, a tat kicsivel később követte a mélybe. A parttól két tengeri mérföldnyire odaveszett hajó legénységéből 93 ember veszett oda, köztük a kapitány- ez volt az olasz haditengerészet egyik legsúlyosabb vesztesége.

Jelenleg a roncs két darabban nyugszik az Adria mélyén. A hajóorr megfordult, az itt szállított lövedékek még ma is láthatók, míg a Cesare Rossarol hátsó része normál pozícióban van. Mivel 45 és 55 méter között merülhető a roncs, csak rutinos búvárok nézhetik meg a maradványokat, illetve az azokat benépesítő élővilágot.