Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kőbánya a felszín alatt

Tudtam régóta róla, hogy Kőbányán lehet búvárkodni, még bejegyzést is írtam róla, de nem erőltettem az ottani merülést. Szerencsére hagytam magam meggyőzni, és nemrég eljutottam oda, és tényleg kellemes benyomásokat szereztem.

Elöljáróban szólni kell arról, hogy a bányászat és a búvárkodás több ponton is találkozik Magyarországon. A hazai merülési lehetőségek között kiemelt szerepe van a bányatavaknak, a gyorsan mélyülő, viszonylag tiszta vízű helyszíneken sokan kezdték a búvárkodást. Említhetjük az ismertebb bányatavak közül például a Dorog és Esztergom közötti Palatinus-tavat, a gyékényesi, hegyeshalmi, ócsai, ecsédi tavakat. Tulajdonképpen beleillik a sorba, hogy a kőbányai pincerendszer is egy felhagyott bánya, ahol annak idején mészkövet termeltek ki, a helyszínt először 1244-ben Kőér néven említették egy oklevélben.

Már maga a helyszín is felettébb érdekes. Ahogy kinyitják az ajtót, és az autóval behajtunk a kőbánya hatalmas járataiba, önmagában kaland, akkor is, ha valaki nem merül. Aki nem volt még ott, nehezen képzelheti el, milyen durván labirintusszerű ez a hely, a járatok összesen 32 kilométer hosszúak! Kényelmesen elfér még egy nagyobb autó is a legtöbb helyen, a belmagasság is hatalmas.

magyar búvár bánya

Kaptunk egy kis fejtágítót a hely történelméről, hiszen volt itt a kőbányászat után más ipari tevékenység is, például sörgyártás, majd a második világháború alatt repülőgépmotorok gyártása. Most viszont jórészt kihasználatlan a pincerendszer, időnként bicikliversenyt rendeznek itt, látogatást lehet itt tenni azoknak akiket érdekel ez a különleges hely- és persze felfedezték maguknak a búvárok. Körbesétálva hatalmas termeket találtunk, elgondolkodhattuk, kik jártak itt előttünk pár évtizeddel, és főleg, mit csináltak.

Ami sokakat visszatarthat a merüléstől, az a zárt tér. Kétségtelen, három merülőhely barlangi merülésnek számít, megfelelő képzettséggel és felszereléssel lehet ott búvárkodni, még külföldről is szép számmal jönnek barlangi búvárok. Viszont van egy hely, ahol a búvárok gyakorlatilag bármikor a felszínre mehetnek, és ezért alapképzettséggel is merülhető.

magyar búvár bánya

A folyamatosan emelkedő víz már a lefelő vezető lépcső alsó fokait is ellepte. A bányában 8 fok volt, ehhez képest a 13 fokos víz nem is tűnt olyan vészesnek. Sokat beszélnek a hidegebb vízben való merülésről, nekem ezzel kapcsolatban az az egyszerű alapelvem, hogy tájékozódok és felkészülök. Ha tudom, hogy a víz hideg, akkor a vastag búvárruhámat választom, aláöltözőt is viszek, nem felejtem el a vastag csuklyámat és kesztyűmet se. A gond akkor szokott lenni, ha valaki legyint, "á, bírom én a hideget, nem kell nekem ez a sok neoprén vacak". Azt kell mondjam, a 45 perces merülésnek csak a végén kezdtem el érezni a hideget, de ez már benne van a pakliban. és abszolút nem volt vészes.

Maga a terem, ahol a merülés zajlik, akkora mint egy közepes méretű medence, csak éppen mélyebb, nagyjából 12 méterig lehet benne ereszkedni. Megtalálhatóak az ipari tevékenység emlékei, és ami igazán jó, az a víz alatti megvilágítás. Van néhány reflektor benn, tehát saját lámpa nélkül is jól lehet tájékozódni- természetesen azért minden búvárnál van belőle kettő. A beépített világítás még arra is elég volt, hogy pár képet is készítsek odalenn.

Miután körbeúsztuk a termet, lejjebb mentünk egy szinttel- szürreális élmény volt egy csigalépcsőnél leereszkedni. Aztán bekukkantottunk még az oldalsó járatokba, az egyikben például jól meg lehet figyelni, hogy is zajlott a kőtömbök kivésése. Azt gondolom, itt tényleg bármilyen képzettségű búvár merülhet, és bizonyára többségük élvezi is a hely sajátos atmoszféráját.

magyar búvár bánya

Ahhoz képest, milyen kicsi a terület, kifejezetten érdekes volt ez a háromnegyedórás merülés. Ilyenkor kicsit sajnálja az ember, hogy nincs zárttéri merülési gyakorlata, mert a hírek szerint a többi hely egészen más érdekességeket kínál. Furcsa, hogy Budapesten ilyen helyek is léteznek, a világ számára szinte ismeretlenül- sőt, mi, városlakók sem tudjuk, mi minden van ilyen közel hozzánk.

A téli időszakban búvárként az ember lemond az itthoni merülésekről, hiszen ilyenkor roppant hidegek a tavak, nem is nagyon van lehetőség hol búvárkodni. Az a 13 fokos víz Kőbányán ehhez képest még teljesen elfogadható, és bármelyik részén is vagyunk járatrendszernek, mindig van tető a fejünk felett... 

magyar búvár bánya

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

1 Tovább

Golf, kicsit másképp

Valamiért a golf az a sport, amit mindenféle körülmények közt ki akarnak próbálni. Alan Shepard például a Holdon sétálva ütögetett párat, de más extrém helyeken is tettek már próbát. Pont a búvárkodás maradt volna ki a különleges golfkalandok sorából?

Persze ezt is jól elő kell készíteni. Kell ütő és labda, no meg egy-két őrült játékos. Egy ikerpár egészen Hondurasig utazott, hogy ott kialakítsák a megfelelő pályát, és aztán rendezzenek egy remek versenyt.

Persze ez az egész csak vicc, hiszen szó sincs arról, hogy messzire lehetne ütni a labdát a víz alatt. Sőt, inkább csak kicsit lehet odébb tenni a homokban azt. Mellesleg, ha már a homok szóba került: aki ilyen mókázásba vág, nem árt, ha olyan helyet keres, ahol a felkavart homok nem korallokra ülepszik le. Mert hát a móka úgy jó, ha másban nem tesz kárt, és egy vicces videó kedvéért nem illik korallt rombolni. Még a tengerben sem könnyű kijelölni az ideális helyet a pályának!

Persze Utila szigete mellett akad szép, homokos aljzat is, no meg kellemesen meleg tengervíz, semmi sem állhatott az útjába a játéknak. Bizonyára emlékezetes a meccs- pech, hogy a játékidő korlátozott, hiszen a palackban nincs elég levegő egy 18 lyukú pályához, pláne, ha csak ilyen rövideket tudnak ütni a golfőrültek. Megjegyzem, ilyen körülmények között viszont én is szívesen lennék ütőhordozó...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

A tenger az úr

Láttam egy durva videót egy búvárhajó elsüllyedéséről, és elgondolkodtam.

Amikor írtam a kérdezz-felelek bejegyzést a búvárkodásról, kitértem arra, hogy nem igazán tartok a cápáktól, és nem is tekintek rájuk valós veszélyforrásként. Sőt, a merülést is alapvetően biztonságosnak gondolom.

Ám mint mindennek az életben, ennek is van veszélyes oldala. És a problémát gyakran maga a tenger okozza. Vagyis pontosítanom kell, a tenger és az emberi hibák együtt állnak a legtöbb gond hátterében. Tudjuk jól, hogy ha váratlanul lecsap egy vihar, akár még a Balatonon is, bárki bajba kerülhet, aki épp kinn van a vízen. De mit gondoljunk azokról, akik a figyelmeztetések ellenére mennek a vízbe, mert "elég ügyesek ők hozzá". Időnként aztán a hírekben olvasunk róluk, mert mégsem voltak azok.

A búvárkodásban is tipikus veszélyhelyzet az, hogy valaki a rossz körülmények ellenére bevállal egy merülést. Leküzdünk mi egy kis hullámzást, mit számít, ha erősnek látszik az áramlás, és így tovább. Ezt könnyű megmagyarázni: az ember elutazik valahova, sok pénzt költ arra hogy merülhessen, és akkor hagyja a fenébe csak azért, mert picit tajtékos a tenger?

Pedig a válasz egyszerű: igen, hagyni kell a fenébe. Nem egy, nem két alkalommal volt, hogy megbeszélés után nemet mondtunk egy-egy merülésre, vagy azt mondtuk, menjünk más, biztonságosabb helyre, ami talán kevesebbet ígér, viszont biztosan nem kerülünk bajba. Meg persze néha úgy ugrottunk a vízbe, hogy utólag azt mondtuk, nem kellett volna erőltetni. Tanultunk belőle. A mondás úgy mondja: az öreg búvár a jó búvár.

Néha nem mi döntünk rosszul, hanem valaki más. Például a kapitány hibáira nem nagyon vagyunk befolyással, ha beleviszi a hajót egy zátonyba, vagy rosszul köti ki a legénység a hajót, akkor csak annyit tehetünk, hogy felkészülünk a legrosszabbra.

Ráadásul olyan is van, hogy nem hibázik senki: egyszerűen olyan váratlan helyzet adódik a tengeren, amivel nem lehet mit kezdeni, teljesen mindegy, mennyire felkészült az ember. Persze az óvatosság sokat segít, de tudjuk jól, a természet erőit nem mi irányítjuk.
Ha pedig kinn a nyílt tengeren megtörténik a baj, akkor gyakran csak a szerencse segíthet. A víz az úr- közhely, de nagyon igaz. Hirtelen a sok örömet okozó tenger halálos ellenséggé válhat, ha valaki magányosan sodródik az óceán közepén, vagy a hullámok ragadják magukkal, esetleg hajója percek alatt merül a mélybe.

A napokban Thaiföldön történt egy ilyen eset. Búvárok indultak négy napos túrára egy Aladdin nevű hajó fedélzetén, aztán valamitől léket kapott a bárka, és az embereknek csak pillanatok álltak rendelkezésükre, hogy a vízbe vessék magukat. Mázlijuk volt, mert pont arra volt egy másik hajó, és az idő sem volt rossz, nem nehezítette a mentést vihar. Végignéztem a süllyedésről készített videót, és arra gondoltam, milyen sok alkalommal szálltam már hajóra, és ilyenkor mindig a tengerre bíztam a sorsomat.

Bizalmi kérdés ez; bízik az ember abban, hogy a kapitány tudja mit csinál, figyel az előrejelzésekre, ismeri a hajózási útvonalakat, jó döntéseket hoz és persze folyamatosan figyel. Ám közben én magam is igyekszem készen állni. Cápáktól vagy murénáktól nem tartok, abban se hiszek, hogy víz alatti kalózok csetepatéjába keveredek. A tenger viszont már más dolog. Hajózás közben, merülés előtt, és a felszín alatt is megfordul a fejemben, hogy tiszteljem az erejét. Amíg ezt nem felejtem, addig a magam részéről sokat tettem azért, hogy biztonságos hobbim legyen a búvárkodás.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Igazi sellők: Lidija

Horvátország több jó szabadtüdős versenyzővel büszkélkedhet a szerbekhez hasonlóan, persze ez nem meglepő, hisze az ország hosszú tengerpartja okán a búvárkodás népszerű kedvtelés, sokan vannak a szabadtüdővel vadászó szigonyosok is. A sport persze némileg más tészta, de ezen a téren is letették a névjegyüket a horvátok.

A hölgyek között az egyik legeredményesebb Lidija Lijic Vulic, aki már több versenyen is dobogóra állhatott. Az 1981-es születésű Lidija építész diplomát szerzett, jelenleg is ezen a területen dolgozik, és csak hobbiként versenyzik. Huszonévesen indult először versenyeken, és hamar a nemzetközi élmezőnybe verekedte magát a medencés számokban. Egy levegővel 204 métert tudott leúszni a 2013-as AIDA világbajnokságon, statikusban a legjobb eredménye 5'43". A CMAS által rendezett Európa- és világbajnokságokon n a Jump Blue versenyszámban vitézkedett, ahol arany- és ezüstérmekkel gazdagította kollekcióját.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Igazi sellők: Sara

PR-szakember, fitnesztréner, majd világcsúcstartó búvár- nem akármilyen utat tudhat maga mögött Sara Campbell.

Az 1972-es születésű brit Sara egyetemi tanulmányai után a PR területén helyezkedett el, sikeres szakembernek számított. Ám a vízimádó, sportos életmódot űző hölgynek a munkája nem volt elég, aerobicórákat tartott és másféle mozgásokat is kipróbált. 2004-ben az egyiptomi Dahabba utazott egy hétre egy különleges jógás nyaralásra, és úgy beleszeretett a helybe, hogy feladva londoni életét, Dahabban telepedett lett. Itt tartott egyszer egy kurzust, és egy tanítványa figyelt fel rá, milyen sokáig vissza tudja tartani a lélegzetét. Elkezdte győzködni Sarát, hogy a szabadtüdős merülés mennyire neki való hobbi lenne, de ő eleinte nem lelkesedett az ötletért.

Aztán kipróbálta ezt a sportot, és megváltozott az élete. Noha már bőven elmúlt harminc éves, villámgyorsan a szabadtüdősök élmezőnyébe verekedtek magát, nemzeti rekordokat döntött, majd pár hónap alatt három világcsúcsot állított fel. 2011-ben edzés során érte el a legjobb eredményét Constant Weight kategóriában, 104 méterre merült egyetlen lélegzettel. Jelenleg Sara elsősorban oktat, Dahabban várja jógázni vagy szabadtüdőzni vágyó tanítványait.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

1 Tovább

Izgalmas lánykérés

Manapság divatosak az extrém lánykérések és esküvők, és ennek megfelelően a víz alatt is köttetnek frigyek. Az mondjuk nem árt, ha merülni is tud az, akinek felteszik a nagy kérdést.

Stephanie Walker épp 12 méteres mélységben volt párjával, Anthony Taylorral, amikor a férfi egy táblát mutatott fel neki "Hozzámjössz feleségül?" felirattal. Ekkor a 26 éves leendő menyasszony meglepődésében azt se tudta, hogy reagáljon, és valószínűleg olyan meglepett arcot vágott, hogy elmozduló maszkjába befolyt a víz. Hirtelen egészen más problémája lett, mint hogy a lánykéréssel foglalkozzon, és a ceremónia lebonyolításában segítő oktatónak kellett megnyugtatnia.

Persze nincs ebben a sztoriban semmi meglepő, ha tudjuk, Stephanie teljesen kezdőként merült, de az eszébe sem jutott, hogy ilyen kaland vár majd rá. Szegény helyett gyakorlatilag a kísérő mutatta fel az IGEN választ az írótáblán- mint az ifjú hölgy elárulta, a táblának mind a két oldalán ez volt, nem nagyon volt más választása. Ekkor kezdett el örömében nevetni, ami után akadt némi problémája a búvármaszkba befolyó vízzel- konkrétan úgy érezte, megfullad, és pánikba esett. Ennek megfelelően azt is csak később észlelte, vőlegényénél gyűrű van, amit az ujjára húzott. A felszínen aztán persze már nagy volt az öröm- a felszíni ujjongáshoz nem kell különösebb előképzettség.

A kreatív úriembernek a törökországi nyaraláson jutott eszébe a nagy ötlet, amikor befizettek a búvárprogramra. Természetesen a segédkező hivatásos búvárokat beavatta a tervbe, nélkülük nem ment volna a lánykérés, és szükség is volt rájuk minden szempontból. A vőlegény az esküvőig hátralevő hónapokban is töri remek ötleteken a fejét: ideje bőven lesz rá, hiszen másfél évvel későbbre tűzték ki a kézfogót. Talán addig még rendesen megtanulhatnak búvárkodni is egy búvárlagzi kedvéért...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

A búvárfilmezés úttörői

Három osztrák diák nevéhez fűződött az egyik első víz alatti természetfilm elkészítése.

A történet még 1939-re(!) nyúlik vissza. Hans Hass, az ifjú bécsi egyetemi hallgató ekkor már a vizek szerelmese, saját készítésű búváreszközeivel merül, sőt, vízhatatlan tokokat fabrikál fényképezőgépéhez és kamerájához. Az első "búvárexpedíciókat" diáktársainak a horvát Adriára szervezi, de hamarosan úgy dönt, nagyobb fába vágja a fejszéjét.

A kiválasztott úticél a Hollandiához tartozó karib-tengeri Curacao szigete. Csak két barátja vállalkozott a nagy útra a társaságában, így Alfred von Wurzian és Jörg Böhler csatlakoztak Hasshoz ezen az úttörő expedíción. Ne felejtsük el, légzőkészülékük még nem volt, szabadtüdővel merülve szerettek volna megfigyeléseket végezni, élőlényeket gyűjteni, no meg persze fotózni és filmezni. 

Az évszámból látszik, a helyzet nem kedvezett a tudományos munkának. A hajóval érkező Hassék hosszú időre Curacaón ragadtak, tehát bőven volt idejük merülni, de egy idő után helyzetük teljesen bizonytalanná vált. Végül egészen kalandos úton jutottak haza kincset érő felvételeikkel: az Egyesült Államok, Japán majd a Szovjetúnió érintésével érkeztek vissza Bécsbe.

Otthon aztán megpróbáltak a készített víz alatti snittekből egy filmet összeállítani. Vidám kis történettel vezették be a búvárkodást: érdeklődő lányoknak mutatják be a strandon, milyen szemüveggel, uszonnyal vízbe menni. Utána jönnek a Curacaón készült felvételek, még egy cápa is felbukkan. Olyan korszakról beszélünk, amikor egy cápa megörökítése a víz alatt hihetetlen szenzációnak számított, ezekről a ragadozókról maximum a legendák szintjén hallottak az emberek, és mindenki rettegett tőlük- ezek az osztrák fiúk voltak az elsők, akik tudatosan merültek velük, és meg is örökítették őket. Néhány további felvételt az Adrián készített Hass, és végül a Pirsch unter wasser című film 1942-ben került bemutatásra.

A kor technikai színvonalához képest fantasztikus víz alatti képek voltak az első, amik a laikusok számára is képet adtak a mélység világáról. Sajnos színeket még nem láthattak a nézők, de a rengeteg hal, a teknősök, a cápa természetes közegükben, vagy akár a búvárkodás maga mind-mind olyan dolog volt, amit még csak el sem tudtak képzelni. A közelmúltban elhunyt Hans Hass és társai teljesen amatőrként filmeztek, maguk találták ki, mit és hogyan vesznek fel, Hass maga tervezte a technikai eszközöket, tehát ők taposták ki a mai filmes expedíciók útját.

Bátorságuk, kitartásuk a búvárkodás legfontosabb úttörői közé emeli őket, és amikor arra panaszkodunk, hogy a reptéren vacakolnak egy utazás előtt a csomagjainkkal, vagy nem jó a kávé a szafarihajón, akkor nyugodtan eszünkbe idézhetjük Hassék megpróbáltatásait, és inkább zokszó nélkül örüljünk neki, hogy utazhatunk, merülhetünk kedvünkre.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Molcsanova, a királynő

Be kell valljam, a szabadtüdős búvárkodás legnagyobb sztárját nem volt szívem az Igazi sellők sorozatomban szerepeltetni. Erre két okom van: egyrészt sporteredményei messze kiemelik a többiek közül, másrészt megjelenése nem igazán a hableányokat idézi.

Az orosz Natalja Molcsanova kifejezetten későn kezdte szabadtüdős búvári karrierjét. Az nem szokatlan, hogy valaki tinédzserként még nem versenyez, de azért az sokakat érhetett meglepetésként, amikor 1962-es születésű Natalja negyvenéves kora körül egyszercsak berobbant a világ élmezőnyébe. Volt sportmúltja, de attól még senki nem számított rá, hogy ilyen gyorsan dönti a csúcsokat.

2003-ban még a medencés számokban javított a rekordokon, egy levegővel úszott le 150 métert, aztán javított 155 méterre, majd 178 méter, 205 méter, a jelenlegi világcsúcsot pedig 234 méterrel tartja- ezt 2013-ban érte el. Uszony nélkül is övé a legjobb eredmény, 182 méterrel. A statikus számban szintén ő a csúcstartó 2009 óta, ekkor 8 percig és 23 másodpercig bírta egy levegővel a vízben lebegve, jelenlegi rekordja 9 perc és 2 másodperc. Ez is a tavalyi belgrádi világbajnokságon született, amikor Natalja már betöltötte 51. életévét.

Természetesen egy ilyen kiváló búvár nem csak a medencében bizonyít, a nyílt tengeren is a legjobbak közé tartozik. Folyamatosan újabb csúcsokra tör, a Constant Weight No Fins kategóriában 69 méteres mélységet ért el, Free Immersionban 91 méterre, Variabla Weight versenyszámban 127 méterre, Constant Weight kategóriában pedig 101 méterre merült. Ez mind világrekord a nők mezőnyében! Szinte nagyítóval kell keresni azokat a kategóriákat, ahol nem ő a csúcstartó.

A sok csúcs mellett számos vilagbajnoki cím, versenygyőzelem van a háta mögött, így aztán a szabadtüdős búvárkodás nagyasszonya magabiztosan ül a trónján. Ám nem csak a sportnak él, PhD fokozattal rendelkezik a pedagógiai tudományok területén, családanya, sőt, fia már a nyomdokába is lápett, ugyanis Alekszej is világcsúcstartó szabadtüdős búvár.

Ám ami a legfontosabb: Natalja élvezi a merülést, a víz alatti létet minden felesleges eszköz, felszerelés nélkül. Ettől válik valaki igazi búvárrá! A leghíresebb róla készült videóben nem rekordot dönt, hanem Egyiptomban merül a Blue Hole-ban. Ez a Sínai-félszigetnél van, Dahab város közelében, és a készülékes búvárok körében is népszerű, ám mélysége miatt veszélyes hely, ugyanis egy sziklajáraton kell kiúszni a nyílt tengerbe- több, mint 50 méterrel a felszín alatt!

Molcsanovának viszont ehhez nem volt szüksége palackra, csak vett egy nagy levegőt és lebukott... A felvételeken pedig feltűnik egy másik szabadtüdős búvár is: a fia, Alekszej. Hja kérem, akinek ilyen profi búvár az edzője, sokra viheti...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Igazi sellők: Marina

Búvár világbajnok, színésznő és igazi szépség- az orosz Marina Kazankova feltűnő jelenség a szabadtüdőzés világában.

Marina 1981-ben született Moszkvában, de apja külföldi munkájának köszönhetően sok időt töltött gyerekként a tengernél Olaszországban, és így tanult meg idegen nyelveket is. Fiatal lányként gyorsan ismertté vált a szabadtüdős versenyek világában, több komoly eredmény fűződik a nevéhez. 2004-ben a CMAS által szervezett világbajnokságon Jump Blue versenyszámban aranyérmes lett. Ebben a kategóriában a búvárok 15 méteres mélységbe ereszkednek, és itt egy rögzített pálya mentén próbálnak minél hosszabb távot leúszni- Marina több, mint 152 méteres eredménnyel győzött!

A színésznői karrier felé kacsingató lányra már a világbajnoki címe előtt felfigyeltek a tévések. Ám nem csak orosz produkcióban bukkant fel, nyelvtudása miatt Olaszországban is több filmben szerepelt. Itt még egy búvárkodással foglalkozó műsorban is kapott egy számára testhezálló feladatot.

Mostanában főleg orosz tévéfilmekben játszott Marina, ám szerencsére újból visszatért a szabadtüdős merüléshez is. 2013-ban a belgrádi medencés világbajnokságban például a statikus kategóriában indult az orosz válogatott tagjaként. Bár nem sikerült a legjobbak közé kerülnie, ha újból beleveti magát az edzésbe, ismét a csúcsra érhet. A szabadtüdőzés ugyanis nem feltétlenül a legifjabbak sportja, tehát még bőven van ideje újabb érmeket gyűjteni.

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

0 Tovább

Tragikus karácsony

Egy ajándék búvárfelszerelés, egy rosszul megválasztott merülőhely, és két búvár nem tért vissza.

Tavaly év végén sok búvárkodással foglalkozó oldalon osztották meg a szomorú hírt: egy 35 éves apa és 15 éves fia vesztette életét Floridában. Kicsivel később már többet lehetett tudni a részletekről. Karácsonyra kapott búvárfelszerelést akartak kipróbálni, és ezért az Eagle's Nest nevű víznyelő felé vették az irányt. Ám egyikük sem élte túl a merülést a veszélyesnek számító helyen, és a mentők egymástól aránylag távol találtak rá az áldozatokran nagy mélységben.

Arra is gyorsan fény derült, hogy a búvárok közül csak az apának volt búvártanfolyamon szerzett végzettsége, de az csak nyílt vízi merülésekre adott megfelelő képzettséget, barlangokra nem. Fia pedig soha nem volt búvártanfolyamon. Az Eagle's Nest a többi floridai barlanghoz hasonlóan ki van táblázva, felhívják a figyelmet a veszélyre, hiszen a barlangi búvárkodás megfelelő képzettség híján életveszélyes. Ez a barlang különösen az, mert nagyon mély és könnyen el lehet tévedni a zárt térben, ha pedig elfogy a levegő, nincs visszatérés.

Darrin Spivey ennek ellenére indult el a mélybe fiával. Hogy miért nem gondolt arra, ezzel mind a kettejük életét kockáztatja, már soha nem fog kiderülni. Nyugodtan ki lehet mondani, a barlangi búvárkodás kockázatos még annak a számára is, aki megfelelő képzettséggel, rutinnal, felszereléssel rendelkezik, de aki híján van ezeknek, esztelenséget követ el ha barlangban merül. Ez tény. Mindenki sajnálja azt, hogy két ember értelmetlenül, fiatalon életét vesztette, de... Ez alapvetően emberi hiba, nem más.

A barlangi búvárok társadalma ezért háborodott fel, amikor az elkeseredett családtagok felvetették, örökre le kéne zárni a merülőhelyet, hogy "ne történhessen több baleset". Ám ilyen alapon minden olyan esetben tiltani kéne, ha valaki túl nagy kockázatot vállal, hibát követ el, vagy nem méri fel a saját korlátait.

Bizonyára nálunk sokakban felmerülhet az a kérdés, egyáltalán hogy merülhet valaki anélkül, hogy búvártanfolyamot végezne. Az a helyzet, erre nincs semmiféle nemzetközi előírás, minden ország úgy szabályozza ezt, ahogy akarja. Konkrétan az Egyesült Államokban bárki bemehet a búvárboltba, vehet magának cuccot és merülhet kedvére (bár palackot általában nem töltenek búvárigazolvány felmutatása nélkül, de ezt megoldhatja máshogy).

Az más kérdés, hogy ezzel mekkora eséllyel sodorja magát bajba. Őszintén szólva van ebben ráció: nem áll rendőr a sziklafalak mellett se, ha valaki fel akar mászni, azt se ellenőrzik, ha egy hobbikerékpáros valami durva hegyi úton akar lezúgni. Persze ha valaki befizet egy búvártúrára, a hajón elkérik a búvárigazolványát, búvárnaplóját, mert tudni szeretnék, ki is akar velük merülni- aki nem tud végzettséget igazolni, maximum csak sétahajózhat.

A parton viszont mindenki a saját maga feje után mehet. Azt gondolom, felnőtt embernek képesnek is kell lenni felmérni a kockázatot. Ha valahol lát egy feliratot, ami felhívja arra a figyelmet, hogy a merülés életveszélyes, akkor tudja értelmezni azt. Nem kell ahhoz különösebben profinak lenni, hogy az ember belássa, mi veszélyes és mi nem. Amikor alapkérdésekről írtam, én sem ragoztam túl: aki merülni akar, menjen el profi oktatóhoz tanfolyamra. Aki barlangban akar merülni, az tanuljon komoly barlangi oktatótól, ne sajnálja rá az időt, a pénzt. Ha ezen akar spórolni, válasszon más hobbit, annyi szép dolog van még. Lehet sakkozni a parkban, például.

From Flickr by runeng

Aki viszont végigjárja a szamárlétrát, rengeteg energiát öl bele hogy egy különleges hobbit űzhessen, hadd ne legyen már kitiltva egy barlangból csak azért, mert valaki orbitálisan nagy hibát vét. Tökéletesen érthető a családtagok fájdalma, de nem az a megoldás, hogy lezárjanak egy bizonyos barlangot mindenki előtt. Sokkal inkább az lenne hasznos, ha a balesetek okait feltárnák, a tanulságokat érthetően elmagyaráznák, és az emberek nem kényszer, agyonszabályozás miatt választanák a biztonságos utat, hanem azért, mert belátják annak helyességét.

Bárhol, bármikor akarsz merülni, válaszd a biztonságot, ha búvárkodni akarsz, végezz tanfolyamot- dönts felelősen. Ne mások miatt, hanem saját magadért. A te életed...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.

4 Tovább

Google hirdetés

Google hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Google hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

Hirdetés

Címkefelhő

roncs (249),mutazás (194),sztori (187),cápa (160),video (133),búvár (126),felfedezés (76),környezetvédelem (74),baleset (73),élmény (71),fotó (68),alapok (57),adria (57),híresség (54),egyiptom (47),film (47),szabadtüdős (41),utazás (35),barlang (34),delfin (29),felszerelés (28),retró (28),történelem (27),egzotikus (26),régész (26),magyar (22),bálna (21),sellő (20),teknős (19),munka (19),édesvíz (18),usa (17),tanfolyam (15),videó (15),karib (14),polip (13),bánya (12),Cápa (12),kutatás (12),üzlet (12),ciprus (11),mélytenger (11),medence (11),doku (11),kincs (10),rekord (10),fóka (10),málta (10),ausztrália (9),manta (9),támadás (9),jordánia (8),tengeralattjáró (8),szemét (7),sport (7),szafari2014 (7),szobor (7),humor (6),tél (6),szafari18 (6),csikóhal (6),tudomány (6),cousteau (6),verseny (6),rák (6),Bali (6),ázsia (5),ausztria (5),florida (5),rája (5),tintahal (4),bali (4),mexikó (4),hidegvíz (4),repülő (4),olaszország (4),magyarország (4),szafari2016 (4),múzeum (4),találkozás (3),muréna (3),víz alatti (3),Egyiptom (3),thaiföld (3),repülőroncs (3),skandinávia (3),orosz (3),könyezetvédelem (3),karácsony (3),krokodil (2),elsodródás (2),maldív (2), (2),spanyolország (2),hal (2),medúza (2),éjszaka (2),görög (2),csiga (2),könyv (2),európa (2),bomba (1),hollandia (1),búvárfilm (1),izland (1),szafari (1),bulgária (1),akvárium (1),aqaba (1),vörös-tenger (1),cetcápa (1),balti (1),budapest (1),románia (1),repülőgép (1),uk (1),tenger (1),norvégia (1),szörny (1),technológia (1),thaifold (1),Búvár (1),horvátország (1),feketetenger (1),celeb (1),írország (1),egyesült királyság (1),Florida (1),dubaj (1),korall (1),görögország (1)

Hirdetés

Kedvencek

A nagy Kék A nagy Kék

Túrán innen, túrán túl, hol a gyaloglás, kerekezés, evezés az úr......

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Reblog