A Netflix friss kínálatában van doku és játékfilm is a témában, többnyire nem is rosszak- bár ócska is akad.

film doku

Szép lassan átalakul az, ahogy a televíziót használjuk. Sokan lassacskán leszoknak az ismétlésekből élő csatornákról, ahol csak ritkán jön valami valami újdonság. Megfizethetővé váltak az olyan szolgáltatások, ahol tényleg friss dolgok is előkerülnek, és egészen nagy a választék, amiből válogathatunk. Nincs reklám, a minőség kiváló és akkor nézhetjük amikor akarjuk- nincs meglepő a terjedésükben.

Amikor a Netflixet csak egy-egy divatos sorozat kapcsán emlegetjük, elsiklunk a tény felett, hogy ismeretterjesztő filmekből is igazán meghökkentő a választék. Még kifejezetten búvár témában is akad olyan, amit feltétlenül érdemes megnézni.

Manapság igen sokat emlegetik például a My Octopus Teacher (Tanítóm, a polip) című vadonatújfismeretterjesztő ilmet. Nagyon érdekes, nagyon elgondolkodtató film ez arról, hogyan vált egy ember élete részévé napról napra felkeresni egy partszakaszt Dél-Afrikában. Craig Foster itt kötött ismeretséget egy polippal, akinek végigkövette egy évét a tenger mélyén- ami egy ilyen állat számára az egész élete.

Látványos, szép film ez, nem véletlenül ajánlják sokan. Nem egészen olyan dokumentumfilmre kell számítani, ahol a szikár tényeknek rendelnek alá mindent, fontos az egésznek a hangulata is. Azért merem bátran ajánlani, mert családdal is nézhető, nincs benne semmi olyan búvárszakmai rész, ami miatt sokat kellene magyarázni, mit látunk.

A Last Breath igaz történetet feldolgozó dokumentumfilm, szintén vadonatúj. A történetről hosszabban is írtam már: egy ipari búvár közel száz méteres mélységben marad magára, legzőgáz utánpótlás nélkül egy meghibásodás miatt. Noha a többiek a csapatban igyekeznek segíteni ahogy tudnak, de reményük kevés lehetett arra, hogy meg lehet menteni az életét.

Ám mégis megtörténik a csoda, és erről szól ez a tényleg nagyon izgalmasan kivitelezett, jól érhető film, ami a roppant nagy mélységben dolgozó hivatásosok világába is bepillantást enged. Nem könnyű szakma, nem is egészen az a fajta búvárkodás, amit mi űzünk, ám ennek ellenére is átélhető a dráma, amit jelentős részben az eredeti felvételek illusztrálnak.

Átevezve a játékfilmek világába, a szintén valós sztorit feldolgozó Red Sea Diving Resort (Vörös-tengeri búvárparadicsom) kifejezetten jól sikerült darab. Az izraeli titkosszolgálat, a Moszad által működtetett szudáni búvárbázis hihetetlenül hangzó történetét ugyan kicsit átdolgozták Hollywoodban, de maga az elképesztő húzás a fedett ügynökök búvárhoteljéről nem kitaláció.

Akit a valós sztori érdekel, az elolvashatja ebben a bejegyzésemben, ám én például nem kértem számon a tökletes történelmi hitelességet. Izgalmas, jól sikerült akciófilm ez Chris Evans főszereplésével, ami alapvetően nem hamisítja meg a történteket, inkább csak tömöríti az eseményeket. Noha a búvárkodás maga azért valójában nem kap kiemelt szerepet, úgy érzem, nekünk, a Vörös-tengerre sokat járó búvároknak így is kifejezetten érdekes.

Végül egy ajánlat az önsorsrontóknak: a 47 méter mélyen második része borzalmas ostobaság, viszont ebben tényleg szinte végig a víz alatt történik minden. A sztori ezer sebből vérzik (már ha lehet sztorinak nevezni a barlangban ezer éveket túlélő vak, de vérengző cápasereg meséjét), a megvalósítás gagyi, a színészek rosszak, és a búvárkodás hitelességét is hagyjuk.

Akkor miért ajánlom, merülhet fel a jogos kérdés? Nos, nem ajánlom, inkább csak rossz példa ez arra, hogy jelenhet meg teljesen fals módon a búvárkodás, vagy a cápák egy filmben, és miért alakul ki a hozzá nem értőkben hamis kép a mi hobbinkról. Aki búvár az nevet vagy legyint arra amit lát, aki nem búvár, annak azt mondom, ne ez alapján a film alapján próbálja megérteni, miért is szeretjük ezt csinálni.... Az ilyen típusú filmek végére jellemzően csak a nézők nem halnak meg, de itt azért páran túlélik a vérfagyasztó kalandot, nem is akárhogyan. Aki úgy érzi, művér és animált cápával birkózás nélkül nem teljes az élete, annak kifejezetten szórakoztató lesz ez a műremek.