Ománi merülések

Itt is jó lenne búvárkodni egy keveset.

Az ember szívesen hall, lát, olvas olyan úti célokról, ahova érdemes lenne eljutni. Omán tulajdonképpen nem is esik nagyon messze az általam jól ismert Vörös-tengertől, de azért az Arab-félsziget túlsó sarkán nagyon mások a viszonyok.

De ahogy ezt a videót elnézegetem, ott is van égszínkék tenger, meleg víz, színes élőlények és roncsok- simán el tudnék itt tölteni pár napot a mélyben és a felszínen egyaránt.

0 Tovább

Keresztút a víz alatt

Jézus-szobrot helyeztek el a tengerben Horvátországban.

adria

Az Adriai-tenger partján fekvő Trogir városban sokan figyelték, ahol egy hatalmas, 9 méter magas szobrot süllyesztenek a víz fenekére. Ehhez hasonló Jézus-szobor több helyen van a világon, például Floridában, Máltán illetve Olaszországban, de a horvátok egész szoborparkot létesítenek.

adria

Az a céljuk ugyanis, hogy a teljes keresztutat be lehessen járni, vagyis inkább úszni, mint a 14 állomással. Az első stáció Jézus elítélése, ezt ábrázolja az a bizonyos a nagyobb szobor. A többi állomásnál kisebb, nagyjából két méter magas szobrok mutatják be a történéseket. 

adria

A vélhetően látogatókat, búvárturistákat vonzó különleges tematikus szoborpark ötletgazdája Josko Kandija, a szobrok Valentino Valent alkotásai. Mivel Trogir nem esik messze Magyarországtól, vélhetően hamarosan honfitársaink is merülhetnek a Jelinek-öbölben viszonylag sekélyen elhelyezett szoborparkról.

0 Tovább

A sarkkör hőse

A Belgica egy évszázada volt a sarkköri expedíciók legendás hajója.

roncs

Norvégiában, Harstad mellett van egy nem különösebben látványos partszakasz. Mégis gyakran fordulnak meg erre búvárok, akik begázolnak a vízbe, s az ott levő kötelet követve a tenger fenekén kirajzolódó sziluettre figyelhetnek fel. Kicsit közelebb pedig láthatóvá is válik egy régesrég mélybe került hajó maradványa. 

A 36 méteres, vitorlákkal és gőzgéppel egyaránt felszerelt hajót 1884-ben építették Norvégiában. A Patria névre keresztelt hajóval eleinte bálnára vadásztak, aztán 1896-ban Adrien de Gerlache megvásárolta, és kutatóhajóvá építette át- no meg új nevetis kapott, ekkor lett belőle Belgica. Részt vett a belgák antarktiszi expedíciójában, és az első hajó volt, ami a fagyos kontinensen vészelte át a telet. Az 1897-ből Antwerpenből induló kalandos utazás során rekedt a jégbe fagyva a hajó, amire a legénység sem volt felkészülve. Sok viszontagság után, megfogyatkozva, 1901-ben érkeztek vissza Belgiumba, ahol óriási ünneplés fogadta őket.

roncs

1902-ben Fülöp, Orleans hercege vásárolta meg, és két északi-sarki expedíción vett részt 1905-ben és 1907-1909 között. Gröndland, Svalbard és a Ferenc József-föld partszakaszát térképezték fel, a második úton viszont ismét jégbe fagyott, de ezt is átvészelte.

A kiszuperált felfedezőhajót 1916-ban adták tovább, és akkortól Isfjord néven szolgált a Spitzbergák és Norvégia között, utasokat és árut szállítva. 1918-ban került Harstadba. A hajótestről leszerelték az árbocokat, és többé csak egyfajta úszó raktárként használták- viszont visszakapta a legendás Belgica nevet. 1940-ben a Norvégiában levő a francia-brit expedíciós csapatok vették igénybe, majd ők is küldték a tenger fenekére június elején, amikor visszavonultak.

A roncsot 1990-ben fedezték fel, horgonya ma Tromsö városában látható múzeumban kiállítva. Felmerült a Belgica másolatának elkészítése, és arról is szó volt, hogy az eredeti roncsot kiemeljék, miután a még ott levő robbanószereket hatástalanítják. De jelenleg még merülhetőek a legendás hajó maradványai, a látótávolság is szép lehet hogy egyben lássák a hajótestet, igaz, a hideg víz keveseket vonz. Az viszont mellette szól, hogy a történelem egy szeletének máig megmaradt fontos tanúja...

0 Tovább

Élő halleves

A roncsokon élő rengeteg hal mindig lenyűgöző látvány.

A thaiföldi Khao Laktól nem messze süllyedt el bő három évtizede egy hajó. Nem híres, nem is különösebben látványos, és hogy a hajóforgalmat ne akadályozza, le is vágtak róla kiemelkedő részeket. Most kevesebb mint 20 méteres mélységben nyugszik a Bon Soong, pontosabban inkább a maradványai.

És mégis nagyon szép kis hely az ott készült felvételek alapján, mert felhőszerűen lepik be a halrajok. Kis tengeri oázissá vált ez a jelentéktelen roncs, egyszerűen azért, mert a víz alatt ez a dolog így működik.

Aki búvárként itt unatkozik, annak aztán nehéz izgalmasat vagy szépet mutatni, mert ez maga az élővilág csodája, annak folyamatos mozgásával, forgatagával...

0 Tovább

Búvárok Szaúd-Arábiában

A korábban bezárkózó ország is új lehetőségeket lát a turizmusban.

Ha ránézünk a térképre, akkor láthatjuk, hogy a búvárparadicsomként ismert Vörös-tenger leghosszabb partszakaszával Szaúd-Arábia büszkélkedhet. Ehhez képest a búvárok elsősorban Egyiptomot tartják számon, de még a nem épp fejlett infrastruktúrájú Szudán, vagy az aprócska vörös-tengeri parttal rendelkező Izrael és Jordánia is szépen profitál a búvárturizmusból. 

Ám ez a közeljövőben változhat. Az AP egy 29 éves helyi nő, Alossimi történetén keresztül mutatja be, hogy merrefelé változnak a dolgok. Ma már a hölgyek is búvárkodhatnak az országban, és nem kell férfi családtag kísérő ahhoz, hogy hajóra szálljanak. Ahogy az országban is új lehetőségek nyílnak meg, a lakosok számára ugyanúgy, legyenek akármelyik nem tagjai.

A konzervatív muszlimnak számít Szaúd-Arábiában a fiatal trónörökös több apró engedményt tett: lehet koncertezni, újra nyílnak a mozik, a nők pedig autót vezethetnek. Természetesen a keményvonalasok ellenzik ezeket is, de egyelőre a királyi család elkötelezettnek látszik. 

Persze jegyezzük meg, a nyitásra a gazdaság helyzete is rákényszeríti az országot. A tartósan alacsony olajárak miatt megrendült a költségvetés, kell hát az új bevételi forrás. Míg korábban csak zarándokok, esetleg üzleti utazók érkeztek, mostantól szeretnének turistákat is Szaúd-Arábiába csalogatni. Nem csak az idegenforgalom bevétele számít, hanem az is, hogy új munkahelyeket teremtenek- akár nőknek is.

A fő vonzerő a Vörös-tenger csodálatos, errefelé szinte teljesen érintetlen világa lehet. Egy 200 kilométer hosszú tengerparti részt jelöltek ki a fejlesztések helyszínéül- luxushotelekkel, a búvárkodáshoz szükséges infrastruktúrával és védett területekkel csalogatnák a külföldieket. Nem az olcsó tömegturizmus a cél, s az országba érkezőknek kell igazodni a helyi törvényekhez, de a kalandvágyó búvárok számára így is vonzó lehet a hely.

Már el is indult a munka, víz alatt és felett. A most már nyugodtan férfiakkal együtt búvárkodó Alossimi is részt vehet abban a kalandos feladatban, aminek során ennek a roppant hosszú tengerrésznek a legszebb zátonyait, ismeretlen roncsait kutatják fel. Sok érdekességet találtak már is, de gyanítható, az első években a vendégek némelyike is felfedező merülésekben vehet részt, olyan helyeken, ahol még alig jártak. Nagyon más ez, mint a milliószor merült egyiptomi zátonyok, vagy izraeli merülőhelyek. Új arcát mutathatja a Vörös-tenger még azok számára is, akik sokszor merültek a környékbeli országokban.

Szóval komoly terveket szőnek Szaúd-Arábiában, ami jó lehet a vendégeknek is, helyieknek is. Természetesen majd kiderül, milyen árszívonal és milyen víz alatti látványosságok várják majd a vendégeket, de az ország lehetőségeit tekintve simán belefér, hogy hatalmas hadihajókat, katonai repülőgépeket süllyesztenek a vízbe mesterséges zátonyként. Mint ahogy az is megtörténhet, hogy látványos, izgalmas roncsokat fedeznek fel, amik sokakat vonzanak.

Alossimi pedig már most is nagyon boldog, hiszen otthon merülhet: eddig jobban ismerte a Vörös-tenger egyiptomi zátonyait, mint saját hazája korallkertjeit. Mostantól viszont minden más, és reményei szerint jobb lesz.

0 Tovább

Úszás a belugákkal

Kanadában különleges programon vehetnek részt a tenger szerelmesei.

Manitoba tartomány szinte Kanada közepén található. Az egyébként is sok természeti szépséggel büszkélkedő országnak számos izgalmas pontja van, és a manitobai Churchill is egyike az érdekes helyeknek. A környéken élő jegesmedvékhez például fotós túrákat is indítanak.

Nyaranta ugyanis Churchillből indulnak azok a belugás túrák, amikor az errefelé élő több ezer barátságos fehér delfineket lehet megfigyelni. Persze hajóról is nagy élmény látni őket, de még az is lehetséges, hogy a vízből, velük úszva figyelhesse meg a belugákat a hideg víztől vissza nem riadó búvár. 

A belugák ráadásul hasonlóan kíváncsiak az emberekre, mint azok rájuk, így időnként egészen közel mennek a látogatókhoz a jellegzetesen "mosolygós" delfinek. Nincs mese, óriási élmény lehet együtt úszkálni ezekkel a szabadon élő delfinekkel, és sokkal izgalmasabb, mint egy delfináriumban nézni őket...

0 Tovább

Fent és lent 

A tasmániai Bicheno környéké szép hely, de búvárszemmel nézve is érdekes. 

A világnak ezen a felén nem nagyon hallunk, milyen merülések vannak Tasmániában, pedig ahol delfinek, cápák, polipok, ráják, sárkányhalak fordulnak elő az rossz hely nem lehet. 

0 Tovább

Mantatánc

Hát ezért szereti annyi búvár a Maldív-szigeteket.

Ha úgy nézzük, nincs ebben a videóban semmi különös, csak pár tucat manta köröz a tengerben. Ám ha tudjuk azt, hogy ezeket a hatalmas rájákat a világ legtöbb helyén soha, vagy maximum nagy mázlival lehet látni, máris érdekesebbé válik a felvétel.

Akad ugyanis pár pont a világtengerben, ahol valamiért nagyon szeretnek tartózkodni ezeket a békés, elegáns óriások. Ez a csodás videó is ilyen helyen készült, a Maldív-szigetek egyik pontján. A mantáknak ugyanis vannak kedvenc "tisztítóállomásaik", ahol a kisebb halak lekapkodják róluk az élősködőket, és ezeken a helyeken sok rája gyűlik össze. 

Akár illúziórombolónak is mondhatnánk hogy egy "kocsimosóban" nézelődnek a búvárok áhítattal. De inkább azt érdemes látni, milyen izgalmas, összetett univerzum a tenger alatti élővilág, ahol mindennek meg van a szerepe, a funkciója, a helye.

0 Tovább

Belize Marcsi nélkül

A sikkasztással gyanúsított Bróker Marcsi miatt hallottak sokan a közép-amerikai országról, ami másfelé inkább mint búvárparadicsom ismert.

cápa

Cápák és teknősök, korallzátonyok, no meg az egyik legkülönlegesebbnek számító merülőhely, a Blue Hole- ezek vonzzák a tenger szerelmeseit Belize-be. A kellemesen meleg Karib-tenger sok turistát kápráztat el, aki elsősorban az ország partjai előtt található nagy korallzátonyhoz mennek ki, ami a világ második legnagyobb korallzátony-rendszere az ausztráliai után.

cápa

Sok embert vonzanak az atollok is, és a Lighthouse reef-nél található a Great Blue Hole, amit annak idején Jacques-Yves Cousteau egyik filmjéből ismerhettek meg nagyon sokan. A "kék lyuk" elsősorban a levegőből fotózva nyújt páratlan látványt, de az ott járt búvárok szerint odalent is izgalmas.

cápa

Az a videóból is kiderül, hogy a cápák kedvelőinek is van mit nézni, mert szirti- és dajkacápák szoktak felbukkanni merülés közben. A búvárok nagyon szeretik a teknősöket is, amelyek szintén gyakran jelennek meg a korallzátonyokon. És a turisták többsége nem lopott, elcsalt pénzből érkezik az országba, így aztán nyugodt lelkiismerettel gyönyörködhetnek a tenger szépségeiben...

cápa

0 Tovább

Így néz ki a Kittiwake

A hurrikán által odébb dobott roncs még mindig látványos.

roncs

Az idei hurrikánszezon komoly pusztítást végzett a Karib-térségben és az Egyesült Államok keleti oldalán. Saját szememmel is láthattam, mennyi rombolás, törmelék maradt Floridában az Irma dühöngése után. 

roncs

A Kajmán-szigeteken 2017 októberében végigsöprő Nate a víz mélyén nyugvó, 2011-ben elsüllyesztett USS Kittiwake roncsot is képes volt elmozdítani. Mindez nagy szó, mert elég méretes hajóról van szó, mégiscsak 76 méteres a hosszúsága. Ám a vihar erejének nem tudott ellenállni: elbillent és közelebb került a zátonyhoz is.

roncs

Eleinte aggódtak, nem fog-e teljesen rádőlni az élő korallzátonyra, de úgy fest, ez nem történt meg. A merülési élmény valamelyest újszerű, hiszen már nem egyenesen áll, és így a beúszásnál kicsit megváltozik minden. (Bizton állíthatom, egészen más, amikor egy megdőlt helyiségben kell tájékozódni.)

roncs

A helyi búvárközpontok értelemszerűen kíváncsiak voltak, mi változott, és a feltöltött videók szerint továbbra is érdemes felkeresni Grand Cayman talán legizgalmasabb roncsát.

0 Tovább

Google hirdetés

Google hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Google hirdetés

Elérhetőség

elche@freemail.hu

Hirdetés

Címkefelhő

roncs (233),cápa (150),mutazás (145),video (133),búvár (126),sztori (103),baleset (68),fotó (67),felfedezés (59),környezetvédelem (58),alapok (56),híresség (52),film (43),élmény (43),adria (43),egyiptom (37),utazás (35),szabadtüdős (34),barlang (34),retró (27),felszerelés (27),delfin (27),egzotikus (26),történelem (26),régész (26),magyar (22),bálna (21),sellő (20),munka (19),teknős (19),édesvíz (17),usa (17),tanfolyam (15),videó (15),karib (14),Cápa (12),kutatás (12),üzlet (12),bánya (12),mélytenger (11),polip (10),fóka (10),doku (9),kincs (9),manta (9),ausztrália (9),támadás (9),medence (8),szemét (7),szafari2014 (7),tengeralattjáró (7),ciprus (7),sport (7),szobor (7),rekord (6),verseny (6),rák (6),tél (6),Bali (6),málta (6),szafari18 (6),cousteau (6),humor (6),rája (5),jordánia (5),ázsia (5),tudomány (5),ausztria (5),csikóhal (5),florida (5),repülő (4),szafari2016 (4),hidegvíz (4),múzeum (4),mexikó (4),olaszország (4),tintahal (4),Egyiptom (3),víz alatti (3),orosz (3),találkozás (3),skandinávia (3),könyezetvédelem (3),karácsony (3),bali (3),görög (2),medúza (2), (2),magyarország (2),krokodil (2),európa (2),csiga (2),éjszaka (2),muréna (2),spanyolország (2),hal (2),feketetenger (1),bulgária (1),celeb (1),búvárfilm (1),repülőgép (1),korall (1),bomba (1),dubaj (1),izland (1),balti (1),könyv (1),tenger (1),írország (1),technológia (1),Búvár (1),egyesült királyság (1),görögország (1),szörny (1),uk (1),hollandia (1),thaifold (1),románia (1),horvátország (1),norvégia (1),Florida (1)

Hirdetés

Kedvencek

Kultúrmunka Kultúrmunka

Élmény, benyomás, vélemény filmről, zenéről, irodalomról, tévéről...

Darwin Darwin

Kis és nagy teljesítmények az emberek és állatok világából. Van aki győ...

Sportfoglalkozás Sportfoglalkozás

Ez a mindennapos testnevelés fotelszurkolóknak: hírek, érdekességek, sztori...

Big Blue Búvár Blog Big Blue Búvár Blog

Kalandjaim a mélység világában és a felszínen, hírek a tengerről, és mi...

Reblog