Big Blue Búvár Blog

Túl csábító volt a jó idő ahhoz, hogy kihagyjunk egy roncstúrát.

Pár hete merültem először a Zirje melletti bombázóroncsnál, és a képeim, sztorijaim fellelkesítettek pár barátot, így aztán együtt vágtunk bele a tervezésbe. Felmerült, hogy várjunk esetleg jövő nyárig a túrával, de aztán kialakult egy rácsapásszerű minitúra koncepciója: péntektől vasárnapig voltunk Horvátországban, és merültünk kettőt.

Bizonyára van, aki szerint nem túl okos ötlet ennyit vezetni ilyen kevés búvárkodási lehetőségért, de néha alkalmazkodni kell. Igaz, hogy fajlagosan nem olcsó az út a két merülésre vetítve, de a másik fele a történetnek az, hogy nincs zsúfoltság, olcsók a szállások, és nem kellett más búvárokat sem kerülgetni. Ha pedig fotózni akarunk, kell az, hogy csak a "mienk" legyen a roncs.

Október közepén persze szerencse kérdése is, milyen időjárást fogunk ki, és most egyáltalán nem panaszkodhattunk: napközben 24-25 fok volt, a víz pedig kellemes 20 fokával bőven jó volt a merüléshez. Szerintem a hó végéig még simán be lehet vállalni rövid adriai kiruccanásokat a délebbi partszakaszokra.

Szóval megérte az út, nekem másodjára újból élmény volt megnézni a Ju87 Stuka roncsát, a cimboráim pedig lelkesen fotózgatták a roncsot minden szögből. Egyikük még jó kis videót is készített a merülésről.

Az egész kalandban az a különleges, hogy nem csak egyszerűen víz alatt vagyunk, fontos a jó fotózási lehetőség, no meg persze a történelmi jelentősége a roncsnak. Az ilyen maradványok esetén az ember mindig utánajár, utánaolvas a történetnek, és a legendás Stukáról bőven találni információt. Noha ma békésen nyugszik a repülő a víz alatt, annak idején bombái sok pusztításért voltak felelősek. Mindenkinek jobb lenne, ha az ilyen harci repülőket csak múzeumban vagy merülés közben lehetne látni...

Régi terv vált valóra, amikor végre testközelben láthattam az Adria mélyén nyugvó bombázót.

Pár éve röppent fel a hír, hogy egy hibátlan állapotú második világháborús harci repülőgépet fedeztek fel Zirje szigete mellett. Természetesen ez egyből megmozgatta minden roncsok iránt érdeklődő búvár fantáziáját, pláne amikor kiderült, hogy még csak nem is kell túl mélyre menni. Én is azóta készülök egy merülésre.

A harmincas évek közepén, a spanyol polgárháborúban bemutatkozó német zuhanóbombázó, a Junkers Ju 87 Stuka (Sturzkampfflugzeug) rettegett bombái, vijjogó szirénái pár év múlva a második világháborúban is rengeteg pusztítást okoztak. Aztán ahogy fejlődött a haditechnika, a Stukák lomhává, sebezhetővé váltak a gyorsabb vadászgépekkel szemben. Később csatarepülőgépként, tankok ellen vetették be őket, de a nagyjából 6500 legyártott gép túlnyomó része elpusztult a harcok során.

Nem csak a németek vetették be a Stukákat, a Magyar Királyi Légierőben is szolgáltak többek között. Az olasz Regia Aeronautica kötelékében repültek azzal a Ju 87 R2 változatú példánnyal, amit Zirje előtt találtak: 1941 áprilisában a jugoszláv erőket támadó Stuka találatot kapott, majd pilótája a tengerre szállt le vele. A hírek szerint a két fős legénység megmenekült, mert a közeli partra tudtak úszni. A gép pedig szép csendben egészben a tenger fenekére süllyedt, és feledésbe merült.

Amikor megtalálták, mindenkit meglepett, hogy a pilótafülkében ott vannak a műszerek, ép a gép törzse, a szárnyak. Csak a legnagyobb tömegű alkatrész, a motor szakadt ki, ez kicsivel odébb nyugodott, de már közelebb vitték a repülőhöz. Noha a repülő csak 11 méter hosszú és 14 méter széles, rengeteg rajta az érdekesség és kitűnő fotótéma.

Ráadásul több helyről megközelíthető, nem csak Zirje szigetéről jönnek ide búvárok: Murteren, Biogradban, Vodicében működő bázisok hajóval is elérhető. Mélysége ideális a tapasztalt búvárok számára, 24-27 méter, és a védett helyen áramlásra kell számítani. Személyes megítélésem szerint az egész Adria egyik legjobb roncsmerülőhelye történelmi érdekessége, látványossága és merülhetősége miatt.

Naná, hogy én is meg akartam nézni. Főleg azért, mert az a hír járja, hogy hamarosan ki akarják emelni a horvátok. Ennek az az oka, hogy egyben ki lehetne venni, nem is akkora teljesítmény ilyen mélységből, és ki lehetne állítani. Jelenleg múzeumban csak Chicagóban és Londonban látható Stuka, a többi víz alatti példány pedig inkább csak roncshalmaz. Szóval ebből a szempontból érthető.

A murteri búvárbázison arról is meséltek, hogy sajnos lopkodnak is a roncsból, egy osztrák búvárt állítólag a határon csíptek el Stuka-műszerrel. Ha szétszedik a felelőtlen emberek, akkor tényleg múzeumban van a jobb helye- de amíg ez nem történik meg, akit kicsit is érdekel egy ilyen roncsmerülés, ne hagyja ki a búvárkodást.

Nekem személy szerint óriási élmény volt a merülés és a fotózás, és ennek képeit közre is adom. Már az fantasztikus volt, ahogy a tiszta vízben kivehetővé vált az alattunk nyugvó repülőgép formája, amit aprólékosan körbe lehet vizsgálni, be lehet nézni a pilótafülkébe, megnézhetjük a vezérsíkokat, a szárnyakba épített fegyvereket, a különálló motort. 

Azt hiszem, az ilyen élmények miatt csaptam fel búvárnak, s az efféle "csemegék" miatt lehet nagyon jókat merülni a világ sok pontján, így a horvát Adrián is. Ha eddig még nem jártál erre, tervezd be addig, amíg megteheted!

Pag szintén jártam a hétvégén, és nagyon élveztem a merüléseket.

Sokan szeretik az utószezont Horvátországban: visszafogott árak, nincs tömeg és ha kis szerencséje van az embernek, nagyon kellemes időjárást foghat ki. Mi pont így jártunk, napos, szuper idő volt, a tenger pedig még nem hűlt ki, mélyebben is 20 fok körül volt.

Stara Novalján búvárkodtam már több alkalommal, most a Dive Stationnál voltunk. Noha a faluban már kevés a turista, búvárból még akad bőven, hiszen nem csak én vagyok vele tisztában, miért érdemes kora ősszel célba venni az Adriát.

A színek a mélyben akkor jönnek elő, ha világítunk valamivel: a vörösek, sárgák, narancsok illenek az évszakhoz- de azért jó tudni, az adriai felszín alatt mindig ez a látvány vár, csak ősszel valahogy fogékonyabbak vagyunk rá.

Ahogy az megszokott, kicsi és nagyobbacska élőlények kerültek a szemünk elé, az apró csigák és halak mellett szép szivacsokat, hatalmas sonkakagylót is tudtam fotózni. No meg persze volt pár csikóhal is, akik a szokásosnál is szégyenlősebbek voltak. Fotózni nem is fotóztam őket, "csak" megnéztem a saját szememmel- és azért ez sem rossz program.

Mindenesetre ismét bebizonyosodott, a szeptember jó, nagyon is jó időszak búvárszemszögből az Adrián. Maximum az jelenthet problémát, hogy az éttermek egy része ilyenkor már nincs nyitva, de azért valamit mindig lehet találni. Ha mást nem, vacsorázunk valami könnyűt a tenger partján, és gyönyörködünk a naplementével egy pohár itallal a kezünkben. Ez sem rossz alternatíva...

Izgalmas búvárrégészeti felfedezés Horvátországban.

Mljet szigete Dalmáciában található, az ország partszakaszának legdélebbi részén. A természetvédelmi területek szépsége miatt számít ismertnek, de a kulturális örökség szempontjából is jelentős helyszín.

Most ez utóbbi kapcsán beszélhetünk Mljetről, ugyanis a napokban jelentették be, hogy kétezer éves amforákat találtak a víz mélyén. Alig 20 méteres mélységben nyugodott a sok értékes lelet, ami nagyon meglepte a régészeket. Hogy a szuvenírvadászok ne kapjanak esélyt, három éven dolgoztak itt a szakemberek, s csak ez után jelentették be a felfedezést. 

A 150 amfora háromféle típusba tartozik, valamennyi az I. századból származik. Majdnem két évezreden át érintetlenek maradtak, a homokban heverve, az üledék által belepve védve voltak a külső behatásoktól. 

A nemzeti park igazgatósága is részt vett a feltárás finanszírozásában. Nem csak attól tartottak, hogy valaki ellop valamit, az itt horgonyzó nagyobb jachtok horgonyai is komoly károkat okozhattak volna.

Az amforák ott maradnak a helyszínen, tehát a jövőben a szigetre látogató búvárok is merülhetnek az egykori hajó rakományánál. Ám azokat olyan védőhálóval takarják majd, ami remélhetően elveszi a "gyűjtögetők" kedvét. (Ilyenkor egyrészt arra gondolok, hogy mennyivel szebb lenne ilyesmi nélkül a látvány, másrészt viszont arra, ha ez a háló nem lenne, pár év múlva talán már semmilyen amforát nem találna ott senki...) A leletről készült videók mindenesetre ígéretesek.

A régészek pedig folytatják a kutatást, mert egyrészt ennek a lelőhelynek a környékén is előkerülhet még ez-az, másrészt talán rejteget még roncsokat Mljet nem túl gyakran merült partszakasza.

Sokan nem is tudják, milyen színpompás tud lenni a mélység a horvát tengerparton.

Az a néhány nap, amit a tengerparton töltöttem, ismét meggyőzött arról, hogy vannak az Adriai-tengernek nagyon szép részei. Csak éppen tudni kell, hol kell nézelődni, és miként lehet a színeket előcsalogatni!

Jó tudni, hogy mindenhol másra számíthatunk. A védett Kornati nemzeti parkban, Dugi Otok sziget külső oldalán, vagy éppen Közép-Dalmácia szebb merülőhelyein 25-30 méter között már nagyon szép vörös gorgóniás falak vannak. De lámpa nélkül ezek is kékesszürkék, tehát aki Horvátországban merül, nappal is vigyen magával lámpát. Ha nincsenek erős vakuim, ezekből a csodás színekből például semmi nem látszik.

Más helyeken, például Pagon az üregekbe is érdemes 1-2 méterre beúszni- természetesen lámpával. Az élővilágon kár logikát számon kérni, de azért elgondolkodtam, miért pont itt, a viszonylag sötét helyeken van ennyi színes szivacs. Persze lehet, volna ebből több a falon, csak a halászok hálói okoznak nagy pusztítást... Bárhogy is van, még ott is találhatunk szépet, ahol a gyakorlatlan búvár elsőre semmi színeset nem lát.

Természetesen tudom, az Adria nem egy trópusi tenger (ha másból nem, a vízhőfokból rögvest rájön bárki), de nem is azt kell várni tőle. Persze nem is annyiba kerül az utazás...  A búvárkodásban fontos, hogy ismerjük a merülőhely adottságait, ahol vagyunk, és akkor tudjuk messze a legtöbbet kihozni belőle. Aki ismeri az élővilágot, többet lát belőle, és ez bizony nem csak az Adrián igaz, hanem a Vörös-tengeren vagy bárhol máshol is. A horvát tengerpart, amellett, hogy érdekes búvárhely, nagyon jó iskola is, mert a kíváncsi búvár sokat tanulhat itt. És ezért cserébe a tenger a gondos, odafigyelő embert meg is jutalmazza sok látványossággal.

Roncsokkal vonzaná a búvárokat a ma még kevésbé népszerű úti célnak számító ország.

Az Adriai-tenger a mi szempontunkból kifejezetten fontos búvárhelynek számít. Nagyon sok magyar búvár első merüléseinek volt helyszíne az egykori jugoszláv tengerpart, és az utódállamok közül a leghosszabb partszakasszal büszkélkedő Horvátországba ma is sok búvár utazik évről évre. De merülnek az olasz oldalon, Szlovéniában és Montenegróban is, sőt, az Adriától alig délre eső görög Korfu szigeten is vannak búvárhelyek.

Albániára viszont általában nem gondolnak a merüléseket tervezők. Pedig meg kell jegyezni, még a jugoszláviai búvárexpedíciók előtt a magyar búvárkodás egyik úttörője, Rádai Ödön pont albán vizekben hajtott végre tengeri merüléseket. De az elzárkózó balkáni országhoz képest sokkal jobb infrastruktúrával, fejlettebb idegenforgalommal, pezsgő búvárélettel büszkélkedő Jugoszláviával nem vetélkedhetett.

Albánia még a kommunista rendszerek bukása után is erősen lesajnált úti célnak számított. Kalandra vágyó utazók jutottak el ide, ám mostanság egyre többen kelnek útra, hogy megismerjék a lassan lábra kapó ország legszebb helyeit. A beszámolók szerint a fejlődés egyértelmű, az emberek kedvesek, és ma még itt el lehet kerülni a tömegturizmust. 

És ahol tenger van, ott búvárkodni is lehet! Albánia nagy vonzereje az, hogy a milliószor merült többi adriai partszakaszhoz képest felfedezetlennek számít, új vagy alig párak által látott roncsoknál lehet például merülni. Az RPM Nautical Foundation az utóbbi időszakban a partszakasz egyharmadát mérte fel, s 38 roncsra bukkantak, melyek közül hat több, mint kétezer éves. 

Ez a helyi kulturális örökségvédelmi hatóságokra feladatot is ró, hiszen nem lenne jó, ha kincsvadászok lepnék el a nem túl jól őrzött lelőhelyeket. Viszont azzal is kecsegtet ez a sok roncs, hogy a búvárok is jönnek majd a világ tájáról, hogy megnézzék az izgalmasabb maradványokat, netán afféle felfedező expedíciókban vehessenek részt. Búvárként igazi nagy álom az, hogy olyan roncsnál merüljünk, amit rajtunk kívül még soha, senki nem látott- a világ sok pontján ehhez már igen mélyre kell menni. Európán belül pedig iszonyúan nagy szerencse kell egy ilyen felfedezéshez.

Személy szerint kifejezetten érdeklődve várom, milyen lehetőségek nyílnak meg a közeljövőben. Magam is merültem már Horvátország mellett Montenegróban, Szlovéniában, az Albániától karnyújtásnyira levő Korfun, szóval most már ideje ide is eljutni...

A horvát Adria ismertebb hajóroncsai közé tartozik a Kaprije sziget előtt nyugvó Francesca Da Rimini.

Az 1942-ben épült teherhajó 42 méter hosszú és 12 méter széles volt. Az olaszoktól a német haditengerészet állományába került 1943-ban, és utánpótlást szállított különböző csapatoknak. Észak-Afrikából tért vissza 1944. márciusában az Adriára, amikor motorhiba miatt lehorgonyzott Kaprije szigete előtt. Itt talált rá két brit vadászbombázó, amelyek elsüllyesztették.

Bár majdnem 40 mélységben van még a legsekélyebb része is, a Francesca Da Rimini viszonylag népszerű roncs, aminek oka egyszerűen az, hogy a horvát Adriának ezen a részén kevesebb az izgalmas hajómaradvány.

Noha a Francesca jelentősen megsérült, azért ma is jól felismerhető a hajótest, amit meghódított a tenger élővilága, sok színes szivacs települt meg rajta, rákok bújnak meg benne, és halrajok úszkálnak körülötte. No persze ott vannak a háború emlékei, a lőszerekkel teli ládák, gránátok.

Ez a roncs tipikusan azok közé tartozik, amit a komolyabb felszereléssel víz alá merülő technikai búvárok tudnak alaposabban felfedezni maguknak, hiszen ők képesek hosszabb időt eltölteni rajta. A kedvtelési búvároknak csak pár perc jut, így pedig aligha lehet megnézni a roncs izgalmasabb részeit.

A mesterséges zátonyok telepítésének korát építjük, ám hogy ennek örüljünk-e, nem mindenki számára egyértelmű. Ezúttal a horvátok süllyesztettek el szándékosan egy hajót.

A tengerekben már így is pont elegendő roncs van, mondhatják sokan. Pont az Isztriai-félsziget ismert arról, hogy történelmi jelentőségű hajók maradványainál lehet búvárkodni, hiszen itt nyugszik a Baron Gautsch, a Coreolanus, a Guiseppe Dezza. Szóval a roncsok szerelmesei számára eddig is ez volt az egyik legjobb hely az Adrián.

Május 22-én a Kamenjak-félsziget közelében viszont egy megtisztított, kifejezetten mesterséges zátonynak szánt hajó került a tenger fenekére. A Vis az egykori Jugoszlávia teljhatalmú vezetője, Joszip Broz Tito hajója volt, tehát ennek is van érdekessége. 1956-ban épült Pulában, 1990-ig állt szolgálatban a haditengerészetnél. A hatvanas-hetvens években hírességek, külföldi politikusok fordultak meg a luxusjacht fedélzetén.

A Vis 58 méteres hosszúságával már tekintélyesnek mondható ahhoz, hogy érdekes, látványos legyen a merülés. A tenger a süllyesztés pontján 32 méter mély, a búvárok jelentős része számára elérhető lesz a Vis, bár én úgy vélem, lehetne kicsit sekélyebben is, mert az isztriai roncsokkal gyakran pont a nagy mélység a gond, kezdők nem nagyon merülhetnek rajtuk. Épp a közelmúltban két egymást követő napon búvárkodtam két hasonló méretű roncson, és míg a 23 méteren levőnél kellemes, hosszúra nyúlt merüléssel lehetett tervezni, a 30 méteren nyugvónál sokkal inkább észnél kellett lenni.

A süllyesztés mindenesetre sikeres volt, és hamarosan kiderül, mennyire vonzza majd a valódi roncsok mellett ez friss darab az Isztriára látogató búvárokat. Az első merülések már megtörténtek, és hamarosan itt a szezon, kiderül, kit hoz lázba először a víz alá került Vis: a búvárokat vagy az élővilágot.

Noha azt hihetnénk, horvát vizekben nem nagyon találnak már semmit, de meglepő módon még ott is bukkannak rá roncsokra. Nem is olyan régen egy német bombázó került elő, most pedig egy olasz építésű hajónál merültek búvárok, ami a második világháború idején süllyedt el.

Pag szigeten, Vlasiciban a helyiek egy része már régen emlegette, hogy az öböl a háborúban tenger mélyére került hajót rejt. Búvárrégészek ezt találták meg, és felvételeket is készítettek.

Az olasz hajó Rijekából tartott Zadarba, amikor 1944. szeptember 9-én odaveszett Pag mellett. A harcoló csapatok számára szállított ellátmányt és felszereléseket. Most pedig végre igazolták, hogy igaza van a legendáknak, és tényleg arrafelé nyugszik, ahol az öregek sejtették. Újabb ok arra, hogy a hamarosan beinduló adriai szezonban a horvát tengerpartra induló búvárok alaposan nyitva tartsák a szemüket, mert van azért még mit felfedezni az égszínkék felszín alatt.

Én is írtam arról az izgalmas felfedezésről, amikor egy remek állapotú Ju87 Stuka zuhanóbombázó roncsát találták meg az Adria fenekén, ráadásul nem is túl nagy mélységben. Mint ahogy az ilyen esetben szokásos, nem rohannak a pontos helyszín nyilvánosságra hozatalával, először a szakértők vizsgálják meg alaposan a leletet.

Ám nagyon úgy fest, elhárultak a bürokratikus akadályok, egyre több helyről hallom, hogy a közeli búvárbázisok ellátogatnak a különleges repülőgéproncshoz. Mint azt elég gyorsan kiderítették, ezt a Ju87 R-2-t annak idején az olasz légierőben használták, és 1941. áprilisában zuhant a tengerbe.

Sok szempontból van jelentősége a roncsnak, de ami búvárként egyből szemet szúr, az a viszonylagos épsége. Nem csak egy halom törmelék lett belőle a felszín alatt töltött több, mint hét évtized alatt, hanem kifejezetten jól körbejárható, megnézhető. Így aztán a róla készült videó is kifejezetten érdekes- én is kedvet kaptam hozzá, hogy valamikor beiktassak egy horvát túrát, aminek keretén belül merülhetek itt. A nyughelye Zirje sziget közelében van, ez elérhető Sibenikből, Vodicéből is, tehát egyáltalán nem valami eldugott pont. Már csak azért is sietni kell, mert ki tudja, mi lesz a sorsa a jövőben- és mi marad belőle, ha pár "szuvenírvadász" is elkezd itt búvárkodni...