A tengerbiológus ott kutatkodik, ahol a halak vannak: a víz alatt, no meg a halászok között. Dave Ebert jól tudja ezt, és sokat köszönhet a halpiacoknak: három évtized alatt több, korábban még felfedezetlen fajt talált ott.
Ebert kedvence Tajvanon van, ahol a halászok már jól ismerik. Amikor először tett ott egy sétát, a fiatal biológus álla leesett, annyi furcsa, számára ismeretlen halat látott a pultokon. Összevásárolt mindent, és megpróbálta tartósítani a leleteket, aztán jött az azonosítás. Azóta rendszeresen visszatér, és a halászok lelkesen hozzák neki a furcsábbnál furcsább állatokat. Ebert nyilvántartása szerint az általa először azonosított két tucatnyi porcoshal-fajból (cápák illetve ráják) közül tízzel itt találkozott először.
Persze nem csak a halpiacon talált új cápákat a kutató: Namíbiában a nyolcvanas évek végén teljesen felderítetlen volt a partvidék. A nomád körülmények között élő biológusok heteken át hajóztak és halásztak, és sikerrel is jártak, például egy korábban még ismeretlen szellemcápa is hálójukba került. Néha pedig postán küldenek olyan állatokat a kutatóintézetbe, amiről azt hiszik, már azonosított fajhoz tartoznak, ám ott kiderül, új fajról van szó.
Ám nem úgy megy a dolog, hogy egy biológus lát egy számára ismeretlen halat, elnevezi, aztán bekerül a lexikonba és kész. Természetesen ilyenkor széleskörű egyeztetés folyik más kutatókkal, és próbálják kideríteni, valóban új fajt fedeztek-e fel. Ebert szerint nagyjából harminc olyan cápa van náluk jelen pillanatban, amivel kapcsolatban még nem tudnak biztosat mondani. Folyamatosan fedeznek fel új fajokat, a cápák ötödét például az utóbbi évtizedben azonosították csak.
A halászokkal való beszélgetésekből sok más dolog is kiderül. Az eltelt három évtized során azok a bizonyos tajvani halászok elmesélték, bizonyos fajokból egyre kisebb a fogás, és egyre mélyebbre és mélyebbre kell leereszteni a hálókat hogy ha fogni akarnak valamit. Ez jó a tudománynak, mert új helyeken halászva új fajok kerülnek elő- de sajnos jelzi, hogy a tenger élővilága pusztul. Meglehet, olyan állatok is eltűnnek a tengerekből, amit még soha, senki nem látott.
És hogy lesz valakiből sok fajt felfedező cápakutató? Dave Ebert szerint nagyjából ötévesen kapott egy cápás könyvet, amit azóta is őriz: ekkor kezdődött az egész. Ám míg sok gyerek kínő az ilyen jellegű érdeklődésből, ő tizenévesen közölte családjával, ezzel akar foglalkozni. Támogatták, segítették, és megvalósíthatta álmait, olyan helyekre juthatott el, olyan kalandokat élhetett meg, ami másnak nem adatik meg.