A régi búvároknak még nem kellettek drága cuccok: elég volt egy jó nagy kő, meg némi kötél.
A víz alá merülés nem a huszadik század találmánya, sokkal-sokkal korábban búvárkodtak már emberek. Az egyik jól dokumentált tevékenység a tengeri szivacsok gyűjtése volt, a régi időkben ugyanis műanyagok híján a természetes anyagokat kellett használni.
Szóval valahogy fel kellett hozni a mélyből a kincset érő szivacsot. Ennek legősibb módszerét a görög búvárok skandaloptera néven ismerik. A víz alá merülőknek nem viseltek semmilyen szemüveget vagy maszkot, nem volt uszonyuk, védőruhájuk sem. Egyetlen "felszerelési tárgyuk" volt: egy darab kő, amit megragadtak, a vízbe ugrottak, és a kő húzta le őket aránylag gyorsan a mélybe. A szivacsokért ugyanis nem volt elég a sekélyben úszkálni, és saját erőből lefelé tempózni túl sok energiát emésztett volna fel.
A búvár a tenger fenekére érve tapogatva próbálta megtalálni a szivacsokat, letépte azokat és zsákba tette. Amikor lejárt az idő, a derekára kötött kötéllel jelzett, és ekkor a hajóról a felszínre húzták.
A búvárkészülékek alapvetően változtatták meg ezt a módszert- de bármilyen hihetetlen, egyáltalán nem volt veszélytelenebb rézsisakkal merülni! A kezdet kezdetén még nem sokat tudtak a dekompresszióról, a szervezetben oldódó gázbuborékok hatásáról, és a búvárok jelentős része szenvedett súlyos sérülést vagy halt meg a merülés után. Érdekesség, hogy a legtöbb szivacsbúvár Kalymnos szigetéről származott (itt még múzeumot is szenteltek ennek a speciális munkának), és annak idején teljesen szokványos volt, hogy a tengerparton botra támaszkodva, nehézkesen mozogva sétáltak az öreg búvárok, akik megsérültek, részben lebénultak.
A skandalopetra ettől függetlenül elfeledett merülési módszer maradt, hiszen sokkal-sokkal kevesebb szivacsot tudtak így begyűjteni a búvárok, mint a korszerűbb felszereléssel- igaz, nem is tudták letarolni úgy a tenger fenekét, ezért nem kellett messzi vizekre hajózni, hátha ott még akad valami a mélyben.
Amióta viszont a szabadtüdős búvárkodás egyre népszerűbb sportággá vált, néhány, a múlt iránt érdeklődő lelkes búvár felélesztette a skandalopetra hagyományát. Szivacsgyűjtésről természetesen már szó sincs, a kövön kívül semmit nem használó búvárok egyszerűen csak a lehető legmélyebbre akarnak jutni. A legjobb búvárok eredményei igazolják, hogy a módszer egyszerűsége ellenére alkalmas a mélymerülésre, 2012-ben Karol Meyer például 68,9 méteres mélységű merülést hajtott végre, az osztrákok sztárja, Herbert Nitsch pedig 107 méterig jutott!
Ez a fajta merülés megmarad érdekességnek, de izgalmas lenne látni, a régen nap mint nap ilyen technikával víz alá bukó búvárok teljesítménye milyen lenne a ma sportból merülőkéhez képest. Furcsa belegondolni, hogy egykor a mindennapi betevőt ezzel a veszélyes munkával szerezték meg, miközben manapság a búvárkodás a többség számára csak a kedvtelésről, kikapcsolódásról szól...
Csatlakozz a búvárok közösségéhez!
