Jó kis betekintést ad az édesvizek élővilágába a Poroszlón található Ökocentrum, ahol tavaly év végén néztünk szét.
Bizonyos okokból sűrűn megfordulunk átutazóban Poroszlón, és már jó ideje forgott a fejünkben, ideje lenne benézni az akváriumba, amiről már sokat hallottunk. Az ember persze sose áll meg, de most decemberben eljött a nagy pillanat: rászántuk a délutánt és nem bántuk meg.
Búvárként az ember mindig nyitott az ilyen jellegű intézményekre, hiszen ilyenkor a szokásos cuccok felöltése nélkül csodálkozhatunk rá a víz alatti élővilágra. Bár az ilyen helyeken bemutatott élőlények egy részét már odalenn is láttam, így is nagyon érdekes szemtől szemben látni őket. És persze több olyan faj is van, amivel még soha nem találkoztam.
Nem mondom azt, hogy az élmény pont olyan, mint egy merülés. Van abban valami borzongató, amikor lassan, óvatosan úszva közel tudunk kerülni egy csukához, egy sügérhez, ami a gyengébb látótávolságú tavakban nem is olyan egyszerű feladat. De az Ökocentrum is jó, mert szépen, csoportosítva mutatja be az édesvizekben élő fajokat, alapos tájékoztató táblákkal- ez merülés közben kifejezetten hiányzik. Sokan nem is tudják, milyen gazdagok a vizeink, van mire rácsodálkozni hát. Szerintem sokan meg fognak lepődni a hatalmas harcsák láttán, de a kisebb fenéklakók vagy a furcsa külsejű vizák medencéi előtt is sokat lehet időzni.
Természetesen a valóságban ez egy élő, folyamatosan változó környezet, amit befolyásolnak a folyószabályozások, a betelepített fajok és így tovább.. Az Ökocentrumban olyasmiket is megnézhetünk, amikkel egy hazai merülés közben már aligha lehet találkozni: vizát például évtizedek óta nem nagyon fogtak nálunk. Tengeri élőlényekre viszont ne számítson senki, cápák és hasonlók itt nincsenek. Vannak viszont vidrák (meg is mutatták magukat), vannak hüllők és kétéltűek, az épületen kívül tanösvények illetve szabadtéren élő madarak, emlősök. Pelikánt például még sose láttam ilyen közelről...
Az épület legfelső emeletéről pedig jó kilátás nyílik a környékbeli tájra. A Tisza-tó még mindig egy kicsit felfedezetlen régiónak számít a hazai turizmusban, de az ilyen jól megvalósított látványosságok elég meggyőzőek tudnak lenni. Jártam már hasonló intézményben például Svédországban, ott az édesvízi halak mellett tengeriek is voltak, de a helyi élővilágra koncentráló koncepció hasonló volt, és az is nagyon tetszett. Szóval ha valaki szeretne szárazon megismerkedni azzal, mi minden rejtőzik vizeink mélyén, annak nagyon ajánlom a Tisza-tavi Ökocentrumot- még búvárszemmel nézve is csak jót mondhatok róla.