Egy új eljárás segítségével parádés képet kaphatunk a víz mélyén nyugvó roncsokról- még akkor is, ha a látótávolság gyatra.

A víz alatti régészet nem éppen a legegyszerűbb feladat. A merülés ideje korlátozott, nagyon óvatosan kell mozogni, és nehéz is átlátni a feltárt helyszínt. Jó esetben 20-30 méterre láthat el a szakember, rossz esetben csak 2-3 méternyire. A hajók sorsának a megismerése szempontjából viszont fontos lenne az egész helyszín megismerése, a maradványok pontos helyzetének rögzítése. Fotók és rajzok készülnek, ezekkel próbálják dokumentálni a feltárást- és ezek után emelnek a felszínre tárgyakat, hogy tovább vizsgálják azokat vagy múzeumba kerüljenek.

A lengyel búvárrégészek 2013 óta alkalmazzák azt az eljárást, ami rengeteg, a roncs különböző részeiről mindenféle szögből kép feldolgozásán alapul. Egy speciális szoftver segítségével illesztik egymáshoz a fotókat, és a végén egy rendkívül részletes, akár három dimenzióban forgatható kép lesz az eredmény. Mindezt így egyben a rossz látótávolságú Balti-tenger mélyén soha senki nem látható, és ráadásul a módszer alkalmazásával a lelőhelyet nem bolygatják meg egyáltalán. Először egy 19. században elsüllyedt hajóról készült ilyen kép, ami porcelánt szállított Angliából Lengyelországba.

Az alábbi videón jól érzékelhető, hogy a búvár mit lát a hajó maradványaiból:

Ez pedig a teljes roncs jól áttekinthető modellje:

Az eljárást pedig az eltelt időben is továbbfejlesztették. A következő projekt során egy követ szállító hajó maradványait térképezték fel ezzel a módszerrel, és összesen 6000 fotó felhasználásával készítették el a három dimenziós modellt. A látványos, részletgazdag kép még a laikusok számára is érdekes és értelmezhető.

Természetesen a jórészt elkorhadt fa hajótest híján mi elsősorban a kövekre koncentrálunk, de egy szakértő számára rengeteg információt hordoz egy ilyen felvétel. Egyrészt következtethet az elsüllyedés okára, másrészt a korabeli hajózásról tudhat meg többet, hiszen jellegzetes a rakomány, annak elhelyezkedése, illetve arra is jó egy ilyen kép, hogy időről időre újra lehessen alkotni, és nyomon követhetőek a változások. A tenger ugyanis rombolja a maradványokat, és időnként fosztogató búvárok is kárt tesznek a roncsokban.

A felvételeket gyakorlatilag filmszerűen meg lehet nézni, így még mi, itt a felszínen is "körbejárhatjuk" a több száz éve elsüllyedt hajók maradványait. Ez pedig azért nagy szó, mert erre a búvárrégészeken kívül igen kevés esélye van bárkinek is.