Az Adrián is olyan lények tűnnek fel, amiket rég nem láttak már.

A karantén egyik érdekes "mellékhatása", hogy a töredékére csökkent hajóforgalom miatt sok helyre visszatérnek az állatok. Persze majd víz alatt látjuk igazán, mi változott a jól ismert merülőhelyeken, de pár nagyobb testű állatot a felszínről is meg lehet figyelni. Ezért aztán nagy öröm volt, amikor először adtak hírt arról, hogy egy nagy bálna úszkált horvát vizeken.

Előfordult-e ott korábban is? Természetesen igen. De azért mindig is eseményszámba ment, ha hébe-hóba, pár évente egyszer megfigyelt valaki egyet. Nem nehéz arra gondolni, hogy nem véletlen a feltűnése pont most.

Pár napra rá pedig jött az újabb videó, ezúttal az észak-adriai Crikvenicából, ahol a felvétel tanúsága szerint egy kékcápa úszkált közvetlenül a móló mellett, sekély vízben. 

Hogy a víz alatt mi köszön majd vissza ezekből a változásokból? S meddig tart ez az állapot? Ezekre most még senki sem tudja a választ- de talán a sok rossz mellett, amit a járvány hoz magával, az élővilág regenerálódása egy fontos és jó dolog lehet.