A brit szuperügynökről szóló filmekben többször kell a víz alatt megküzdenie az ellenséggel James Bondnak. A Thunderball című filmben valóságos búvárháborúban kell helyt állnia neki, és az MI6 által biztosított szuper cuccok egyike egy, a palackra szerelt kis hajtómű, amivel torpedó módjára repeszthet a 007-es.
A film fél évszázada készült, és ez a fajta víz alatti vontató már elég elterjedtnek számít. Cousteau búvárai is használtak hasonlót, manapság pedig nem különösebben drágán vásárolható ilyen szerkezet. A kérdés persze az, meddig bírja az akkumulátor, mert ha nem a búvárt húzza a cucc, hanem a búvárnak kell azt magával cipelnie, nem nagy öröm a merülés.
Általában a búvárok kézben tartják ezt az eszközt, így húzatják magukat. Már én magam is használtam ilyet, pontosabban csak próbálgattam egy pár percig, és azt kell mondjam, jó móka. Az ember meglehetősen gyorsan tud haladni, foroghat, de azért persze észnél kell lenni, mert a túl gyors leereszkedés vagy felemelkedés nem egészséges. Egyszer mindenesetre megérte menni vele egy kört.
Azt azért meg kell jegyezni, hogy ezek a cuccok átlagos merülésen nem igazán hasznosak, hiszen éppen nem a minél gyorsabb haladás a célunk. Sőt, sokszor kifejezetten lassan nézelődünk, szinte alig úszunk a víz alatt. Ilyenkor a vontató inkább zavar, mint segít. Mivel búvárként elsősorban az élővilág érdekel, ritkán hiányzik.
Vannak persze kivételek. A néha hatalmas távolságokra behatoló barlangi búvárok merülését nagyon meg tudja könnyíteni a vontató. Aztán esetleg segíthet lépést tartani egy-egy gyorsabb állattal, például delfinekkel, bár azért nekik meg se kottyan lehagyni egy búvárt a vontatójával együtt is. A legjobb az, ha az ember vár- ha akarnak, jönnek. És akkor nem kell csinálni semmit, csak élvezzük a látványt.
A nagyobb roncsoknál viszont akár még egy amatőr búvár is hasznát veheti az ilyesminek. Ráadásul létezik olyan modell, amit a palackra lehet erősíteni, így igazi James Bond-érzés ragadhatja magával a kalandos merülésen az embert...