Búvárok találták meg azt a roncsot, ami az első világháború elfeledett hőseinek sírhelye lett.

roncs

Az 1914-ben kitört nagy háború számos ütközetéről hallhattunk a történelemórákon, ám sokan olyan bevetéseken vesztették életüket, amiről már az érintett országokban is szinte elfeledkeztek. Ilyenek azok a hadba sorozott halászok is, akik veszélyes küldetést teljesítve aknát kerestek a tengeren.

A brit haditengerészet már évekkel a háború kitörése előtt felismerte, hogy megváltozott a tengeri hadviselés, és a hajókra leselkedő aknáknak nagy jelentősége lesz. Ekkor döntöttek úgy, hogy számba veszik a halászhajókat, és a háborúban be is vetik azokat.

roncs

Ezek a hajók rossz időben is megállták a helyüket, alkalmasak voltak a fegyverzet elhelyezésére, ráadásul a halászok személyében volt tapasztalt legénységük is. Náluk jobban senki nem ismerte azokat a tengerszakaszokat, ahol dolgozniuk kellett. 

A feladatuk az volt, hogy a háború évei alatt megtisztítsák a többi hajó számára a hajózási útvonalakat. Aknát kerestek, majd azokat fel is robbantották. A háború előtt halászhajóként szolgáltak mellett 1914 és 1918 között kifejezetten ilyen feladatra is építettek halászhajók tervei alapján aknaszedőket. Összesen több száz ilyen hajó cirkált az Egyesült Királyság partmenti vizein, fedélzetükön rengeteg önkéntessel. Még ósdi lapátkerekes gőzösöket is harcba vetettek, amelyek szintén megállták a helyüket.

roncs

A bevetések viszont nagyon veszélyesek voltak. A hajók és velük együtt a legénységük közel ötöde veszett oda a háború során, ez volt az egyik legnagyobb halálozási arány a fegyvernemeket tekintve. Nem meglepő, hogy ennyi volt az áldozat: nem kevés kockázattal járt az aknaszedés. Ezek az emberek azokat a fegyvereket keresték a tengeren, amit mindenki más el akart kerülni.

A közelmúltban a búvárok Cornwall partjainál, St Ives közelében bukkantak rá egyikre az odaveszett aknaszedő halászhajókból. A felfedezésre különös körülmények között került sor: eredetileg rossz helyen keresték a roncsot.

roncs

Aztán találtak egy 1940-ben elsüllyedt tankert, és közvetlenül ez alatt volt az aknaszedő roncsa. A legénységből 11-en vesztek oda, és a búvárok egyike, Mark Milburn ki is emelte, hogy hazájuk szolgálatában estek áldozatul.

A víz alatt nyugvó, besorozott halászhajók védelmet élveznek, hiszen tengeri sírhelyek, másrészt az első világháború olyan epizódjáról mesélnek, amiről kevesen tudnak. A jobb állapotban levő roncsokon pedig megfigyelhetőek azok az utólag felszerelt dolgok, amiknek köszönhetően aknaszedőként vethették be őket.

roncs