Szerencse, hogy több lehetőség van eljutni a Vörös-tengerhez, ha búvárkodni támad kedvünk. No meg ahhoz is kell egy kis mázli, hogy az igazán eldugott helyekhez sikerüljön elhajózni...
Évek óta tervezgettük azt, hogy végre elmegyünk a Vörös-tenger egyiptomi szakaszának szinte alig ismert részére, a Szuezi-öbölbe. Az itt levő roncsokról csak páran meséltek még eddig, magyar búvár talán soha nem is járt ott- akiket kérdeztünk, óvtak minket az ottani merülésektől. Kétségtelen, forgalmas tengeri útvonal van a közelben, elromolhat a látótávolság, szeles időben pedig nem nagy élmény a hosszú hajóút. Ám amikor újdonságra vágyunk, kockáztatunk! Ha van búvárhajó, ami vállal ilyen túrát, akkor az a túra lehetséges, miért mondanánk hát le róla? Szerencsére a Liberty révén találtunk olyan hajót, ami nem mondott nemet a különleges kérésre.
Az már pár váratlan fordulatnak köszönhető, hogy nem a szokásos charterjáratokkal jutott el csapatunk Hurghadába, hanem isztambuli átszállással. Jó hosszú csatlakozási idővel. Ezt először utáltuk, aztán alkalmazkodtunk: könnyedén meg lehetett szervezni egy városnézést. Azt kell mondjam, Isztambul ez alatt a pár óra alatt is meggyőzött arról, hogy érdemes egy hosszabb városlátogatás úti céljaként kiválasztani. A Hagia Szophia előtti parkban ejtőzve már nem is látszott akkora bajnak, hogy nem közvetlen járattal utazunk.
Mellesleg pont az átszállásoknak köszönhetően elég mókás úti terv alakult ki: Európából indulva Isztambul ázsiai oldalán levő repterén szálltunk le, onnan visszabuszoztunk az európai félen levő városközpontba, majd irány Ázsia és a reptér, ahonnan elrepültünk Afrikába. Sűrű nap volt!
Hurghadában a hajóval és a személyzettel történő ismerkedés után jött a rövid alvás, majd a hosszú hajóút előtti könnyű gyakorlómerülések, amik alkalmasak voltak arra hogy belerázódjunk a búvárkodásba. A sors úgy hozta, hogy első merülésünket a hurghadai kikötőtől 1-2 percnyi hajózásra hajtottuk végre egy kis roncson, amitől nem vártunk sokat.
A hajó olyannyira nem jelentős, hogy még a nevét sem tudjuk biztosan: olvastam Palina és Balena néven emlegetve is. Annyira sekélyen volt, hogy a felszínről láttuk a tetejét. Odalenn kissé zavaros víz fogadott, aztán megnéztük a roncsot, és leesett az állunk. Színes élővilág, halforgatag, lágykorallok és csigák, kékpettyes ráják- ahhoz képest, mennyire nem számítottunk semmi különösre, annyira kellemes meglepetés volt. Még egy biciklit is letettek a víz alá a móka kedvéért, bár a roncs érdekességéhez azért nem mérhető a vonzereje. Azért ezt is megnéztük, és akár arra is gondolhattunk volna, hogy annyi hajtás után jó dolog végre önfeledten élvezni a búvárkodást. Már akkor megfogalmazódott, ha lehet, itt fejezzük be a túránkat!
Aztán végre kifuthattunk, jött még egy merülés is. A delfincsaládokról híres Shaab El Erg volt a célpont, ám ezúttal nem jöttek az érdeklődő tengeri emlősök. Halrajok, murénák bukkantak fel, de igazság szerint senki nem bánkódott annyira, hogy a merülés nem mutatott sokat, mert mind azzal az izgatottsággal mentünk aludni, hogy másnap már a legészakabbra eső roncs, a Turkia várhat ránk. Olyan hely ez, ami a gyakorlatilag "agyonmerült" egyiptomi Vörös-tengerben szinte ismeretlennek számít, pedig azért annyira nincs a világ végén.
Így aztán elfogadtuk azt is, hogy egész éjjel ütemesen mozgott alattunk a hajó, hiszen a kapitányunk csak így vihetett el minket reggelre a Szuezi-öböl mélyére. A szélcsend miatt valójában nem volt annyira vészes a hajózás, ami persze leginkább a szerencsén múlott. De hogy megérte-e a sok szervezés, aggódás az utazás előtt, a következő napon derülhetett ki.
Csatlakozz a búvárok közösségéhez!
