A reblog.hu-n való regisztráció időpontja, a reblog.hu megtekintése során
rögzítésre kerül az utolsó belépés időpontja, illetve egyes esetekben -
a felhasználó számítógépének beállításától függően - a böngésző és az
operációs rendszer típusa valamint az IP cím.
Ezen adatokat a rendszer automatikusan naplózza.
Süti beállítások
Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra,
illetve profilinformációk tárolására alkalmas - jelsorozat, melyet a szolgáltatók
a látogatók számítógépére helyeznek el...
A szolgáltatást a Mediaworks Hungary Zrt.
(székhely: 1082 Budapest, Üllői út 48., továbbiakban: „Szolgáltató”) nyújtja
az alább leírt feltételekkel. A belépéssel elfogadod felhasználási feltételeinket.
Jelen Adatvédelmi és Adatkezelési Tájékoztató célja, hogy a Mediaworks Hungary Zrt. által tárolt adatok
kezelésével, felhasználásával, továbbításával, valamint a Társaság által üzemeltetett
honlapokon történő regisztrációval kapcsolatosan tájékoztassa az érintetteket.
Intim pillanatot örökített meg a szerencsés búvárvideós.
A tenger felszíne alá merülni azért érdekes, mert egy korallzátonyon sokkal inkább a maguk természetességében figyelhető meg az élőlények viselkedése, mint bárhol máshol. Harc az élelemért, a túlélésért vagy az élőhelyért ugyanúgy látható, mint a kölcsönösen előnyös együttműködés.
No meg persze a szaporodás, az utódok gondozása is gyakran látható jelenség. Megelevenedett természetfilm az, ami a szemünk előtt zajlik- s akinek szerencséje van, igazán különleges dolgokat is láthat. A Karib-tengerben, St Eustatius szigete mellett, a Chien Tong roncs közelében vették fel, ahogy két teknős egymásba gabalyodik és érzékien keringőznek.
A búvár csak megfigyelte őket, így azok nem sokat törődtek vele. És remélhetően a jövő búvárai is láthatnak majd sok teknőst a víz alatt, mert zavartalanul tudnak élni és szaporodni...
Élvezettel eszi a medúza csípős csápjait a teknős.
A többségünk aligha szeretne közel kerülni a medúzához, aminek csípése meglehetősen fájdalmas tud lenni (pár faj esetén pedig kifejezetten veszélyes is). A teknősök viszont nem nagyon riadnak vissza a csápoktól, a csípés sem zavarja őket, így aztán a mindenevőnek számító állatok rendszeresen esznek medúzát.
A felvételben az az érdekes, hogy a fiatal zöld teknős leginkább a csípős csápokat szereti, szinte úgy falatozza azokat, mint a spagettit. Még akár az is lehet, hogy a medúza köpenyéből nem fogyaszt, így az túlélheti az egyoldalú találkozást.
A tenger már csak ilyen: a sok kisebb élőlényt ragadozóként elejtő medúza ez esetben maga válik prédává, mint ahogy a teknősökre is leselkednek nagyvadak.
Minden búvár fel tud sorolni pár olyan élőlényt, aminek láttán még a szokásosnál is nagyobb élmény a merülés. A teknősök pedig azzal büszkélkedhetnek, hogy talán nincs is olyan, aki ne jönne lázba, ha szembejön vele egy.
A teknősökben az a jó, hogy gyakran nem zavartatják magukat, és nyugodtan meg lehet nézni a lazán tempózó, nyugodtan falatozó jószágokat. Néha meghökkentően méretes példányokkal találkozunk a víz alatt, szóval a szó szoros értelmében "nagy" az élmény.
A Vörös-tengertől Ciprusig, Balitól Guadeloupe-ig találkoztam már különböző fajokba tartozó tengeri teknősökkel: a családba összesen hét faj tartozik, és néhány eddig még kimaradt. Legutóbb a Fülöp-szigeteken sikerült belecsöppennem egy éjszakai merülésbe, ahol negyedóra alatt négy teknős bukkant fel, méghozzá szép nagyok. Mit mondjak, nem panaszkodtam utólag, hogy nem láttunk semmi érdekeset!
Szóval én aztán tényleg őszintén ünneplem a teknősök világnapját, május 23-at. S most azzal rovom le előttük a tiszteletemet, hogy pár régi, kedves fotómat megosztom róluk...
Vannak olyan pillanatok egy búvár életében, amelyek kiemelkednek a többi közül: az is olyan lehet, amikor egy teknős és egy tengeri tehén különös táncát figyelheti meg közelről.
Másfél évtizede merülgetek már, de azt hiszem, egy kezemen meg tudom számolni, mi volt a teljesen váratlan, ám nagyon izgalmas, óriási élményt jelentő találkozás. Igen, láttam cápát, teknőst és delfint, de azért amikor például egy órán keresztül merültünk néhány roppant kíváncsi óceáni fehérúszójú cápával, az mégiscsak más volt. Nem csak pár másodpercig láttuk a villámgyors ragadozókat a távolban, hogy beírjuk a naplóba, kipipálva a "kötelezőt", hanem igazi testközelségben voltunk.
Hasonlóan meglepő volt, amikor Tenerifén az egyik öbölben feltűnt egy nagy mantarája. Mindenkinek leesett az álla, a profi búvár, aki tíz éve dolgozott ott, ugyanúgy tepert utána mint mindenki más, mert még soha nem látott egyet sem, több ezer merülés során. Láttam már máshol mantát, örültem is neki, de itt szinte semmi esély nem volt a felbukkanására- mégis jött.
Szóval amikor irigykedve olvasom, hogy valaki a víz alatt úszva úgy érzi, árnyék vetül rá, és felnézve cetcápát lát, eszembe jut, párszor engem is ugyanígy irigyelhettek. És még lehet is hasonló élményben részem, hiszen újabb utakat tervezek jövőre is. Talán legközelebb én fotózhatok le teknős-dugong keringőt Marsa Alam előtt...
Szomorú tényeket derített ki egy veszélyeztetett teknős boncolása.
A bőrhátú teknősök ritka állatok, szigorúan védik őket- elvileg. Ehhez képest amikor megvizsgálták egy partra sodródott, elpusztult állat maradványait, kiderült, védelem ide vagy oda, találkozása az emberek világával nem volt túl örömteli.
A fiatal hím közel kétszáz kilós volt, tehát tekintélyes méretű állatról beszélünk. A New England Aquarium teknőskórházában végezték a boncolást, és több dologra fény derült. Az úszóin található sérülések, horzsolások egyértelműen arra utaltak, hogy kötélbe gabalyodott. Ha a teknős nem tud a felszínre emelkedni, akkor megfullad- nem egy állat pusztult már el beszakadt hálók, horgászzsinórok csapdájába esve.
Röntgenfelvételek is készültek, amik azt derítették ki, az állat páncélja és több testrésze súlyosan megsérült. A sérülések jellege egyértelművé tette, hogy valamikor a nyár elején egy hajó gázolta el a tengeren.
Ezt túlélte, az viszont előbb-utóbb a nyilvánvaló halálát okozta volna, hogy az állat gyomrában sok hulladékot találtak. A tenger élőlényei nem mindig tudják megkülönböztetni az ehető dolgokat a vízben levegő műanyagoktól, ám azok a belekben rekednek. Találtak az állat gyomrában nagy zacskót, illetve csokipapírt is, amik ki tudja, hogy kerültek a vízbe.
A teknős, ami a tenger magányos vándora, akkor is veszélyeztetve van az emberi tevékenységnek köszönhetően, ha épp nem akarja senki kifogni. Ez az állat pár hónap alatt több olyan kritikus helyzetbe került, amelyik bármelyike elpusztíthatta volna- és sajnos ez be is következett. Nem elég tehát azt mondani, ez vagy az a faj védett, ennél többet kell tenni, ha azt szeretnénk, hogy ne kerüljön bajba egyetlen tengeri élőlény se. Bár ez hiú ábránd, hiszen ha holnaptól hirtelen egyetlen árva szemét vagy leszakadt háló se kerülne a tengerbe, akkor is maradna ott rengeteg olyasmi, ami állatokat pusztíthat el.
Komolyan sci-fi filmek jutottak eszembe, amikor megláttam a felvételeket a fluoreszkáló tengeri teknősről, ahogy különös neonszínekben pompázva tempózik a tenger mélyén.
David Gruber, National Geographic Explorer a Salamon-szigetek közelében egy éjszakai merülés során készítette a videót a korallzátony fluoreszkáló élőlényeiről. Ilyenkor egy speciális kék lámpával világítanak, és egy sárga szűrőt használnak, ennek az eredménye lesz ez a furcsa színkavalkád. Izgalmas zöld, sárga és narancssárga kontúrok, foltok határozzák meg a nappal teljesen más képet mutató korallzátony látványát.
Pár éve kísérleteznek ezzel a technikával, eleinte csak korallokat vizsgáltak így, de ma már tudják, hogy olyan állatok is neonszínűek lesznek, mint például a cápák. És a teknős is: így még sosem láttam ezeket a sok búvár által kedvelt lényeket, pedig elég gyakran találkoztam velük az elmúlt években. Egyre jobban kedvet kapok hozzá magam is, hogy kipróbáljam ezt a fajta éjszakai merülést...
Furcsa, de néha az is bajba sodorhatja az élőlényeket, ha túlságosan szeretik őket.
Időnként hallunk már-már esztelennek tűnő szigorításokról, amikor olyan durván korlátozzák bizonyos élőlények közelében a mozgást, hogy teljesen ellehetetlenül a megfigyelésük. A védelem fontos, de nem kellene túlzásba esni, mondja ilyenkor állatszerető énem. Igen, szívesen búvárkodok delfinek közelében, és lelkesen úsznék manátikkal, de ha csak pórázon tehetném ezt meg vagy kerítés mögött, akkor inkább hagynám az egészet.
Aztán a napokban láttam egy képsorozatot, amin azt örökítették meg, hogy a tojást rakó teknősöket mi várja a tengerparton Costa Ricában. Bámészkodó, fotózgató turisták tucatjai bukdácsolnak közöttük, és nem nehéz kitalálni, van olyan állat, akiket a jelenlétük zavar. Arcukba nyomják a vakuzó fényképezőgépet, szelfizgetnek velük és így tovább.
Világos, hogy ezek az emberek nem akarják bántani a teknősöket, nagyon is szeretik őket. Csak éppen senki semmilyen értelmes keretet nem szabott a látogatásnak- nyilván a teknőstúrák szervezőinek igen jó bevételi forrás ez. "Ha a többi turista odapofátlankodik az állatok közelébe, akkor én sem maradhatok ki"- gondolja magában az egyszeri teknősbarát, aki talán eleinte távolabbról szemlélődött, de egy állatot sem láthatott a sok fotóstól.
Mindenki abból indul ki, egy pár fotóval nem okoz kárt. És tíz ember pár fotóval? És száz? Vagy még több? Az elriasztott állatok talán más, kevésbé biztonságos partot keresnek, vagy ki tudja mi történik velük. Aztán mi meg csodálkozunk, hogy évről évre kevesebb a tojás, kevesebb a kis teknős, végül megfogyatkoznak a nagyok is.
Szóval ezek után azt hiszem, nagyobb empátiával fogok viszonyulni a szigorítások iránt, mert szemmel láthatóan a szeretet és a kíváncsiság is okozhat galibát. Fogadjuk el, hogy bizonyos szabályoknak megvan az értelme és a haszna- így is millió más lehetőségünk van kedvenc állataink közelében lenni, tehát aki akar, az láthat máskor, máshol például teknőst.
Ciprusi merüléseink során váratlan meglepetésként ért, milyen gyakran bukkantak fel a teknősök.
Rendben van, nem tucatjával jöttek, de az, hogy hat merülésből háromszor úszhattunk egy-egy példánnyal, remek arány. A Földközi-tengeren élnek teknősök, ez tény, de látni őket már más tészta. Nekem legalábbis nem sok olyan búvártúrám van a naplómban, amikor európai helyeken futottam velük össze.
Cipruson már láttam egyet korábban, és bevallom, rettentően örültem neki. Ráadásul kifejezetten békés példány volt, hosszú perceken át néztünk vele farkassszemet. Az idén szeptember elején tértünk vissza a szigetre, de inkább csak titkon reménykedtem, hogy egyszer talán megint felbukkan egy. Persze nélkülük is jókat lehet merülni az évnek ebben az időszakában, amikor 20 méternél sekélyebben 27-28 fokos a víz, ott van a nagy roncs is, de... Sose árt, ha van még valami extra.
Régi búvárbölcsesség, hogy ha valami izgalmasat szeretnél látni, csak annyi dolgod van, hogy a hajón hagyod a fényképezőgépedet. Én ezt most technikai okokból többször tettem meg- minden egyes alkalommal jöttek is teknősök. Mázli, hogy mint minden jópofa bölcsesség, ez is csak korlátozottan érvényes: én nem tudtam megörökíteni őket, a merülőtársaim igen. Az első két nap délutáni merülésein a Zenobia roncs felett úszkáltak a teknősök, a második alkalommal roppant nagy nyugalommal nézte meg magának a "vendégeket" a nem különösebben kapkodó állat. Szemtől szemben, pár centi távolságból megfigyelve őket kifejezetten értelmesnek látszik a tekintetük...
Aztán a harmadik napunkon a Zenobiától jó messzire mentünk merülni. Őszintén szólva nem számítottunk döbbenetes nagy dolgokra, én nem is vittem fényképezőgépet, a fene se akarta feleslegesen cipelni. És aztán váratlanul megint ingetegni kezdett a merülésvezető, és hamarosan én is kiszúrtam a teknőst.
Épp a felszínre tartott levegőt venni. Ilyenkor normál esetben csak annyi a dolgunk, hogy ne üldözzük, hanem türelmesen várjunk odalenn úgy, hogy még épp lássuk. A teknős ugyanis csak kis időt tölt a felszínen, aztán lebukik, és ha szerencsénk van, nem is riasztottuk el, akkor egészen közel tudunk hozzá menni.
Pontosabban szólva, ő jön hozzánk közelebb, ha türelmesek vagyunk. Nem kell űzni, hiszen a lomhának tűnő állat olyan sebesen el tud úszni ha akar, hogy sose érjük utol. Éppen ellenkezőleg, egy helyben lebegve kell bevárni, amíg a kíváncsiság felülkerekedik benne, és egyesével megnéz minket. Nem mondom, hogy mindig e szerint a forgatókönyv szerint történik ez, de most igen. Egyébként az ilyen nagyobb, 80-90 centis teknősök nem idegesek, ám természetesen meg lehet őket is zavarni, és akkor gyorsan faképnél hagynak minket.
Jó csapatunk volt, senki nem zaklatta, rángatta őket. Az élőlények jelentős része hálálja meg azt, hogy nem vagyunk erőszakosak velük: egyszerűen csak hagyják, hogy megcsodálhassuk őket természetes közegükben, közvetlen közelről.
Különös koreográfia ez: a teknős kezdi a keringőt, ő választ partnert. Mi pedig az illemszabályokat betartva követjük a házigazdát, ügyelve arra, hogy ne tegyünk hirtelen mozdulatokat. Sőt, leginkább lebegünk csak, amíg tart a lassú körtánc, aminek kétségtelenül a teknős a legnagyobb sztárja. Bárki elhiheti nekem, fantasztikus élmény részt venni ebben.
Bali leghíresebb roncsa a Liberty. A Tulamben falu előtt nyugvó hajó maradványai ma már nem nagyon felismerhetők, de a megmaradt részek remek búvóhelyet nyújtanak a tenger különféle élőlényeinek. Ennek köszönhetően fantasztikus merülőhellyé vált a roncs, ami búvárok seregét vonzza a világ minden sarkából.
Én is sok izgalmasat fedeztem fel itt minden egyes alkalommal. Az egyik alkalommal egy hatalmas barrakuda bukkant fel előttem sekély vízben, aztán megnéztem a korallok által benőtt hajótestet, úszkáltam a csapatosan együtt mozgó halak közt, majd láttam ahogy más búvárok rácsodálkoznak az óriási sügérekre. Azok felett, alig pár méteres mélységben ismerős sziluettre figyeltem fel: egy teknős eszegetett békésen.
Közelről néztem meg, ahogy a méretes jószág tépkedi a lágykorallokat, és nyugodtan rágcsálja a finomságot. Az ilyen nagy és öreg teknős nem különösebben számít izgatottnak, egészen szinte közönyösen tűri, hogy valaki megnézze. Amíg az ember nem akarja zaklatni, tapogatni, fogdosni, addig nem megy sehova, nem akar menekülni. Akár farkasszemet is lehet vele nézni: amíg mi nem bántjuk, addig ő is békésen falatozik tovább.
Ha akarna, másodpercek alatt el tudna tűnni a kékben. Mert a megfontolt, lassúnak tűnő teknősök igen gyorsan tudnak úszni. A teknősnek időnként a felszínre kell emelkednie levegőért, de ha nem zavarjuk, akkor hamarosan vissza is tér a mélybe, ahol további perceket tölthetünk vele. Én is ilyen szerencsés volt, és persze a közelben levő búvároknak is integettem, nézzék meg ők is őkelmét.
Aztán nekem volt fogytán a levegőm, de nekem nem elég egy nagy lélegzetvétel, új palack kellene a merüléshez. Búcsút intettem hát a derék öreg teknősnek- ő valószínűleg nem emlékszik rám olyan élénken, mint én őrá. Tovább nézelődött a roncs maradványain, míg én még egy utolsó pillantást vetettem rá. Talán egyszer, valahol még újra találkozunk...
A tenger szennyezéséről sokat írtam már magam is, de igazán akkor gondolkodik el az ember arról, mit teszünk az élővilággal, amikor egy ilyen miatt elpusztult állattal szembesülünk. Volt már olyan, hogy hálóba gabalyodott cápát találtunk, akit nem lehetett megmenteni. Hasonlóan erős az is, amikor a kívülről láthatatlan dolgokat mutatja meg nekünk egy röntgenfelvétel.
A tengeri teknősök hosszú életű állatok, ám sok évvel rövidíheti meg életüket, ha a tengerbe kerülő rengeteg szemetet is lenyelik. Sydney egyik állatkórházában sok teknőst kezelnek, amik bele is pusztulhatnak a beleikben rekedt műanyagokba vagy más tárgyakba. Az állatorvosok egyre több teknőst vesznek gondozásba, ami azt jelzi, gyarapodik a vízben lebegő szemét mennyisége. Az olyan sűrűn lakott települések, mint Sydney, rengeteg szemetet "termelnek", és a műanyag sajnos könnyen utat talál az óceánba.
Ami még rosszabb, ezek nem lebomlanak, hanem apró darabokra szakadnak, és a tengeri élőlények rendszeresen lenyelnek belőlük táplálkozás közben. A lebomlónak nevezett nájlonzacskók a földben bomlanak csak le, a tengerben szétszakadnak és ugyanolyan károkat okoznak, mint a többi. A partra menő embereknek fokozottan oda kellene figyelni arra, hogy ne hagyjanak maguk után hulladékot. Arra biztatnak mindenkit, hogy azt a szemetet is szedjék össze, amit mások hagynak maguk után. És még így is sok más kerül a vízbe, a teknősökről készült röntgenfelvételeken még a torkon akadt horgokat is gyakran látnak.
Az állatorvosok megpróbálnak minden egyes állaton lehetőségeik szerint segíteni. A hozzájuk vitt teknősök jelentős részét sikerül megmenteni, és amikor befejeződik a rehabilitáció, visszaengedik őket a tengerbe. Ám abban csak reménykedni tudnak, hogy az állatok nem bukkannak fel újra a rendelőben, miután megbetegszenek néhány újabb lenyelt műanyagdarabtól.
Csatlakozz a búvárok közösségéhez!
