Nem véletlenül van minden roncsmerülőhely-lista élmezőnyében ez a hajó, amiben most sem csalódtunk.
A Szuezi-öbölben tett két napos kitérő után egy régi ismerős várt ránk: a Thistlegorm. Megoszlott a vélemény, hogy jöjjünk-e el ide, hiszemn már mindannyian búvárkodtunk itt, ráadásul úgy véltük, a jó idő miatt sok másik hajó is állhat fölötte. De hát annyira izgalmas hely, ráadásul útba is esett, így nem hagytuk ki. És milyen jól tettük!
Az idővel szerencsénk volt, nem nagyon nehezítette meg az életünket hullámzás, áramlás is csak az egyik merülésen volt valamennyi. Kora reggel még állt a roncs felett három másik hajó, de utána már gyakorlatilag csak a mi csapatunk merült a hatalmas hajó maradványain, nem kellett kerülgetni senki mást.
Ki is használtuk a lehetőséget, hogy újból alaposan szétnézzünk- és még valami újat is lássunk. A roncstól nyugatra levő mozdonyt már ismertük, most is megnéztük, és ezúttal a másik oldalra kizuhant mozdonynál is időztünk, aminek főleg a merülőtársam örült nagyon. Benéztünk a tatban levő kis helyiségekbe, aztán körbeúsztuk a hajócsavart is, a legtöbb időt viszont benn töltöttünk a rakterekben, a hídon.
A második világháború idejéből maradt igazi időkapszula a Thistlegorm. A Turkiához hasonlóan hadianyagot szállított az egész afrikai kontinens megkerülésével, amikor az éj leple alatt egy német bombázó ráakadt és pontos találataival elsüllyesztette. Ennek nyoma tisztán látható, hiszen az egész hajótest ketté szakadt. Cousteau csapata fedezte fel a hajót az ötvenes években. A helyzetét nem árulták el, azt csak évtizedekkel később kezdték merülni a kedvtelési búvárok.
Sőt, idővel igazi zarándokhely lett ez a roncs, amit minden búvárkönyv magasztal. Ez pedig több következménnyel is járt. Egyrészt a víz alatt töltött évtizedek minden hajót megviselnek, de a búvárok és búvárhajók özöne látható hatással volt a roncsra, aminek állapota folyamatosan romlik. Akár össze is roskadhatnak bizonyos részei. Ráadásul a sok búvár között akadt nem kevés lelkes szuvenírgyűjtő, akik vittek magukkal minden mozdíthatót. A raktérben levő autókban és motorokon sajnos hiába keresünk már kormányt- és nem azért, mert a háború idején ezekkel nem szerelték fel azokat...
Szerencsére egy teherautó vagy motor túl nagy ahhoz, hogy csak úgy kiszedje pár lopós kedvű búvár. Így aztán a rakterekbe ki-be úszkálva bőven volt mit nézni a tenger élővilága által benépesített egykori járgányokon. Ha a felszínen lenne, klasszikus múzeum lehetne a hajó, a számtalan járművel, bombával, lövedékkel- persze most is tekinthetünk rá múzeumként. Ám egyben emlékhely is, mert több tengerész életét vesztette az elsüllyedéskor.
Minden merülésen más és más részt igyekszünk bejárni. Jó fotók készülnek a különböző rakterekben, mert mi igyekszünk vigyázva mozogni, ne verjük fel az aljzatot. Furán hangzik, hogy óvatosan kell bánni egy hadihajóval, de ha egy 80 esztendős "öreg hölgyről" van szó, talán érthető. A társam aztán furcsa dolgot mutogat, mintha dörzsölné magát. Fázik? Nem, valamit meg akar nézni. Aztán beugrik, mosakodásra utal- keressük meg a kapitány fürdőszobáját!
Jártam már párszor ezen a roncson, de hazudnék, hogy minden zegét-zugát ismerném. Inkább csak a megérzéseimre hallgatok, amikor a hajó közepén beúszunk egy nagyobb helyiségbe, aztán kiderül, szerencsénk volt: megvan a fürdőkád. Szappant nem hoztunk magukkal, de minek is: aki napi négy órát áztatja magát a tenger vizében, annak ilyesmire nincs szüksége. Nem is tudom, miért gondoltuk, ki is hagyhatnánk a Thistlegormot az útvonalból...
Estére átmegyünk a szoros túloldalára, ahol egy régi, kedves merülőhelyünk van: a sekélyben nyugvó, teljesen darabokra szakadt kis bárka, ami a Vörös-tenger egyik legizgalmasabb éjszakai merühelye számomra. Most sem csalódunk, murénákat, kis rákokat, halrajokat látunk, itt mindig megéri beugrani a vízbe. Nem kell kapkodni, sietni, kényelmesen nézelődünk, jó levezetés ez a Thistlegorm után.
Persze a két roncs összehasonlíthatatlan, de aki merül, annak képesnek kell lennie más és más szempontok szerint értékelni a különböző helyeket. Mindegyik más, mindegyik mást tud mutatni.
Mi pedig még mindig lelkesek vagyunk, élvezzük a búvárkodást, túl a túra felén is. Nem hagyunk ki egy merülést se, és a tenger ezt azzal hálálja meg, hogy mindig mutat valami izgalmasat. Noha a legizgalmasabb roncsokat magunk mögött hagytuk, reménykedünk, hogy tartogat még nekünk kalandot az út. És váratlan módon, ezen az estén a hajó egy métert se hajózik- pedig már úgy hozzáedződtünk, szinte hiányzik!
Csatlakozz a búvárok közösségéhez!
