Elképesztő Guiness-rekordot állított fel egy búvár: 24 percig és 3 másodpercig bírta Aleix Segura légzőkészülék nélkül a víz alatt.
Persze ez egy egészen speciális világcsúcs, a szabadtüdős búvárok világszervezete nem is jegyzi, csak a Guiness. A fő oka pedig az, hogy a merülés előtt a búvár a tüdejét átlélegzi tiszta oxigénnel, és innentől kezdve értelemszerűen sokkal tovább bírja, mint ha normál levegőt venne. A legjobbak mellesleg levegővel is 10 perc körüli időket tudnak, de oxigénnel több, mint a duplája is elérhető.
A búvár ráadásul ilyenkor csak lebeg arccal lefelé a víz felszínén, hiszen ha úszna, jóval rövidebb ideig maradhatna lenn. Kell segítő csapat is, akik ügyelnek rá, hogy ne veszítse el az eszméletét, vagy ha igen, közbelépjenek.
Orvosra is szükség van, mert ennyi ideig visszatartani a lélegzetvételt enyhén szólva sem tipikus. Aleix konzultált is szakemberekkel a rekordkísérlet előtt, mert természetesen nem akart maradandó sérülést elszenvedni egy csúcs kedvéért.
Most tehát fel van adva a lecke azoknak, akik ezen a területen tesztelnék, meddig tart az emberi teljesítőképesség határa. Én meg egyszerűen csak arra gondolok, nem egy búvárt ismerek, aki kicsivel több levegőt fogyaszt, így egy átlagos merülése 30-35 perc hosszú- palackkal a hátán. Ez a srác pedig 24 percet bír! Tudom, oxigént lélegzett előtte, tudom, nem úszkál, de akkor is elképesztő...