Nálunk nem nagyon jellemző az, hogy a búvárok szigonnyal vadásznának. A magyar búvárok túlnyomó többsége nem űzi ezt a hobbit, amit eleve sok helyen komolyan korlátoznak, szabályoznak. Ha már egy magyar búvár eljut egy szép merülőhelyre, csodálja a halakat, nem kilövi őket.

Ez most nem különösebb értékítélet, én se fogtam még ilyen fegyvert a kezemben, és nem is hiányzott soha. Én fényképezőgéppel "vadászok", a zsákmányom is csak pár fotó. De a tengerparttal rendelkező országokban, ahol a halászot sok formáját űzik, a szigonyosokból is több akad. Mennek, vadásznak, kilőnek pár halat, amit vagy megesznek, vagy eladnak. Mostanában a televízióban is látunk ilyen búvárokról sorozatot, és persze a cápás hírekben is gyakran felbukkannak, mert a víz alá merülők közül ők vannak a legnagyobb veszélyben, hiszen a meglőtt halak vergődése vonzza a ragadozókat.

Általában úgy tartják, a szigonyozás viszonylag környezetbarát formája a halászatnak, mert csak azt a pár halat lövik ki, amire szükségük van, nincs "selejt", mellékes fogás, felesleges pusztítás mint mondjuk a vonóhálóval dolgozóknál. Ez egy olyan vélekedés, amit nem nagyon vitattak, pedig komoly válaszokat akkor kaphatunk, ha valós bizonyítékokkal támasztjuk alá a véleményt.

Egy kutatócsoport pedig pont ezt tette: hosszú távú statisztikákat elemeztek a szigonyos vadászat kapcsán. Spanyolországban sokan űzik ezt a hobbit, már évtizedek óta. Így aztán van egy adatsor, ami 1953 és 2007 között rendezett szigonyos vadászati versenyek eredményeit tartalmazza az ország északnyugati részén, Galíciában. A statisztikák alaposabb elemzése szerint pedig a part közelében élő, kereskedelmi szempontból értékes halak száma a negyedére csökkent, és hasonló módon csökkent a kilőtt halak átlagos tömege is. 

Ez talán elsőre meglepő lehet, de ha belegondolunk, van alapja. A szigonyosok ugyanis egy bizonyos területen, a part közelében, maximum 20-30 méteres mélységig vadásznak, és kizárólag az értékes, eladható fajokra mennek. Naná, hogy így le lehet rabolni akár egy egész partszakaszt is, ha elég sűrűn járnak oda vadászni. Hasonlóra egyébként maga Cousteau is rámutatott, amikor egyik korai filmjének halbőségét vetette össze a pár évtizeddel későbbi állapotokkal, ám ilyen jellegű alapos elemzésnek még nem vetették alá a szigonyozást.

Mindez azért érdekes, mert nyilván sokkal nagyobb pusztítást már nem viselnek el a sűrűn felkeresett tengerpartok, tehát a szigonyos vadászatot ugyanúgy szabályozni kell, mint a kereskedelmi célú halászatot. Hosszú távon ugyanis még a viszonylag kevésbé károsnak tartott tevékenységek is nagy károkat okozhatnak, és ha eltűnnek a halak, többé senki, semmire nem vadászhat, mint ahogy a nézelődő búvárok is csak kihalt víz alatti sivatagnál merülhetnek.