A mélytengerekben egészen furcsa, különleges állatok is élnek. A fejlábúak közé tartoznak a polipok, a tintahalak, a kalmárok, ezek közül némelyek több száz, sőt, több ezer méter mélyen találhatóak csak meg. Sokáig a létezésükről sem tudtak, aztán csak mélytengeri halászok hálóiból kerültek elő, végül a nagy mélységbe eljutni képes kutató tengeralattjárókról figyelhették meg bizonyos fajaikat. Valószínűleg még sok olyan faj akad, amit nem fedeztek fel, de a megfigyeltek jelentős része is számtalan alkalommal lepi meg a tudósokat.
A furcsa megjelenésű vámpírkalmárok első példányait alig száz éve fogták ki, és azóta is csak találgatták, mit is esznek ezek az állatok. A nevüket nem azért kapták, mert vérszívók lennének, egyszerűen vörös "köpenyük" és különös, nagy kék szemük emlékeztette a tudósokat a vámpírokra. Latin neve, a Vampyroteuthis infernalis azt jelenti, hogy "vámpírkalmár a pokolból". A nagyjából futballabda méretű állat egyébként puhatestű a többi fejlábúhoz hasonlóan, de még azok között sok ügyes ragadozó is van, ennek a fajnak az egyedei nem tartoznak közéjük.
Amikor a kifogott állatok gyomortartalmát vizsgálták, sose találtak elejtett állatot. A Monterey Bay Aquarium kutatói távirányítású eszközökkel próbáltak foglyul ejteni egy élő példányt, hogy végre pontot tehessenek a vita végére, mit is eszik az a "vámpír". Kiderült, a mély vízben élő állat gyakorlatilag csak csipeget, a felszín közeléből lefelé süllyedő apró élőlényeket, elpusztult állatok testrészeit, mindenféle törmelékeket fogyaszt.
Igazság szerint ez csak afféle "hulladék", abból sem túl sok, de a vámpírkalmár nagyon-nagyon hatékonyan használja fel a szűkös mennyiségű táplálékot. Erőfeszítés nélkül lebeg a vízben, és nem kell úsznia hogy elcsípja a zsákmányt, egyszerűen csak kitárja széles köpenyét, és felfogja ami a felszín irányából lehullik. A nagy mélységben ráadásul nem nagyon van ellensége, menekülésre sem kell tartalékolni az energiáját. Az állat tapogatókorongjai különösen érzékenyek, tehát az apró hulladékot is észlelik, és egy speciális anyag termelődik rajtuk, amivel a kis darabokat össze tudja "ragasztani". Szóval a vámpírkalmár tökéletesen alkalmazkodott azokhoz a körölményekhez, ahol le kell élnie életét. Csak azzal nem számolhatott, hogy megjelenése miatt ilyen nevet aggattak rá az emberek- bár azt hiszem, még sose reklamáltak miatta senkinél.