Mifelénk sajnálkozunk, ha nem fehér a karácsony. Ausztráliában viszont a búvárok inkább örülnek annak, hogy ilyenkor ott nyár van: merüléssel ünnepelnek.

Idehaza is van búvárkarácsony, én is vettem részt ilyenen. Hogy is néz ez ki? Összegyűlünk egy tó partján, aminek a vize ilyenkor már roppant hideg, ezért csak pár bátor ember vállalkozik a merülésre. Van feldíszitett karácsonyfa is, de arra ügyelni kell, hogy kellően ki legyen egyensúlyozva, hiszen a víz alatt marad. A díszeknek se illenék fellebegnie a felszínre. Bemegyünk a jéghideg és általában nem túl jó látótávolságú vízbe, pár percet "ünnaplünk", majd kissé fagyoskodva iszunk egy pohár forralt bor- feltéve, hogy nem kell vezetnie az embernek.

Élmény? Az hát, naná. Nem mondom, hogy rendszeresen vágyok ilyenre, de egyszer feltétlenül érdekes volt. Amikor én is merültem, egy roppant érdekes epizódra is sor került. Egy tévéstáb is jelen volt, akik valamiért kitalálták, hogy a műsorvezető lány is velünk merül majd. Előtte való nap uszodában tréningeztek, aztán megjelentek a tópartok. Mi, rutinos búvárok összecuccoltunk, beöltöztünk, bementünk a vízbe és csendben vacogva vártuk. Akkor még nem tudtuk, mire: később megjelent búvárruhában a csaj, kissé bizonytalan léptekkel. Teltek a percek, és már nem volt túl kellemes csak úgy várakozni. Aztán végül a hős tévés elszánta magát, és belépett a tó vizébe. Majd két lépés után sarkon fordult, és úgy integetett, menjünk csak bátran, neki ennyi elég volt a decemberi merülésből. Tulajdonképpen megértettem, de hogy magunkban mit mondtunk, nem idézném- nem volt túl ünnepi...

A lenti videót készítő búvárklub tagjainak viszont nyilván nem volt ilyen gondja, mert Sydney környékén a víz elég kellemes decemberben. Ráadásul a mikulásruhás merülést az is feldobja, hogy bőven van mit nézni: búvárkodás közben például tintahalat, tűzhalat, szőnyegcápát is láttak a felvételek tanúsága szerint. Ezért megéri közösen ünnepelni a víz alatt is...

Érdekel mi történik a felszín alatt? Látványos, érdekes víz alatti és búváros képek, hírek, videók a Facebook-on is.