Egyszer pár éve úgy adódott, hogy egy televíziós beszélgetésben vettem részt a búvárkodásról. Még az adás előtt a kedves, de a témában nem túlságosan tájékozott hölgy megkérdezte, indíthatja-e azzal a társalgást, hogy a magyarok a világ legjobb búvárai, mert hogy valahol ilyesmit hallott.

Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, annyira abszurd volt a felvetés. Már pusztán csak logikai alapon is: nyilván azokban az országokban több a búvár, köztük sok rutinos, millió dolgot megtapaszalt profival, ahol egész évben folyamatosan merülnek, a víz alá nem csak hobbiból mennek, hanem dolgoznak, halásznak és így tovább. Annak idején fel is tettem egy felvételt azokról a bennszülöttekről, akik minden extra felszerelés nélkül fantasztikus természetességgel mozognak a víz alatt- ehhez oda kellett születni, ebben kellett felnőni. De nyugodtan mondhattam volna a japán búvárnőket, az amákat is, akik nyugdíjaskorban is vígan elmerülgetnek a tengerben zsákmányt keresve. Nálunk csak kevesen szerezhetnek ekkora jártasságot, a magyar ember nem hogy búvárvizsga, de úszástudás nélkül is le tudja élni az életét. Más nemzeteknél máshogy van ez, mint ahogy egyéb dolgokban is megfigyelhető valamiféle általános jellemvonás.

Bevallom, valamiféle előítéletesség él igen gyakran a különböző nációba tartozó búvárokkal szemben. Az oroszokról például sokszor azt tartják, időnként túl bevállalós módon merülnek. A németeket fegyelmezettnek, kicsit már túl merevnek gondolják, akik fennakadnak a legapróbb problémákon. Az olasz búvárfotósokkal kapcsolatban gyakran él a gyanú, hogy igencsak kreatívan rendezik a víz alatti környezetet hogy látványosabb fotókat készíthessenek. A japánok pedig, hiába vannak sokan és hiába szeretnek merülni, ritkán számítanak a legügyesebbnek a pletykák szerint.

Ám ez tényleg csak általánosítás. Aki eleget utazik és merül, az találkozni fog mindenféle nemzetiségű búvárral, akiknek a túlnyomó többsége normális ember a felszínen és megbízható búvár a víz alatt. Akad persze olyan példa, ami a sztereotípiákat erősíti, ezt sem tagadhatjuk, és ha az ember nagyon belemegy, akkor megtalálhatja az okait is a különféle tipikus viselkedéseknek.

Csak egy példát mondva: mi, akik a meleg tengerektől távol élünk, sőt, egyáltalán minden tengerparttól több száz kilométerre vagyunk, víz közelében jellemzően annyit merülünk amennyit bírunk. Így aztán a magyarok olyannak tűnhetnek, akik állandóan csak merülnének, "teljesítménybúvárok". Pedig hát csak szeretjük ezt a hobbit és próbáljuk a kevéske tengeren töltött időt minél jobban kihasználni.

Az a kérdés viszont továbbra is nyitva van, ki is a jó búvár és miért számít annak valaki. Le kell szögezni, hogy nem mindegy, hivatásos, munkát végző búvárról beszélünk vagy lelkes hobbibúvárról. Előbbinél azért a profik fizetése jelzi, a képzett, megbízható munkaerő mennyire sokat is ér. Na de egy kedvtelésből merülőnél nem nagyon vannak mérőszámok. Persze, a rutinos, kevés levegőt fogyasztó búvárnak hosszabb merülésre elég egy palack, jobban lebeg, tud vigyázni a korallokra, és így tovább. Ez azért némi rutinnal a legtöbbünknek sikerül. Az is megjön a tapasztalattal, hogy ügyesebben szúrjuk ki a kicsi, rejtőzködő élőlényeket. A búvárfotózás pedig már művészet, ott nem csak merülni kell jól tudni, no meg témát találni, a képalkotáshoz is érteni kell.

Izgalmasabb helyeken, önálló merülésszervezéskor azért kiderül, ki mit tud. Biztonsággal tájékozódni, kézben tartani a merülést- erre is képes lehet egy ügyes kedvtelési búvár, és aki közben a társára is odafigyel, hogy mindenki jól érezze magát és élményekkel gazdagodva emelkedjen a felszínre, azt nyugodtan lehet jó búvárnak nevezni.

Alapvetően azt nevezem jó búvárnak, ha ezt az egészet átgondolom, aki biztonságosan merül. Annyit vállal be, amennyit tud, figyel a külső körülményekre, meghallgatja az eligazítást, tartja magát a merülési tervre, közel marad a merülőtársához és így tovább. Azok az ügyes vakmerők, akik sokszor az értelmes limiteket túllépve merültek és évekig meg is úszták, kivéve az utolsó elhibázott merülésig, a szememben nem férnek bele a jó búvár kategóriába. Bár bizonyára ezer szempontból többet tudtak a többségnél, de valamikor, valahol mégis nagyon rossz döntést hoztak, ami tragikus következménnyel járt.

Van egy mondás, ami szerint az öreg búvár a jó búvár, hiszen nem halt meg a fiatalon bevállalt őrült merülések során. Ilyen szempontból kétségtelenül vannak nagyon jó magyar búvárok- ha nem is számítunk igazi búvárnemzetnek, azért szégyenkezni sem kell. A kis tavakban, ritka egzotikus túrákon is sikerült annyi tudást felszedni, hogy a magyar búvárokat szívessen lássák a világ bármely pontján. És a jó búvár nem csak ügyes, de élvezi is a merülést, ebben pedig azt hiszem, végképp a világ élvonalában vagyunk.